A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tran. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tran. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 3., vasárnap

Elektronikus segélyhívók: a határozott fellépés életeket menthet!


A héten újabb előrelépés történt az autókba építendő ún. ecall elektronikus segélyhívók ügyében: az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi szakbizottsága egy jelentésről tárgyalt, amely kötelezővé tenné ezen eszközök beépítését a járműgyártók számára. A jelentés első változata márciusban készült el, a most megvitatott módosító indítványokból azonban kitűnik: a képviselők pártállástól függetlenül támogatják, hogy a szigorúbb előírások garantálják az esetenként komoly infrastrukturális fejlesztéseket igénylő segélyhívó rendszer időben, 2015-ig történő bevezetését. Néhány kérdésben ugyanakkor vita alakult ki a Parlament két nagy frakciója között, így például abban, hogy a magánszolgáltatók hogyan kapcsolódjanak be a rendszerbe. A szocialista-demokrata frakció álláspontja egyértelmű: minden európai polgár számára hozzáférhetővé kell válnia a modern segélyhívó rendszernek, Európa valamennyi országának útjain.

A kicsi, brosstűnél alig nagyobb eszköz - ahogyan arra rendszeresen igyekszem felhívni a figyelmet - óriási segítséget jelentene a halálos áldozatokkal járó közúti balesetek csökkentésében, mivel szükség esetén automatikusan jelzést tud küldeni a mentőknek a pontos koordinátákkal. Az azonnal értesítésnek köszönhetően a segítség gyorsabban, a felmérések szerint feleannyi idő alatt a helyszínre tud érni.

A vezetők nemcsak saját magukért, hanem a közlekedés többi résztvevőjéért is felelősséggel tartoznak. Ennek megfelelően az ecall rendszer használatából nemcsak az autóvezetőknek származik előnye: baleset esetén a megsérült gyalogosok vagy kerékpárosok is gyorsabban jutnának ezáltal segítséghez. Ráadásul a rendszerben további lehetőségek is rejlenek, mivel a későbbiekben további szolgáltatásokkal lehetne azt kiegészíteni, amelyek például segítséget nyújthatnak a torlódások elkerülésében. Emellett többen felvetették, hogy a személyautókon kívül a forgalomban résztvevő más járműveket, pl. a mezőgazdasági gépeket, a motorkerékpárokat és akár a kerékpárokat is fel kellene szerelni ecall rendszerrel.

A rendszer megfelelő működéséhez azonban nem elég a gyártókat az ecall eszközök beépítésére kötelezni: infrastruktúrára is szükség van, amely biztosítja a vészjelzések továbbítását a megfelelő mentőegységekhez. Ne feledjük, sokszor az autóutakon nincsen mobiltelefonos hálózati lefedettség sem... A tagállamok részéről komoly beruházásokra is szükség van, de ahhoz, hogy tarthassuk a 2015-ös célkitűzést, a szakaszos bevezetés kevés.

Forrás: Európai Bizottság 

Tapasztalataim szerint az elektronikus segélyhívókat és az intelligens közlekedési rendszereket a gyártók és a tagállamok is fontos eszközöknek tekintik, azonban a gyakorlatban eddig nem történt kézzel fogható előrelépés ezzel kapcsolatban. Az ösztönzés és az önkéntes megközelítés tehát nem elég, hiszen emberéletek ezreit sodorja veszélybe a megfelelő eszközök és infrastruktúra hiánya! Ezért kell ragaszkodnunk a kötelező bevezetéshez! Érdekes párhuzamot mutat ez a téma a női kvóták kérdésével: az európai szocialisták már a kezdetek óta a nők minimális részvételi arányát előíró kötelező erejű uniós jogszabály elfogadását szorgalmazzák. Hosszú ideig a konzervatívok ellenezték ezt, és csak az önkéntes megközelítést tartották elfogadhatónak. Mára azonban a jobboldali Viviane Reding biztos is kénytelen volt belátni, hogy csak a számon kérhető szabályok hozhatják meg a kívánt előrelépést. Az elektronikus segélyhívók ugyan önmagukban nem fogják csökkenteni a közúti balesetek számát, azonban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kevesebb ember számára váljon mindez halálos kimenetelűvé.

A szakbizottság által megtárgyalt jelentést várhatóan a júliusi plenáris ülésen öntjük végleges formájába.

Az elektronikus segélyhívó rendszerekkel kapcsolatos friss fejlemények nyomon követhetők Facebookon és Twitteren is! 

2012. április 10., kedd

A férfiak rosszabbul vezetnek - és ennek a nők látják a kárát?


„A közúti balesetek áldozatainak 75 százaléka férfi. Férfiak, akiket ismertünk, akiket szerettünk. Egy férj, egy társ, egy gyermek, egy apa vagy egy barát. (...) Azt mondják, jól vezetnek, és soha nem is volt balesetük. Ami igaz is. Ám egy napon...”

A közlekedési szakbizottság tagjaként és az intelligens közlekedési rendszerekről szóló jelentés szerzőjeként régóta figyelemmel kísérem a közlekedésbiztonsággal foglalkozó programokat, így például a közelmúltban a francia kormány által indított figyelemfelhívó kampányt is, amely a „Nők kiálltványa a biztonságos utakért” címet viseli. Az erről szóló internetes oldalon nemcsak adatokkal, tényekkel és látványos infografikákkal próbálják elrettenteni a vezetőket a sebességhatár túllépésétől vagy az ittas vezetéstől (a balesetek két leggyakoribb okozójától), hanem egyúttal érvekkel is fel kívánják vértezni a nőket, amelyekkel biztonságosabb vezetésre vehetik rá a férfiakat. Hiszen – ahogy a kampány mottója szól: „Mindaddig, amíg férfiak halnak meg az utakon, nőkre van szükség, hogy ezen változtassunk.”

A biztonságos vezetés népszerűsítése nemcsak a bejegyzés elején idézett sorok miatt lehet fontos a nők számára. A francia statisztikai adatok szerint, a közúti balesetek női halálos áldozatainak több mint kétharmada csak utas volt a járműben.

Mindazonáltal a biztonságos és tudatos vezetés mellett az is fontos, hogy gyors és szakszerű segítséget kapjunk, ha bekövetkezik a baj. A statisztikák alátámasztják, hogy a legmodernebb berendezésekkel – így például stabilitáskontrollal és elektronikus segélyhívóval felszerelt intelligens autók – több ezer emberélet megmentéséhez járulhatnak hozzá. Az említett kampány honlapján olvasható tanácsokat azonban mindenkinek érdemes megszívlelni:

Tíz érv a férfiak meggyőzésére a biztonságos vezetés előnyeiről


1. A nagy sebesség kevés időt takarít meg.


A 130 km/h sebesség helyett 140 km/h-val száguldók 100 km távolság alatt mindössze három percet takarítanak meg. Megéri a kockázat? Minden ötödik halálos balesetet a sebességhatár túllépése okozza.


2. Minél nagyobb a sebesség, annál kevesebbet érzékelünk környezetünkből.


Míg 40 km/h sebességnél a látótér 100 fokos, 130 km/h sebességnél mindössze 30. 


3. A motorral nagyobb az esélye egy halálos balesetnek.


Míg a kétkerekű járművek a forgalom két százalékát adták 2010-ben, a halálos áldozatok negyedét a motorvezetők tették ki.


4. Minden harmadik halálos balesetet az alkohol okoz.


Az alkoholos befolyásoltság a vezető halálozási ok a franciaországi utakon. Az alkohol hatására hajlamosak vagyunk a kockázatok alábecslésére, valamint saját képességeink túlértékelésére. Az alkohol beszűkíti a látóteret, hatással van a mélységérzékelésre és megzavarja a mozgáskoordinációs képességet. 


5. Ne akarjuk legyőzni a vezetés közben ránktörő álmosságot


Minden harmadik halálos baleset a vezető fáradtsága miatt következik be. A vezetőnek az álmosság első jelére meg kell állnia, mert ilyenkor a balesetveszély három- vagy akár négyszeresére is nőhet. Érdemes szem előtt tartani, hogy 17 óra éber állapot 0,5 g vérbe kerülő alkohol hatásának felel meg. 20 perc pihenő ugyanakkor már elegendő a vezetési képesség visszanyeréséhez.


6. Ha „rátapadunk” az előttünk haladó autóra, nem lesz elég helyünk fékezni.


Mindig tartsuk be a biztonságos követési távolságot, hiszen bármikor szükség lehet vészfékezésre. A távolságnak elegendőnek kell lennie a vezető reakcióidejére és a fékezésre is. Például 50 km/h sebesség mellet,t 14+14 méterre, 90 km/h sebesség esetén viszont már 25+45 méterre van szükség a megálláshoz. 


7. Az ismert út veszélyesebb.


A minden nap megtett útvonalak hamis biztonságérzetet adnak. A halálos balesetek 78 százaléka a lakóhely közelében történik.


8. A telefonálás 50 százalékkal növeli a reakcióidőt.


A halálos áldozatokkal járó balesetek 10 százalékát a vezető mobiltelefon-használata okozza. 


9. Lámpák: az egyetlen mód a többi vezetővel való kommunikációra.


Az index használata segít a többi vezetőnek felmérni a saját pozícióját. Azonban irányváltás előtt használjuk a visszapillantó tükröket, és magunk is győződjünk meg arról, hogy az út szabad.


10. A biztonsági öv bekapcsolásával tizedére csökkenthető a halálos baleset kockázata.


Ne felejtsük el: egy ütközés esetén, már 50 km/h sebesség mellett is halálos sérüléseket szenvedhet a be nem kapcsolt utas.

2012. január 27., péntek

Átláthatóan és professzionálisan: bemutatkozott a dán elnökség


A félév kezdete az Európai Parlamentben hagyományosan a hivatalba lépő tanácselnökség bemutatkozásával kezdődik, és ez az elmúlt napokban sem volt másként. Helle Thorning-Schmidt miniszterelnök múlt heti látogatását követően a szakbizottsági üléseken megismerkedhettünk az EU Tanácsát fél évig vezető dán miniszterekkel, akik bemutatták az elnökség programját és az előttünk álló hat hónap prioritásait.

Szakbizottságaim közül a közlekedési és idegenforgalmi bizottságban kedden, az alkotmányügyi valamint a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságokban szerdán került sor az elnökségi program megvitatására
Henrik Dam Kristensen közlekedési miniszter, aki korábban EP-képviselő is volt, elmondta, hogy a dán elnökség számára – hazai tapasztalataikat is felhasználva - kiemelt fontosságúak a határon átnyúló infrastruktúra-fejlesztési projektek. A tagállamokat közelebb kell hozni egymáshoz, és Dánia ismeri ennek módjait – hangsúlyozta a miniszter. Ez a törekvésük tükröződni fog a transzeurópai hálózatokról szóló irányelvről és az európai összekapcsolási eszközről folyó tárgyalások vezetése során is. A dán elnökség még nyár előtt előrelépést kíván elérni egy régen húzódó ügyben, a vasúti csomag felülvizsgálatában is, amelynek célja a vasúti összeköttetések javítása. Az intelligens közlekedési rendszerekkel parlamenti munkám eleje óta foglalkozom, így külön örülök annak, hogy az elnökség júniusban egy napszabású közlekedésbiztonsági konferenciát is szervezni fog.

A nőjogi bizottságban Manu Sareen esélyegyenlőségi miniszter és Mette Frederiksen foglalkoztatási miniszter tett látogatást. A prezentációk során elhangzott: az EU egyik alapelve a nemek közti esélyegyenlőség, és különösen a válság idején fontos felhívni erre a figyelmet, akár az oktatásban, akár az üzleti életben. Ennél is súlyosabb problémát jelent a nők elleni erőszak, azonban nem elég a problémáról tudni: tenni is kell ellene. A dán elnökség ennek szellemében fog eljárni.

Az alkotmányügyi bizottságban Nicolai Wammen miniszter mutatta be az elnökségi programot, akit már egyébként a bizottság tagjai a tavaly novemberi koppenhágai delegációs látogatáson megismerhettek. A miniszterben egy olyan elkötelezetten Európa-párti politikust ismerhettünk meg, mint amilyen a kormányt vezető Helle Thorning Schmidt.

A következő fél év programját tekintve ezen a területen nem „dán sajátosságok”, hanem az eddigi témák folytatása kerül terítékre. Ilyen a költségvetési paktum, illetve az európai polgári kezdeményezés. Ez utóbbi kapcsán a miniszter nagy várakozásainak is hangot adott, mondván, hogy ezzel egy új fejezet kezdődik az európai demokráciában.

Az elnökség célja integráció előre vitele és a konfliktusok feloldása – átláthatóan és professzionálisan. Hát nem pontosan ezt várnánk el egy skandináv országtól?

2011. november 13., vasárnap

Képviselőcsoportok, kongresszusok és kitüntetések hete

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. november 7-13.)

Az elmúlt hét a képviselőcsoportok hete volt az Európai Parlamentben, amelyen a jövő heti strasbourgi plenáris ülés napirendi pontjait tekintettük át. Ezek közül a legfontosabbnak az egységes európai vasúti térség létrehozásáról szóló javaslatot, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformjáról szóló indítványt tartom. Mindkét ügyről jövő héten szavazunk, miután előtte hosszas egyeztetések folytak a bizottsági- és frakcióüléseken egyaránt.

A frakcióüléseken időről időre meghívunk tagállami politikusokat, pártvezetőket is, hogy első kézből kapjunk tájékoztatást az adott ország belpolitika helyzetéről. Szerdán Szergej Sztanisevet, a Bolgár Szocialista Párt elnökét láttunk vendégül, akik beszámolt a néhány héttel ezelőtti elnökválasztás eredményéről és a legújabb belpolitikai fejleményekről.

Kedden a Friedrich Ebert Alapítvány egy érdekes találkozót szervezett a BMW igazgatótanácsa tagjaival, akikkel arról beszélgettünk, hogyan lehetne érvényesíteni az ő esetükben az női vezetők kötelező minimális arányát, amelyre az Európai Bizottság tett javaslatot. Aznap, a PES Women vezetőségi ülésén bejelentettük, hogy - az Európai Szocialisták Pártja novemberi progresszív konvenciójához és a nők elleni erőszak világnapjához kapcsolódóan - kampányt indítunk a nőket érő erőszak felszámolásáért. A figyelemfelkeltő kampány célja, hogy a támogatók kimutathassák az ügy iránti elkötelezettségüket. Ehhez - a megszokott eszközökön túl - a közösségi oldalakat is igénybe fogjuk venni.

Szerdán a Robert Schuman Centre for Advanced Studies és az Európai Egyetemi Intézet által rendezett brüsszeli konferencián vettem részt. A rendezvény azt vizsgálta, hogyan lehetne minél szélesebb körben bevonni az európai polgárokat az uniós ügyek megvitatásába. Az ott elhangzott előadásom legfontosabb gondolatai ebben a bejegyzésben olvashatóak.

Ezen kívül még két eseményről szeretnék beszámolni, amelyek már Brüsszelen kívül történtek. Szombaton Budapesten került sor az MSZP soron kívüli kongresszusára, ahol felhívtam tagtársaim figyelmét, hogy pártunk a jelen helyzetben nem mondhat le a nők hozzáadott munkájáról a döntéshozatalban sem. Nyugat-Európában már felismerték, és ott a nők kulcsszerepet játszanak a baloldal megújításában, elég csak az izlandi vagy a dán példákra gondolni.


Ezen kívül nagy öröm számomra, hogy a kongresszuson a Nőtagozat elnökeként átvehettem a Baloldalért díjat. Az elismerés a Nőtagozat közös, kitartó, áldozatos munkájának méltó elismerése, amelyért valamennyi tagunkat köszönet illet.


A hétvége a díjak jegyében telt, ugyanis szombaton a spanyolországi Vigoba egy másik díjátadóra is meghívást kaptam, amelynek sajnos nem tudtam eleget tenni. A spanyol szocialista párt ifjúsági szervezete Britta Thomsen EP-képviselővel megosztva nekem ítélte az esélyegyenlőségi díjukat az európa védelmi határozat létrehozásáért végzett munkánk elismeréseként.

Az elismeréseket ezúton is köszönöm. Óriási erőt és lendületet jelentenek az elkezdett munka folytatásához, véghezviteléhez.

2011. szeptember 11., vasárnap

Egy izgalmas ősz nyitánya

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. szeptember 5-11.)

Az elmúlt napok nagy nyüzsgésében a csendesebb nyári időszaknak már nyoma sincs az Európai Parlament folyosóin. A heti találkozókat az őszi munkarend kialakításával kapcsolatos teendőink uralták. Így volt ez kedden is, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének vezetőségi ülésén, ahol a legfontosabb teendőnk az Egyesült Nemzetek Szervezete és más civil szervezetek képviselőivel való októberi találkozónk előkészítése volt, amelyre New Yorkban kerül sor. Több találkozót tervezünk demokrata párti politikusokkal is, hogy meghallgathassuk tapasztalataikat az esélyegyenlőségi politikák terén. A legfontosabb kérdést a nők gazdasági függetlenségének megteremtése jelenti, amely a jelenlegi gazdasági körülmények között már önmagában is óriási kihívás, de a nők helyzetével és jogaival kapcsolatos konzervatív álláspontok térnyerése  tovább bonyolítja a helyzetet. Meggyőződésem, hogy transzatlanti partnereink hasznos tapasztalatokat osztanak majd meg velünk, amellyel elejét tudjuk venni az eddigi elért eredményekre óriási fenyegetést jelentő konzervatív visszalépéseknek. A New York-i és washingtoni látogatás előkészítésén túl az ülésen vendégül láttuk a Szocialista Fiatalok Nemzetközi Uniójának képviselőit, akik bemutatták legújabb kampányukat és szervezetük tevékenységét, amelyből egy kis ízelítőt már kaphattam augusztusban, a remekül sikerült IUSY Világfesztiválon.

Szerdán az alkotmányügyi bizottság is megtartotta első őszi ülését, melynek elején megemlékeztünk az oslói terror áldozatairól. A bizottság ülésén szavaztunk a 2012-es költségvetésről, amelynek során az általam benyújtott módosító indítványok is megkapták a szükséges többséget.

Csütörtökön, a közlekedési bizottság ülésére vendég is érkezett: Neelie Kroesszel, az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős tagjával az elektronikus segélyhívó rendszerek elterjesztéséről tartottunk eszmecserét. A biztos asszonyt arról kérdeztem, hogyan fogja áthidalni a Bizottság azt, hogy egyes tagállamok nem mutatnak hajlandóságot a szükséges lépések megtételére, holott ezeken a - női brosstűnél alig nagyobb - eszközön akár életek is múlhatnak.

Az Európai Bíróság egy tavaszi ítélete nyomán fennáll a veszélye annak, hogy jelentősen megemelkedjenek a biztosítási díjak. Ezzel a témával kapcsolatban is részt vettem egy megbeszélésen a héten, de az ősszel ez a téma még sokszor elő fog kerülni. Az Európai Parlament - pártállástól függetlenül - szeretné elérni az árképzés olyan átalakítását, amely nem feltétlenül jár áremelkedéssel a fogyasztók számára. Az eddigi, biztosítókkal, képviselőkkel és más szakemberekkel folytatott egyeztetések alapján jó esélyt látok arra, hogy sikerül ezt a célkitűzésünket elérni.

Pénteken - már Magyarországon - az MSZP Nőtagozatának elnöksége is megtarotta első őszi ülését, ahol  - a PES Womenhez hasonlóan - áttekintettük őszi teendőinket és megszerveztük az előttünk álló hónapok munkáit. Akárcsak Brüsszelben, az ősz idehaza is izgalmasnak ígérkezik!

Fényképek a Rozmaring Kertvendéglő - remekül sikerült - 20. születésnapi ünnepségéről, amelyet hétvégén rendeztek.

2011. szeptember 4., vasárnap

A gyermekek nem válhatnak a konzervatív hozzáállás áldozatává!

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. augusztus 29 - szeptember 4.)

A nyári szünetről Brüsszelbe visszatért Európai Parlamentet a magyarországinál lényegesen borúsabb időjárás fogadta. Azért ennek is megvolt a maga előnye: sokkal könnyebben lehetett a munkára koncentrálni :-)

Az eltelt héten szakbizottsági ülésekre került sor, amelyeken az őszi plenáris ülések napirendi pontjait készítettük elő. Így például a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságban több jelentés- és véleménytervezet is megvitattunk, és szavaztunk a 2012-es költségvetésről is. Ezen kívül kérdést intéztünk a Tanácshoz a szülési szabadságról szóló irányelvvel kapcsolatos legújabb fejleményekről. A jelenlegi gazdasági válságot és a tagállamok különböző szülési szabadságolási rendszereit figyelembe véve az Európai Parlament kész rugalmasan kezelni a kérdést, és szívesen együttműködne a Tanáccsal egy olyan megállapodás kidolgozása érdekében, amely megfelel az európai családok és az európai gazdaság igényeinek és elvárásainak. Az EP ennek érdekében hajlandó a kompromisszumokra, de csak olyan döntést tudunk elfogadni, amelyek valóban elősegítik a munka és a családi élet összeegyeztetését. Az EU 2020 stratégia által előirányzott 75%-os foglalkoztatási szint csak így érhető el. Remélem, ezt a Tanács is így látja, és kompromisszumkésznek fognak mutatkozni a legfontosabb kérdésekben, mint például a szülési szabadság hossza vagy a juttatás maximális összege.

A bizottsági ülésen túl az egyedülálló anyákról szóló, készülő jelentés szocialista árnyékjelentéstevőjeként eszmecserén vettem részt a többi képviselőcsoport témafelelősével. Többek között szeretném elérni, hogy a jelentés úgy határozza meg a család fogalmát, hogy annak számítson egy egyedülálló anya is a gyermekével. Ebben a kérdésben az Európai Néppárt sajnos ismételten konzervatív álláspontot képvisel, amely nem szolgálja a gyermekek érdekeit. Fontosnak tartom továbbá, hogy ez a jelentés kiterjedjen a gyermeknevelést megkönnyítő rugalmas munkafeltételek biztosítására.

A közlekedési és idegenforgalmi bizottságban az európai gazdasági növekedés és Magyarország fejlesztése szempontjából egyaránt kulcsfontossággal bíró kérdések kerültek elő. Az egységes vasúti térség átdolgozásáról tartott vitában emlékeztettem rá, hogy a szektor fejlesztése óriási jelentőségű mindazon - elsősorban keleti - tagállamok számára, amelyek személy- és áruszállító vasúti infrastruktúrája modernizálásra szorul. Ugyanakkor a befektetési feltételek és hatékonyság növelése az Unió egészének elemi érdeke: gondoljunk csak a széndioxid-kibocsátásra tett európai vállalásokra! Összehangolt európa fejlesztési stratégiára van szükség, csakúgy, mint az ülésen megvitatott másik téma, az európa űrstratégia esetében. Utóbbi esetében vélemény készítésére kaptunk felkérést az ipari, kutatási és energiaügyi bizottságtól. A közlekedés szempontjából a készülő uniós űrstratégia - többek között - azért jelentős, mert űrtechnológia segítségével forgalomirányítást és a közlekedésszabályozást biztonságosabbá és hatékonyabbá tehetjük.

A hét második felében magyarországi eseményekre kaptam meghívást, amelyeknek nagy örömmel tettem eleget. Csütörtökön Szegeden, a Közéleti Kávéház Baloldali Páholyában tartottam előadást “a magyarok becsülete Európában” címmel, ahol a magyar elnökség eredményeiről és az EP előtt álló feladatokról beszéltem.
Szombaton pedig - ahogy 2003 óta minden évben - a 18. kerületben vettem részt a szeptember első hétvégéjén sorra kerülő főzőversenyen. Az elmúlt 11 év során a Szeptember Fesztivál a főváros egyik legnagyobb gasztronómiai és kulturális fesztiváljává nőtte ki magát. Idén sajnos ez a 12 éves hagyomány megszakadt, azonban a helyi civilek Civil Piknik néven tettek kísérletet a kedvelt rendezvény megmentésére. És hogy milyen sikerrel? Arról árulkodjanak a lenti képek!

2011. július 18., hétfő

Prioritások és feladatok

A hét az Európai Parlamentben (2011. július 11-17.)

Az elmúlt hét az Európai Parlamentben már a lengyel elnökség jegyében telt, habár a demokráciát érő támadásokkal kapcsolatos, aggasztó hírek miatt valószínűleg a magyar elnökséget sem fogják egyhamar elfelejteni képviselőtársaim. Azt mindenesetre elmondhatom, hogy a bemutatkozó Lengyelországgal szemben nyoma sincs annak az aggodalomnak, amely a magyar elnökséget megelőzte, és végigkísérte. Az európai parlamenti képviselők nagy várakozásokkal tekintenek az elkövetkező időszak elé, amely Donald Tusk miniszterelnök múlt heti látogatását követően a szakbizottságokban is megmutatkozott, amelyekben a héten folytatódott a lengyel elnökség programjának bemutatása. Strasbourgban már sor került az alkotmányügyi bizottság rendkívüli ülésére, ahol a lengyel Külügyminisztérium államtitkárát láttuk vendégül, így erre a hétre a szakbizottságaim közül a közlekedési és idegenforgalmi valamint a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságok “maradtak”.

A közlekedési szakterületen több, Magyarország számára különösen fontos kérdés is a napirenden szerepel - nagyon fontosnak tartom ezért, hogy ezekre a lengyel elnökség alatt is kiemelt figyelmet fordítsanak. Az egyik ilyen kérdés a Duna Régió Stratégia: a folyó vízgyűjtő területéhez tartozó régiók fejlesztési stratégiáját a magyar elnökség alatt fogadták el, a végrehajtása azonban csak most veszi kezdetét. További fontos feladatot jelent az, hogy az EU 2013 utáni többéves pénzügyi keretéről is hamarosan megkezdődnek a - nehéznek ígérkező - tárgyalások. Nagyon fontos, hogy a transzeurópai közlekedési hálózatok (TEN-T) fejlesztéséhez is elegendő forrásokat sikerüljön biztosítani, hiszen ezek jelentik a legfontosabb összeköttetést Európa különböző régiói között. Emellett kulcsfontossággal bírnak Magyarország fejlesztésében is. Mindemellett arra is felhívtam a lengyel elnökséget képviselő infrastruktúraügyi miniszter figyelmét, hogy a közlekedésnek szociális dimenziója is van, és erről sem szabad megfeledkezniük.

Ez utóbbi téma, a szociális dimenzió a következő napon már nemcsak említés szintjén került elő, hiszen az esélyegyenlőségi bizottságban a lengyel munkaügyi és szociálpolitikai miniszterrel valamint az esélyegyenlőségért felelős kormánymegbízottal tartottunk eszmecserét. Vendégeink nemcsak az általános prioritásokról beszéltek, hanem megnevezték azokat a konkrét ügyeket is, amelyekben mindenképpen előrelépést kívánnak elérni a Tanácsban. Örömmel hallottam, hogy ebben a listában a szülési szabadságról szóló irányelv is szerepel, amelynek elfogadását éppen a tagállamok akadályozzák hónapok óta. Érdekes adalék, hogy a folyamatban lévő és a napirenden már eddig is szereplő ügyek mellett az elnökség a generációk közötti szolidaritás kérdésére is kiemelt figyelmet kíván fordítani. Bár, azt hiszem, a lengyel szakszervezeti mozgalmi hagyományok miatt ez talán nem is olyan meglepő.

Tanulmányozva az elnökségi programot és meghallgatva a prioritásokról szóló személyes beszámolókat, úgy gondolom, minden okunk megvan bízni abban, hogy a következő hat hónap sikeres és lendületes lesz az Európai Unió számára. Az ígéretet azonban kemény munkának kell követnie, melyhez sok sikert kívánok az első alkalommal a kormányrúdhoz lépő lengyel barátainknak!

2011. május 16., hétfő

Európa Naptól az ACP-közgyűlésig

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. május 9-15.)

Az elmúlt héten került sor az Európai Parlament májusi plenáris ülésére, ahol a legnagyobb figyelmet kétségkívül a határok nélküli Európát és a schengeni vívmányokat veszélyeztető tagállamok ügye élvezte, azonban a szakterületeimen is születettek fontos döntések. Mindenek előtt azonban szeretnék kitérni az Európa nap alkalmából tartott megemlékezésre, ahol a Schuman nyilatkozaton túl az Európai Unió zászlajának negyedszázados évfordulójáról is megemlékeztünk. Jerzy Buzek elnök úron kívül jelen volt elődje Hans-Gert Pöttering is, a magyar elnökséget pedig Győri Enikő államtitkár képviselte. Jóleső érzés volt, hogy az aznap estre rendezett strasbourgi hangversenyen Beethoven elmaradhatatlan Örömódája mellett Liszt Ferenc magyar rapszódiái is felcsendültek.



Kiemelkedő jelentőségűnek tartom, hogy az EP támogatta az Európai Bizottsággal közös lobbiregiszter felállítását, amelyet a kevésbé pejoratív “átláthatósági nyilvántartás”-nak kereszteltük el. A megalapozott döntéseink meghozatalához komoly segítséget jelentenek az egyes érdekérvényesítő-szervezetek munkatársai, szakértői, azonban az elmúlt időszak botrányai is megmutatták, hogy a rendszer javításra szorul. Írásbeli hozzászólásomban kifejtettem, hogy a mindenki számára hozzáférhető nyilvántartás komoly lépés az átláthatóság növelése és a polgárok bizalmának megerősítése felé, azonban további intézkedéseket is szükségesnek tartok. Ha minden a tervek szerint halad, a nyilvántartás már júniusban működni fog, és ahhoz a harmadik fontos uniós intézmény, a Tanács is csatlakozni fog.

A közlekedési bizottság tagjaként és az intelligens közlekedési rendszerek parlamenti témafelelőseként régóta figyelemmel kísérem a közlekedésbiztonsággal foglalkozó uniós kampányokat, köztük az eSafety Challenge projektet is, amelynek részeként szerdán a Strasbourgba látogatott Michael Schumacher. A forma-1-es világbajnok szorgalmazta, hogy minden új gépjárművet szereljenek fel a legújabb intelligens közlekedésbiztonsági eszközökkel. Ahogy azt már korábban is hangsúlyoztam: a statisztikák is alátámasztják, hogy a legmodernebb berendezésekkel, így például stabilitáskontrollal és elektronikus segélyhívóval felszerelt intelligens autók több ezer emberélet megmentéséhez járulhatnak hozzá.



Szerdán az EU és India közötti szabadkereskedelmi megállapodásról fogadtunk el határozatot, amelyről már ezen a blogon is olvashattak a márciusi indiai látogatásom kapcsán. Akkor írtam a kívánatosnál lassabban haladó tárgyalásokról, és sajnos azóta sem sok előrelépés történt. A határozatban a tárgyalások év végi befejezésére szólítottuk fel a feleket, valamint arra, hogy az egyezmény a viszonosság elvének teljes körű érvényesítése mellett valamennyi ipari termékre terjedjen ki. A Parlament azt is szeretné elérni, hogy az egyezmény kötelező erejű emberi jogi, környezetvédelmi és társadalompolitikai rendelkezéseket is tartalmazzon. Remélem, a tárgyalásokat vezető Európai Bizottság sem csak a szavakban lesz eltökélt az európai értékek érvényesítésében.

A plenáris ülés utolsó napján, csütörtökön az esélyegyenlőség került előtérbe. Két jelentést is elfogadtunk az oktatásról, melynek kapcsán alkalmunk nyílt megvitatni, hogy milyen reformokra lenne szükség az uniós oktatási és ifjúsági programokban. A Parlament ezúttal is határozottan kiállt a legrászorultabbak mellett: egyértelműen kinyilvánítottuk, hogy a fiatal szülőknek, az oktatásba visszatérni kívánóknak és a fogyatékkal élők számára külön forrásokat kell biztosítani, hogy támogathassuk őket céljaik megvalósításában. Közismert tény, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolását az oktatásban kell kezdeni. Ezt nagyban elősegítené, ha a lányokat a műszaki és természettudományi területen való továbbtanulásra ösztönöznénk, míg a fiúk körében a pedagógusi és szociális jellegű munkaköröket népszerűsítenénk.

A hét végére szerencsére budapesti esemény is jutott. Szombaton kezdődött és szerdán ér véget az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni (ACP) országok közös parlamenti közgyűlése, amelynek a munkájában az Európai Parlament által delegált tagjaként vettem részt. Habár a formális megnyitóra csak ma kerül sor, már a hétvégén is több munkacsoport-ülést tartottunk, valamint szombaton Női Fórumot rendeztünk. A fórum társelnökeként nagyon büszke vagyok a sikerre: közel kétszázan voltak kíváncsiak a rendezvényre, többek között az ACP főtitkára is. A közgyűlés a hivatalos megnyitóval és a fejlesztéspolitikáért felelős biztos részvételével ezen a héten folytatódik.

2011. április 18., hétfő

Eltűnő határok

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. április 11-17.)

A címben szereplő két szó nagyon jól kifejezi azt a jelenséget, amelyet az elmúlt hét eseményei többször is eszembe juttattak - legyen szó egy Európát átszelő utazásról, a környezet védelméről vagy a nemek közötti esélyegyenlőség, mint a gazdasági növekedés egyik előfeltételének megteremtéséről.

Az EU-kínai környezetvédelmi együttműködést segítő új, pekingi központ megnyitója, illetve a nők munkaerő-piaci részvételének növeléséről szóló barcelonai kerekasztal-beszélgetés - amelyekről már beszámoltam az elmúlt napokban - során többen is megfogalmaztuk: az országok között szorosabbá váló kapcsolatok lehetőséget és felelősséget egyaránt jelentek számunkra.



Fontos, hogy nem csak európai uniós szinten kell gondolkodnunk, hiszen - ma már közhelyszámba megy, hogy - a globális problémák nem ismernek határokat. Így például nekünk is érdekünk, hogy a világ más részein is átálljanak az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó technológiákra, ugyanakkor a felelősségünk arra is kiterjed, hogy más területeken is példát mutassunk a többi országnak. Erre kiváló példa a női esélyegyenlőség kérdése - a munkaerőpiactól kezdve a nyugdíjakig. Ez utóbbi témáról egyébként az ATV reggeli műsorában beszélgettünk szerdán:



Ebbe a sorba jól illeszkedik az az irányelv-tervezet is, amelyet az európai parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottságában vitattunk meg a héten. A javaslat - amely lehetővé tenné a más tagállamban kiszabott közlekedési bírságok behajtását egyes közlekedési szabálysértések esetén - elsődleges célja, hogy radikálisan csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. Ez régi törekvése az uniós közlekedéspolitikának, a megvalósítását ugyanakkor jelentősen hátráltatja, hogy a külföldön, más tagállamban elkövetett, emberéleteket is veszélyeztető szabálysértések után kiszabott büntetések jelentős részét nem tudják behajtani a felelőtlen vezetőkön. Csak egyetlen megdöbbentő adatot szeretnék idézni: 2007-ben 43 000 haláleset történt, ami olyan, mintha az Európai Unióban minden héten öt közepes nagyságú utasszállító repülőgép lezuhant volna. Úgy gondolom, hogy az irányelv szükségessége vitathatatlan, azonban a tagállamok közötti különbségek (elsősorban a szabálysértések súlyának megítélése) miatt a Tanács nem kezelte kellő bátorsággal a kérdést. A 2010-es belga elnökség ugyanakkor ezen a téren is kiváló munkát végzett, és sikerült kompromisszumra bírni a tagállamokat. A kérdésről a Parlament várhatóan a júliusi plenáris ülésen szavaz, és ha a tagállamok részéről is meglesz az akarat, a jogalkotási eljárás már a második olvasatban le is zárulhat.

2011. február 8., kedd

Az embereket nem szabad potenciális terroristaként kezelni!

Az elmúlt hónapokban az európai polgári kezdeményezésről szóló jelentésem tette ki a parlamenti munkám legnagyobb részét, és ez jól látszott a blogon szereplő témákban is. Most, hogy a jelentés parlamenti vitája befejeződött, úgy gondolom, eljött az ideje, hogy más szakterületeimről is hírt adjak itt. Remek alkalom ehhez, hogy a napokban a közlekedésügy terén egy igen fontos kezdeményezést jelentett be az Európai Bizottság a nemzetközi légijáratok utasaitól begyűjtött adatokat szabályozásáról. A javaslat értelmében Európa biztonságának fokozása érdekében az EU területére érkező vagy onnan induló járatokat üzemeltető légitársaságoknak részletes adatokat kellene szolgáltatniuk az utasokról. Minden olyan személytől, aki terrorizmussal, drogkereskedelemmel, embercsempészettel vagy más súlyos bűncselekménnyel hozható összefüggésbe megtagadnák a beszállást, vagy akár azonnal le is tartóztathatják őket.

Az utasadat-nyilvántartási rendszert már a világ számos más részén alkalmazzák, így az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is. (Így az oda utazó európaiak adatait is továbbítják a célország hatóságai felé.) Ezek az országok valamint az Európai Unió tagállamai közül is többen határozottan kiállnak a rendszer mellett, mivel szerintük a tapasztalatok igazolják annak sikerességét.

Vitathatatlan, hogy lépéseket kell tennünk a biztonság növelése érdekében, azonban eddigi tapasztalataim szerint a Bizottság és a tagállamok olykor nem fordítanak kellő figyelmet a személyes adatok és a magánélet védelmének fontosságára. Jól mutatja ezt a testszkennerek esete, amelyről hosszú vitákat folytattunk az EP-ben az elmúlt évben.

Az új szabályok kialakításában a Parlament egyenrangú társjogalkotóként vesz részt, így a tárgyalások során alkalmunk lesz ezeket az aggályainkat felvetni, és megfelelő garanciákat beépíteni a jogszabályba. Részletesen meg kell hallgatnunk az utasadatokat már gyűjtő országok tapasztalatait. Az utasadat-gyűjtést ellenzők szerint elegendő lenne a meglévő tagállami adatbázisok egyesítése, és nincs szükség egy újabb - érzékeny személyes adatokat tartalmazó - rendszerre. Kíváncsian várom, melyik oldal tudja jobban alátámasztani az álláspontját. Egy biztos: az Európai Parlament támogatását csak meggyőző érvekkel lehet majd megszerezni ebben a vitában, de az összes utast (és tovább folytatva a gondolatmenetet: valamennyi polgárt) semmi esetre sem lehet potenciális terroristaként kezelni!

2010. július 12., hétfő

A hét – az Európai Parlamentben és azon kívül

(2010. július 12. – július 18.)

Az Európai Parlament a nyári szünet előtt a héten tartja utolsó (bizottsági) üléseit, és mindhárom szakbizottságom tagjai találkozni fognak. A brüsszeli elfoglaltságok után a hétvégén egy fonyódi meghívásnak teszek eleget.

A három bizottság közül a héten az alkotmányügyi bizottság ígérkezik a legfontosabbnak számomra, különösen azért, mert hosszú hetek előkészítő munkáját követően most fogjuk néppárti kollégámmal, Alain Lammassoure-ral bemutatni a bizottsági tagoknak a polgári kezdeményezésről készült munkaanyagunkat. (Sajnos Ő személyesen nem lesz velünk, a franciaországi viharok miatt, de engem kért meg, hogy helyettesítsem.) Nagyon kíváncsi vagyok, hogy képviselőtársaink hogyan fognak vélekedni a főbb nyitott kérdésekben, és remélem, sok hasznos ötletettel fogunk gazdagodni az ülést követően. A polgári kezdeményezésen kívül a hétfőn és kedden zajló ülések napirendjén szerepel még az európai parlamenti választási rendszer reformjáról szóló, Andrew Duff kollégám által készített jelentés és az EU 2011. évi költségvetése is. Habár a „mi" napirendi pontunkra hétfőn fog sor kerülni, a keddi napon is fontos feladatom lesz: Casini elnök úr távollétében én fogom vezetni a bizottság ülését, amely egyébként nyomon követkethető élőben az interneten. 

A közlekedési bizottság szintén hétfőn és kedden tartja üléseit. Elég gyakran előfordul sajnos, hogy a szakbizottságaim egyszerre ülésnek, és ilyenkor bizony választani kell közülük… A napirenden szereplő témák közül a belga kormány tagjainak látogatását emelném ki: a belga elnökség indulása alkalmából vendégül látjuk majd a bizottság szakterületeivel foglalkozó kormánytagokat, így Etienne Schouppe közlekedési és Isabelle Weyckmans idegenforgalmi minisztert.

A nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság ülésére szerencsére már szerdán kerül sor. Az egész napos megbeszélésen rengeteg téma vár ránk: vendégül látjuk Viviane Reding európai biztost, aki a a nemek közötti egyenlőség jövőbeli stratégiája ügyében számíthat kemény kérdésekre a biztos asszony meglehetősen konzervatív irányultságú nézeteivel elégedtlen képviselőktől. Azt hiszem, az tény, hogy Reding asszony munkájával nemcsak az én frakcióm, hanem más képviselőcsoportok is elégedetlenek azt bizonyítja, hogy sokkal progresszívabb politikára lenne szükség az esélyegyenlőség területén! A biztos asszonyon kívül elfogadta meghívásunkat José Mendes Bota úr is, aki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a nők és a férfiak  esélyegyenlőségével foglalkozó bizottságának az elnöke. A héten szavazunk továbbá egy jelentésről és egy véleményről is. Előbbi a nőknek az idősödő társadalomban betöltött szerepéről szól, míg az utóbbit a foglalkoztatási bizottság felkérésére készítette el képviselőtársam, Bauer Edit  „A demográfiai kihívás és a nemzedékek közötti szolidaritás" című jelentéshez.

A bizottsági ülésekkel az Európai Parlament nyári szünet előtti munkája véget ér, és legközelebb augusztus utolsó hetében fogunk összelülni.

Azonban az Európai Parlamenten kívülről is rendszeresen érkeznek meghívások, amelyeknek nagy örömmel teszek eleget. Ezen a héten sem lesz másként: szombaton, már itthon Magyarországon veszek részt díszvendégként a Nevelőszülők Nemzetközi Találkozóján, amelyet negyedik alkalommal rendez meg a Magyar Gyermek és Ifjúságvédelmi Szövetség .

Az eseményekről természetesen részletesen be fogok számolni honlapomon is.

2010. július 9., péntek

Biztonság, környezetvédelem és gazdaságosság

Néhány gondolat az intelligens közlekedési rendszerekről

A héten végre a plenáris ülésen is megvitattuk dán kollégám, Anne E. Jensen intelligens közlekedési rendszerekről kapcsolatos jelentését, amelyről az elmúlt hónapokban többször szó esett a közlekedési és idegenforgalmi bizottság illetve a szocialista frakció munkacsoportjának tanácskozásain. Erről a témáról most nemcsak azért szeretnék most írni, mert nagyon izgalmasnak tartom, hanem azért is, mert az előző parlamenti ciklusban én is készítettem egy hasonló témájú jelentést, és a közlekedési bizottság póttagjaként azóta is rendszeresen kapcsolatot tartok fenn a területen tevékenykedő szakmai szervezetekkel, így például az ERTICO-val is.

Az intelligens közlekedési rendszerek elterjedését három okból tartom fontosnak: egyrészt gazdasági okokból, hiszen miközben az autók száma dinamikusan emelkedik, a városokban rendelkezésükre álló közutak mennyisége nem változik. A városi térségekben koncentrálódó forgalmat csak az intelligens közlekedési rendszerek alkalmazásával lehet mérsékelni és optimalizálni. Amellett, hogy ez az áru- és személyfuvarozás szempontjából sokkal gazdaságosabbá teheti a folyamatokat (így végső soron hozzájárulva Európa versenyképességének növekedéséhez), kényelmi jelentőéggel is bír. Ennek köszönhetően elkerülhetjük azt, hogy a munkából hazafelé rendszeresen dugókban kelljen ülnünk, vagy azt, hogy a nyaralásunkat rontsa el egy-egy feltorlódott kocsisor. Az intelligens közlekedési rendszer része a dinamikus forgalomirányítás, amely az aktuális forgalmi adatokat elemezve gondoskodik a forgalom zökkenőmentes biztosításáról. Az új technológia még parkolási információt is tud adni, megkönnyítve ezzel az olykor lehetetlennek tűnő parkolóhely-szerzést. Ennek rajtam kívül bizonyára mások is nagy hasznát vennék :-)

Az intelligens közlekedési rendszerek másik előnye a biztonság növelése. Ez nemcsak politikusként és szakemberként, de anyaként is nagyon fontos számomra, hiszen mindkét fiamnak van már jogosítványa. Olyan megoldásokról van itt szó, mint például az eSegélyhívó-technológia, amely közúti balesetek esetén automatikus riasztja a segélyszolgáltatásokat. A – többek között – elektronikus segélyhívóval (és stabilitáskontrollal) felszerelt intelligens autók több ezer emberélet megmentéséhez járulhatnak hozzá. A technológiát 2012-ig kell teljesen kiépíteni, és így remélhetőleg sikerül megvalósítanunk az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács célkitűzését, amely 2020-ra 40 százalékkal szeretné csökkenteni a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát.

Végezetül: az intelligens közlekedési rendszerek nemcsak gazdaságosabbá, kényelmesebbé és biztonságosabbá, hanem ezáltal környezetkímélőbbé is teszik a közlekedést. A közlekedési szektor napjainkban az egyik legnagyobb szennyező, így az Európai Unió által kitűzött háromszor húszas célkitűzések csak úgy valósíthatóak meg, ha mindannyian kivesszük belőle a részünket. Egyszerű példa, de úgy gondolom, mindenki számára világos, hogy ha kevesebb jármű áll dugóban, kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak ki - feleslegesen.

Nagyon fontos, hogy minél többet beszéljünk az új lehetőségekről, hiszen a technika jó része már ma is adott, csak kevesen élnek vele. Be kell látnom, hogy a figyelemfelhívás sajnos nem elég: sok kereskedő még most sem hangyúlyozza eléggé az új technológiák előnyeit (szemben például az autók színével), de még ha hangsúlyozzák is, sokan nem tudják megfizetni ezt.  Így politikai döntéshozóként a mi felelősségünk, hogy megfelelő szabályozási keretet alakítsunk ki, amely hozzájárul az intelligens technológiák megfizethető elterjedéséhez, Európa közlekedésének biztonságossá, kényelemessé, kevésbé környezetszennyezővé és gazdaságosságossá tételéhez.

2010. június 21., hétfő

A hét – az Európai Parlamentben és azon kívül (2010. június 21-27.)

Ezt a bejegyzést New Yorkból írom, ahová azért utaztam, mert részt veszek a szociáldemokrata pártok nemzetközi szervezete, a Szocialista Internacionálé tanácsának ülésén. A találkozó legfontosabb napirendi pontja a jövő heti, Torontóban megrendezésre kerülő G20-csúcstalálkozó és a világgazdaság helyzete, de emellett szó lesz az éghajlatváltozásról és a közel-keleti békefolyamatról. Emellett szeretném kihasználni a New York-i tartózkodásomat arra, hogy találkozzak az Egyesült Nemzetek Szervezete szakterületeimmel foglalkozó munkatársaival is. Eddig az Afrikával foglalkozó Cheick Sidi Diarra úrral és az esélyegyenlőséggel foglalkozó Rachel Mayanja asszonnyal sikerült megbeszélni egy-egy találkozót.

Eközben a Parlament Strasbourgból hazatért Brüsszelbe, ahol ismét egy bizottsági hét veszi kezdetét. Ennek során két bizottságom is ülésezik.

A nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság együttes ülést tart az állampolgári jogi bizottsággal, amelyen megvitatjuk az Európai Védelmi Határozatról szóló tervezetet. Ennek elfogadása óriási előrelépés lenne a nők elleni erőszakkal szembeni fellépésben, mivel lehetővé tenné, hogy az egyik tagállamban kiadott távoltartási végzést az Európai Unió többi tagállamában is érvényre jutassák. Ez azonban egy rendkívül érzékeny terület, mivel egyes tagállamok vitatják, hogy a büntetőjogon túl a polgári jogi, illetve közigazgatási jogi területen is érvényesítsék-e a védelem kiterjesztését. Ezen kívül a nőjogi bizottságban egy eszmecserét is rendezünk a héten, ahol neves külső szakértők bevonásával arra keressük a választ, hogy a nők és férfiak egyenlőségét előmozdító európai uniós szakpolitikák hogyan járulhatnak hozzá a fiatalkori bűnözés elleni küzdelemhez. A „szokásos” napirendi pontok közül „A nők szerepe az idősödő társadalomban” valamint „A bizonytalan foglalkoztatási feltételek mellett dolgozó nők” című jelentéstervezetek megvitatását, valamint „Az etnikai kisebbségi csoporthoz tartozó nők társadalmi integrációja” című jelentések elfogadását emelném ki.

A közlekedési bizottság napirendjén főként hajózással kapcsolatos anyagok szerepelnek, emellett azonban tartunk egy eszmecserét az Európai Bizottság képviselőivel is a tesztszkennerek alkalmazásáról. Nagyon fontosnak tartom, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a légi forgalom biztonsága és a magánszféra sérthetetlensége között, valamint hogy erről egységes európai szabályozás szülessen. Gondoljunk csak arra, hogy milyen visszás helyzetet eredményezne, ha egyes európai reptereken ilyen megalázó procedúrának vetnének alá minket, míg egy szomszédos országban már egyáltalán nem tartanák szükségesnek az ilyen szigorú ellenőrzést.

A hét második felében a közlekedési bizottság tagjaival Bécsbe látogatok, ahonnan a delegáció Brnoba, Pozsonyba majd Sopronba utazik tovább. Az utazás célja, hogy találkozzunk a térség vasúttársaságainak vezetőivel.

További előrelépések várhatóak a polgári kezdeményezés ügyében is. Miközben már az utolsó módosításokat hajtjuk végre a június végére ígért parlamenti munkadokumentumon, kedden kollégáim találkoznak egy, a kezdeményezéssel foglalkozó szakemberrel, aki több mint 100 civil szervezetet képvisel. Az ilyen találkozókat azért tartom különösen hasznosnak, mert minden egyes alkalommal olyan részletre hívják fel a figyelmemet, amelyre magamtól nem gondoltam volna. Ezen felül a héten parlamenti frakciók közül harmadikként a liberálisok is rendeznek egy szemináriumot a témában.

A fontosabb eseményekről – szokás szerint – részletesen be fogok számolni honlapomon is.

2010. június 14., hétfő

A hét – az Európai Parlamentben és azon kívül (2010. június 14-20.)

A héten kerül sor az Európai Parlament júniusi plenáris ülésére Strasbourgban. A napirenden számos, a szakterületeimhez kapcsolódó fontos kérdés szerepel, s emellett bizottsági ülésekre is sor fog kerülni, valamint meghívást kaptam további rendezvényekre is.

A plenáris ülésen kiemelt téma lesz a női esélyegyenlőség kérdése: többek között megvitatjuk a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemtervet értékelő jelentést, amelyet Ilda Figueiredo kollégám készített. Kezdeményezésemre szó lesz továbbá az Európai Nőjogi Chartával kapcsolatos fejleményekről. Nagyon sajnálom, hogy a spanyol elnökség és Barroso bizottsági elnök támogatása ellenére az esélyegyenlőségért felelős európai biztos, Viviane Reding megakadályozza, hogy jelentős előrelépést érjünk el ezen a téren. Remélem, hogy az ülésen sikerül számon kérnünk ezeket a dolgokat a biztos asszonyon. És hogy egy másik szakterületemről, a közlekedésről se feledkezzünk meg: a napirenden szerepel egy érdekes jelentés a versenyképes árufuvarozást szolgáló európai vasúti hálózatról valamint a közúti fuvarozási tevékenységet végzők munkaidejéről. Ez utóbbit egyébként felvidéki kollégám, Bauer Edit képviselő asszony készítette.

Hétfőn este a plenáris ülés mellett az Alkotmányügyi Bizottság is ülésezik, ahol az egyik legfontosabb napirendi pont ismételten a polgári kezdeményezés lesz. Vendégül látjuk az Európai Ombudsmant, Nikiforosz Diamandurosz urat, mivel többen felvetették, hogy őt is be kellene vonni a kezdeményezések befogadhatóságának értékelésébe. A polgári kezdeményezésről egyébként a héten is több egyeztetést tartunk, és már intenzíven dolgozunk az első munkaanyagon, amelyet még a spanyol elnökség június 30-i befejeződése előtt közzé szeretnénk tenni a jelentéssel foglalkozó zöld- és néppárti képviselőtársaimmal.

Szerdán este Brüsszelben rendezik meg az Európai Szocialisták Pártja vezetői és kormányfői találkozóját. Nagyon várom, hogy olyan kiváló politikusokkal találkozhassak, mint a spanyol vagy a portugál miniszterelnök.

A hét második felében, már Magyarországon, egy nagyon kedves meghívásnak is eleget teszek: most ünnepli fennállása 20. évfordulóját a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC), amelyet 1990-ben hozott létre az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország. A szervezet sikerességét jól jelzi, hogy azóta több mint 30 ország csatlakozott. Az évforduló alkalmából csütörtök este fogadást rendeznek az Országházban, pénteken pedig Szentendrén folytatódik a program, ahol én is tartok egy rövid beszédet.

Csütörtökön este a Fejtő Ferenc Könyvesboltban kerül sor Róna Éva „Mi az ikrek…” című kötetének bemutatójára, amelynek közreműködtem a magyarországi kiadásában. A bemutatón a szerzővel Havas Judit irodalmár fog beszélgetni, és reményeink szerint közreműködik Hegedűs D. Géza színművész is, aki részleteket olvas majd fel a könyvből. A könyv kiadásának segítésével egy Sütő Andrásnak tett korábbi ígéretemnek tettem eleget. A könyv egy árva ikerpár történetét mutatja be, és arra emlékeztet bennünket, hogy habár az emberi élet illékony és törékeny, de mindenkor – még a legembertelenebb helyzetben is – embernek kell maradnunk.

A fontosabb eseményekről – szokás szerint – részletesen be fogok számolni honlapomon is.

2010. május 31., hétfő

A hét - az Európai Parlamentben és azon kívül (2010. május 31-június 6.)

Európai parlamenti képviselőként rendkívül szerteágazó és izgalmas feladataim vannak és a parlamenti tevékenységeken kívül rengeteg külső rendezvényre is meghívást kapok, akár résztvevőként, akár előadóként. Szeretném, ha az érdeklődők bepillantást nyerhetnének EP-képviselői munkámba, ezért e blog oldalain hétről hétre össze fogom foglalni az elkövetkező napok számomra fontos eseményeit.

Hétfőn és kedden Madridban ülésezik a nemzeti parlamentek EU ügyekkel foglalkozó bizottságainak fóruma, a COSAC, ahol az Európai Parlamentet képviselem. A rendezvényen részt vesz José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök és Diego López Garrido európai ügyi államtitkár is, akivel az elmúlt hónapokban az EP-ben sokat dolgoztunk együtt. Úgy gondolom, hogy ez kiváló alkalmat jelent arra, hogy megköszönjem a spanyol elnökség munkáját. Elkötelezettségüknek köszönhetően jelentős előrehaladást érhettünk el egyes, szakterületeimhez kapcsolódó ügyekben. A spanyol elnökségnek a nemek közötti esélyegyenlőség terén elért eredményeit részletesen is meg fogjuk vitatni kedden, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének (PES Women) szerdai ülésén, amelyet szintén Madridban tartunk.

A héten az Európai Parlamentben bizottsági hét lesz: a parlment szakbizottságai tartanak üléseket, amelyeken megvitatják és elfogadják a plenáris ülés napirendjére kerülő jogszabálytervezeteket. Én három bizottságban vagyok érdekelt: első alelnöke vagyok az alkotmányügyi szakbizottságnak (AFCO), rendes tagja a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságnak (FEMM) és póttagja a közlekedési és idegenforgalmi bizottságnak (TRAN).

Az alkotmányügyi bizottság napirendjén több rendkívül érdekes téma szerepel. Így például a polgári kezdeményezésről szóló jelentés, amelynek én vagyok az egyik témafelelőse. Emellett megvitatjuk Andrew Duff kollégám jelentését, aki az európai parlamenti választási rendszer reformját javasolja. A választási részvétel növelése érdekében szeretné például, hogy az eddigi gyakorlat helyett a választások valamennyi tagállamban két hétvégi napon kerüljön sor, és ne júniusban, hanem májusban. Szó lesz továbbá az Európai Külügyi Szolgáltatról valamint a Parlament és a Bizottság kapcsolatait rögzítő új keretmegállapodásról, továbbá tartunk egy összevont ülést is az állampolgári jogi bizottsággal (LIBE), amelynek témája az Európai Unió Demokratikus Gyakorlatának Megfigyelőközpontja (EUDO) által folytatott kutatási projektek bemutatása lesz.

Több ülést tart a közlekedési bizottság is, ahol a számomra legérdekesebb téma az intelligens közlekedési rendszerek kapcsolatos ajánlástervezet második olvasatbeli megvitatása lesz, amely témában az előző törvényhozási időszakban én is készítettem jelentést.  Második olvasatban szavaz a bizottság arról az ajánlásról, amely a légiutasokhoz hasonló módon garantálná az autóbusszal illetve hajókon utazók jogait. (A szavazáson ugyanakkor póttagként csak akkor vehetek részt, ha egy másik S&D-frakcióbeli kollégát kell helyesíteni.)

Végül, szombaton és vasárnap egy számomra nagyon kedves meghívásnak teszek eleget: Bonnban a Szociáldemokrata Nők Szövetségének kongresszusán fogok részt venni, ahol terveim szerint bemutatom a résztvevőknek a PES Women „Az én testemmel én rendelkezem” kampányát.

Az eseményekről természetesen részletesen be fogok számolni honlapomon is.