Az EU lehet az egyik kulcs eszköz, amely segítheti a progresszív előrelépést a nemek közti egyenjogúság terén

A nők politikai részvételével kapcsolatban hosszú út áll még előttünk – nemzeti és európai uniós szinten egyaránt.

Néhány beszédes adat az európai uniós intézmények háza tájáról:

• Jelenleg egyetlen európai uniós intézményben sem elnököl nő. Sem a Bizottságban, sem a Parlamentben, sem az Európai Tanácsban, sem az Európai Központi Bankban, sem az Eurócsoportban.
• Az európai parlamenti képviselők kevesebb, mint 35 %-a nő. Ez több, mint a 2004-es 30 % vagy a 16 % 1979-ben, de határozottan csökkent a 2009-es választások óta.
• Az Európai Parlamentet csak kétszer elnökölte nő. A 2012-es időközi választások óta, a 14 parlamenti alelnökből csak 3 nő.
• A 22 bizottságban csak nyolcban elnököl nő az Európai Parlamentben.
• Az Európai Bizottságnak egyharmada nő.
• A Bizottságot férfi vezeti, és a hét alelnökből csak 3 nő.
• És végül, de nem utolsó sorban, egyetlen nő sincs az Európai Központi Bank kormányzótanácsában.

Ennek meg kell változnia!

És ahol van politikai akarat, ott van politikai megoldás.

És bár számtalan lépés van még hátra – a végső célnak az egyenlőségnek kellene lennie –, tisztán látszik, hogy mi, progresszívek vagyunk az élharcosai a nemek közti egyenlőség ügyének. Gondoljunk csak Catherine Ashton uniós kül-és biztonságpolitikai főbiztos kinevezésére!

Nemzeti szinten nagy különbségek vannak: Hollandiában, Finnországban és Svédországban a nők parlamenti reprezentáltsága 40 százalék felett van, míg Máltán és Magyarországon a 10 százalékot sem éri el.

Az európai baloldal éppen ezért támogatja a női kvótákat, hogy elősegítsük a nők minimum 40 százalékos jelenlétét.

Ezen kívül, a legutóbbi európai parlamenti választásokon a prioritások közé tartozott, hogy minél több nő legyen megválasztva, illetve egy fejezet is van a Nyilatkozatunkban a nemek közti egyenlőség ügyéről. Elindítottuk továbbá az 50/50 kampányt az Európai Nők Lobbi szervezettel együtt, melynek célja az volt, hogy támogassuk a paritást a 2009-es EP-választások alkalmával.

Ezeknek a kezdeményezéseknek bátorító eredményei voltak: még ha alacsony is a nők reprezentáltsága az Európai Parlamentben, a Szocialisták és Demokraták Képviselőcsoportja elérte a 40 százalékos célt.

Hogy folytassuk a 2009-ben elkezdett munkát és növeljük az eredményeket, felújítottuk az együttműködést az Európai Nők Lobbi csoportjával, valamint vezetek egy EP-képviselői csoportosulást is, melynek tagjai támogatják a demokratikus paritást a 2014-es EP-választásokon is.

Most pedig tekintsük át a női jelenlétet az üzleti világban. A helyzet sajnos rosszabb. A nők Európában még mindig alulreprezentáltak a vállalatoknál: a felügyelőbizottsági tagok mindössze 13,7 százaléka nő, és százból csak három esetben tölti be nő az elnöki pozíciót. A jelenlegi sebességgel több mint 40 évet kellene várnunk a nemek közti egyenlőség kialakulására! Éppen ezért a gazdasági szférában is a kvóták bevezetéséért küzdünk, abból a célból, hogy át tudjuk törni a nők elé tornyosuló üvegfalat, és visszatükröződjön a munkaerőpiacon is, hogy az egyetemi diplomások a 60 százaléka nő.

A nők reprezentáltsága a gazdasági döntéshozatalban most kiemelt kérdéskör európai szinten. Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete többhónapos kemény munkájának eredményeképpen, 2012 novemberében, az Európai Bizottság elfogadott egy előzetes irányelvet a vállalati tanácsokon belüli nemek közti kvótára vonatkozóan, melyet a felelős biztos készített elő.

A szavazás végső eredményének ellenére, a Bizottság rendkívül megosztott volt az üggyel kapcsolatban: néhányan – beleértve számos női biztost is – határozottan ellenezték a javaslatot, hangsúlyozva, hogy „a kötelező jogszabályok bevezetése növelné az adminisztratív terheket a cégeken”.

A legtöbb szociáldemokrata biztos egy erősebb javaslatot támogatott volna, beismerve, hogy az önszabályozás megbukott. A novemberi szavazást megelőzően minden biztosnak levelet küldtem, és a támogatásukat kértem egy erős irányelv létrehozása érdekében, valamint felszólítottam őket a Női Charta tiszteletben tartására, amit mindannyian aláírtak 2010-ben.

Ugyanakkor a tervezet nem kellően ambiciózus. A kötelező jogszabályok létrehozása a változás egyetlen módja, ha nem akarunk várni a mentalitás megváltozására. Erős közös európai szankciók szükségesek arra az esetre, ha a jogszabályokat nem tartják be. Mindezt kiegészítő intézkedésekkel és ösztönzőkkel kell támogatni, hogy jelentősen növelhessük a nők számát a tanácsokban, és megtörjük azt az üvegfalat, amivel a nőknek szembe kell néznie a magánszektorban.

Sajnos az irányelv tervezete nagyon gyenge volt, ami visszatükrözi azt, hogy a javaslatért felelős Viviane Reding európai biztos nem igazán elhivatott az ügyben.

A javaslat – gyengeségei ellenére – a kezdetekben komoly ellenállásba ütközött. Kilenc ország levelet küldött Barroso elnöknek, hogy utasítsa el a javaslatot, még mielőtt az nyilvánosságra kerül. Európai szinten ez nagyon szokatlan eljárás. Ezenfelül Svédország és Dánia is elküldte a saját levelét, hogy megkérdőjelezze a javaslatot.

Az Európai Parlament egységesen a javaslat mögött áll. Hála az együttdöntési eljárásnak, az EP-ben rajtam és a kollégáimon is fog múlni, hogy módosítsuk a javaslatot, és megerősítsük azt.
Itt az idő, hogy megmutassuk az európai állampolgároknak, hogy mi, progresszívek az ügy élharcosai vagyunk. Az Eurobarométer felmérései alapján az európai állampolgárok 75 %-a támogatja a női kvótát a tanácsokban.

Gyökeres változtatásra van szükség a nők igazságosabb képviselete terén! Ez elsősorban a demokrácia, egyenlőség és igazságosság kérdése. A modern demokráciáknak nyitottnak és befogadóbbnak kell lenniük abból a célból, hogy pontosabban visszatükrözzék a 21. századi társadalmat. A nőket ezért nem lehet elhanyagolni. Ők alkotják a világ népességének több mint 50 százalékát. Kiemelkedően fontos tehát, hogy a nők egyenlő arányban legyenek reprezentálva a döntéshozatalban.

A nők nagyobb jelenléte sokféleséget hoz mind a választói listákra, mind a tanácstermekbe. A jelöltek összetételének növelése – legyen szó a választásokon való indulásról vagy egy cég tanácsának tagságáról – lehetőséget ad arra, hogy friss szempontokat, új ötleteket, véleményeket és gondolkodásmódot ismerjünk meg.

Végezetül, a nők alulreprezentáltsága gazdaságilag is káros, különösen, ha a gazdasági döntéshozatalról van szó. Számos tanulmány bizonyítja a gazdasági előnyeit annak, ha több nő van a vállalati tanácsban.
Éppen ezért folytatnunk kell a munkánkat: együtt egy progresszívebb Európáért, ahol a nemek közti egyenlőség valóssággá válik.

Az észtországi Kadri Nőszervezet 20 éves évfordulója alkalmából elhangzott előadásom szerkesztett változata. (Tallinn, 2013. január 26.)

Nők a gazdasági válságban

Az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi szakbizottsága eheti ülésén az általam készített, a nemek közötti esélyegyenlőség elvének érvényesüléséről szóló jelentésen kívül, megvitatott egy másik fontos és aktuális jelentést, amelynek elkészítésében a szocialista-demokrata frakció árnyék-jelentéstevőjeként veszek rész.

Elisabeth Morin Chartier francia néppárti képviselőtársam a nők és a gazdasági válság témájában készített jelentése olyan témát dolgoz fel, amelyről gyakran beszélünk az EP-ben, de a Parlamenten kívül is.

A válságnak nemcsak a gazdaságban, a munkaerő-piacon, a pénzpiacokon vagy a szociális ellátásban vannak következményei, hanem a nemek közötti esélyegyenlőségben is. Ezért elengedhetetlennek tartottuk, hogy a válság hatását a nemek közötti esélyegyenlőség szempontjai szerint vizsgáljuk. Ez alapja lehet a megfelelő szakpolitikai döntések meghozatalának.

A témát azért is kiemelt fontosságúnak tartom, mert csak megfelelő adatok birtokában tudunk megoldást találni a „csendes válság” problémájára. Azaz arra a jelenségre, hogy a nőket válság jobban sújtja a férfiaknál, mert a legkiszolgáltatottabb csoportokban felülreprezentáltak – például az alacsony jövedelműek, a kisnyugdíjasok, vagy az egyedülálló szülők körében. Természetesen a válság nem egyedüli okozója ennek a problémának, de jelentősen felnagyította a meglévő egyenlőtlenségeket: a nemek közötti fizetés- és nyugdíjkülönbségeket, a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének gondját, nők túlsúlyát az alacsony presztízsű szakmákban – és még sokáig folytathatnánk a sort...

A megalapozott, hatékony intézkedések kialakításához mindenekelőtt megbízható és részletes adatokra lenne szükségünk a megszorító intézkedések nemekre gyakorolt hatásáról, hiszen pontosan ismernünk kell a válság következményeit.

Természetesen vannak olyan intézkedések, amelyeknek pozitív hatását már most előre tudjuk vetíteni. Ilyen az esélyegyenlőségi szemlélet alkalmazása valamennyi szakpolitikában, a szakmai továbbképzés szerepe, az Európai Szociális Alap felhasználhatóságának bővítése, valamint a női vállalkozók ösztönzése – különös tekintettel a zöld gazdaságra.

A gazdasági életbe újból bekapcsolódó nők révén, nemcsak a saját családjuk bevétele fog emelkedni, de a fogyasztás növekedésével, hozzájárulnak a gazdaság fellendüléséhez is. Ezért a válság által leginkább sújtott, legkiszolgáltatottabb társadalmi csoporton segíteni nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem gazdasági szükségszerűség is Európa számára.

Az Unió helyzete

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. szeptember 26-október 2.)

Szeptemberben másodjára gyűlt össze az Európai Parlament Strasbourgban, hogy eleget tegyünk az uniós Szerződéseknek, amelyek évi 12 plenáris ülés megtartását írják elő az elzászi városban. (Augusztusban a nyári szünet miatt egy plenáris ülésre sem kerül sor.) Ez ugyanakkor idén utoljára fordult elő, mivel jövőre egy ésszerűbb ülésezési rendnek köszönhetően csak évente 11 alkalommal kell a képviselőknek és a Parlament munkatársainak Strasbourgba utazni. (2012-től hivatalosan októberben egy naptári héten belül két plenáris ülést fogunk megtartani hétfő és kedd valamint csütörtök és péntek között.)

A Lisszaboni Szerződés értelmében az Európai Bizottság elnökének minden évben be kell számolnia az EP előtt az Unió helyzetéről, és az előttünk álló időszak jogalkotási programjáról. Erre a “State of the Union” beszédre szerdán került sor. A José Manuel Barroso által elmondottakkal összességében elégedett voltam, annál is inkább, mert a beszédének egyik fő eleme az a nemzetközi pénzügyi tranzakciós adó volt, amelynek a bevezését már hosszú ideje szorgalmazza az Európai Szocialisták Pártja. Nem szabad ugyanakkor elfelejtünk, hogy a nemzetközi pénzügyi tranzakciós adó lényeges, de nem kizárólagos eleme annak az összefüggő gazdasági reformtervnek, amelyet több év alatt dolgoztak ki az európai szocialisták. A határokon átnyúló pénzügyi tranzakciók megadóztatásán túl elengedhetetlennek tartjuk az eurokötvények bevezetését, a pénzpiacok és a hitelminősítők működésének szigorú szabályozását, és egy olyan gazdasági stratégia megvalósítását, amely megszorítások helyett a növekedésre és a munkahelyteremtésre épül. Barroso elnök beszéde kétségkívül dinamikusnak és ígéretesnek hangzott. Azonban az ígérgetések kora lejárt! Az részletek kidolgozása során ügyelni fogunk arra, hogy az EU kiskapuk nélküli szabályozást fogadjon el, amely biztosítja, hogy a terhek viseléséből mindenki kivegye a részét.

Barroso elnök beszédét követően lehetőségem volt szóban is reagálni az elhangzottakra. Felszólalásomban a szolidaritás szem előtt tartásának szükségességét hangsúlyoztam. Az európai integráció azért jött létre, hogy leszámoljunk a megosztottsággal és gazdasági, politikai prosperitást biztosítsunk kontinensünknek. Hosszú utat tettünk meg azóta, de a minden eddiginél súlyosabb kihívások miatt többen az európai konstrukció legitimitását vitatják. Az Európai Bizottság elnökének felhívtam a figyelmét arra, hogy a megfelelő gazdasági intézkedések mellett most is a szolidaritás eszméje legyen a vezérfonala. Ezzel biztosíthatjuk azt, hogy senki se maradjon magára.

Az Unió helyzetéről folytatott vita után szavazta meg az Európai Parlament az EU megerősített gazdasági kormányzásáról szóló jogszabálycsomagról, amelyről év eleje óta tárgyaltak az európai intézmények és a tagállamok. Az Európai Szocialisták és Demokraták Képviselőcsoportja a jogszabálycsomagnak csak egy részét támogatta. Az európai szocialisták és az MSZP EP-delegációja a gazdasági kormányzással kapcsolatos jogszabályok egy részét elutasította, mivel azok nem ösztönzik a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést. Sajnos mind a Tanácsban, mind a Parlamentben a jobboldal van többségben, amelyek nem ismernek mást, csak a lakosságot sújtó megszorítás receptjét. Nem értik, hogy pusztán megszorításokkal nem lehet kilábalni a válságból.

A hét végére Rotterdamba, a holland Munkáspárt nőszervezete éves fesztiváljára kaptam meghívást. Az eseményt idén rendezték meg első alkalommal, és a beszélgetések, szemináriumok központi témája a nők munkaerőpiaci helyzete volt. A nemzetközi panel megnyitóján elmondtam, hogy önmagában az európai integráció további mélyítése nem nyújt megoldást a gazdasági és társadalmi problémákra. Arra van szükségünk, hogy a progresszív szemléletmód teret nyerjen az európai uniós intézményekben és a tagállamokban egyaránt. Addig mindent meg kell tennünk, hogy a nekünk, szociáldemokratáknak fontos értékeket, mint amilyen a szolidaritás és az esélyegyenlőség számon kérjük a jobboldali vezetőkön. A megnyitó ünnepséget követően a szülési szabadság irányelvről és a migráns női munkavállalók helyzetéről rendezett panelbeszélgetéseken vettem részt, és megbeszéléseket folytattam a párt elnökével, Lilianne Ploumennel, valamint a párt parlamenti frakcióvezetőjével, Job Cohennel is. Örülök, hogy ilyen sok inspiráló beszélgetőpartnerrel találkozhattam, és remélem, hogy a jövő évi rendezvényt még az ideinél is nagyobb érdeklődés fogja kísérni.

A terrorizmusra a fejlődés, a növekedés és a jólét jelenti a választ!

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások kétségkívül megváltoztatták a világot - hallhattuk gyakran az elmúlt napokban. Számtalan cikket és véleményt olvashattunk erről, melyek közül a Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa elnökének az írását különösen érdekesnek találtam. Ernst Stetter a blogbejegyzésében egy olyan szempontra irányította rá a figyelmet, amelyről csak keves szó esik, különösen a 2011-es terrortámadásokkal összefüggésben.

A terrortámadások óta eltelt egy évtizedben a világ sok tekintetben kisebbé vált. Az elmúlt tíz évben ezrek estek áldozatul a terrorizmusnak, de a terrorizmus fenyegetése ennél jóval több embert érint. A terrorizmus vitathatatlanul hat a társadalomra, hiszen a terroristák azokat az értékeket akarják elpusztítania, amelyet valamennyien közösen vallunk  A leghatékonyabban éppen ezért közös értekeink megősítésével küzdhetünk ellenük! A terrorizmus előtt álló legnagyobb akadályt a véleménynyilvánítás szabadsága és a tolerancia jelentik. A gyakran - és a legváltozatosabb témákban - példaként hozott Norvégiában pontosan ilyen választ adtak a szörnyű oslói gyilkosságokra: a norvég nép egységesen kiállt amellett, hogy a legmegfelelőbb válasz a demokratikus értékek és a joguralom melletti töretlen elkötelezettség. 

Kétségkívül az al-Kaida által képviselt nemzetközi terrorizmus jelenti a nagyobb fenyegetést, mely ellen szigorú, globális és megfelelő erőforrásokkal alátámasztott erőfeszítésekre van szükség a rendőri és hírszerző szervek részéről. A terrorizmus elleni küzdelem azonban összetettebb ennél, és az is a részét képezi, hogy mindent megtegyünk a gazdasági növekedés és a jólét ösztönzéséért. A globalizáció növekvő kölcsönös függőséget alakított ki a világ régiói, országai és népei között. Az új nemzetközi viszonyok rendszerét számos kihívás érte, melyek egyike a nemzetközi terrorizmus. A pénzügyi és gazdasági válság újabb nehézségeket fedett fel: a nemzetközi kormányzási rendszerünk összeomlását.

A civilizációk összecsapásának huntigtoni elmélete túlzottan épít a sztereotípiákra. A kereszténység és az iszlám közöti különbségekre utaló vallásos érvek is túlságosan leegyszerűsítik a helyzetet. Az egyetlen használható válasz, “ellenszer” a terrorizmus ellen csak a gazdasági növekedés ösztönzése és a jólét térnyerése lehet. A növekedés ösztönzéséhez a monetáris és fiskális politikák reformja önmagában nem elegendő: meg kell újítani a nemzetközi kormányzási rendszert is. Meg kell újítani a G20 csoportot, nagyobb befolyást engedve Kínának, Indiának, Brazíliának és másoknak. Ezen felül azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a globális folyamatok és problémák integrált megközelítést, szorosabb koordinációt és nagyobb szinergiát tesznek szükségessé a nemzetközi intézmények részéről. A nemzetközi kormányzati rendszer reformja elkerülhetetlen és kritikus fontosságú, mégsem tapasztalhatunk semmilyen előrelépést ezen a téren. 

Habár a terrorizmus veszélyét nem szabad elhanyagolni, a megoldást mégsem az afganisztáni háború vagy a szomáliai hadműveletek fokozása jelenti, és nem is az, hogy folyamatosan félelemben kelljen élnünk. A hosszútávú megoldást a szegénység felszámolása, a jólét térnyerése és a remény visszaadása jelenti. A tisztességes élet és a boldogabb jövő reménye. Ha a gazdasági növekedés és a jólét magja ilyen, termékeny talajra hullik, térdre kényszerítve a gyűlölködésre épülő terrorizmust. És ez mindenekelőtt a fejlett világ döntéshozóinak felelőssége.

Prioritások és feladatok

A hét az Európai Parlamentben (2011. július 11-17.)

Az elmúlt hét az Európai Parlamentben már a lengyel elnökség jegyében telt, habár a demokráciát érő támadásokkal kapcsolatos, aggasztó hírek miatt valószínűleg a magyar elnökséget sem fogják egyhamar elfelejteni képviselőtársaim. Azt mindenesetre elmondhatom, hogy a bemutatkozó Lengyelországgal szemben nyoma sincs annak az aggodalomnak, amely a magyar elnökséget megelőzte, és végigkísérte. Az európai parlamenti képviselők nagy várakozásokkal tekintenek az elkövetkező időszak elé, amely Donald Tusk miniszterelnök múlt heti látogatását követően a szakbizottságokban is megmutatkozott, amelyekben a héten folytatódott a lengyel elnökség programjának bemutatása. Strasbourgban már sor került az alkotmányügyi bizottság rendkívüli ülésére, ahol a lengyel Külügyminisztérium államtitkárát láttuk vendégül, így erre a hétre a szakbizottságaim közül a közlekedési és idegenforgalmi valamint a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságok “maradtak”.

A közlekedési szakterületen több, Magyarország számára különösen fontos kérdés is a napirenden szerepel - nagyon fontosnak tartom ezért, hogy ezekre a lengyel elnökség alatt is kiemelt figyelmet fordítsanak. Az egyik ilyen kérdés a Duna Régió Stratégia: a folyó vízgyűjtő területéhez tartozó régiók fejlesztési stratégiáját a magyar elnökség alatt fogadták el, a végrehajtása azonban csak most veszi kezdetét. További fontos feladatot jelent az, hogy az EU 2013 utáni többéves pénzügyi keretéről is hamarosan megkezdődnek a - nehéznek ígérkező - tárgyalások. Nagyon fontos, hogy a transzeurópai közlekedési hálózatok (TEN-T) fejlesztéséhez is elegendő forrásokat sikerüljön biztosítani, hiszen ezek jelentik a legfontosabb összeköttetést Európa különböző régiói között. Emellett kulcsfontossággal bírnak Magyarország fejlesztésében is. Mindemellett arra is felhívtam a lengyel elnökséget képviselő infrastruktúraügyi miniszter figyelmét, hogy a közlekedésnek szociális dimenziója is van, és erről sem szabad megfeledkezniük.

Ez utóbbi téma, a szociális dimenzió a következő napon már nemcsak említés szintjén került elő, hiszen az esélyegyenlőségi bizottságban a lengyel munkaügyi és szociálpolitikai miniszterrel valamint az esélyegyenlőségért felelős kormánymegbízottal tartottunk eszmecserét. Vendégeink nemcsak az általános prioritásokról beszéltek, hanem megnevezték azokat a konkrét ügyeket is, amelyekben mindenképpen előrelépést kívánnak elérni a Tanácsban. Örömmel hallottam, hogy ebben a listában a szülési szabadságról szóló irányelv is szerepel, amelynek elfogadását éppen a tagállamok akadályozzák hónapok óta. Érdekes adalék, hogy a folyamatban lévő és a napirenden már eddig is szereplő ügyek mellett az elnökség a generációk közötti szolidaritás kérdésére is kiemelt figyelmet kíván fordítani. Bár, azt hiszem, a lengyel szakszervezeti mozgalmi hagyományok miatt ez talán nem is olyan meglepő.

Tanulmányozva az elnökségi programot és meghallgatva a prioritásokról szóló személyes beszámolókat, úgy gondolom, minden okunk megvan bízni abban, hogy a következő hat hónap sikeres és lendületes lesz az Európai Unió számára. Az ígéretet azonban kemény munkának kell követnie, melyhez sok sikert kívánok az első alkalommal a kormányrúdhoz lépő lengyel barátainknak!

A csendes válság

Néhány nappal ezelőtt egy nagyon érdekes sajtóközleményre bukkantam, melyet a Közszolgálati Szakszervezetek Európai Szövetsége, az EPSU adott ki.

A közlemény egy tudományos kutatás eredményeit ismerteti, amely egy "csendes válságot" mutat be: a világot sújtó gazdasági és pénzügyi válság hatását a nemek közötti esélyegyenlőségre. Ezt, az elsősorban nőket sújtó válságot a konzervatív és jobboldali kormányok által Európa szerte bevezetett megszorító intézkedések okozták. A csendes válság a nők válsága, mert a megszorítások elsősorban a jellemzően nőket foglalkoztató közszolgálati szektort és a főként nőket támogató állami szociális kiadásokat érintették.

Egy másik cikkben Katrin Bennhold így vélekedett a csendes válságról: „Amikor elkezdtük érezni a megszorító intézkedések első hatásait, közgazdászok és nőjogi csoportok arra hívták fel a figyelmet, hogy megszorítások terheit a nőknek nagyobb arányban kell viselniük: közalkalmazottakként, hosszabb ideig élő, és így az állami egészségügyi ellátásra és a társadalombiztosítási rendszerre jobban ráutalt nyugdíjasokként, valamint a munka és gyermekvállalás között őrlődő édesanyákként."

Erre a problémára az EPSU és mi, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete is számtalan alkalommal próbáltuk ráirányítani a figyelmet 2008 óta - de sem közfelháborodást, sem érdemi választ nem sikerült elérnünk vele. A konzervatív kormányok többsége hallgatásba burkolózott.

Gyakran jellemeznek úgy helyzeteket, hogy azok egyszerre jelentenek kihívást és lehetőséget. Kívánom, hogy a gazdasági válságot is ide sorolhassuk. Ugyanakkor a válság egyelőre csak kihívást jelent, hogy változtassunk a férfiak uralta a munkaerő-piacon, a pénzügyi ágazatban, és megkönnyítsük a munka és a családi élet összeegyeztetését. Ha nem cselekszünk, a tisztességes, fenntartható, befogadó és egyenlő esélyeket biztosító munkaerő-piac megteremtése helyett a csendes válság elszalasztott lehetőség marad csupán.

Ha továbbra az eddig megszokott úton maradunk, az esélyegyenlőség helyzete még a válság előtti állapothoz képest is romlani fog. Az európai országokban bevezetett megszorító intézkedések elhibázottak és rövidlátók. Ahogy Benhold asszony fogalmazott: "A megszorítások hosszútávú hatásait kell szem előtt tartanunk. Azok a szakpolitikai intézkedések, amelyek segítik a nőket a munka és a családi élet összeegyeztetésében, egyúttal hozzájárulnak a családok gazdasági rugalmasságához, a gazdasági növekedés gyorsításához és végső soron az adóbevételek növeléséhez."Azok az intézkedések, melyek nem nyújtanak ebben segítséget, éppen a fentiekkel ellentétes irányba taszítanak bennünket."

Ezt az Európai Bizottság is tudja. Legalábbis erre a következtetésre juthatunk, ha egy pillantást vetünk az EU 2020 Stratégiájukra, amely - a gazdasági növekedés érdekében - célul tűzte ki a nők foglalkoztatottsági szintjének emelését is. A kutatási eredmények szerint az euróövezet gazdasága 16 (!) százalékkal bővülne, ha a nők foglalkoztatottsági szintje megegyezne a férfiakéval. Paradox módon éppen attól Viviane Reding biztosasszonytól nem hallhattunk egy szót sem a megszorító intézkedések nőkre gyakorolt hatásairól, akinek az esélyegyenlőség szószólójának kellene lennie Európában. Ez valóban egy nagyon, nagyon csendes válság...

De már nem maradhatunk csendben sokáig: kii kell állnunk a nőkért és az európai társadalmakért. Remélem, számíthatok a segítségetekre abban, hogy némi zajt csapjunk.

Növekedés és szolidaritás: új út Európa számára

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. március 28 - április 3.)

A héten Görögországban tartott frakcióülést európai parlamenti képviselőcsoportom, az Európai  Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége. Mára hagyománnyá vált, hogy kihelyezett üléseinken vendégül látjuk az adott ország kormányzatának vezetőit, így kedden Jeórjiosz Papandréu miniszterelnök csatlalkozott hozzánk, míg a szerdai rendkívüli ülésünkön Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter vett részt. A velük való beszélgetéseken elsősorban a két politikus válságkezelési tapasztalai tűntek a legértékesebbnek számomra.

Görögország példája fontos tanulságokkal szolgált mind az Európai Unió, mind a pártcsaládunk számára. Az európai baloldal ugyanakkor végig következetesen azt vallotta - és ezt a miniszterelnökkel folytatott személyes megbeszélésen is igyekeztem hangsúlyozni -, hogy Európa nem fordíthat hátat a bajban egyetlen országnak sem: szolidárisnak kell tehát lennünk a válság sújtotta Görögországgal is. Egyértelműen ki kell azonban mondanunk: a tüneti válságkezelés önmagában nem megoldás! Nagyon örülök, hogy ebben Papandréu miniszterelnök úr is egyetértett: szerinte új növekedési modellre, újfajta együttműködésre, szociális biztonságra, zöld gazdaságra és egy úgynevezett globális kormányzásra van szükség. Ez óriási lehetőség lehet az európai baloldal számára is, ha a megvalósításáért egységesen tudunk fellépni.

A pénzügyminiszter úrral tartott szerdai egyeztetésen a politikai stratégiák helyét a szakmai kérdések és a számok vették át: Jeórjiosz Papakonsztantinu részletesen ismertette velünk, milyen erőfeszítéseket tett és tervez a kormány a költségvetési stabilitás helyreállításáért. A pénzügyminiszter úr mellett a többi felszólalaló is hangsúlyozta továbbá, hogy az európai gazdasági kormányzás terén elért előrelépések mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni annak szociális dimenzióját sem. Úgy gondolom, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az állami szolgáltatásokra nem mint jótékonysági intézményekre kell tekinteni, hanem mint a válság utáni európai gazdasági növekedés potenciális kulcsaira. Ezt európai konzervatív kormányai szemmel láthatóan máshogy gondolják, csak az a kérdés, hogy a választóik mit szólnak mindehhez...

A hét második fele már egy újabb érdekes felkérés jegyében telt: jövő héten Indiában tesz látogatást a Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa (egy héttel később pedig az Európai Parlament) egy-egy delegációja, és az előbbi vezetésére engem kértek fel. Az erre való felkészülés érdekében csütörtökön Brüsszelben egyeztettem az Európai Külügyi Szolgálat munkatársával is. Az EU és India kapcsolatai az utóbbi időben dinamikusan fejlődnek: tavaly decemberben megállapodás született az EU-India stratégiai partnerség politikai dimenziójának továbbfejlesztéséről, és jelenleg is folynak a tárgyalások a szabadkereskedelmi egyezményről. A jövő heti látogatás során találkozunk India alelnökével, kormányzati vezetőkkel és az indiai parlament külügyi bizottságának tagjaival. De minderről részletesen majd a jövő héten!

Együttműködés a Fekete-tenger térségével

Nagy örömömre szolgált, hogy a héten a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Parlamenti Küldöttsége (PABSEC) Brüsszelben tárgyalt az Európai Parlamenttel. Számomra nagyon fontos ez a térség, hiszen tagja vagyok az EP–Moldova parlamenti vegyes bizottságnak és Moldova tagja ennek az együttműködésnek.

A tárgyaláson megfogalmazott irányelvekről a PABSEC és a Parlament közös jelentést adott ki, melyben megerősítik együttműködésüket a jövőre nézve. A jelentés létrehozásában résztvevő országok Bulgária, Grúzia, Görögország, Románia, Oroszország és Törökország voltak. A végeredmény és a hozzá tartozó javaslatok megvitatására idén novemberben kerül majd sor a Küldöttség 36. plenáris ülésen, Trabzonban.

A PABSEC 1993-ban alakult meg. Képviselőit a térség 12 különböző országa delegálta nemzeti parlamentjeikből. Célja katalizálni a tagországok elkötelezettségét a demokratikus értékek és a piacgazdaság iránt. A Küldöttség legfontosabb napirendi pontjai közé tartozik a gazdaság élénkítése, a fenntartható fejlődés támogatása, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni harc, a környezetvédelem, valamint az európai és nemzetközi vonatkozó szervezetekkel való együttműködés.

A PABSEC most egy új, átfogóbb keretrendszer kialakítására törekszik, melyen belül a közös célok egyszerűbben érhetőek el. A Lisszaboni Szerződés és a PABSEC irányelvei megegyeznek, hisznek abban, hogy tevékenységük nem csak a régió, hanem Európa számára is előnyös. Most, a 21. század elején a kontinens minden országa hasonló kihívásoknak néz elébe: a gazdasági válság, a klímaváltozás, a szabályozatlan energiapolitika és a szervezett nemzetközi bűnözés mind leküzdendő akadályok és megoldandó feladatok, mellyel az EP és a PABSEC együttműködésük mostani megerősítésével közösen és hatékonyan szállhatnak harcba.

Büszke vagyok arra is, hogy az Európai Parlamentben a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoport, melynek tagja vagyok, kezdeményezte először a Fekete-tengeri Régió országaival való kapcsolatok újraértelmezését és megerősítését. A szervezettel való progresszív együttműködés kiemelten fontos számunkra, hiszen a külkapcsolatok és kontinentális gazdasági ügyek egyik fő szereplője a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés.

Európa 20 év múlva - az EU 2020 Stratégia kritikája

Az elmúlt hetekben egy nagyon érdekes cikksorozat jelent meg kollégám, az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) elnökének, Poul Nyrup Rasmussennek a tollából, amelyet érdemesnek tartottam arra, hogy a blogom olvasóival is megismertessek.

Poul tíz éven át volt Dánia miniszterelnöke, így világosan látja, melyek azok a döntések, amelyeket nemzeti szinten kell meghozni, és mikor van szükség arra, hogy az uniós tagállamok összefogva, európai szinten tegyenek lépéséket. Hatrészes nyári cikksorozatában, a gazdasági válságból való kilábalás és a gazdaság növekedési pályára állításának lehetőségeit veszi számba. Hónapok óta ez jelenti az ESZP-n belüli munkánk elsődleges célkitűzését.

Előző írásában Poul a zöld technológiáknak a munkahelyteremtésben játszott szerepéről írt, most pedig a nemrégiben elfogadott EU 2020 Stratégia hiányosságait veszi számba. Az európai konzervatív kormánytöbbség által elfogadott tízéves programból számos fontos dolog hiányzik, azonban ne feledjük: még most sincs késő ahhoz, hogy a Stratégia alapján megvalósított tagállami gazdaságpolitikai intézkedések és az uniós gazdasági koordináció révén kijavítsuk azokat.

2020-at írunk. A 45 éves Kristine mérnökként dolgozik egy óriási szélfarmon az északi tengernél. Tíz évvel ezelőtt acélipari munkás volt, de elvesztette a munkáját a gazdasági válság miatt. Az ország kormánya által az EU 2020 Stratégia megvalósítására bevezetett reformprogramoknak köszönhetően átképezték, a megújulóenergia-szektorban helyezkedett el, így most tisztes jövedelemmel és stabil jövővel rendelkezik. Ez az én reményteljes jövőképem arról, hogyan teszi jobbá az életünket az Európai Unió a következő tíz évben. Ez a remény nem csak egy tétlen spekuláció. Azok az intézkedések, amelyek a következő tíz évet formálják most születnek meg. Az EU 2020 Stratégiáról van szó. Ugyanakkor sajnálatos módon kérdéses, hogy a stratégiában szereplő intézkedések meghozzák-e a kívánt eredményt. A stratégia, a jelenlegi formája - és a mostani politikai és gazdasági keret, amelyben azt meg kellene valósítanunk - nem sok bizakodásra ad okot számunkra.

A stratégia egy hosszú távú keretet hivatott biztosítani a gazdasági, pénzügyi, foglalkoztatási, szociális és környezetvédelmi politika számára - európai, nemzeti és regionális szinten egyaránt. Sajnálatos módon a stratégiának számos hiányossága van, amelyeket gyorsan ki kellene javítani, ahhoz, hogy az európaiak érezhessék annak előnyeit.

Először is, a stratégiában megfogalmazott célokat nem támasztják alá megfelelő pénzügyi és politikai eszközökkel. A gazdasági válság megfékezéséért hozott eddigi döntések rövidtávú szemléletet tükröznek. A kormányok drámai megszorító intézkedéseket hoznak, ahelyett, hogy a humántőkébe fektetnének be. Európa minden idők legnagyobb gazdasági visszaesésével próbál megbirkózni. Ennek hatásai, főleg a növekvő munkanélküliség emberek millióit érinti közvetlenül. A válságból való kilábaláshoz munkahelyeket kell teremtenünk, amelyhez állami beruházásokra van szükség, nem pedig megszorításokra.

A stratégiából hiányzik továbbá annak lehetősége, hogy közvetlenül foglalkozzunk a válság két fő okával: a hiányosan szabályozott pénzpiacokkal és az európai gazdasági koordináció hiányával. Az Európai Szocialisták Pártja sokkal szigorúbb szabályozást sürget a hatékonyabb és átláthatóbb pénzügyi szektor megteremtése érdekében. Szorgalmazunk továbbá egy olyan erősebb gazdasági koordinációt a tagállamok között, amely nem pusztán a gazdaságilag gyengébb tagállamoknak kilátásba helyezett büntetésekről szól. Az európai monetáris politika nem működhet közösségi szintű gazdaságpolitika nélkül - és ezt előbb-utóbb minden politikusnak fel kell ismernie!

A gazdaságpolitikának összhangban kell állnia a szociális és környezeti politikákkal, hiszen ezek azok a területek, amelyeket a válság a leginkább sújtott. Míg a konzervatívok a piacra bíznák a fenti területek problémáinak megoldását, mi úgy gondoljuk, hogy ez csak magasabb munkanélküliséghez, társadalmi kirekesztéshez és a jóléti ellátórendszerek lerombolásához vezetne.

A munkanélküliség a recesszió egyik tünete, amely tovább fog növekedni akkor is, ha a termelés már növekedési pályára is állt. Úgy gondolom, hogy a válság idején a munkanélküliség növekedését csak aktív munkahelyteremtéssel kerülhetjük el. Ezt a szempontot az EU 2020 Stratégia nagyrészt figyelmen kívül hagyta. A szegénység ellen való küzdelem és a társadalmi befogadás sem képezi részét az EU 2020 Stratégiának, holott annak - és a válságkezelő intézkedéseknek - meg kellene védeniük az európai szociális modellt.

A koordinált gazdaságpolitikákat a munkahelyteremtés szolgálatába állítva az Európai Unió megadhatja a szükséges támogatást a polgárainak a következő tíz évben.

2010-et írunk. 2020-ra adjunk Kristine-nek és további millióknak lehetőséget arra, hogy stabil és kiteljesedett munkahelyük lehessen, és hogy egy zöldebb, társadalmilag igazságosabb és egy virágzó gazdaságú Európában élhessenek.

Az eredeti bejegyzés Poul blogjában olvasható, amelyet továbbra is jó szívvel ajánlok olvasóim figyelmébe.

Zöld technológiával a munkahelyteremtésért

Az elmúlt hetekben egy nagyon érdekes cikksorozat jelent meg kollégám, az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) elnökének, Poul Nyrup Rasmussennek a tollából, amelyet érdemesnek tartottam arra, hogy a blogom olvasóival is megismertessek.

Poul tíz éven át volt Dánia miniszterelnöke, így világosan látja, melyek azok a döntések, amelyeket nemzeti szinten kell meghozni, és mikor van szükség arra, hogy az uniós tagállamok összefogva, európai szinten tegyenek lépéséket. Hatrészes nyári cikksorozatában, a gazdasági válságból való kilábalás és a gazdaság növekedési pályára állításának lehetőségeit veszi számba. Hónapok óta ez jelenti az ESZP-n belüli munkánk elsődleges célkitűzését.

Az alábbi írásában Poul arra hívja fel a figyelmet, hogy a környezet védelembe befektetett állami pénzek miként járulhatnak hozzá a gazdasági válságból való kilábaláshoz, és a fenntartható fejlődés előmozdításához - pártbeli munkánk másik nagy prioritásához.

A gazdasági visszaesés Európa szinte valamennyi gazdasági ágazatában érezhető volt, ez alól csak az ún. zöld technológiákat kifejlesztő és előállító szektor jelentett kivételt: itt a válság ellenére tartani tudták a 10 százalékos növekedést. Ez az ágazat tehát egyfajta oázist jelent a gazdasági válság sivatagában.
Nyilvánvaló tehát, hogy az európai gazdaság jövője ebben a szektorban rejlik, ide kell befektetni és itt lehet munkahelyeket teremteni. Megfelelő politikai döntésekkel támogatni tudjuk ezt a folyamatot, amellyel egyúttal komoly előrehaladást érhetünk el az alacsony széndioxid-kibocsátású európai gazdaság felé vezető úton.

A szektor bővülése munkahelyet kínálhat az álláskeresőknek, közvetett módon tehát a környezet védelmével teremthetünk új munkahelyeket. A zöld technológiák révén ezrek kaphatják vissza munkahelyeiket, a mérnököktől kezdve az acélipari dolgozókig. Mindez természetesen elképzelhetetlen a dolgozók átképzése nélkül. A fentieket figyelembe véve az Európai Szocialisták Pártja egy olyan komplex programot dolgozott ki, amely a munkavállalók érdekeinek védelmét túl ésszerű átmeneti időszakot biztosít és garantálja a megvalósításhoz nélkülözhetetlen állami támogatásokat.

Eközben a gazdasági válság hatása továbbra is érezteti hatását Európában: 2010 májusában 23 millióan voltak állástalanok. A konzervatív és liberális politikusok által szorgalmazott megszorító intézkedések és a szociális kiadások csökkentése helyett sokkal előremutatóbb szemléletre vall, ha az állam növeli a befektetéseit - például a zöld technológiákba. A technológia fejlődése képes megoldani a felmerülő globális kihívásokat, azonban hosszútávú befektetést igényelnek. Gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi érdekeink azt kívánják, hogy az állam fektessen be ezekbe a projektekbe, amelyek nemcsak a környezetet óvják, de munkahelyeket is teremtenek.

A gazdaságunk átalakítása elengedhetetlen, és minél tovább várunk, annál kevésbe fogjuk tudni a kezünkben tartani az irányítást és annál magasabbak lesznek a költségek. A technológia adott, az emberi erőforrások adottak, így amire szükségünk van az a politkai akarat - amit az európai szocialistáknak megvan.

Az eredeti bejegyzés Poul blogjában olvasható, és ezen kívül az ott található további írásokat is jó szívvel ajánlom olvasóim figyelmébe.