Eltűnő határok

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. április 11-17.)

A címben szereplő két szó nagyon jól kifejezi azt a jelenséget, amelyet az elmúlt hét eseményei többször is eszembe juttattak - legyen szó egy Európát átszelő utazásról, a környezet védelméről vagy a nemek közötti esélyegyenlőség, mint a gazdasági növekedés egyik előfeltételének megteremtéséről.

Az EU-kínai környezetvédelmi együttműködést segítő új, pekingi központ megnyitója, illetve a nők munkaerő-piaci részvételének növeléséről szóló barcelonai kerekasztal-beszélgetés - amelyekről már beszámoltam az elmúlt napokban - során többen is megfogalmaztuk: az országok között szorosabbá váló kapcsolatok lehetőséget és felelősséget egyaránt jelentek számunkra.



Fontos, hogy nem csak európai uniós szinten kell gondolkodnunk, hiszen - ma már közhelyszámba megy, hogy - a globális problémák nem ismernek határokat. Így például nekünk is érdekünk, hogy a világ más részein is átálljanak az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó technológiákra, ugyanakkor a felelősségünk arra is kiterjed, hogy más területeken is példát mutassunk a többi országnak. Erre kiváló példa a női esélyegyenlőség kérdése - a munkaerőpiactól kezdve a nyugdíjakig. Ez utóbbi témáról egyébként az ATV reggeli műsorában beszélgettünk szerdán:



Ebbe a sorba jól illeszkedik az az irányelv-tervezet is, amelyet az európai parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottságában vitattunk meg a héten. A javaslat - amely lehetővé tenné a más tagállamban kiszabott közlekedési bírságok behajtását egyes közlekedési szabálysértések esetén - elsődleges célja, hogy radikálisan csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. Ez régi törekvése az uniós közlekedéspolitikának, a megvalósítását ugyanakkor jelentősen hátráltatja, hogy a külföldön, más tagállamban elkövetett, emberéleteket is veszélyeztető szabálysértések után kiszabott büntetések jelentős részét nem tudják behajtani a felelőtlen vezetőkön. Csak egyetlen megdöbbentő adatot szeretnék idézni: 2007-ben 43 000 haláleset történt, ami olyan, mintha az Európai Unióban minden héten öt közepes nagyságú utasszállító repülőgép lezuhant volna. Úgy gondolom, hogy az irányelv szükségessége vitathatatlan, azonban a tagállamok közötti különbségek (elsősorban a szabálysértések súlyának megítélése) miatt a Tanács nem kezelte kellő bátorsággal a kérdést. A 2010-es belga elnökség ugyanakkor ezen a téren is kiváló munkát végzett, és sikerült kompromisszumra bírni a tagállamokat. A kérdésről a Parlament várhatóan a júliusi plenáris ülésen szavaz, és ha a tagállamok részéről is meglesz az akarat, a jogalkotási eljárás már a második olvasatban le is zárulhat.

Új lendülettel 2011-ben is

Új év kezdődött, amely új kihívásokat tartogat az esélyegyenlőségi szakterületen is. Ahhoz, hogy ezeket sikeresen azonosíthassuk, és megfelelő válaszokat tudjunk rájuk adni szükséges, hogy áttekintsük, mit sikerült elérnünk 2010-ben, és milyen feladatok megoldása vár még ránk.

Visszatekintve 2010-re elmondhatjuk, hogy nagyon sok esélyegyenlőségi tárgyú vitát folytattak le az uniós intézmények. Ezek közül kiemelkedik az európai védelmi határozat ügye. Habár mind a spanyol elnökségnek, mind pedig az Európai Parlamentnek kiemelt projektje volt az erőszak áldozatává vált nők védelmét garantáló új szabályozás elfogadása, egyes tagállamok ellenkezése miatt egyelőre nem sikerült megállapodásra jutni a tagállamoknak a Tanácsban.

Nem feledkezhetünk meg a szülési szabadságról szóló irányelvről sem. Portugál kolléganőmnek, Edite Estrelának sikerült megszerezni az EP támogatását ahhoz, hogy 20 hét teljesen fizetett szabadságot biztosíthassunk az anyák, és két további hetet az apák számára. A tagállamok képviselőiből álló Tanács sajnos elutasította a javaslatot, de a tárgyalások tovább folytatódnak, és rendületlen elszántsággal fogunk küzdeni ezért a rendkívül fontos tervezetért, amely a terhek szülők közötti megosztását elősegítve nagy előrelépést jelentene a nemek közötti esélyegyenlőség területén.

Nagyon jó hírnek és fontos eredménynek tartom az emberkereskedelem elleni uniós irányelv parlament elfogadását, amely növeli az ezért a bűncselekményért járó büntetési tételeket, és növeli az áldozatok támogatását. Ebben a kérdésben sikerült konszenzust kialakítani a Tanáccsal, így az irányelv rövidesen hatályba léphet.

Elégedettek lehetünk a belga elnökség munkájával is, hiszen az elmúlt hat hónapban az esélyegyenlőség folyamatosan a napirenden szerepelt, és előrelépésekből, eredményekből sem volt hiány.

Nem hagyhatok ugyanakkor szó nélkül néhány csalódást kiváltó fejleményt sem. Ide sorolom mindenekelőtt az Európai Bizottság által tavaly ősszel közzétett esélyegyenlőségi stratégiát, amelyben alig lehet konkrét, számon kérhető célkitűzéseket találni. Továbbra is úgy gondolom, hogy üres szavak helyett olyan bátor, konkrét célokra lenne szükség az ilyen, több év jogalkotási programját meghatározó dokumentumokban, mint például a nemi alapú kvóták bevezetése.

És mi áll előttünk 2011-ben? Magyarország januárban átvette a soros elnökséget Belgiumtól. Kíváncsian várom, milyen hatással lesz ez esélyegyenlőségi tárgyú jogalkotásra. Nem sok okunk van az optimizmusra: a budapesti kormány várhatóan közel sem lesz olyan ambiciózus ezen a téren, mint Spanyolország vagy Belgium. A hivatalos dokumentumokban alig említik az esélyegyenlőséget, legfeljebb csak általánosságokban fogalmaznak. És míg a magyar elnökség a társadalmi befogadást, a demográfiai kihívások kezelést és az egészségügy fejlesztését a prioritásai között jelölte meg, addig ezen témák esélyegyenlőségi dimenziójáról mintha teljesen elfeledkeztek volna. Jól mutatja ezt, hogy a „gender” kifejezést kitörölték ahonnan csak lehetett, és a „család” szóval helyettesítették azt.

Ez természetesen nem fog megakadályozni abban, hogy az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnökeként megtegyem, amit meg kell tennem. Hogy csak néhány, aktuális ügyet hozzak példaként: felszólítjuk a magyar elnökséget, hogy vegye figyelembe az EP által most tárgyalt európai nyugdíjreformban az esélyegyenlőségi szempontokat, hogy dolgozzon együtt velünk a bérolló bezárásáért, és hogy az elnökség segítsen a szülési szabadságról szóló irányelv tanácsbeli elfogadásában.

Úgy érzem, megvan bennünk az ehhez szükséges erő, és remélem, hogy Önökben is. Boldog új és egyenlő esélyekkel teli évet kívánok mindenkinek!

Egyenlő védelmet minden európai nő számára!

Az Európai Parlament néhány héttel ezelőtti döntését követően pénteken az Európai Unió igazságügyminiszterei is tárgyalnak az európai védelmi határozatról. Ez rendkívül fontos ügy az Európai Unióban élő nők számára, hiszen a védelmi határozattal célja, hogy az erőszakot elszenvedő nők Európa valamennyi országában ugyanolyan védelemben részesülhessenek, mint amilyent otthon is élvezhetnek. A parlamenti jelentés fokozott figyelmet fordít a gyermekek és a fiatal lányok védelmére.

Megközelítőleg százezer távoltartási rendelet van jelenleg érvényben Európában annak érdekében, hogy a zaklatók ne tudják elérni vagy fenyegetni áldozataikat. Ezek a bűncselekmények legtöbbször nők ellen irányulnak. Az Európai Bizottság statisztikái szerint az összes európai nő 20-25%-a szenvedett el már valamilyen fizikai erőszakot legalább egyszer életében és több, mint 10%-uk vált szexuális erőszak áldozatává. Ezek a számok jól érzékeltetik: az erőszak maga a nyers valóság sok európai nő számára, és ez indokolttá teszi, hogy az ügyet az európai kormányoknak komolyan kell venniük.  

A jelenlegi jogi keretek között ugyanakkor az egyik tagállamban kibocsátott védelmi határozat a másik tagállamban nem érvényes. Így hiába alapvető jog a szabad mozgás joga az európai uniós polgárok számára, a másik tagállamban a védelem hiánya korlátozza ennek a szabadságnak a maradéktalan érvényesülését. A nők védelme ugyanakkor nem függhet attól, hogy épp hol élnek – ezt a jogi hézagot a nők védelmének érdekében be kell foltozni!

A végleges döntéshez ezúttal is szükség van a tagállamokat képviselő Tanács támogatására. Szerencsére a spanyol elnökség kiemelt figyelmet fordított az európai védelmi határozatra, és reményeim szerint a belga elnökség is követni fogja a példájukat. Különféle jogi akadályokra való hivatkozás helyett a Tanácsnak be kell bizonyítania, hogy az EU mindenkinek biztosítani kívánja a mozgásszabadságot és az egyenlő védelmet.

A hét – az Európai Parlamentben és azon kívül

(2010. július 12. – július 18.)

Az Európai Parlament a nyári szünet előtt a héten tartja utolsó (bizottsági) üléseit, és mindhárom szakbizottságom tagjai találkozni fognak. A brüsszeli elfoglaltságok után a hétvégén egy fonyódi meghívásnak teszek eleget.

A három bizottság közül a héten az alkotmányügyi bizottság ígérkezik a legfontosabbnak számomra, különösen azért, mert hosszú hetek előkészítő munkáját követően most fogjuk néppárti kollégámmal, Alain Lammassoure-ral bemutatni a bizottsági tagoknak a polgári kezdeményezésről készült munkaanyagunkat. (Sajnos Ő személyesen nem lesz velünk, a franciaországi viharok miatt, de engem kért meg, hogy helyettesítsem.) Nagyon kíváncsi vagyok, hogy képviselőtársaink hogyan fognak vélekedni a főbb nyitott kérdésekben, és remélem, sok hasznos ötletettel fogunk gazdagodni az ülést követően. A polgári kezdeményezésen kívül a hétfőn és kedden zajló ülések napirendjén szerepel még az európai parlamenti választási rendszer reformjáról szóló, Andrew Duff kollégám által készített jelentés és az EU 2011. évi költségvetése is. Habár a „mi" napirendi pontunkra hétfőn fog sor kerülni, a keddi napon is fontos feladatom lesz: Casini elnök úr távollétében én fogom vezetni a bizottság ülését, amely egyébként nyomon követkethető élőben az interneten. 

A közlekedési bizottság szintén hétfőn és kedden tartja üléseit. Elég gyakran előfordul sajnos, hogy a szakbizottságaim egyszerre ülésnek, és ilyenkor bizony választani kell közülük… A napirenden szereplő témák közül a belga kormány tagjainak látogatását emelném ki: a belga elnökség indulása alkalmából vendégül látjuk majd a bizottság szakterületeivel foglalkozó kormánytagokat, így Etienne Schouppe közlekedési és Isabelle Weyckmans idegenforgalmi minisztert.

A nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság ülésére szerencsére már szerdán kerül sor. Az egész napos megbeszélésen rengeteg téma vár ránk: vendégül látjuk Viviane Reding európai biztost, aki a a nemek közötti egyenlőség jövőbeli stratégiája ügyében számíthat kemény kérdésekre a biztos asszony meglehetősen konzervatív irányultságú nézeteivel elégedtlen képviselőktől. Azt hiszem, az tény, hogy Reding asszony munkájával nemcsak az én frakcióm, hanem más képviselőcsoportok is elégedetlenek azt bizonyítja, hogy sokkal progresszívabb politikára lenne szükség az esélyegyenlőség területén! A biztos asszonyon kívül elfogadta meghívásunkat José Mendes Bota úr is, aki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a nők és a férfiak  esélyegyenlőségével foglalkozó bizottságának az elnöke. A héten szavazunk továbbá egy jelentésről és egy véleményről is. Előbbi a nőknek az idősödő társadalomban betöltött szerepéről szól, míg az utóbbit a foglalkoztatási bizottság felkérésére készítette el képviselőtársam, Bauer Edit  „A demográfiai kihívás és a nemzedékek közötti szolidaritás" című jelentéshez.

A bizottsági ülésekkel az Európai Parlament nyári szünet előtti munkája véget ér, és legközelebb augusztus utolsó hetében fogunk összelülni.

Azonban az Európai Parlamenten kívülről is rendszeresen érkeznek meghívások, amelyeknek nagy örömmel teszek eleget. Ezen a héten sem lesz másként: szombaton, már itthon Magyarországon veszek részt díszvendégként a Nevelőszülők Nemzetközi Találkozóján, amelyet negyedik alkalommal rendez meg a Magyar Gyermek és Ifjúságvédelmi Szövetség .

Az eseményekről természetesen részletesen be fogok számolni honlapomon is.