A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emberi jogok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emberi jogok. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 22., szerda

Közös célunk a modern és demokratikus Ukrajna


A hét elején egy Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatairól rendezett konferencián vettem részt a Krím félszigeten található Jalta városában. A konferencián ukrán és európai politikusok, szakértők és újságírók vettek részt, hogy a közelgő parlamenti választások fényében áttekintsék az ország aktuális bel- és külpolitikai fejleményeit és kilátásait.

A konferencia keretében több műhelybeszélgetésre került sor, melyek közül az EU-Ukrajna társulási megállapodással foglalkozón vettem részt. A beszélgetésben részt vevő európai parlamenti és hazai képviselőkkel, valamint az ukrán kormány európai integrációs ügyekért felelős főigazgatójával arra kerestük a választ, milyen lehetőségek rejlenek a társulási megállapodásban, illetve az annak részét képező mély és átfogó szabadkereskedelmi egyezményben.

Az EU-ukrán kapcsolatok a kilencvenes évek óta dinamikusan fejlődnek: az EU támogatta Ukrajna demokratikus és piacgazdasági átalakulását. Az egyes gazdasági szektorokra kiterjedő megállapodásokat 1998-ban partnerségi és együttműködési megállapodás követte, majd a kétezres években az ország csatlakozott az Európai Szomszédságpolitikához és a Keleti Partnerség programhoz is.

Ötéves tárgyalás után idén márciusban véglegesítették az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási egyezmény szövegét, amely minden eddiginél magasabb szintre helyezi a két fél közötti politikai és gazdasági kapcsolatokat. A szerződés aláírásához ugyanakkor az EU feltételeket szabott: a megállapodás csak akkor léphet hatályba, ha Ukrajna tiszteletben tartja az európai uniós értékeket és a jogállamiságot, garantálja az igazságszolgáltatás függetlenségét és leállítja a politikailag motivált bírósági eljárásokat. A tét nagy: a megállapodás részét képezi egy szabadkereskedelmi egyezmény is, amely a szakértők szerint az egyik legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezmény, amit az Európai Unió valaha is kötött egy országgal. Az átfogó egyezmény a gazdaság valamennyi területére kiterjed: az áruktól kezdve a szolgáltatásokon és a tőkeáramláson át korlátozottan a személyek mozgását is liberalizálja. (Az érzékeny ukrán és európai ágazatok védelme érdekében nem vonatkozik ugyanakkor a mezőgazdasági terményekre, a közúti fuvarozásra és a gépjárművek kereskedelmére.) Az egyezmény továbbá kiterjed a globális terrorizmus-ellenes, környezetvédelmi  és emberi jogi együttműködésre, valamint vízummentességet is kilátásba helyez az ukrán állampolgárok számára, az emberek számára is kézzel foghatóvá téva a gazdasági és kereskedelmi együttműködést.

Az Európai Unió elkötelezett a modern és demokratikus Ukrajna mellett, azonban nyilvánvaló, hogy Ukrajna csak a jogállamiság elvének tiszteletben tartásával és a reformok felgyorsításával közeledhet Európához. Ez a közeledés nem csak a kormányokra értendő: a két fél közötti együttműködéssel az emberek is közelebb kerülnek egymáshoz. Közös feladatunk, hogy ennek előmozdításán dolgozzunk: az EU-ukrán kapcsolatok fejlődése nem torpanhat meg!

2012. augusztus 17., péntek

A tisztességes orosz igazságszolgálatásért!


Augusztus 17-én a Pussy Riot három tagját, a 24 éves Maria Alekhinát, a 23 éves Nadezhda Tolokonnikovát és a 29 éves Ekaterina Samucevichet kétéves börtönbüntetésre ítélete egy moszkvai bíróság. Az orosz feminista művészcsoportot huliganizmussal és vallási gyűlölet szításával vádolták, miután egy Putyin-ellenes “punk imát” adtak elő egy moszkvai székesegyházban. Az ítéletet igazságtalannak és politikailag motiváltnak tartom. Az eset ismét megmutatta, hogy Oroszországban nem működik a hatalmi ágak elválasztása: az igazságszolgáltatás a politika és az ortodox egyház játékszere.

Az orosz lánycsapat valamennyi előadása során békésen igyekezett ráirányítani a figyelmet a nemek közötti esélyegyenlőség helyzetére, a szólásszabadságra és arra, hogy milyen fenyegetések érik a demokráciát napjaink Oroszországában. Az alábbi bejegyzésemben a nőjogok és az esélyegyenlőség szempontjából szeretném értékelni az előadásaikat, amelyek stílusa számos kérdést felvet.

Egyértelmű, hogy önkifejező feminista mondanivalójuk miatt a hatóságok a megszokottnál is durvábban kezelték az együttes tagjait, annak ellenére, hogy - a női bíró szavai szerint - “a férfiaknak és nőknek az orosz alkotmány azonos jogokat biztosít”. A boszorkányüldözés eközben tovább folytatódik, hiszen az orosz rendőrség az együttes többi tagját is keresi. Ezzel az eljárással az orosz kormány megmutatta igazi arcát: még nagyon hosszú utat kell megtenni egy alkotmányos és az alapvető jogokat biztosító Oroszországig. Márpedig ezek nélkül nem beszélhetünk jól működő demokráciáról. Hasonló, aggasztó folyamatokat figyelhetünk meg Ukrajnában is, ahol Inna Shevchenkót, a feminista FEMEN csoport tagját huliganizmussal vádolják, miután kivágott egy Kijev központjában álló keresztet, tiltakozásul a Pussy Riot tagjainak ítélete miatt.

Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete éppen ezért csatalkozik a Pussy Riot támogatóinak egyre hosszabb listájához. A témában az Európai Parlamentnek is hallatnia kell a hangját, ahogyan azt a szocialista-demokrata képviselőcsoport is megtette már. Progresszívként és feministaként együtt kell felemelnünk a szavunkat, hogy az orosz hatóságok valamennyi döntésükben tartsák tiszteletben az alapvető jogokat.

2011. október 29., szombat

Az ENSZ is véget vetne az abortusz büntethetőségének

Alig egy hete ért véget az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének amerikai delegációs látogatása, amelynek során - más nemzetközi intézmények és civil szervezetek képviselői mellett - a UN Women vezető munkatársaival is megbeszélést tartottunk, és sok, az esélyegyenlőség iránt elkötelezett szakemberrel találkoztunk (férfiakkal és nőkkel egyaránt). Nézeteik és lelkesedésük nagy ösztönzést jelent számukra, hogy folytassuk küzdelmünket a nemek közötti esélyegyenlőségért, beleértve természetesen a nők szexuális és reproduktív egészségügyi jogait is.

Az inspiráló beszélgetéseken túl, ebben a munkában nagy lendületed ad számunkra egy azóta történt esemény is: október 24-én az ENSZ Közgyűlése elfogadta Anand Grover egészségügyi jogi különleges jelentéstevő jelentését. A dokumentum felszólítja a kormányokat, hogy töröljenek el minden korlátozást, amely meggátolja a nőket a szexuális és reproduktív egészségügyi jogaik gyakorlásában, különös tekintettel az abortusz jogi eszközökkel való akadályozására.

A nők jogainak ilyen korlátozása komoly fenyegetést jelent a nők szabadságára és függetlenségére. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a 21. században van még olyan ország, ahol az abortuszra kényszerülő nőket bűnözőként kezelik. Azt pedig különösen sajnálatosnak tartom, hogy ezek a sötét múltat idéző nézetek esetenként még az Európai Parlamentbe is eljutnak. Két néppárti képviselőtársam, Anna Záborská és Alojz Peterle például nyíltan támogatják azt a kezdeményezést, amely a gyermekek védelmének álcája mögé bújva próbálják egyházi érdekek szerint értelmezni az egyetemes emberi jogokat.

Az ESZP Nőszervezetében kiemelt témáink között tartjuk számon, hogy a világ kormányait a nők szabad választáshoz való jogának elismerésére és tiszteletben tartására bírjuk. A Közgyűlés által jóváhagyott ENSZ-dokumentum, amely számos emberi jogi szervezet véleménye alapján született meg, figyelemreméltó segítséget jelent számunkra és valamannyi progresszív mozgalom számára ebben a küzdelemben.

2011. július 7., csütörtök

Jövőre is megtörténhet - vallomások a nőket érő politikai erőszakról Zimbabwéban

Nemrégiben jutott el hozzám Kudakwashe Chitsike, a zimbabwei RAU (Research and Advocacy Unit, www.research andadvocacyunit.org) nőkkel foglalkozó programvezetőjének beszámolója. A Cape Townban doktorált ügyvédnő a nőket érintő, politikával kapcsolatos erőszak szakértője, védője. A Hararéból érkezett Kudakwashe Londont és Brüsszelt érintő európai látogatása során dokumentumfilmet mutatott be és előadásokat tartott a nőket érintő politika erőszakról Zimbabwéban.

Kudakwashe elmondta, hogy a RAU a nőket érintő politikai erőszakkal foglalkozik. A zimbabwei politikát nagy feszültségek és érdekellentétek jellemzik a hatalmon lévő Robert Mugabe által vezetett ZANU-PF és Morgan Tsvangirai neve által fémjelzett MDC (Mozgalom a Demokratikus Változásért) pártok között. Az utolsó elnökválasztásokra 2008-ban került sok. A világ bár keveset foglalkozott vele, az elnökválasztásokat erőszakos cselekmények sorozata előzte meg és követte. A bizonytalan választókörzetekben, illetve a köztudottan MDC-s területeken a lakosságot, főképp a falusiakat terrorizálták, félelemben tartották, bántalmazták. Így próbálni rávenni a szavazópolgárokat arra, hogy a megfelelő pártra, tehát a ZANU- PF-re szavazzanak.

Bár a zimbabwei nők gyakran nem vesznek részt aktívan a politikában, mégis ki vannak téve politikai erőszaknak, még akkor is, ha valójában semmi közük sincs a politikához. A zimbabwei politikai életben elsősorban a férfiak, tehát a nők férjei, testvérei, családtagjai aktívak. AZ MDC aktivistáit vagy szimpatizánsait a parancsot teljesítő erőszakszervezetek, vagy a pénzzel vagy egyéb juttatásokkal motivált és felbujtott fiatalok csoportjai keresték fel. A férfiak sokszor elmenekültek az inkvizíció elől. Elszöktek otthonról és elrejtőztek gondolván, hogy családjaiknak nem fog bántódása esni. De ott, ahol nem találták otthon a keresett politikai aktivistát, az otthon tartózkodó feleségeket, lánytestvéreket büntették meg. Nőket erőszakoltak meg és vertek meg saját otthonaikban, családtagjaik, gyermekeik szeme láttára. Rengeteg dokumentáció készült a 2008-as politikai erőszakhullámról, de senki sem foglalkozott a nők helyzetével. A RAU célja, hogy felderítse ezeket az eseteket, és kommunikáljon róla, hogy hasonló szörnyű és erőszakos cselekmények ne történhessenek a 2012-es elnökválasztás során. A kampány érdekében még dokumentumfilmek is készültek. A rendkívül megindító filmeket csak erős idegzetűek nézzék meg: nagyon nehéz a félelemtől és tragédiáktól megtört asszonyokat látni a filmkockákon. Az egyik dokumentumfilmben Margaret Mazvarira meséli el, hogy 2000-ben, miután fiát, a hírhedt MDC aktivistát a ZANU-PF szimpatizánsai meggyilkolták, eljöttek érte is. Két katona jött érte, akik megerőszakolták, bántalmazták és AIDS-szel is megfertőzték.

Sajnos rendkívül nehéz pontosan megmondani, hány Margarethez hasonló esetről van szó. A RAU szerint 2008 májusa és júliusa között közel 2000 eset történt, szerte Zimbabwéban. A nők többsége titkolja és szégyelli a történteket. Sok nőt megbecstelenítettek, megvertek, nem beszélve a szexuális erőszakról és annak az élet számos területére kiterjedő következményéről. Zimbabwét erős patriarchális társadalom jellemzi. A férfiak menyasszonypénzt fizetnek a feleség családjának, nem kis összeget. Manapság 5000-10000 USD-t kérnek egy nőért, ami óriási összegnek számít. Korábban a menyasszonypénz a családok közötti társadalmi kapcsolatok megerősítését szolgálta. Manapság azonban, főképp a fizetendő pénz összegének megugrásával az intézmény eredeti céljait elveszítve eltorzult. A férfi fizet a nőért, ráadásul rengeteget, kvázi megveszi "azt". Ez hozzájárul ahhoz az általános problémához, hogy a nőkre nem, mint egyenjogú partnerekre, társakra, hanem, mint tárgyakra tekintenek. Ez pedig a női jogok megsértése mellett egy más sor problémát eredményez, például házastársi erőszakot.

Jövőre ismét elnökválasztások lesznek, és a zimbabwei asszonyok már most rettegnek attól, vajon mi fog történni. A RAU minden lehetőséget megragadva próbál kommunikálni a problémáról, Zimbabwéban és külföldön egyaránt. Arra számítanak, ha a nemzetközi szervezetek és politika is többet foglalkozik a nőket érintő politikai erőszakkal Zimbabwéban, több figyelmeztetés érkezik külföldről, kevesebb nő esik politikai erőszak áldozatául a jövőre tervezett elnökválasztásokon. A szervezet azt is fontosnak tartja, hogy a választási megfigyelők ne csak a voksolás idején legyenek jelen, mivel a legtöbb erőszak a választást megelőző és követő 3-3- hónapban történt.

Kudakwashe Chitsike nem kis kockázatot vállalt azzal, hogy az ügy mellé állt, és a filmeket bemutatta Európában. "Én is félek, de valakinek beszélnie kell ezekről, hogy a helyzet megváltozhasson. Amikor azokkal a nőkkel beszélek, akik megélték ezeket a tragédiákat, arra gondolok: ők a bátrak, én csak közvetítek, és ahogy tudom, segítem az ügyüket. Félelmetes a helyzet, de valahogy véget kell vennünk egyszer a megfélemlítésnek."

2011. június 25., szombat

Folytatódó küzdelem a szabadságért

A kairói-amerikai egyetemen diplomázott Gameela Ismael meggyőződéssel és ambícióval átitatott szavai azon a workshopon hangzottak el, amelyen június 20-án vettünk részt az Európai Parlamentben. Az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága, valamint a külügyi, emberi jogi és fejlesztési bizottsága közös szervezésében megvalósult rendezvény a nők szerepét járta körül az észak-afrikai és közel-keleti közelmúlt forradalmai kapcsán.

Előadásában Gameela Ismael arra is rámutatott, hogy Egyiptomban a forradalom nemcsak a Mubarak-rezsim megdöntését, hanem ezzel a konzervatív közgondolkodás felszámolását is jelenti. „Munkánknak akkor lesz vége, ha minden egyiptomi polgár szabadszellemű és szabadlelkű lesz. Sokat kell még tennünk ahhoz, hogy a közgondolkodás máshogyan tekintsen a nőkre, de jó úton haladunk.”– tette hozzá az újságírónő.

Az előadók nem győzték hangsúlyozni a nők szerepét az észak-afrikai és közel-keleti eseményekben. Példás történetek hangzottak el arról, hogyan vettek részt a nők a tömegtüntetéseken. Férfi harcostársaik mellett ott voltak a Tahrir-téren, gyakran az első sorokban vezették a tüntetéseket, ugyanis rájuk kevésbé leselkedett a verés illetve letartóztatás veszélye, mint a férfiakra. Szó esett hősi halált halt asszonyokról, például egy líbiai doktornőről, aki otthonában ápolta a sebesülteket.

A forradalmak első felvonása lezajlott, de a korábbi diktatórikus rezsim megszüntetése csak a kezdet. A cél az észak-afrikai és közel-keleti országokban a nők esélyegyenlőségének javítása, sikeresebb munkapiaci integrációjuk, nagyobb szerepvállalásuk a politikában.

A folyamat kimeneteléről a nőjogi aktivisták szkepticizmussal vegyes érzelmekről tettek tanúbizonyságot. Nadereh Chamlou, a Világbank tanácsadója például ismertette annak a  – 40.000-es mintavételen alapuló – kutatásnak az eredményét, amelyben három egyiptomi nagyvárosban a nők munkavállalásának megítélését vizsgálták. A megkérdezett férfiak harmada válaszolt úgy, hogy semmi szín alatt nem engedné dolgozni a feleségét. A leggyakoribb ellenérv az volt, hogy ezáltal a nők  ki lehetnek téve szexuális bántalmazásnak. Meglepőbb volt ennél az a statisztika, amely arra mutatott rá, hogy a huszonéves fiatalok – főképp a kairóiak – jóval konzervatívabbak és hagyománytisztelőbbek szüleiknél – derült ki a felmérésből.

A zsarnoki politikai rendszert tehát néhány hét alatt sikerült megdönteni, azonban a konzervatív közgondolkodás megváltoztatása sokkal hosszabb küzdelemnek ígérkezik észak-afrikai nőtársaink számára.

2011. április 11., hétfő

Nők elleni erőszak: Európában és azon kívül is van tennivalónk!

Illusztris vendégből és fontos döntésekből sem szenvedtünk hiányt az Európai Parlament csütörtökön véget ért áprilisi plenáris ülésén: a fejlesztési bizottság vendégeként Bill Gates, a Microsoft alapítója tartott előadást, nagy vita folyt az atomerőművek biztonságáról, Andor László biztos úr pedig bemutatta az Európai Unió új romastratégiáját, amelyet Járóka Lívia néppárti képviselőtársam márciusi jelentése alapján készített el a Bizottság. Ezeken a nagyobb publicitást kapott eseményeken kívül azonban az én szakterületeimen is fontos döntések születtek.

Kedden szavazott a Parlament szavazott a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemre vonatkozó új uniós politikai keretet felvázoló jelentésről, amelyet Eva-Britt Svensson képviselőtársam készített. Elsődleges célunk az, hogy az Európai Unióban egységesen ítéljék meg a nemi alapú erőszakot, jelenleg ugyanis nem minden tagországban védik egyformán a jogszabályok a nőket. Szeretnénk elérni egy olyan - a tagállamok számára kötelező - uniós irányelv elfogadását, amelyben a nők sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket minden uniós tagállamban bűncselekménynek kellene tekinteni, az elkövetőkkel szemben pedig hivatalból kellene eljárást indítani. Ez vonatkozna a családon belül előforduló esetekre valamint a zaklatásra is.

A statisztikai adatok alapján égető szükség lenne a nőket érő erőszak elleni határozott fellépésre: az európai nők negyede ugyanis legalább egyszer elszenved valamilyen erőszakos cselekményt felnőttként, több mint tíz százalékuk pedig vált már nemi alapú erőszakos cselekmény áldozatává. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az Európai Bizottság - amelynek kizárólagos jogosítványa van az uniós jogszabálytervezetek hivatalos előterjesztésére - minél előbb megtegye a szükséges lépéseket a határozott európai uniós fellépés kialakítására. Ezzel  megadhatnánk az erőszak áldozatául vált nők számára azt a társadalmi támogatást, amellyel egy új és jobb életet tudnának biztosítani maguk és gyermekeik számára.

Csütörtökön pedig a Líbiai és az Egyiptomi fejlemények kerültek a napirendre, amelynek esélyegyenlőségi vonatkozásai is voltak: az EP határozatban ítélte el a közel-keleti forradalmi események során a nők sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Általános jelenség volt, hogy a megdöntött rezsimek a szexuális zaklatást a konfliktus “rendezésének” eszközéül próbálták használni: a kairói Tahrir téren elfogott tüntetők közül több nőt is a hadsereg erőszakos “szüzességi vizsgálatnak” vetett alá. Ez az eljárás nemcsak megalázó, de a nemzetközi szervezetek egyenesen a kínzások között tartják számon. De hasonlóan szomorú és elfogadhatatlan erőszakos esetekről érkeztek hírek Líbiából is.

A nők a férfiakkal együtt vettek részt az elmúlt hónapok felkeléseiben, a demokráciáért és a jogokért való küzdelemben. Reméljük, hogy ez a tény nem merül feledésbe, és a megszülető új, demokratikus államszervezetek leszámolnak a nőket érő diszkriminációval, és garantálni fogják, hogy a nők a társadalom teljes jogú tagjai legyenek.

A jövő héten a Parlament visszatér Brüsszelbe, ahol a szakbizottságokban tárgyaljuk meg a következő plenáris ülésen szavazásra kerülő dossziékat, melyek közül a legfontosabbakat veszi számba az EuroparlTV lenti összeállítása:

2011. március 17., csütörtök

A haladás a nőkkel keződik

A nők helyzetének változása jól jelzi az egész társadalom haladási irányát

December óta történelmi forradalmi hullámnak lehetünk szemtanúi a Földközi-tenger és a Közel-Kelet térségében. Miközben Líbiában egyre hevesebbé válnak az összecsapások, és a tüntetők elszántsága Bahreinben és Jemenben sem csökken, Tunézia és Egyiptom már belépett a poltikai átmenet folyamatának talán legnehezebb szakaszába, amelynek során egy új, demokratikus társadalom alapjait vetik meg. Az előttük álló kihívás legalább olyan nagy, mint a várakozások, amelyek a forradalmi eseményeket elindították, az ezekben az országban végbemenő átalakulás pedig precedenst teremthet az egész régió számára. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a nők szerepének fontosságát ebben a folyamatban.

A nők mindig is a változás motorjai voltak, így nem meglepő, hogy Tunéziában, Egyiptomban vagy éppen Jemenben a tiltakozók élén szép számmal láthatjuk őket. Elég csak visszaemlékeznünk arra, hogy hány olyan tudósítást hallhattunk az elmúlt napokban, amely beszámolt a kairói Tahrir téren jelenlévő nők és gyermekek tömegeiről. A szervezésben, a stratégiaalkotásban és a külvilággal való kommunikációban nagy számban jelenlévő nők kulcsszerepet játszottak és játszanak az autoriter rezsimek megdöntésében.

A politikai változások egyúttal azt is jelentik, hogy a nőknek nem kell a továbbiakban távol maradni a politikától: ezután joguk, sőt kötelességük, hogy részt vegyenek a saját országuk irányításában. Azonban komoly erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy ezzel a jogukkal valóban élni tudjanak!

Nincsen két egyforma helyzetű ország a térségben, és ez fokozottan igaz a nőjogokra és a nők helyzetére is. Miközben Egyiptom a legrosszabbul teljesítő országok között található a nemek közötti egyenlőség tekintetében, addig Tunéziát az arab világ leghaladóbb szellemiségű országaként tartják számot esélyegyenlőségi szempontból. Más statisztikai adatok is ezt támasztják alá: habár egyre növekszik a felsőbbszintű tanulmányokat folytató nők aránya, az egyiptomi nők 40 százaléka továbbra is írástudatlan. Ezen túlmenően, a nők csonkításak, erőszaknak és szexuális zaklatásnak vannak kitéve. Egészen más képet mutat Tunézia, ahol az 1956-ban elfogadott polgári törvénykönyv progresszív változásokat indított el a női jogok területén. Ennek eredménye, hogy ma a tunéziai törvényhozás képviselőinek 23 százaléka nő. Egy dolog azonban mindenképpen közös ezekben a napokban az egyiptomi és a tunéziai nőkben: habár vezető szerepet játszanak a demokratikus társadalomért folytatott küzdelemben, reális a veszélye annak, hogy a politikai változások következtében háttérbe fognak szorulni.

Teljesen jogos a tunéziai nők félelme, akik attól tartanak, hogy a demokratikus átmenet iszlamista hatalomátvételbe torkollik, és eközben Egyiptomból is egyre aggasztóbb híreket kapunk. Jó példa erre a nemrég létrehozott alkotmányügyi bizottság esete: az új testületnek egyetlen női tagja sincsen. Nem tekinthető bíztató előjelnek az az alkotmánymódosítás sem, amely kimondaná: Egyiptom elnöke csak egyiptomi nőt vehet el, hiszen ez feltételezi, hogy a jövőbeli elnökök kizárólag férfiak lesznek. A Mubarak elnök bukását követő eufória elmúltával a nők kezdik úgy érezni, hogy a politikai változásokkal veszítettek jogaikból, ahogyan arra Nawaal el-Saadawi, neves egyiptomi író és aktivista is felhívta a figyelmet a napokban. Ebben az időszakban a nekünk és az egész nyugati világnak óriási a felelősségünk: gondoskodnunk kell róla, hogy az arab nők ne legyenek a politikai változások vesztesei.

Zainab Salbi, a Women for Women International szervezet alapítója szavaival élve a női esélyegyenlőség helyzetére általában marginális kérdésként tekintünk, azonban ez hibás megközelítés. A nők helyzetének változása jól jelzi az egész társadalom haladási irányát. A haladás a nőkkel keződik.

2011. március 14., hétfő

Kétarcú Törökország: megdöbbentő adatok, bíztató törekvések


Néhány hete az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) delegációjának tagjaként négynapos törökországi látogatáson vettem részt, amelynek során ellátogattunk Ankarába, Isztambulba valamint a délkelet-törökországi Diyarbakırba. Az ESZP főtitkára, Philip Cordery által vezetett látogatás célja, hogy megbeszélést folytassunk az ESZP törökországi tagpártjaival, valamint állami tisztviselőkkel, a törökországi EU-delegáció tagjaival, szakszervezetekkel valamint a tudomány, a média és természetesen a nők jogainak védelmével foglalkozó szervezetek képviselőivel.

Az út során érdekes volt a saját szememmel is látni, milyen előrelépések történtek az utóbbi években Törökországban a nők jogainak érvényesülése terén. Az alkotmány legutóbbi módosításával, az új büntető törvénykönyv elfogadásával valamint a török parlament esélyegyenlőségi bizottságának létrehozásával Törökország fontos lépéseket tett a nők helyzetének javítása érdekében.

Isztambulban a köztársasági néppártbeli (CHP) kollégákkal ezt a folyamatot tekintettük át egy kerekasztal-beszélgetésen. Elégedetten láttam, hogy a CHP-delegáció összeállításakor is ügyeltek az esélyegyenlőségre, így szép számban ültek nők is a tárgyalóasztalnál. Török kollégáink beszámoltak arról, hogy a CHP egy családi biztosítási programon dolgozik, amelynek célja a szegénység felszámolása, a szociális védelem kiterjesztése - nemre és etnikumra való tekintet nélkül. Egy olyan önfenntartó programot szeretnének létrehozni, amely a nőket egyénként és nem csak házastársakként kezelné. Emellett konkrét kezdeményezéseket is kidolgoztak, amelyekkel javítanának a nők munkaerő-piaci részvételi arányán, növelnék a nők politikai képviseletét, de dolgoznak a nőktől elvárt öltözködési előírások lazításán is.

Az ígéretes fejlemények ellenére nem mulaszthattam el újból felhívni a CHP vezetőinek figyelmét arra, hogy a kiemelkedő jelentőséggel bír a júniusi választásokra állított pártlistákon a nők megfelelő arányú szerepeltetése. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak fontosságát sem, hogy a komoly politikai pozícióba kerülő nők szerepmodellé válhatnak a fiatalabb korosztály számára. Arra bátorítottam a török kollégákat, hogy a júniusi választás során világos és előremutató üzenettel álljanak a női választóik elé, akik eddig úgy érezhették, hogy igényeikre nem fordítanak kellő figyelmet.

A delegációnk következő állomása Ankara volt, ahol a kormányzati tisztviselőkkel találkoztunk. Sajnos ők már nem tűntek olyan elkötelezettnek az esélyegyenlőség iránt, annak ellenére, hogy a török alkotmányos rendszeren a közelmúltban ígéretes változtatásokat hajtottak végre. Találkozóink során végig érezhető volt az elmúlt időszak konzervatív visszarendeződése, amely újból megerősítette számunkra: még nagyon sok dolgunk van ezen a téren.

A PES-delegáció látogatását ezt követően a dél-kelet törökországi Diyarbakırban folytattuk, ahol a helyi politikusokkal és szakemberekkel való találkozókon túl szerettünk volna részt venni a vitatott, úgynevezett KCK-pereken.Ezekben az eljárásokban több mint száz kurd politikust, jogászt és civil szervezeteket vezető szakembert vádolnak azzal, hogy veszélyeztetik az állam egységét és pártolják a terrorizmust. Jelenlétünkkel szerettük volna kifejezni elkötelezettségünket a tisztességes eljárás és az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett. A tárgyalásokat végül felfüggesztették, mert a bírák nem engedélyezték a vádlottaknak, hogy anyanyelvükön, kurdul szólaljanak fel.

Ezt követően az Európai Szocialisták Pártja helyi tagszervezete, a Béke és Demokrácia Párt (BDP) látott bennünket vendégül. A látogatásnak talán ez volt számomra a legmaradandóbb része: nagyszerű volt látni, hogy a párt a vezetésében is érvényesíti az esélyegyenlőségi szempontokat, mivel a két társelnök, Selahattin Demirtas and Gültan Kişanak irányítják a szervezetet.Nem tagadhatom ugyanakkor, hogy olyan kérdéseket is érintenünk kellett diyarbakiri megbeszéléseink során, melyek kevésbé voltak kellemesek. Törökország déli részén még az országos átlagnál is erősebben élnek a hagyományok, ráadásul a területen nagy számban élnek különféle kisebbségek. Éppen ezért választottuk a Friedrich Ebert Alapítvánnyal közösen, a helyi civil szervezetek képviselőinek részvételével rendezett kerekasztal-beszélgetésünk helyszínéül ezt a térséget. Becsületbeli gyilkosságok, erőszakos és korai házasságkötések és terhesség, nehéz hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz a nők számára, családon belüli erőszak és a kisebbségben élő nők dupla diszkriminációja... Ezek voltak a civil szervezetek által felvetett legkomolyabb problémák, melyek a térségben élő nőket sújtják. A statisztikai adatokat böngészve különösen megdöbbentő kép tárul elénk: 2007-ben mintegy 220 becsületbeli gyilkosság történt Törökországban. És ezek csak a török kormány által elismert adatok! Egy, a nőket érő diszkrimináció ellen küzdő szervezet szerint a valós számok ennek a négyszeresét is elérhetik.

Ezzel elérkeztünk az utolsó témához, amelyet ebben a bejegyzésben érinteni szerettem volna. A nők jogaiért küzdő szervezetek számára a legnagyobb kihívást a családon belüli erőszak okainak megszüntetése, valamint a következmények minimalizálása jelenti. Azonban ahhoz, hogy munkájukat hatékonyan végezhessék, szükségük van a török kormányzat támogatására. Éppen ezért aggasztónak tartom, hogy a török kormány a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó esélyegyenlőségi nemzeti cselekvési terv végrehajtásához nem különített el költségvetési forrásokat. Ez bizonytalanságban tartja a nőszervezeteket, és újabb ékes példája a nem tettekben megnyilvánuló esélyegyenlőségi politikának. Bár maga a cselekvési terv üdvözlendő, annak végrehajtását illetően vannak kétségeim.

Mindenesetre az Európai Szocialisták Pártjával továbbra is nyomon fogjuk követni a törökországi fejleményeket. Meggyőződésem, hogy a törökországi tagpártjaink elkötelezettek a női esélyegyenlőség iránt, ezért jó szívvel kívánhatunk nekik sok sikert a közelgő választásokon!

2011. január 17., hétfő

Mi a baj Magyarországon?

Legutóbb, amikor beültem egy brüsszeli taxiba, a sofőr - miután kiderült, hogy magyar vagyok - nem a jó borokról és Puskás Öcsiről kezdett el faggatni, hanem csak annyit kérdezett: mi a baj Magyarországon? Ugyanez a kérdés fogad újra és újra az európai parlamenti folyosókon is, ahol a kollégák - pártállástól függetlenül - eddig leginkább arról faggattak, hova utazzanak Magyarországon. Most ők is azt kérdezik: mi a baj? És bizony – belepillantva a külföldi sajtó bármelyikébe – ugyanezt a kérdést lehet kiolvasni a sorok közül.

Valódi választ nem kap senki. Európában szeretik Magyarországot, szeretik a magyarokat, de most az európai átlagember aggodalommal figyeli, mi zajlik itt, Európa szívében. A brüsszeli taxis és az európai átlagember leginkább attól fél, hogy ha ugye a következő fél évben Magyarország vezeti az Európai Uniót, akkor ez azt jelenti-e, hogy az ő életében is, az ő világában is elindulnak-e ugyanezek a korlátozó folyamatok, hogy akkor most erre tart-e Európa?  És hát ne szépítsük, ezek a ma, Magyarországon zajló folyamatok éppen az ellentétei mindannak, amit a 20. században Európa véres emberáldozatok árán harcolt ki magának, amiért Európa ma a szabad világ, és az emberi jogok legmagasabb szintű képviselője.

Erős Európához mindenkire szükségünk van! Ezért a kérdésre, hogy miként hozzuk közelebb Európát állampolgáraihoz, a magyar kormány nem adhat olyan válaszokat, amelyek kontinensünk alapvető értékekeivel ellentétes folyamatokat indítanak be. Orbán Viktor és a Fidesz arra nem kapott felhatalmazást, hogy megrémítse Európa polgárait, és arra sem, hogy figyelmen kívül hagyja az európai civilizáció értékeit! 

2010. december 14., kedd

A jövő év nagy feladata

A 2011-es év rendkívül fontos lesz az MSZP számára. Jövő évtől már világosan látszódni fognak a Fidesz-kormány őrült gazdaság- és társadalompolitikájának a negatív hatásai, és nekünk nemcsak alternatívát, védelmet is kell nyújtanunk azoknak, akiket a kormány politikája negatívan érint, sért, bánt. A középosztály tagjai, illetve a nehéz anyagi körülmények között élő rétegek mind-mind vesztesei lesznek az Orbán-kabinet gazdaságpolitikájának. Tulajdonképpen a  Fidesz-kormány gazdaság- és társadalompolitikájának egyetlen kedvezményezett rétege van: a Fidesz-kormány maga.

A Fidesz-kormány szembemegy a magyar társadalommal, a magyar emberekkel, és ezt mindenféle fortélyos trükkel és hazugsággal kívánja palástolni. Ehhez még társul egy korszerűtlen, archaikus, XIX. századi társadalomkép, és máris láthatjuk, mekkora a baj ma Magyarországon.

Míg korábban mindig azon dolgoztam, hogyan vihetnénk előre a nők ügyét, követve a nyugat-európai példát, most sajnos azért kell harcolnunk, hogy ne fordíthassák vissza az idő kerekét.

Ma Magyarországon baj van. Nagy baj, és a készülő alkotmány koncepciójának esztelen fordulataiból ítélve úgy tűnik, hogy a helyzet csak még rosszabbá fog válni. Az abortusz és az úgynevezett 72 órás tabletták betiltásának lehetősége, a nem házasságban született gyermekek hátrányos megkülönböztetése vagy az alapvető jogoknak az „erkölcsök" védelme érdekében történő korlátozása egy olyan középkori, patriarchális társadalom képét vetíti elénk, ahol a kormányzati férfitöbbség mondja meg, hogy milyen az igazi nő, milyen a jó anya, hogyan kell élni, mi erkölcsös és mi nem az.

Ma Magyarországon baj van. Nagy baj. Mint EP-képviselő, mint az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének az elnöke, és mint a francia Szocialista Párt vezetésének tagja, én természetesen mozgósítom az európai barátainkat, amennyire csak tudom.

De látnunk kell, ettől függetlenül is, hogy ezt a harcot alapvetően nekünk kell megvívnunk. A magyar embereket, a magyar nőket ma veszély fenyegeti, és a mi feladatunk, hogy szolidaritást mutassunk velük, s ahol lehet, megvédjük őket az önkénytől, a múlt árnyaitól. Ez a jövő év nagy feladata.