Egyenlő munkáért egyenlő bért: mit szeretnénk elérni?

Az előző bejegyzésben nagyvonalakban bemutattam az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének a nemek közötti fizetésbeli különbségek megszüntetéséért indított kampányát. Most szeretném a kampányunk három fő célkitűzését egy kicsit részletesebben bemutatni.

1. célkitűzés: A bérolló csökkentését ellenőrző rendszer felállítása, amely felügyelné, hogy a fizetéskülönbségek átlagos mértéke minden tagállamban és valamennyi korcsoportban évi két százalékkal csökkenjen

Annak érdekében, hogy az évi két százalékos csökkenés megvalósuljon, mindenekelőtt arra van szükség, hogy a tagállamok szigorú diszkrimináció-ellenes szabályokkal gátolják meg, hogy ugyanazért a munkáért egy munkáltató kevesebbet fizessen a női alkalmazottaknak.

A bérolló jelensége ugyanakkor nem csak a fizetéskülönbségekre utal: egyenes következménye a munkaerő-piaci egyenlőtlenségeknek is. Gondoljunk csak arra, hogy az alacsonyabb presztízsű munkaköröket (takarítás, gondozás stb.) jellemzően nők töltik be, miközben a vezetői pozícióban szinte kizárólag férfiakkal találkozhatunk.

Emellett a gyermekgondozás is rendszerint nagyobb terhet ró a nőkre, és nagymértékben akadályozza a munkahelyi előmenetelüket.

Ezen problémák kezelése érdekében olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek megtörik a nemi szegregációt és segítik a munka és családi élet összeegyeztetését.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az egyenlő bérezés elvének érvényesülését nagyban előmozdítja a fizetések átláthatósága is, azaz, ha a munkavállalókat nem pusztán az egyéni megállapodások alapján részesítik fizetésemelésben, hanem mindenki által ismert, objektív kritériumokat is figyelembe vesznek. Ennek egyik eszköze a bértábla lehet.

2. célkitűzés: Az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes előírások átültetésének szigorúbb ellenőrzése és számonkérése

Mint látható, a bérolló kialakulásának okai sokrétűek, így annak felszámolása is összetett feladat. A nyílt diszkrimináció tilalma mellett a tagállamok sok más, “puha” intézkedéssel segíthetik a célkitűzés elérését, azonban fontos a számonkérhetőség, és az, hogy szükség esetén, utolsó lépésként szankciókat lehessen kiszabni a nem teljesítő tagállamokra.

3. célkitűzés: A 2014-ben felálló Európai Bizottságban önálló biztos felügyelje az esélyegyenlőségi szakterületet

Csak ez garantálhatja, hogy az uniós intézmények napirendjén az esélyegyenlőség kiemelt szerephez jusson. Ezt Franciaország közelmúltbeli példája is alátámasztja, ahol Francois Hollande elnök külön nőjogi minisztert nevezett ki, melynek köszönhetően fontos előrelépést sikerült elérni pl. a nők gazdasági függetlenségének biztosításában, vagy a nőket érő erőszak elleni küzdelemben.

A jelenlegi Európai Bizottságban egyébként az esélyegyenlőségi szakterület az állampolgári jogokkal és igazságüggyel foglalkozó biztos portfóliójához tartozik, és gyakran szembesülünk azzal, hogy az esélyegyenlőséget elhanyagolják ebben a struktúrában.

A kampányt figyelemfelhívó tevékenységgel kezdjük, melynek részeként több nemzetközi rendezvényre kerül majd sor. Létre fogunk hozni egy honlapot is, ahol a fejlemények és eredmények bemutatása mellett megoszthatjuk a legjobb tagállami gyakorlatokat is. Ezek átvételében természetesen kiemelten számítunk az ESZP tagpártjaira is. Emellett a jövő évi európai parlamenti választások is sorsdöntőek lesznek a célkitűzéseink teljesítése tekintetében. Fontos, hogy egy olyan Európai Parlament és Európai Bizottság kezdje meg a munkáját 2014-ben, amely elkötelezett a nők helyzetének javításában és a nemek közötti esélyegyenlőség érvényre juttatásában. Itt az idő!

Egyenlő munkáért egyenlő bért: itt az idő!

Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete az elmúlt héten Szófiában tartotta éves konferenciáját, ahol egy figyelemfelhívó kampány elindítását jelentettük be, amelynek témája a nők és férfiak közötti fizetésbeli különbségek visszaszorítása. Itt az idő, hogy bezárjuk a bérollót: ugyanazért a munkáért mindenkinek ugyanakkora fizetés jár, függetlenül attól, hogy női vagy férfi munkavállalóról van-e szó.

A most elindított figyelemfelhívó kampányunk nem előzmények nélküli: 2007-ben már folytattunk egy sikeres kampányt hasonló témában. Ennek eredményeként a bérolló jelensége felkerült az uniós intézmények politikai napirendjére: átfogó európai uniós felmérés készült és létrehoztuk az Egyenlő Bérezés Európai Napját, amelyet azóta minden évben azon a napon tartunk, ameddig a nőknek “tovább” kell dolgozniuk, hogy elérjék a férfiak előző évi fizetési szintjét. Ez idén egyébként február 29-re esett, azaz az európai nőknek 59 nap többletmunkát kellett elvégezniük férfi kollégáikhoz képest.

Mindezek mellett azt sem felejthetjük el, hogy az alacsonyabb bér szükségszerűen alacsonyabb nyugdíjakhoz is vezet: jelenleg Európában átlagosan 39 százalékkal marad el a nők nyugdíja a férfiakétól.

Fontos leszögezni, hogy - bár 2007-et követően más témákban is indítottunk kampányt - a bérolló csökkentésére irányuló munkánk azóta is folyamatos, jóllehet kevésbé látványosabb volt. Az uniós szintű, illetve tagállami szakmai szervezetekkel való megbeszélések mellett a politikusokkal való egyeztetéseink során igyekeztünk megszerezni uniós döntéshozatali rendszer támogatását a szükséges intézkedésekhez.

A most indított kampányunk azonban az eddigi munkánkat három új célkitűzéssel egészítettük ki:

1. Javaslatot teszünk egy olyan, a nemek közötti bérolló csökkentését ellenőrző uniós rendszer felállítására, amely felügyelné, hogy a bérolló mértéke minden korosztályra lebontva évente 2 százalékkal csökkenjen. Ez a rendszer szorosan kapcsolódna az Európa 2020 stratégiához és az uniós szintű gazdasági kormányzás egyéb mechanizmusaihoz. 
2. Ezen túlmenően szeretnék elérni, hogy szigorúbban ellenőrizzék az esélyegyenlőségi és diszkrimináció ellenes előírások átültetését, és szükség esetén szankciókat lehessen kiszabni a nem teljesítő tagállamokra.
3. Célunk továbbá, hogy a 2014-ben felálló új Európai Bizottságban külön európai biztos foglalkozzon a nemek közötti esélyegyenlőség szakterületével. 

Szomorú és közismert tény, hogy a nőket a válság és az annak nyomán bevezetett megszorítások aránytalanul nagyobb mértékben sújtották. Félő, hogy a nemek közötti bérszakadék növekedni fog a következő években. Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy az EU az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítson erre a problémára.

A nők és férfiak egyenlő bérezésének elve már az 1957-ben aláírt Római Szerződésben megjelent, de a jelenlegi, 16,2 százalékos bérolló jól mutatja, hogy még ma sem sikerült azt elérni. Itt az idő, hogy ezen változtassunk!

Kétezren az ESZP Progresszív Konvencióján

Az elmúlt hét - EU-AKCS Közös Parlamenti Közgyűlésen kívüli - másik jelentős eseménye az Európai Szocialisták Pártja brüsszeli  Progresszív Konvenciója volt. A kétnapos, egész Európára kiterjedő, nyitott ötletbörze egyedülálló lehetőséget kínált az előttünk álló legfontosabb társadalmi és gazdasági kihívások megvitatására. Szerte Európából közel 2000 kutató, civil szakember és politikus érkezett, akik kerekasztal-beszélgetéseken és munkacsoport-üléseken mondhatták el véleményüket arról, milyen választ kell adni ezekre a kérdésekre egy modern, európai, szociáldemokrata pártnak. Európai szintű párt nem szervezett még ekkora rendezvényt.

A Konvenciót megelőzően az ESZP vezetőségi testülete, a  PES Council is összeült, ahol megválasztottuk a távozó elnökünk, Poul Nyrup Rasmussen utódát. Az ESZP új, ideiglenes elnöke az egykori bolgár miniszterelnök, Szergej Sztanisev lett. Szombaton alkalmam volt hatszemközt találkozni velük, ahol megköszöntem Poul munkáját és az esélyegyenlőség iránti elkötelezettségét. A PES Women elnökeként mindig számíthattam arra, hogy az ESZP felkarolja az esélyegyenlőségi szemlélet széleskörű érvényesítését célzó kezdeményezéseinket, és bízom benne, hogy új elnökünk is ezt az utat fogja követni.

A nemek közötti esélyegyenlőségről sok szó esett a hétvégi rendezvénysorozaton, hiszen ez az ESZP programjának egyik alapköve. Ugyanakkor kifejezetten  ilyen témájú rendezvényt is szerveztünk az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa és a CEE Network for Gender Issues szervezetekkel együttműködve, amelyen az új gazdasági és társadalmi kihívásokhoz való alkalmazkodás szemszögéből vizsgálták meg a nők politikai szerepvállalásának kérdését.

A konvenció első napjára esett a nőket érő erőszak elleni küzdelem világnapja, amely alkalmából figyelemfelhívó kampányt rendeztünk az erőszakkal kapcsolatos tudatosság növelése és a megelőzés elősegítése érdekében.

Fontos, több beszélgetésen is előkerülő téma volt továbbá a fiatalok foglalkoztatottsági helyzete. A fiatalok munkanélküliségével foglalkozó munkacsoportunk bemutatta az elkészített jelentést, amelyben konkrét javaslatokat fogalmaztunk meg a helyzet javítása érdekében. Ifjúsági szervezetünk, az ECOSY pedig arról tartott egy beszélgetést, hogyan boldogulhatnak a fiatalok abban a világban, amit napjaink Európája kínál számukra. Érdekes beszámolókat hallottam az EU legkülönfélébb részeiből érkezett hozzászólóktól, így én inkább egy másik dimenzióra próbáltam ráirányítani a figyelmet: a generációk közötti együttműködés fontosságára. Ennek illusztrálására kiváló példát szolgáltatnak a PES Womenben is leggyakrabban előkerülő ügyek: az alulfizetett szakmákban a fiatal nők erősen felülreprezentáltak, amely később az alacsonyabb nyugdíjakban is vissza fog köszönni. (Erre a problémára igyekszik felhívni a figyelmet az év elején, az európai nyugdíjrendszerek esélyegyenlőségi szemléletű reformjáért indított kampányunk is.) A probléma megoldásához a politikai életben az esélyegyenlőséget kiemelten kezelő szociáldemokrata pártok térnyerésére van szükség, amelyhez a legutóbbi választási sikereink Dániában, Franciaországban és Németországban bíztatóak. Mindez azonban önmagában nem elég: szükség van arra is, hogy a generációk közösen, együttműködve, egymást meghallgatva dolgozzanak a probléma megoldásán. Ezt helyettük, helyettünk semmilyen politikai erő nem teheti meg, legfeljebb csak segíthetik. A konzervatív kormányok sorozatos esélyegyenlőség-ellenes intézkedéseit látva azonban az ESZP és az európai baloldal jelenti az egyetlen olyan politikai erőt, amely ezt felismerte és igyekszik előmozdítani.

A Progresszív Konvenció alkalmából fényképpályázatot is hirdettünk az Európai Szocialisták Pártja értékeinek témájában. 

Brüsszel után

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. július 18-24.)

Az utolsó bizottsági hetet követően az Európai Parlament brüsszeli épülete is elnéptelenedett: hivatalos programot legközelebb csak augusztusban fognak szervezni. Nagyon örülök, hogy ilyenkor a felszabaduló időnek köszönhetően könnyebben mondhatok igent olyan meghívásokra is, amelyekre a zsúfoltabb időszakokban nem jutna idő.

Dacára az EP-beli nyári szünetnek, a hetet még Brüsszelben kezdtem: hétfőn az Európai Bizottság magyar tagjával, Andor Lászlóval találkoztam. A szociális ügyekért felelős biztossal az európai nyugdíjrendszerek reformjáról egyeztettünk. A nyugdíjasok aránya a munkavállalókhoz képest folyamatosan emelkedik Európában, ezért a nyugdíjrendszerek fenntarthatósághoz reformokra van szükség. A tavaly lezajlott konzultációt követően a Bizottság még az idén közzétesz a nyugdíjakról szóló fehér könyvét. Év elején a PES Women, az Európai Szocialisták Párjta Nőszervezete kampányt indított azért, hogy a nyugdíjreform során a nők érdekeit is vegyék figyelembe. Tarthatatlan a jelenlegi állapot, amely gyakran bünteti őket a nőket a családjukért vagy a társadalomért végzett munkájukért.

A hét hátralévő részét - a Friedrich Ebert Alapítvány meghívására - Uruguayban töltöttem, ahol több, esélyegyenlőséggel foglalkozó rendezvényen is részt vettem. A helyi progresszív képviselők, illetve a Mercosur Parlament tagjainak társaságában a nők politikai életbe való bevonásáról tartottunk szemináriumokat és eszmecserét. Habár ezen a téren még itthon, Európában is bőven van tennivalónk, az itt szerzett tapasztalataink hasznosak lehetnek dél-amerikai kollégáink számára. Ugyanakkor mi is értékes ismereteket szerezhettünk itt: az uruguayi női képviselők fontos eredményeket értek el az elmúlt években annak köszönhetően, hogy párthovatartozástól függetlenül összefogtak a nők helyzetének javítása érdekében.  A szerte Dél-Amerikából érkezett képviselőknek, akadémikusoknak és esélyegyenlőségi aktivistáknak köszönhetően nagyon intenzív és tanulságos napokat tölthettem itt.

A csendes válság

Néhány nappal ezelőtt egy nagyon érdekes sajtóközleményre bukkantam, melyet a Közszolgálati Szakszervezetek Európai Szövetsége, az EPSU adott ki.

A közlemény egy tudományos kutatás eredményeit ismerteti, amely egy "csendes válságot" mutat be: a világot sújtó gazdasági és pénzügyi válság hatását a nemek közötti esélyegyenlőségre. Ezt, az elsősorban nőket sújtó válságot a konzervatív és jobboldali kormányok által Európa szerte bevezetett megszorító intézkedések okozták. A csendes válság a nők válsága, mert a megszorítások elsősorban a jellemzően nőket foglalkoztató közszolgálati szektort és a főként nőket támogató állami szociális kiadásokat érintették.

Egy másik cikkben Katrin Bennhold így vélekedett a csendes válságról: „Amikor elkezdtük érezni a megszorító intézkedések első hatásait, közgazdászok és nőjogi csoportok arra hívták fel a figyelmet, hogy megszorítások terheit a nőknek nagyobb arányban kell viselniük: közalkalmazottakként, hosszabb ideig élő, és így az állami egészségügyi ellátásra és a társadalombiztosítási rendszerre jobban ráutalt nyugdíjasokként, valamint a munka és gyermekvállalás között őrlődő édesanyákként."

Erre a problémára az EPSU és mi, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete is számtalan alkalommal próbáltuk ráirányítani a figyelmet 2008 óta - de sem közfelháborodást, sem érdemi választ nem sikerült elérnünk vele. A konzervatív kormányok többsége hallgatásba burkolózott.

Gyakran jellemeznek úgy helyzeteket, hogy azok egyszerre jelentenek kihívást és lehetőséget. Kívánom, hogy a gazdasági válságot is ide sorolhassuk. Ugyanakkor a válság egyelőre csak kihívást jelent, hogy változtassunk a férfiak uralta a munkaerő-piacon, a pénzügyi ágazatban, és megkönnyítsük a munka és a családi élet összeegyeztetését. Ha nem cselekszünk, a tisztességes, fenntartható, befogadó és egyenlő esélyeket biztosító munkaerő-piac megteremtése helyett a csendes válság elszalasztott lehetőség marad csupán.

Ha továbbra az eddig megszokott úton maradunk, az esélyegyenlőség helyzete még a válság előtti állapothoz képest is romlani fog. Az európai országokban bevezetett megszorító intézkedések elhibázottak és rövidlátók. Ahogy Benhold asszony fogalmazott: "A megszorítások hosszútávú hatásait kell szem előtt tartanunk. Azok a szakpolitikai intézkedések, amelyek segítik a nőket a munka és a családi élet összeegyeztetésében, egyúttal hozzájárulnak a családok gazdasági rugalmasságához, a gazdasági növekedés gyorsításához és végső soron az adóbevételek növeléséhez."Azok az intézkedések, melyek nem nyújtanak ebben segítséget, éppen a fentiekkel ellentétes irányba taszítanak bennünket."

Ezt az Európai Bizottság is tudja. Legalábbis erre a következtetésre juthatunk, ha egy pillantást vetünk az EU 2020 Stratégiájukra, amely - a gazdasági növekedés érdekében - célul tűzte ki a nők foglalkoztatottsági szintjének emelését is. A kutatási eredmények szerint az euróövezet gazdasága 16 (!) százalékkal bővülne, ha a nők foglalkoztatottsági szintje megegyezne a férfiakéval. Paradox módon éppen attól Viviane Reding biztosasszonytól nem hallhattunk egy szót sem a megszorító intézkedések nőkre gyakorolt hatásairól, akinek az esélyegyenlőség szószólójának kellene lennie Európában. Ez valóban egy nagyon, nagyon csendes válság...

De már nem maradhatunk csendben sokáig: kii kell állnunk a nőkért és az európai társadalmakért. Remélem, számíthatok a segítségetekre abban, hogy némi zajt csapjunk.

A fogyatékosság a nők ügye is

A fogyatékosságügyi stratéga prioritásos téma a magyar elnökség számára, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter legalábbis ezt mondta év eleji meghallgatásán az Európai Parlament nőjogi bizottságában (FEMM). Ennek fényében üdvözlendő, erőteljes üzenet, hogy a téma jelentéstevője az EP foglalkoztatásügyi bizottságában (EMPL) Kósa Ádám magyar néppárti EP-képviselő lett. 

Miniszter úr ugyanakkor nemcsak abban mondott igazat, hogy mit tart a magyar elnökség fontosnak, hanem abban is, hogy mit nem: Réthelyi Miklós nagyon világossá tette, hogy a női esélyegyenlőség pária lesz a magyar elnökség alatt. És valóban, a női jogok terén tényleg nem sok minden történt az elmúlt négy hónapban. 

Ezért tartottam nagyon fontos feladatnak, hogy a fogyatékosságügyi stratégia kapcsán készülő jelentéstervezet előkészítésében árnyék-véleményezőként magam is aktívan részt vegyek, és amennyire lehet, érvényesítsem a női esélyegyenlőségi szempontokat. 

Az Európai Parlament nőjogi bizottsága, a FEMM, a múlt héten kezdte tárgyalni a fogyatékosságügyi stratégiához kapcsolódó véleménytervezetét, melyet Elisabeth Morin-Chartier francia néppárti képviselőtársam készített elő. A szöveg erős állításokat fogalmaz meg a fogyatékosság és a nemek közötti esélyegyenlőség kapcsolatáról. Felhívja például arra a figyelmet, hogy a fogyatékkal élő gyermekek gondozói legtöbbször az édesanyjuk, akiknek rugalmasabb munkaidőre lenne szükségük ahhoz, hogy ne essenek ki a munkaerőpiacról. A véleménytervezet aláhúzza, hogy a fogyatékkal élő nők gyakran erőszak áldozatai; valamint kiemeli a fogyatékkal élő emberek oktatásának, és annak a fontosságát, hogy a vállalatok megfelelő ösztönzőket kapjanak a foglalkoztatásukhoz.

A Morin-Chartier képviselő asszony által előkészített szöveg jó irány. Ugyanakkor azt hiszem, hogy tovább kell mennünk, bátrabban és erőteljesebben kell kiállnunk a női esélyegyenlőség ügye mellett. Szerintem elengedhetetlen annak a kimondása, hogy a hivatásos és nem hivatásos gondozók többsége nő. Ráadásul a nem hivatásos gondozók sok esetben fizetés és társadalombiztosítási elismerés nélkül végzik ezt a munkát, ami többek között később alacsony nyugdíj-jogosultsághoz, időskori elszegényedéshez vezethet. Tényleg a semmivel akarjuk elismerni azok munkáját, akik önzetlen segítséget nyújtanak fogyatékos gyermeküknek, vagy idős szüleiknek? Azt hiszem, itt az ideje, hogy egyértelműen állást foglaljunk a „nem" válasz mellett.

Az Európai Bizottság a fogyatékosságügyi stratégiájában maga is hivatkozik az EU2020 stratégiára, különösen annak foglalkoztatási célkitűzésére. Erőteljesen alá kell húznunk, hogy a nők részvétele nélkül nem érhető el a 75%-os foglalkoztatottsági arány, és a nem hivatásos gondozói munkák elismerése nélkül a női munkaerő-piaci részvétel erősödése is csorbát szenvedhet. 

Egyértelműbben kell kiállnunk azon egyedülálló anyák mellett is, akik fogyatékos gyermeket nevelnek. Az esetükben nagyon komoly a sokszoros diszkrimináció veszélye, hiszen nők, anyák, egyedülállóak, ráadásul meg kell kell küzdeniük a fogyatékkal élő gyermekeket sújtó akadályokkal is. A nemrég elfogadott, a nőarcú európai szegénységről szóló Plumb-jelentés következtetéseit egészen egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fogyatékosság témájában sem. 

Végezetül pedig, meggyőződésem, hogy a sötétben tapogatózás nem vezet eredményre. Ezért a fogyatékosságügyi stratégia kapcsán gyűjtött minden statisztikai adatnak nemekre lebontottnak kell lennie, és ki kell térnie a gondozók helyzetére is. 

E felvetések figyelembe vételével a következő napokban árnyék-véleményezőként számos módosító javaslatot nyújtok majd be a Morin-Chartier-véleményhez – remélem, hogy képviselőtársaim mind a FEMM, mind pedig később az EMPL-bizottságban úgy gondolják majd, hogy támogatásra érdemesek.

Eltűnő határok

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. április 11-17.)

A címben szereplő két szó nagyon jól kifejezi azt a jelenséget, amelyet az elmúlt hét eseményei többször is eszembe juttattak - legyen szó egy Európát átszelő utazásról, a környezet védelméről vagy a nemek közötti esélyegyenlőség, mint a gazdasági növekedés egyik előfeltételének megteremtéséről.

Az EU-kínai környezetvédelmi együttműködést segítő új, pekingi központ megnyitója, illetve a nők munkaerő-piaci részvételének növeléséről szóló barcelonai kerekasztal-beszélgetés - amelyekről már beszámoltam az elmúlt napokban - során többen is megfogalmaztuk: az országok között szorosabbá váló kapcsolatok lehetőséget és felelősséget egyaránt jelentek számunkra.



Fontos, hogy nem csak európai uniós szinten kell gondolkodnunk, hiszen - ma már közhelyszámba megy, hogy - a globális problémák nem ismernek határokat. Így például nekünk is érdekünk, hogy a világ más részein is átálljanak az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó technológiákra, ugyanakkor a felelősségünk arra is kiterjed, hogy más területeken is példát mutassunk a többi országnak. Erre kiváló példa a női esélyegyenlőség kérdése - a munkaerőpiactól kezdve a nyugdíjakig. Ez utóbbi témáról egyébként az ATV reggeli műsorában beszélgettünk szerdán:



Ebbe a sorba jól illeszkedik az az irányelv-tervezet is, amelyet az európai parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottságában vitattunk meg a héten. A javaslat - amely lehetővé tenné a más tagállamban kiszabott közlekedési bírságok behajtását egyes közlekedési szabálysértések esetén - elsődleges célja, hogy radikálisan csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. Ez régi törekvése az uniós közlekedéspolitikának, a megvalósítását ugyanakkor jelentősen hátráltatja, hogy a külföldön, más tagállamban elkövetett, emberéleteket is veszélyeztető szabálysértések után kiszabott büntetések jelentős részét nem tudják behajtani a felelőtlen vezetőkön. Csak egyetlen megdöbbentő adatot szeretnék idézni: 2007-ben 43 000 haláleset történt, ami olyan, mintha az Európai Unióban minden héten öt közepes nagyságú utasszállító repülőgép lezuhant volna. Úgy gondolom, hogy az irányelv szükségessége vitathatatlan, azonban a tagállamok közötti különbségek (elsősorban a szabálysértések súlyának megítélése) miatt a Tanács nem kezelte kellő bátorsággal a kérdést. A 2010-es belga elnökség ugyanakkor ezen a téren is kiváló munkát végzett, és sikerült kompromisszumra bírni a tagállamokat. A kérdésről a Parlament várhatóan a júliusi plenáris ülésen szavaz, és ha a tagállamok részéről is meglesz az akarat, a jogalkotási eljárás már a második olvasatban le is zárulhat.

A fel nem tett kérdés

Szomorúan vettem tudomásul, hogy Viviane Reding asszony, az Európai Bizottság igazságügyért és alapjogokért felelős alelnöke nem tudta, illetve nem kívánta a napirend szerinti másfél órát eltölteni az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának (FEMM) a tagjaival.Reding asszony valójában alig több, mint egy órát töltött körünkben. Ennek következtében számos kollégám nem tudott hozzászólni a vitához, köztük jómagam sem. Ez már csak azért is csalódás, mert bőven lett volna mondanivalón Reding asszonynak.

Szerettem volna például megkérdezni tőle: mi tartja vissza, hogy bátrabb kezdeményezéseket tegyen a valódi esélyegyenlőség elérése érdekében?Ha sikerült volna szót kapnom az ülésen, akkor elmondtam volna, hogy nem örülök annak, hogy a Bizottság ambíciója és kedve továbbra sem jött meg az érdemi cselekvéshez, a bátor kezdeményezésekhez. Reding asszony rendkívül ügyes kommunikátor: csak sorolta és sorolta a jövőbeli dátumokat, a jövőbeli terveket, hogy mikor készülnek majd el tanulmányok, elemzések, hogy mikor lesznek készen – szigorúan mindig csak a jövőben – ilyen-olyan papírok. Azt is világossá tette, hogy a legtöbb esélyegyenlőségi témában nem támogatója a kötelező erejű progresszív megoldásoknak. Nem mondom, hogy nem örülök neki, hogy lesz vizsgálat az apasági szabadság ügyében, hogy tanulmány készül a gondozás kérdéséről, vagy hogy lesz még egy tanulmány a nemek közötti bérkülönbségről, de azért mindannyian érezzük, hogy ezeken a dolgokon már rég túl vagyunk. Most már a jogalkotásnak, az érdemi cselekvésnek lenne itt az ideje, hiszen a valódi esélyegyenlőség felé biztosan nem a sokadik tanulmány megírásán át vezet az út.

Sokszor elmondtuk szocialista kollégáimmal együtt a Parlamentben és a Parlamenten kívül is: attól még nem lesz esélyegyenlőség, hogy szépen megkérjük a cégeket, a tagállami pártokat, a munkaadókat, a munkahelyeket, hogy ugyan lennének kedvesek biztosítani, hogy legyen. A valódi eredményekhez kötelező erejű jogalkotásra van szükség. Ez nem megy valós politikai szándék nélkül. Mivel pedig a jog csak akkor kikényszeríthető, ha szankciók is társulnak hozzá, nem kell félni attól sem, hogy a szabályokat be nem tartókat kellemetlen hátrányok érjék (vajon mennyire kellemetlen az élet azoknak, akiket a bátortalan jogalkotás miatt még ma is nap, mint nap hátrányos megkülönböztetés és diszkrimináció ér, csak azért, mert nőnek születtek?).

Megértem, hogy sokan ódzkodnak az efféle kötelező erejű „egyenlősditől". Ám az adózást is kevesen szeretik, mégis vannak adótörvények, mert tudjuk, hogy szükségesek a közösségi szolgáltatások fenntartásához. Az ember nem szeret fogyókúrázni sem, mégis megteszi (nem is egyszer), mert tudja, hogy utána jobban lesz. Hát ilyen módszer például a kvóta is, és még számos esélyegyenlőségi célú, kötelező erejű előírás. Ezekben a kérdésekben meggyőződésem, hogy nem a közvéleményre, nem a lobbikra kell figyelni, hanem az alapvető erkölcsi értékeinkre, illetve a sokszor emlegetett ésszerűségre.

Sajnálatos, hogy a magyar elnökség, és várhatóan a lengyel elnökség sem lesz annyira partner az esélyegyenlőségi jogalkotásban, mint amennyire a spanyol és a belga elnökség felvállalta ezeket a progresszív célokat. Látjuk, hogy a magyar elnökségnek semmiféle akarata nincsen a fontos ügyek előre vitelére – olyannyira nincs, hogy Réthelyi miniszter úr ki is mondta a nőjogi bizottsági meghallgatásán: ne várjunk túl sokat. Ám mások ambíciótalanságával sem mi, sem pedig az Európai Bizottságot képviselő Reding asszony nem takarózhat!

Ha szót kaptam volna az ülésen, akkor azt is elmondtam volna, hogy ugyancsak erkölcsi kötelessége a Parlamentnek és a Bizottságnak, hogy a tagállamokban zajló nyugdíjreformokat figyelemmel kísérje a nők esélyegyenlősége szempontjából, és ne hagyja, hogy a válság ürügyén a kormányok még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozzák a nőket. Sajnos a munkaerőpiacon és nyugdíjrendszerekben rejlő igazságtalanságok oda vezetnek, hogy a nők nyugdíja általában alacsonyabb, mint a férfiaké; és jobban fenyegeti őket az időskori szegénység is, mint a férfiakat. A készülő nyugdíjreformoknak erre a problémára is válaszokat kell adniuk, különben nem nevezhetők reformnak.

Az Európai Szocialisták Pártjának Nőszervezete (PES Women) ezért a 2011-es évet a nők és nyugdíjak témájának szenteli, és igyekszik széles körben felhívni a figyelmet ezekre a nőket érintő problémákra.)

Már csak az ilyen súlyos kérdések - amelyek a hétköznapi állampolgárainkat érintik - miatt is jó lett volna, ha Reding asszonyt legalább annyira érdekli az európai nők helyzete, hogy elegendő időt biztosít a programjában az EP nőjogi szakbizottsága számára, ahova eddig a mostani találkozót kivéve tavaly júniusban tett csupán látogatást.