A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kampány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kampány. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 26., szerda

Egyenlő munkáért egyenlő bért: mit szeretnénk elérni?

Az előző bejegyzésben nagyvonalakban bemutattam az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének a nemek közötti fizetésbeli különbségek megszüntetéséért indított kampányát. Most szeretném a kampányunk három fő célkitűzését egy kicsit részletesebben bemutatni.

1. célkitűzés: A bérolló csökkentését ellenőrző rendszer felállítása, amely felügyelné, hogy a fizetéskülönbségek átlagos mértéke minden tagállamban és valamennyi korcsoportban évi két százalékkal csökkenjen

Annak érdekében, hogy az évi két százalékos csökkenés megvalósuljon, mindenekelőtt arra van szükség, hogy a tagállamok szigorú diszkrimináció-ellenes szabályokkal gátolják meg, hogy ugyanazért a munkáért egy munkáltató kevesebbet fizessen a női alkalmazottaknak.

A bérolló jelensége ugyanakkor nem csak a fizetéskülönbségekre utal: egyenes következménye a munkaerő-piaci egyenlőtlenségeknek is. Gondoljunk csak arra, hogy az alacsonyabb presztízsű munkaköröket (takarítás, gondozás stb.) jellemzően nők töltik be, miközben a vezetői pozícióban szinte kizárólag férfiakkal találkozhatunk.

Emellett a gyermekgondozás is rendszerint nagyobb terhet ró a nőkre, és nagymértékben akadályozza a munkahelyi előmenetelüket.

Ezen problémák kezelése érdekében olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek megtörik a nemi szegregációt és segítik a munka és családi élet összeegyeztetését.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az egyenlő bérezés elvének érvényesülését nagyban előmozdítja a fizetések átláthatósága is, azaz, ha a munkavállalókat nem pusztán az egyéni megállapodások alapján részesítik fizetésemelésben, hanem mindenki által ismert, objektív kritériumokat is figyelembe vesznek. Ennek egyik eszköze a bértábla lehet.

2. célkitűzés: Az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes előírások átültetésének szigorúbb ellenőrzése és számonkérése

Mint látható, a bérolló kialakulásának okai sokrétűek, így annak felszámolása is összetett feladat. A nyílt diszkrimináció tilalma mellett a tagállamok sok más, “puha” intézkedéssel segíthetik a célkitűzés elérését, azonban fontos a számonkérhetőség, és az, hogy szükség esetén, utolsó lépésként szankciókat lehessen kiszabni a nem teljesítő tagállamokra.

3. célkitűzés: A 2014-ben felálló Európai Bizottságban önálló biztos felügyelje az esélyegyenlőségi szakterületet

Csak ez garantálhatja, hogy az uniós intézmények napirendjén az esélyegyenlőség kiemelt szerephez jusson. Ezt Franciaország közelmúltbeli példája is alátámasztja, ahol Francois Hollande elnök külön nőjogi minisztert nevezett ki, melynek köszönhetően fontos előrelépést sikerült elérni pl. a nők gazdasági függetlenségének biztosításában, vagy a nőket érő erőszak elleni küzdelemben.

A jelenlegi Európai Bizottságban egyébként az esélyegyenlőségi szakterület az állampolgári jogokkal és igazságüggyel foglalkozó biztos portfóliójához tartozik, és gyakran szembesülünk azzal, hogy az esélyegyenlőséget elhanyagolják ebben a struktúrában.

A kampányt figyelemfelhívó tevékenységgel kezdjük, melynek részeként több nemzetközi rendezvényre kerül majd sor. Létre fogunk hozni egy honlapot is, ahol a fejlemények és eredmények bemutatása mellett megoszthatjuk a legjobb tagállami gyakorlatokat is. Ezek átvételében természetesen kiemelten számítunk az ESZP tagpártjaira is. Emellett a jövő évi európai parlamenti választások is sorsdöntőek lesznek a célkitűzéseink teljesítése tekintetében. Fontos, hogy egy olyan Európai Parlament és Európai Bizottság kezdje meg a munkáját 2014-ben, amely elkötelezett a nők helyzetének javításában és a nemek közötti esélyegyenlőség érvényre juttatásában. Itt az idő!

2013. június 24., hétfő

Egyenlő munkáért egyenlő bért: itt az idő!

Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete az elmúlt héten Szófiában tartotta éves konferenciáját, ahol egy figyelemfelhívó kampány elindítását jelentettük be, amelynek témája a nők és férfiak közötti fizetésbeli különbségek visszaszorítása. Itt az idő, hogy bezárjuk a bérollót: ugyanazért a munkáért mindenkinek ugyanakkora fizetés jár, függetlenül attól, hogy női vagy férfi munkavállalóról van-e szó.

A most elindított figyelemfelhívó kampányunk nem előzmények nélküli: 2007-ben már folytattunk egy sikeres kampányt hasonló témában. Ennek eredményeként a bérolló jelensége felkerült az uniós intézmények politikai napirendjére: átfogó európai uniós felmérés készült és létrehoztuk az Egyenlő Bérezés Európai Napját, amelyet azóta minden évben azon a napon tartunk, ameddig a nőknek “tovább” kell dolgozniuk, hogy elérjék a férfiak előző évi fizetési szintjét. Ez idén egyébként február 29-re esett, azaz az európai nőknek 59 nap többletmunkát kellett elvégezniük férfi kollégáikhoz képest.

Mindezek mellett azt sem felejthetjük el, hogy az alacsonyabb bér szükségszerűen alacsonyabb nyugdíjakhoz is vezet: jelenleg Európában átlagosan 39 százalékkal marad el a nők nyugdíja a férfiakétól.

Fontos leszögezni, hogy - bár 2007-et követően más témákban is indítottunk kampányt - a bérolló csökkentésére irányuló munkánk azóta is folyamatos, jóllehet kevésbé látványosabb volt. Az uniós szintű, illetve tagállami szakmai szervezetekkel való megbeszélések mellett a politikusokkal való egyeztetéseink során igyekeztünk megszerezni uniós döntéshozatali rendszer támogatását a szükséges intézkedésekhez.

A most indított kampányunk azonban az eddigi munkánkat három új célkitűzéssel egészítettük ki:
  1. Javaslatot teszünk egy olyan, a nemek közötti bérolló csökkentését ellenőrző uniós rendszer felállítására, amely felügyelné, hogy a bérolló mértéke minden korosztályra lebontva évente 2 százalékkal csökkenjen. Ez a rendszer szorosan kapcsolódna az Európa 2020 stratégiához és az uniós szintű gazdasági kormányzás egyéb mechanizmusaihoz. 
  2. Ezen túlmenően szeretnék elérni, hogy szigorúbban ellenőrizzék az esélyegyenlőségi és diszkrimináció ellenes előírások átültetését, és szükség esetén szankciókat lehessen kiszabni a nem teljesítő tagállamokra.
  3. Célunk továbbá, hogy a 2014-ben felálló új Európai Bizottságban külön európai biztos foglalkozzon a nemek közötti esélyegyenlőség szakterületével. 
Szomorú és közismert tény, hogy a nőket a válság és az annak nyomán bevezetett megszorítások aránytalanul nagyobb mértékben sújtották. Félő, hogy a nemek közötti bérszakadék növekedni fog a következő években. Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy az EU az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítson erre a problémára.

A nők és férfiak egyenlő bérezésének elve már az 1957-ben aláírt Római Szerződésben megjelent, de a jelenlegi, 16,2 százalékos bérolló jól mutatja, hogy még ma sem sikerült azt elérni. Itt az idő, hogy ezen változtassunk!

2012. december 9., vasárnap

Európai garancia a fiatalok elhelyezkedésére

Az elmúlt hónapokban már többször beszámoltam a „Te jövőd az én jövőm” elnevezésű kampányunkról, amellyel az Európai Szocialisták Pártja a munkanélküli fiatalok aggasztó helyzetére igyekezett ráirányítani a figyelmet. A probléma napirenden tartása mellett, olyan, sikeres nemzetközi példák által alátámasztott intézkedésekre is javaslatot tettünk, amelyek európai szintű végrehajtása számottevően javítaná a fiatalok elhelyezkedési esélyeit. A kampány középpontjába az Európai Ifjúsági Garancia bevezetését helyeztük, mert véleményünk szerint, ez jelentené a leghatékonyabb megoldást az európai munkanélküli fiatalok, és egyben az Európai Unió számára. A téma fontosságát az Európai Unió állam- és kormányfői is elismerték a júniusi uniós csúcstalálkozón, a héten pedig újabb fontos előrelépés történt az ügyben: Andor László, a  foglalkoztatás-politikáért felelős európai biztos szerdán bejelentette, hogy az Európai Bizottság lépéseket tesz az ifjúsági garancia bevezetése érdekében.

Mi az Európai Ifjúsági Garancia?

Az Európai Ifjúsági Garancia minden olyan, 18 és 25 év közötti fiatal számára munkát vagy továbbképzési lehetőséget biztosítana, aki legalább négy hónapja befejezte tanulmányait, és nem talál munkát, vagy elvesztette korábbi állását. Ez egy fiatalokon alapuló új társadalmi szerződés, amelynek létrehozásához csupán 20 milliárd euró fel nem használt uniós forrásra lenne szükség. Mindenki számára jobban megérné ez a garancia alap, mint az az évi 150 milliárd eurós kiadás, amibe a fiatal munkanélküliek kerülnek a nemzeti költségvetéseknek.

Az ifjúsági garanciát elsőként az osztrák szociáldemokrata kormány vezette be, majd a sikeres koncepciót luxemburgi, osztrák, spanyol, portugál és német baloldali pártok is átvették.

Miért kell cselekednie az EU-nak?

A munkanélküliség az európai fiatalok körében átlagosan kétszer akkora, mint a teljes népességen belül. Egyes tagállamokban különösen rossz a helyzet: Olaszországban 35 százalékos, Spanyolországban és Görögországban pedig az 50 százalékot is meghaladja a fiatalok munkanélküliségi mutatója. Egy egész generáció sorsa forog kockán. Ők jelenleg nem tudnak belépni a munkaerő-piacra, és így nem képesek hozzákezdeni életük megalapozásához, és részt vállalni a közös társadalmi kötelezettségekből.

Mire tett javaslatot az Európai Bizottság?

A foglalkoztatáspolitikát illetően a tagállamok csak szűk hatáskört ruháztak az Európai Unióra, amely így csak korlátozott keretek között cselekedhet. A szerdán bemutatott javaslat ezért nem kötelezi a tagállamokat, csak ajánlja számukra, hogy vezessék be az ifjúsági garanciát, amely így biztosítaná, hogy a tanulmányok befejezését vagy a munkanélkülivé válást követő négy hónapon belül, minden 25 éven aluli fiatal kapjon színvonalas állásajánlatot, továbbtanulási, vagy részvételi lehetőséget gyakorlati képzésben, esetleg gyakornoki programban. Ehhez az Európai Unió biztosítana forrásokat az Európai Szociális Alapból, de ne feledjük el azt sem, hogy az így felmerülő költségek (21 millárd euró) még mindig eltörpülnek a munkanélküli fiatalok számára biztosított szociális támogatások, illetve a kieső állami bevételek mellett (153 milliárd euró).

Az ifjúsági garancia mellett, a Bizottság célul tűzte ki a szakmai gyakorlatok színvonalának és körülményeinek fejlesztését is. Sok fiatal szakmai gyakorlat révén szerzi meg első munkatapasztalatait. A becslések szerint, az európai vállalatok közel 10 milló gyakornoki helyet kínálnak, míg a középfokú oktatásban tanulók 40 százaléka vesz részt gyakorlati képzést nyújtó képzési programban. A munkakörülményeket és a gyakorlat eredményességét illetően azonban Európa-szerte tapasztalhatóak problémák. Az ezzel kapcsolatos európai előírásokat egy most indított nyilvános konzultáció eredményei alapján fogja kidolgozni az Európai Bizottság.

Hogyan tovább?

A következő hetek döntő fontosságúak lesznek az ifjúsági garancia megvalósításában. Bízunk benne, hogy a jövő héten összeülő Európai Tanácsban az állam- és kormányfők egyöntetűen támogatni fogják az Európai Szociális Alap forrásainak rendelkezésre bocsátását. Ezt követően, az egyes tagállamokon lesz a sor, hogy minél előbb végrehajtsák az uniós ajánlást, és elindítsák a saját garanciaprogramjukat.

Fontosnak tartjuk, hogy a fiataloknak olyan lehetőségeket biztosítsunk, amelyek valódi problémákra adnak hatékony választ. Az érintetteknek tisztában kell lenniük az előttük nyitva álló lehetőségekkel. Csak így érhető el, hogy minél nagyobb számban élni tudjanak vele. Ennek érdekében az ESZP politikusai rendszeresen találkoznak az egyes tagállamok fiataljaival. Én legutóbb, ezen a hétfőn, találkoztam, a Spanyol Szocialista Munkáspárt ifjúsági szervezetének képviselőivel, akik átadták a fiatalok oktatási, képzési és munkalehetőségeinek bővítését sürgető petíciójukat. Ezt a petíciót én is aláírtam. Ugyanakkor az Európai Parlament tagjaként is mindent meg fogok tenni a fiatalok helyzetének javítását szolgáló megoldások kidolgozásáért. Ezekben a hetekben keményen kell küzdenünk az oktatás fejlesztését vagy a növekedés beindítását szolgáló befektetésekért. De megéri, mert a fiataloknak – is – tudniuk kell: nem fogjuk őket magukra hagyni!

2012. október 28., vasárnap

Munkahelyteremtés és növekedés a holnap Európájában


A fenti címmel rendezett nagyszabású konferenciát Európa legnagyobb szakszervezete, az olasz CGIL és a Friedrich Ebert Alapítvány a héten Firenzében. Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, mivel fontosnak tartom, hogy szakszervezeti vezetők, politikusok és akadémikusok közösen találjanak megoldást térségünk legégetőbb problémájára. Csak a közös gondolkodással alakíthatunk ki olyan megoldást, amellyel a fejlődés útjára térhetünk, ugyanakkor nem okoz társadalmi katasztrófát. A válságból való kilábalás radikális változásokat igényel, azonban ez idáig csak akkor került sor radikális lépésekre az európai jobboldali kormányok részéről, ha a munkavállalókra nehezedő terhekről és kötelezettségekről volt szó. Ez nemcsak a munka és a családi élet összeegyeztetését lehetetleníti el, de a fiatalok egekbe szökő munkanélküliségi mutatóit is ez okozza. E konzervatív gazdaságpolitika hibájának árát az európai polgárok fizetik meg...

A válságból való kilábalás csak a növekedést ösztönző nemzeti és uniós költségvetéssel érhető el. Az egekbe szökő államháztartási hiány leszorítása mellett ugyanakkor nem felejthetjük el azt sem, hogy a válságot a szabályozatlan pénzpiacok okozták. A pénzpiaci felügyeletre és a közös gazdasági kormányzásra vonatkozó uniós szabályok ezt a hiányosságot - különösen az eurózóna vonatkozásában - mára részben orvosolták, ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni: mindez önmagában csak arra elég, hogy a jövőben elébe menjünk a hasonló válságoknak. A jelenlegi krízis felszámolásához a növekedést és a foglalkoztatottság növelését kell a középpontba állítani. Ezekben a hetekben zajlik a 2013-as európai költségvetés, illetve a 2014 és 2020 közötti uniós pénzügyi keret vitája, ahol a források csökkentésére törekvő - konzervatív többségű - tagállamok hozzáállása sajnos azt mutatja, hogy nem látják be: most éppen minél több befektetésre van szükség nemzeti és európai szinten egyaránt.

A jövőbe való számos befektetési lehetőség közül az egyik legfontosabbnak a fiatalok munkanélküliségének kezelését tartom, amelyre pártom, az Európai Szocialisták Pártja már - a sikeres nemzetközi példák alapján - részletes javaslatokat dolgozott ki. Örömmel látom, hogy ezek közül az állástalan fiataloknak továbbképzési vagy szakmai gyakorlatszerzési lehetőséget biztosító Európai Ifjúsági Garancia bevezetése mellé egyre többen sorakoznak fel, legutóbb például az Európai Unió jövőre hivatalba lépő ír soros elnöksége. A költségvetési egyensúly és a növekedés ösztönzésének összehangolása nem könnyű feladat. De éppen a fiatalok munkanélküliségének problémája mutatja, hogy érdemes befektetni: az 5,5 millió európai állástalan fiatal évente százmilliárd euróba kerül a tagállamoknak, miközben például az Ifjúsági Garanciához 10 milliárd euróra lenne szükség. Ennél sokkal nagyobb összeg marad évente az uniós költségvetésben!

Azt tapasztalom, hogy nemcsak a pénzügyi rendszerben, a gazdaságban vagy a társadalomban dúl a válság: a jövőre vonatkozó elképzelések terén is hiányt szenvedünk. Márpedig jövőkép nélkül nem építhetjük fel azt az Európát sem, amelyben élni szeretnénk, a társadalmat, amelyet jó szívvel hagynánk hátra gyermekeink és unokáink számára. A holnap Európáját.

Európa nemzetállamai önmagukban nem elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak a válság következményeinek és megteremtsék a fejlődés feltételeit. Egy erős, ugyanakkor demokratikus és átlátható Európai Unióban kell ezért gondolkodunk, amelyben messzemenőkig érvényesül a szolidaritás elve.

A holnap Európájának egyesítenie kell a versenyképességet a társadalmi igazságossággal, az egyének különbségeit a közösség egységével. Közismert, hogy az Európai Unió fejlődése során a legnagyobb lépéseket válsághelyzetek nyomására tette meg. Ha erre gondolunk, most van a lehető legjobb ideje annak, hogy felvázoljuk a honlap Európáját.


A 2012. október 25-i firenzei “Job and Growth for Europe” konferencián elhangzott előadásom szerkesztett változata.

2012. július 2., hétfő

A tudomány valóban női téma, de nem kislányoknak való

Az Európai Bizottság Kutatási és Innováció Főigazgatósága június 21-én útnak indította a Nők a Kutatás és Innováció területén elnevezésű kampányát. Ennek oka, hogy „több nőre van szükség, akik tudománnyal kapcsolatos tanulmányokat folytatnak, valamint tudományos területen dolgoznak.”A nők támogatására a tudomány, a kutatás és a technológia területén az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete is különös figyelmet fordít. Ez az aktuális kampányból is kitűnik: „a te jövőd az én jövőm: Európai Ifjúsági Garancia.”. A fiatal nők munkanélküliségének problémája mellett - úgy mint a nemek közötti megkülönböztetés az oktatásban és a munkaerőpiacon - , az ESZP Nőszervezete fontosnak tartja a fokozott női részvételt a tudományos területeken, különösképpen a fizika, matematika és különböző műszaki pályák, valamint ezekkel összefüggésben a legújabb területeken, mint a „zöld gazdaság” és az ehhez a témához kapcsolódó munkahelyeken.

Ezekből világosan látszik, hogy az ESZP Nőszervezete támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a fent említett témákat előtérbe helyezik. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a nőket a tudományok területén szexista sztereotípiák fogadják, amelyek a Bizottság számára készített rövid filmből is kitűnnek, és a Bizottság honlapján is kiemelt szerepet kap!


Vajon miért választott az Európai Bizottság, az a szervezet, amely aláírta a Női Jogok Okmányát, küzd a diszkrimináció és a sztereotípiák ellen, egy fiatal lányokkal készített anyagot a nők bemutatására, amelyben modellek magas sarkú cipőben egy laborban különböző kozmetikai termékeken dolgoznak, színes lombikokkal, és mindezt férfiak felügyelik? Ez a sztereotípiákat még inkább megerősítő ábrázolás, valamint az üzenete ennek az oldalnak rengeteg kritikát kapott nőktől és férfiaktól egyaránt egész Európában. Ahelyett, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség, a tehetség, a tudás, az egyenlő esélyek a tudományok területén kerülne előtérbe, a Bizottság ezzel tovább erősíti a sztereotípiákat és gyengíti azt a megítélést, hogy ezen túl is támogatja a nemek közötti egyenlőséget. A szexizmus ellen nem lehet szexizmussal harcolni.
Amire szükség van, az realista szemléletű, átfogó, progresszív lépések, amelyekkel hatásosan lehet harcolni a mélyen gyökerező egyenlőtlenségek ellen. Éppen ezért, az ESZP Nőszervezete felkéri a Bizottságot, hogy gyűjtse össze az adatokat a nők jelenlétéről a nem-hagyományos oktatási területeken és munkahelyeken, hogy a tagállamok tisztábban lássák, hol kell fokozottan harcba szállni a nemek közötti megkülönbözetés ellen. Ugyancsak felhívja a tagállamok figyelmét, hogy biztosítsák a nők hozzáférését valamennyi oktatási területhez, beleértve az informatikai szférát, amelyre gyakran szükség van a „zöld gazdasággal” kapcsolatos munkák során. Végül arra is bátorítja a tagállamokat, hogy támogassák a tehetség-gondozást a fiatal nők és férfiak számára és igyekezzenek eközben a hamis sztereotípiákat megsemmisíteni.

2011. október 19., szerda

Think Equal! Mit tesznek az Egyesült Államokban az esélyegyenlőségért?

Egyesült államokbeli látogatásunk második napján egy rendkívül érdekes konferenciára került sor a  Friedrich Ebert Alapítvány társrendezésében, ahol lehetőségünk volt találkozni Elizabeth Krugerrel, New York állam szenátusának tagjával, Elisabeth Caputoval, a Democratic Leadership for the 21th Century elnökével, és Katherine Doehringgel, az Organizing for America New York Field igazgatójával.

Kruger szenátor a közelgő amerikai és az EU tagországaiban zajló választásokkal kapcsolatban is kiemelte, hogy nagyon nehéz dolga lesz a progresszív erőknek. Az amerikai kampány fontos része a munkahelyteremtés. Meg vagyok győződve róla, hogy ez nem lesz másként Európában sem. Az USA-ban a doktori fokozottal rendelkezők többsége nő, és diplomával is több nő rendelkezik, de magas pozíciókig nem jutnak el. Ezért teljes mértékben egyetértek azzal a véleményével, hogy az egyetlen útja a gazdaság talpra állításának, hogy programot kell készítenünk a nők munkába állásáról.

Liz Krueger Obama példájával bebizonyította, hogy a progresszív politikai erők fontos kérdésként kezelik a nők jogainak védelmét és az esélyegyenlőség előmozdítását. Amikor megkértem Liz Kruegert arra, hogy mutasson nekem az Obama-adminisztráció által kezdeményezett olyan programot, amely a nők megsegítését szolgálja a válság során, gondolkodás nélkül a következőt válaszolta: „ez egyértelműen az ún. Jobs Act”. Ez a jogszabállyal megvédtek 280 000 tanárt (többségében nőket) az elbocsátástól, növelték a nőknek folyósított munkanélküli segélyt és csökkentették a nőket érintő adókat.

Köszönettel tartozunk ezért a találkozásért, amelyen egyértelművé vált számunkra, hogy a demokraták elnökválasztási kampányának prioritásai közé tartozott a női választók megszólítása, mivel többen vannak, mint  a férfiak. A következőkben szeretném bemutatni ezt a stratégiát, mivel Európa számára is követendő példának tartom. Röviden összefoglalva a főbb elemei a következők:
  • A következő kampányidőszakra létre kell hoznunk egy olyan hálózatot, amelyben a már jól ismert technikák találkoznak, mint például a „door to door” kampány, a választók otthonában való felkeresése, a szomszédi kapcsolatok erősítése és hálózatok kiépítése a legalsóbb szinteken is (vissza a gyökerekhez) 
  • Olyan bizalmi embereket kell találnnk, akik a „nagymama” szerepét játszva segítenek bevonni a nőket a közösségbe, akik segítenek meggyőzni az embereket, hogy miért kell ránk szavazni, mit tehetünk a nőkért, főleg az oktatás és az egészségügy terén.
  • Bevonni fiatal nőket, akik adottnak tekintenek dolgokat, és így nem érzik, hogy a változásért el kell menniük szavazni.
  • Prioritásokat kell megfogalmazunk a nők jogait illetően az egészségügy, a nők szexuális és önrendelkezési joga és egészsége (SRHR), valamint a nemek közötti bérolló megszüntetése terén.
  • Az egészségügyi reform részeként meg kell teremteni, hogy a biztosítási rendszerben és a családtervezésben egyenlőbb feltételeket határozzanak meg.
Ezen a téren Egyesült Államokban is bőven van tennivaló: a kongresszusi többséggel bíró republikánusok a progresszív erők számára elfogadhatatlan álláspontot képviselnek például az SRHR prioritást illetően, azáltal, hogy megpróbálták kizárni az apaság intézményét. A nők és férfiak közötti bérkülönbség pedig jelentős probéma az Egyesült Államokban is, ahol ez az érték 25 százalék! Vannak még megoldatlan problémák helyi szinten is. New York állam vezetése például elfogadott egy csempészet-ellenes törvényjavaslatot, amely az egyik legszigorúbb javaslat volt, de végrehajtásra nem került. A gyermekellátás szinte nem is létezik, és óriásiak a különbségek figyelhetőek meg bőrszín, nem, valamint pénzügyi és szociális helyzet alapján is.

A UN Womennél tett látogatásunk jó hangulatban indult Dominique Bicharával, a Világbank által küldött ENSZ különmegbízottal. Örömmel hallottam, hogy a Világbank milyen komolyan veszi a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség megteremtését a gender szempontok figyelembevételével. Dominique Bichará egyetértett velünk abban, hogy a tervek megvalósításához, a világ talpra állításához erősebb gender-dimenzióra van szükség. Tervei között szerepel, hogy a Világbank Kormányzótanácsában további nyomást gyakoroljon a tagállamokra az esélyegyenlőségi szemlélet meghonosításáért.

Elsősorban azon vehető észre ez a megújult hozzáállás a Bank részéről, hogy egyre több nőt helyeznek magas pozícióba, ideértve az alelnököt, és a vezetőség tagjait. Másodsorban ez a trend érzékelhető a kampányaikban és az új programokban is. Jó példa erre a „Think-Equal” kampány, amelyet a Gender és fejlődés 2012 című jelentéshez kapcsolódóan indítottak el. Mindezeken túl az esélyegyenlőség központi témája volt az éves közgyűlésnek is, elismerve ezzel, hogy az esélyegyenlőség fontos a gazdaságnak is. A Világbank különösen nagy figyelmet fordít a fiatal nőkre, ami nagyon fontos, és követendő példa. Ennek érdekében indították „Kamasz Lány Kezdeményezésüket” is, melynek célja a fiatal nők képességeinek fejlesztése és gazdasági függetlenségük megteremtése.

A költségeket tekintve a Világbank 65 milliárd dollárt adományoz a gender által érintett programokra, úgy mint oktatás, egészségügy, képzések stb. Nagyon elégedett voltam azzal, hogy a gender programokra szánt költségvetés 2008-ban 34%-ról 54%-ra emelkedett. De 49,3 milliárd dollárral az Európai Uniót is támogatták a nemek közötti esélyegyenlőséget előmozdító programok támogatására.

A találkozó után a UN Women központjába mentünk, ahol találkoztunk Margot Wallstömmel. Margot régi ismerősősöm, de mindig jó találkozni vele, és látni az elkötelezettségét a női jogok előmozdítása érdekében. Margot tájékoztatott minket a legújabb prioritásokról szakterületén, háborús területeken bekövetkező, nőket érő erőszak felszámolása témájában. 2012-re az alábbi öt prioritást jelölték ki:
  • nem szabad hagyni, hogy az elkövetők büntetlenül maradjanak
  • mozgósítani kell a politikai pártokat
  • ösztönző kutatások(mit jelent jó katonának lenni, hogyan lehet segíteni az áldozatoknak)
  • szemléltető képzések
  • média támogatás
Az érintett országok: Libéria, Kongói Demokratikus Köztársaság, Bosznia Hercegovina, Elefántcsontpart, Líbia és Jemen.

A program részeként arabul beszélő nőkből álló ENSZ-delegációkat küldenek Líbiába hogy könnyebben fel tudják venni a kapcsolatot a helyi nőkkel és, hogy több tapasztalatot tudjanak szerezni első kézből. Emellett Margot és csapata bekapcsolódott a líbiai alkotmány megszövegezésébe, amellyel azt akarják elérni, hogy a nőknek nagy befolyása legyen a döntések meghozatalában.

A megbeszélés végén az a megtisztelés ért, hogy Margot felkérte az ESZP Nőszervezetét, hogy kapcsolódjon be ebbe a ügybe, amely fontos helyen szerepel a Biztonsági Tanács napirendjén is. A komoly feladathoz az ESZP Nőszervezete megfigyelőkkel, tárgyalódelegációkban való részvétellel, közvetítőkkel, másrészt pedig nőtársaink mozgósításával kíván hozzájárulni.