Női kvótát vezet be az Európai Központi Bank, de a fejlett világ nagy része még mindig a múltban él

Az európai és észak-amerikai jegybankok vezetőtestülteiben az 1970-es években jelentek meg az első női tagok, a számuk azonban azóta is alacsony maradt. A The Economist hetilap minapi cikkében hivatkozott statisztikai adatok szemléletesen mutatják be a problémát:

A diagram forrása: The Economist, 2013. augusztus 31.

Jól látszik, hogy ezen a területen a nemek közötti esélyegyenlőség nemcsak, hogy nem érvényesül, de még javuló tendencia sem figyelhető meg. Így a jogi eszközökkel való beavatkozás nélkül évtizedek múlva sem érhetjük el a nők valós, teljes népességen belüli arányát a jegybankok vezetőtestületeiben.

A jegybankok szakpolitikai bizottságaiba, amelyek az alapkamatok meghatározásával illetve a bankrendszer felügyeletével foglalkoznak, elsőként az 1970-es években választottak meg női tagokat. A kezdeti alacsony arányuk azonban az azóta eltelt közel öt évtizedben sem növekedett számottevően, és Svájcban például még sohasem kaphatott nő szerepet a monetárispolitikai döntések meghozatalában.

Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsában 15 év alatt mindössze két nő fordult meg, és 2010 óta kizárólag férfiak vesznek részt a testület munkájában, mióta az Ausztria által delegált Gertrude Tumpel-Gugerell távozott a testületből. Tavaly októberben az EKB Igazgatósága új tagjának megválasztásakor hetekre elakadt a folyamat, mivel az Európai Parlament elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy újabb férfi megválasztásával a diszkriminatív helyzet továbbra is fennmaradjon.

Az Európai Parlament határozott fellépése megtette a hatását. A napokban jelentette be az EKB, hogy a 2019-ig a nők arányát a felsővezetésben 14-ről 28 százalékra, a középvezetők között pedig 17 százalékról 35 százalékra fogják megemelni. A léptéken lehet vitatkozni, ugyanakkor úgy látom, hogy a döntéssel az Európai Unió egyik alapintézménye fontos lépést tett a jól képzett nők munkaerőpiaci helyzetének javítása, és az igazságtalan helyzet felszámolása felé. A döntés különösen jó időpontban született: egyrészt, mert most zajlik a vita egy egész Európára kiterjedő nőikvóta-szabályozás bevezetéséről, másfelől pedig mert az EKB - a bankunió kialakítása miatti megnövekedett feladatkörei miatt - jelentős bővülés elé néz a közeljövőben.

Követendő példát az Európai Unión kívül is találhatunk: Norvégiában 40 százalékos női kvóta van érvényben, de 2002 és 2011 között a tagok felét adták nők, míg az amerikai Fedben 11 férfire jut 6 nő. Sajnos azonban még a gazdaságilag fejlett országok között is csak kivételnek számítanak ezek a példák, és a nyugati országok többsége, amelyek más esetekben szeretik kioktatni a világ többi részét, ebben a kérdésben maguk is a múltban élnek. 

Az EU lehet az egyik kulcs eszköz, amely segítheti a progresszív előrelépést a nemek közti egyenjogúság terén

A nők politikai részvételével kapcsolatban hosszú út áll még előttünk – nemzeti és európai uniós szinten egyaránt.

Néhány beszédes adat az európai uniós intézmények háza tájáról:

• Jelenleg egyetlen európai uniós intézményben sem elnököl nő. Sem a Bizottságban, sem a Parlamentben, sem az Európai Tanácsban, sem az Európai Központi Bankban, sem az Eurócsoportban.
• Az európai parlamenti képviselők kevesebb, mint 35 %-a nő. Ez több, mint a 2004-es 30 % vagy a 16 % 1979-ben, de határozottan csökkent a 2009-es választások óta.
• Az Európai Parlamentet csak kétszer elnökölte nő. A 2012-es időközi választások óta, a 14 parlamenti alelnökből csak 3 nő.
• A 22 bizottságban csak nyolcban elnököl nő az Európai Parlamentben.
• Az Európai Bizottságnak egyharmada nő.
• A Bizottságot férfi vezeti, és a hét alelnökből csak 3 nő.
• És végül, de nem utolsó sorban, egyetlen nő sincs az Európai Központi Bank kormányzótanácsában.

Ennek meg kell változnia!

És ahol van politikai akarat, ott van politikai megoldás.

És bár számtalan lépés van még hátra – a végső célnak az egyenlőségnek kellene lennie –, tisztán látszik, hogy mi, progresszívek vagyunk az élharcosai a nemek közti egyenlőség ügyének. Gondoljunk csak Catherine Ashton uniós kül-és biztonságpolitikai főbiztos kinevezésére!

Nemzeti szinten nagy különbségek vannak: Hollandiában, Finnországban és Svédországban a nők parlamenti reprezentáltsága 40 százalék felett van, míg Máltán és Magyarországon a 10 százalékot sem éri el.

Az európai baloldal éppen ezért támogatja a női kvótákat, hogy elősegítsük a nők minimum 40 százalékos jelenlétét.

Ezen kívül, a legutóbbi európai parlamenti választásokon a prioritások közé tartozott, hogy minél több nő legyen megválasztva, illetve egy fejezet is van a Nyilatkozatunkban a nemek közti egyenlőség ügyéről. Elindítottuk továbbá az 50/50 kampányt az Európai Nők Lobbi szervezettel együtt, melynek célja az volt, hogy támogassuk a paritást a 2009-es EP-választások alkalmával.

Ezeknek a kezdeményezéseknek bátorító eredményei voltak: még ha alacsony is a nők reprezentáltsága az Európai Parlamentben, a Szocialisták és Demokraták Képviselőcsoportja elérte a 40 százalékos célt.

Hogy folytassuk a 2009-ben elkezdett munkát és növeljük az eredményeket, felújítottuk az együttműködést az Európai Nők Lobbi csoportjával, valamint vezetek egy EP-képviselői csoportosulást is, melynek tagjai támogatják a demokratikus paritást a 2014-es EP-választásokon is.

Most pedig tekintsük át a női jelenlétet az üzleti világban. A helyzet sajnos rosszabb. A nők Európában még mindig alulreprezentáltak a vállalatoknál: a felügyelőbizottsági tagok mindössze 13,7 százaléka nő, és százból csak három esetben tölti be nő az elnöki pozíciót. A jelenlegi sebességgel több mint 40 évet kellene várnunk a nemek közti egyenlőség kialakulására! Éppen ezért a gazdasági szférában is a kvóták bevezetéséért küzdünk, abból a célból, hogy át tudjuk törni a nők elé tornyosuló üvegfalat, és visszatükröződjön a munkaerőpiacon is, hogy az egyetemi diplomások a 60 százaléka nő.

A nők reprezentáltsága a gazdasági döntéshozatalban most kiemelt kérdéskör európai szinten. Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete többhónapos kemény munkájának eredményeképpen, 2012 novemberében, az Európai Bizottság elfogadott egy előzetes irányelvet a vállalati tanácsokon belüli nemek közti kvótára vonatkozóan, melyet a felelős biztos készített elő.

A szavazás végső eredményének ellenére, a Bizottság rendkívül megosztott volt az üggyel kapcsolatban: néhányan – beleértve számos női biztost is – határozottan ellenezték a javaslatot, hangsúlyozva, hogy „a kötelező jogszabályok bevezetése növelné az adminisztratív terheket a cégeken”.

A legtöbb szociáldemokrata biztos egy erősebb javaslatot támogatott volna, beismerve, hogy az önszabályozás megbukott. A novemberi szavazást megelőzően minden biztosnak levelet küldtem, és a támogatásukat kértem egy erős irányelv létrehozása érdekében, valamint felszólítottam őket a Női Charta tiszteletben tartására, amit mindannyian aláírtak 2010-ben.

Ugyanakkor a tervezet nem kellően ambiciózus. A kötelező jogszabályok létrehozása a változás egyetlen módja, ha nem akarunk várni a mentalitás megváltozására. Erős közös európai szankciók szükségesek arra az esetre, ha a jogszabályokat nem tartják be. Mindezt kiegészítő intézkedésekkel és ösztönzőkkel kell támogatni, hogy jelentősen növelhessük a nők számát a tanácsokban, és megtörjük azt az üvegfalat, amivel a nőknek szembe kell néznie a magánszektorban.

Sajnos az irányelv tervezete nagyon gyenge volt, ami visszatükrözi azt, hogy a javaslatért felelős Viviane Reding európai biztos nem igazán elhivatott az ügyben.

A javaslat – gyengeségei ellenére – a kezdetekben komoly ellenállásba ütközött. Kilenc ország levelet küldött Barroso elnöknek, hogy utasítsa el a javaslatot, még mielőtt az nyilvánosságra kerül. Európai szinten ez nagyon szokatlan eljárás. Ezenfelül Svédország és Dánia is elküldte a saját levelét, hogy megkérdőjelezze a javaslatot.

Az Európai Parlament egységesen a javaslat mögött áll. Hála az együttdöntési eljárásnak, az EP-ben rajtam és a kollégáimon is fog múlni, hogy módosítsuk a javaslatot, és megerősítsük azt.
Itt az idő, hogy megmutassuk az európai állampolgároknak, hogy mi, progresszívek az ügy élharcosai vagyunk. Az Eurobarométer felmérései alapján az európai állampolgárok 75 %-a támogatja a női kvótát a tanácsokban.

Gyökeres változtatásra van szükség a nők igazságosabb képviselete terén! Ez elsősorban a demokrácia, egyenlőség és igazságosság kérdése. A modern demokráciáknak nyitottnak és befogadóbbnak kell lenniük abból a célból, hogy pontosabban visszatükrözzék a 21. századi társadalmat. A nőket ezért nem lehet elhanyagolni. Ők alkotják a világ népességének több mint 50 százalékát. Kiemelkedően fontos tehát, hogy a nők egyenlő arányban legyenek reprezentálva a döntéshozatalban.

A nők nagyobb jelenléte sokféleséget hoz mind a választói listákra, mind a tanácstermekbe. A jelöltek összetételének növelése – legyen szó a választásokon való indulásról vagy egy cég tanácsának tagságáról – lehetőséget ad arra, hogy friss szempontokat, új ötleteket, véleményeket és gondolkodásmódot ismerjünk meg.

Végezetül, a nők alulreprezentáltsága gazdaságilag is káros, különösen, ha a gazdasági döntéshozatalról van szó. Számos tanulmány bizonyítja a gazdasági előnyeit annak, ha több nő van a vállalati tanácsban.
Éppen ezért folytatnunk kell a munkánkat: együtt egy progresszívebb Európáért, ahol a nemek közti egyenlőség valóssággá válik.

Az észtországi Kadri Nőszervezet 20 éves évfordulója alkalmából elhangzott előadásom szerkesztett változata. (Tallinn, 2013. január 26.)

Saját erőből vezetővé válni - A nők készek a megmérettetésre!

Az elmúlt héten részt vettem annak az új adatbázisnak az elindításán, amely már most 8000 olyan magasan kvalifikált nő nevét tartalmazza, akik alkalmasak tagnak az európai nagyvállalatok vezető testületeibe.

Szigorú, az európai nagyvállalatok által megszabott feltételeknek kell megfelelniük azoknak, akik bekerülnek ebbe az adatbázisba.

A kezdeményezést rendkívül jó ötletnek tartom, mivel korábban már az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete is tett hasonló kezdeményezést. Ahogyan azt korábban már többször kifejtettem, a nemi kvóták jelentik a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldást a nők arányának növelésére a gazdasági döntéshozatalban. A kvóta azonban önmagában nem csodaszer, ezért azt további kiegészítő intézkedéseknek kell követniük, amelyek segítik a cégeket az igazságos és kiegyenlített nemi arányok elérésében.

Éppen ezért ez és az ehhez hasonló adatbázisok hasznos eszközök lesznek a cégek számára a kompetens női munkaerő kiválasztásához. Norvégiában, amely az elsők között, 2005-ben fogadott el kötelező erejű kvótaszabályozást, három online adatbázis is működik, nagyban hozzájárulva a női vezetők arányának növekedéséhez.

A diplomát szerzők hatvan százalékát kitevő nők tudásuk, képességük és tehetségük alapján sikeresen helyt tudnak állni a férfiakkal folytatott versenyben. Ez az adatbázis egyenlő kiindulási feltételekt és nagyobb átláthatóságot biztosít számukra.

A 8000-es kezdeti létszám kétségkívül igen figyelemreméltó, ugyanakkor ennek a számnak tovább kell emelkednie. Fontos, hogy a kezdeményezés befogadó maradjon, nyitva álljon az üzleti iskolákat elvégzőknek, de azoknak is, akik saját vállalkozásukat irányítva tettek szert értékes tapasztalatokra. Nekünk itt a progresszív oldalon minden európai nő érdekét szem előtt kell tartanunk, és küzdenünk kell az esélyegyenlőségért - nemcsak a nemek között, de a nők között is!

Női kvóta irányelv: kis lépés a jó irányba, de ennél többre van szükség!

Szerdán Brüsszelben egy kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, ahol arra kerestük a választ, hogy mi a helyes megközelítés az európai intézmények számára a női vezetők arányának növelése érdekében.

Mindenekelőtt köszönetet mondtam a jelen lévő Viviane Redingnek, az esélyegyenlőségi portfólióért felelős európai bizosnak, hogy az Európai Bizottság végül benyújtotta az uniós szintű szabályozásról szóló tervezetet. Tette ezt annak ellenére, hogy a tagállamok egy csoportja, sőt még a biztosi testületen belül egyes kollégái is hevesen ellenezték a javaslatot.

Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete már hosszú ideje követeli az európai szintű szabályozást, mivel csak így tartjuk növelhetőnek a nők arányát a gazdasági döntéshozatalban. A teljesség kedvéért nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az Európai Bizottság kezdetben nem a kötelező erejű jogszabályban látta a megoldást: Reding biztos asszony tavaly arra próbálta rávenni az európai vállalatokat, hogy önként emeljék a nők létszámát vezetőtestületeikben. A felkérésnek mindössze 24 vállalat tett eleget. Ez világosan mutatja, hogy az önszabályozás kudarcot vallott. Az irányelv-tervezet beterjesztése mérföldkő a nemek közötti esélyegyenlőség terén, mert így a férfiak és a nők arányos képviseletének ügye az EU napirendjére került.

A november 14-én bemutatott irányelv-tervezet ugyanakkor nem kellően ambiciózus. Az ESZP Nőszervezetének elnökeként és európai parlamenti képviselőként ezért most azon dolgozom, hogy támogatókat szerezzek olyan módosító indítványokhoz, amelyekkel alapvető változtatásokat eszközölhetünk az együttdöntési eljárás során.

Az irányelv tervezetének Bizottság által elkészített szövege a szubszidiaritás elvét hangsúlyozza, amely azt bizonyítja: a biztosi testület nincs meggyőződve arról, hogy az európai szintű megközelítés a leghatékonyabb. Nagyobb problémának tartom azonban, hogy az irányelv nem ír elő szankciókat, csupán egy - hangsúlyozottan nem teljes - felsorolást tartalmaz, és a tagállamokra bízza a döntést. A javaslat csupán annyit írna elő a tagállamok számára, hogy a szankcióknak eredményesnek, arányosnak és elrettentő hatásúnak kell lenniük. Ennél tovább kell mennünk! A szankciókat is európai szinten kell meghatározni, mert csak így biztosíthatjuk, hogy az irányelv valamennyi tagállamban kellő mértékben előmozdítsa a nők részvételét a gazdasági döntéshozatalban.

A javaslat további hiányosságának tartom, hogy csak a nem végrehajtó jellegű testületekben (pl. felügyelő bizottságokban) javasolja a kvóta bevezetését. A végrehajtó testületek esetében továbbra is az önszabályozásban látja a megoldást. Nem tartom helyénvalónak, hogy ebben a kérdésben a tulajdonosok döntési szabadságát helyezik előtérbe, hiszen a népesség 50 és a diplomások 60 százalékát kitevő nőknek joguk van ahhoz, hogy egyenlően vegyenek részt a döntéshozatalban. A gazdasági tevékenység folytatásához való jog nem jelenthet egyet a népesség felének kizárásával. Márpedig most sajnos erről van szó, ezért a jogalkotók felelőssége, hogy ezt az igazságtalan helyzetet kiküszöböljék.

A vita során kiemeltem azt a rendelkezést is, amely a kis- és közepes vállalkozásokat kivonta az irányelv hatálya alól, még akkor is, ha a cégeket egyébként jegyzik a tőzsdén. Így az irányelv csak 5000 vállalatra vonatkozna, amely elenyésző az európai cégek számához viszonyítva. Ezért fontosnak tartom, hogy az irányelv hatályát kibővítsük az ötven főnél többet foglalkoztató cégekre.

Hasonlóan hibás döntésnek tartom az irányelv tervezett időbeli hatályát: a Bizottság javaslata szerint a jogszabály csak 2028. december 31-ig maradna hatályban. Ez hibás megközelítést sugall, mert az esélyegyenlőséget soha sem vehetjük magától értetődőnek! Bármikor, bármelyik tagállamban kialakulhat olyan helyzet, amikor a már kivívott jogok kerülnek veszélybe. Erre sajnos Magyarország nagyon jó példa volt az elmúlt két és fél évben...

Nem hiszem, hogy a kvóta csodaszer lenne, amelyben önmagában képes minden esélyegyenlőségi probléma megoldására. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy más intézkedésekkel együtt hatékonyan hozzájárulhat egy igazságosabb társadalom felépítéséhez.

Egyenlő bér – Kinek fontos?

A fenti címmel rendeztek október kilencedikén konferenciát a budapesti Európai Ifjúsági Központban, amelyre a Friedrich Ebert Alapítványnak, a Budapesti Corvinus Egyetemnek, valamint a Mona Alapítványnak köszönhetően én is meghívást kaptam. Rendkívül fontos és sajnos még mind a mai napig nagyon aktuális a téma, amelyet e konferencia körbe jár. Mivel európai parlamenti kötelezettségeim nem tették lehetővé, hogy személyesen adjak elő – aznap az alkotmányügyi bizottságban árnyék jelentéstevőként vitáztam Maroš Šefčovičcsal az európai pártszabályozásról -, így rendhagyó módon videó-üzenetben osztottam meg gondolataimat.

Miről van szó pontosan? A férfiak és nők között meglévő bérszakadéknak több, egymással szorosan összefüggő oka van. Az első a szegregáció. A nők gyakran dolgoznak olyan ágazatokban, amelyet a társadalom kevéssé becsül és így rosszabbul is fizeti őket. A nők csaknem fele, több mint 40%-a dolgozik az egészségügy, az oktatás és a közigazgatás területén, arányaiban kétszer annyian, mint a férfiak ugyanezekben az ágazatokban.

Míg e méltánytalanul alulértékelt területeken túlreprezentáltak, addig a vállalatok irányításában megdöbbentően alacsony a nők aránya. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság is elkezdett foglalkozni a problémával. Nagy nyilvánosságot kapott Viviane Reding, jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztos kezdeményezése, amelyben kötelező kvótákat javasol a nők vállalatirányításban betöltött arányának javítására. Noha a kezdeményezésnek vannak olyan elemei, amelyekkel nem értek egyet 100%-ban, az elvet mindenképpen támogatni tudom, sőt, a paritás kell, hogy legyen a végső célunk.
Sajnos a magyar kormányzat részéről a kezdeményezés már a részletes ismertetés előtt elutasításba ütközött, nem véletlenül fordultam nyílt levélben Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez. Igyekeztem párbeszédet kezdeményezni vele, de válaszából legnagyobb sajnálatomra kiderült, hogy szerinte ezzel a kérdéssel nem európai szinten kell foglalkozni. Nem hagytuk annyiban a dolgot, négy országgyűlési képviselőtársam javaslatot nyújtott be, amely tagállami szintű fellépést kezdeményez, de azt az Országgyűlés elutasította.

A bérek közötti egyenlőtlenség második meghatározó pillérét a még mindig létező sztereotípiák alkotják. Az előítéletek hatással vannak a nők pályaválasztására, de ugyanide tartozik a tény is, hogy a nők sokkal gyakrabban csökkentik a munkaidejüket, vagy lépnek ki a munkaerőpiacról, mint a férfiak, annak érdekében, hogy gondozási feladatokat lássanak el.

A második pont el is vezet minket a problémák harmadik nagy csoportjához, amelyek akkor jelentkeznek, amikor a nők munkájukat, karrierjüket és magánéletüket szeretnék összeegyeztetni. Jelentősen több nő, mint férfi választja a szülői szabadságot, helyzetüket tovább súlyosbítja a gyermekgondozási intézmények hiánya. A gyermekes nők európai foglalkoztatási rátája kiábrándító: míg a gyermekes férfiak 91,4%-a, addig a nőknek csupán 62,4% dolgozik. Arról nem is beszélve, hogy a részmunkaidős munkavállalók háromnegyede is nő: minden harmadik nő, a férfiaknak azonban csak 8%-a dolgozik így.

Miért van az, hogy noha az Európai Unió immár több mint ötven éve, a Római Szerződés aláírása óta küzd az egyenlő munkáért egyenlő bért elvéért, sőt, már törvényellenessé is tette az alacsonyabb bért, még mindig vannak tagállamok, ahol létező valóság a bérszakadék? Legkirívóbb példa erre Észtország, ahol a nők átlagosan 27%-kal kapnak alacsonyabb fizetést ugyanazért az elvégzett munkáért, mint férfi társaik!
Az Európai Szocialisták Pártjának Nőszervezete – amely szeptember végén elsöprő többséggel, ötödik alkalommal is elnökéül választott – már 2007-ben kampányt indított „Bérolló, zárjuk be!” címmel. Szervezetünk egy befogadó társadalom feltételeinek megteremtéséért dolgozik, amelyhez elengedhetetlen, hogy ne csak a férfiak, de a nők is ugyanolyan esélyeket élvezzenek az élet minden területén, beleértve a munka világát is. Nem véletlen, hogy társaimmal fáradhatatlanul a politikai döntéshozatal napirendjén tartjuk a kérdést. Ennek egyik eredménye volt az idén második alkalommal megrendezésre került Egyenlő fizetés napja, amelynek eléréséért komoly harcokat kellett vívnunk az Európai Bizottsággal. Végül sikerült elérni célunkat és nemzetközi nappá tenni.

Ahhoz, hogy eredményeket tudjunk elérni, elengedhetetlen a már meglévő jogszabályok betartatása is, az Európai Bizottság határozottabb fellépése, a tagállamok szorosabb együttműködéséről nem is beszélve.
Ez ügyben természetesen az Európai Parlament sem tétlenkedik. Idén májusban Bauer Edit képviselőtársam jelentése alapján állásfoglalást fogadtunk el, amelyben ajánlásokat teszünk a Bizottságnak a női és férfi munkavállalók egyenlő munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról, új intézkedéseket kérünk a Bizottságtól, valamint felszólítjuk a nemzeti parlamenteket a fokozott együttműködésre és új megközelítések kidolgozására. Hangsúlyoztuk, hogy a már meglévő jogszabályokhoz hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat kell társítani, amelyek lehetnének például pénzbüntetés, közigazgatási bírság, valamint állami kedvezményekből és támogatásokból való kizárás is.

A nők munkaerő-piaci esélyegyenlőségéhez a bérolló „bezárásán” keresztül vezet az út. Nem hagyhatjuk, hogy a válság akadályozzon bennünket ebben, vagy eszközül szolgáljon a kérdés szőnyeg alá söprésében. Sőt! A nők munkaerejére most van a legnagyobb szükség ahhoz, hogy kilábaljunk a válságból, de ezt a gazdasági lehetőséget csak úgy lehet kiaknázni, ha a nők azonos feltételekkel indulnak a munka világában is és nem hat napot kell dolgozniuk a férfiakéval megegyező fizetésért.

A Bizottság meggyőzése után a tagállamokon a sor!

Viviane Reding európai biztos, az Európai Bizottság alelnöke, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós állampolgárságért felelős biztosa egy, a nők részvételi arányát a vállalatokon belüli testületekben növelni hivatott irányelvre vonatkozó javaslat bemutatásáról beszélt. Valóban, a nők aránya Európa vezető vállalatainak testületeiben csupán 13,7 százalék.

Szeptember 11-i strasbourgi találkozónkon személyesen is felhívtam Reding biztos figyelmét a problémára. Emlékeztettem rá, hogy a törekvések nem elegendőek. Konkrét célokra van szükségünk (a vezető testületek tagjainak 40 százaléka legyen nő) és amennyiben e célok nem teljesülnek, úgy az konkrét következményekkel kell, hogy járjon. A válság nem lehet kifogás arra, hogy ne kerüljön több nő döntéshozó pozícióba.

A legutóbbi plenáris ülésen a Bizottság elnökét személyesen is arra kértem, hogy álljon ki határozottan a női kvótáért, Hannes Swoboda frakcióvezetővel közösen írt levelünkben pedig valódi és nyílt vita megindítását sürgettük a tervezett irányelvről.

Sajnos a javaslattal kapcsolatban kilenc tagállam egy, a Reding biztosnak küldött közös levelében már azelőtt kifejezte nemtetszését, hogy az irányelv tervezete egyáltalán nyilvánosságra került volna, ami meglehetősen szokatlan eljárás.

Amint arról egy bogbejegyzésemben már korábban is írtam, a norvég példa megmutatta, hogy az önszabályozás nem működik. Csak kézzel fogható és súlyos szankcióknak, valamint további intézkedéseknek lesz hatása és csak azok javíthatnak a jelenlegi helyzeten. Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete már több mint egy éve követeli az európai szintű törvényi kötelezés bevezetését.

A gazdasági érven túl meg kell értetni a férfi vezetőkkel azt is, hogy a férfiak és nők egyenlő képviselete egyben a demokrácia, egyenlőség és igazságosság ügye is. A vezető testületekben gyakorlatilag férfi kvóták léteznek, mivel a tagok közel 90 százaléka férfi.  Soha senki meg nem kérdőjelezné ezen urak képességeit és hozzáértését. Így hát a kvóta az egyetlen megoldás a nők számára, hogy egyenlő versenyben legyenek férfi társaikkal, akik élvezik a történelem és hagyományok adta előnyeiket. A kvótáknak köszönhetően a nők számára is elérhetővé válnak a legmagasabb döntéshozó pozíciók saját képességeik alapján.
E kilenc ország, élükön kivétel nélkül konzervatív kormánnyal, felelőtlen és következetlen. Számos tudományos munka bizonyítja, hogy konkrét gazdasági haszonnal jár, ha a vállalatok vezető testületeiben több a nő. Nemcsak friss látásmódot, új ötleteket, véleményeket és másfajta gondolkodást hoz az üzleti életbe, de jobb pénzügyi eredményeket is hoz azokhoz a vállalatokhoz képest, amelyek testületeiben nincsenek nők. Ezek után, miközben Európa fő feladata a gazdasági válság leküzdése, hogyan utasíthatják el a nemek közötti egyenlőség figyelembe vételét gazdasági ügyekben?

Pontosan ezért, néhány ország nemtetszése ellenére, sürgetem határozottan Reding biztost a dosszié keresztülvitelére. Eközben pedig magam is igyekszem meggyőzni egyes vonakodó országok kormányait a női kvóta szükségességéről. Európának kötelessége a nők és férfiak egyenlő részvételének biztosítása a gazdasági döntéshozatalban, így azt ezt szolgáló javaslatnak kétségkívül van létjogosultsága!

Újabb két év a PES Women élén

Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) legutóbbi, napokban zajlott kongresszusán újabb két évre kaptam megbízást a Nőszervezet (PES Women) vezetésére. Ezúton szeretném megköszönni a delegáltaknak, hogy bizalmat szavaztak nekem. Egyúttal köszönettel tartozom az ESZP ifjúsági szervezete, az ECOSY tagjainak, valamint fiatal PES aktivistáinknak is folyamatos támogatásukért.
A PES Women elnökeként, 2004 óta folyamatosan azon dolgozom, hogy a nők helyzetével kapcsolatos problémákat láthatóvá tegyem pártcsaládunkon belül, és az európai színtéren is. Számos kampányt indítottunk, ugyanakkor arra is ügyeltünk, hogy az esélyegyenlőségi szempontok valamennyi szakpolitikai területen érvényesüljenek.

A következő négy évre szóló programunk kidolgozása még hátra van, azonban úgy gondolom, hogy a prioritások – építve az elmúlt évek munkájára – már körvonalazódnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a következő négy feladat kiemelt helyen szerepeljen napirendünkben:

Biztosítanunk kell, hogy a 2014-es európai választás során, a szakpolitikai vitákban és a pártprogramban az esélyegyenlőség megkerülhetetlen tényező legyen. Az európai szocialisták programjában önálló női stratégiának kell szerepelnie, hiszen az európai baloldal mindig az esélyegyenlőség és a nőjogok élharcosa volt, és ezt a fontos szerepünket a jövőben is meg kell őriznünk!

Mindent meg kell tennünk a nők részvételének növeléséért, hiszen – sokszor elmondtam már – a demokrácia csak így, a társadalom több mint felét kitevő nők arányos képviselete mellett lehet teljes. A következő években is nyomást fogok gyakorolni a tagállamokra és az európai biztosokra azért, hogy kötelező, kézzel fogható és számon kérhető szabályokkal segítsük a nők részvételét – az állami- és a magánszektorban egyaránt.

A szexuális és reproduktív egészségügyi jogok megítélésében van talán a legnagyobb különbség a progresszív és a konzervatív oldal között. Mi, baloldaliak, újra kiálltunk a nők szabad választása mellett, és ismét felszólítottuk a világ valamennyi országát az abortusz büntethetőségének eltörlésére.

A nők elleni erőszak – beleértve az emberkereskedelem elleni küzdelmet is – olyan ügy, amelyben az elmúlt években jelentős eredményeket sikerült elérünk. Mégis, még bőven van tennivaló. Gondoskodnunk kell arról, hogy politikai napirenden tartsuk ezeket is.

“50:50” - Összefogás a paritásos demokráciáért

A nők népességen belüli aránya tükröződjön az Európai Parlament képviselőinek valamint az Európai Bizottság tagjainak nemek szerinti megoszlásában is - ezt a célt tűzte ki az a frakcióközi munkacsoport, amelyet az EP főbb frakcióinak részvételével, az Európai Női Lobbi szakmai támogatásával hoztak létre. Az “50:50 koalíció a paritásos demokráciért” munkacsoport az elmúlt héten tartotta első megbeszélését Brüsszelben, amelyen természetesen a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság tagjaként valamint az Európai
Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnökeként én is részt vettem.

Először a 2009-es európai választások előtt jött létre együttműködés hasonló céllal, amely a több női képviselőjelölt mellett célul tűzte ki azt is, hogy a biztosi testületben is arányosabb képviselet valósuljon meg. Bízunk benne, hogy a kezdeményezés révén növekedni fog a nők politikai képviselete mind a választás mind a kinevezés útján elnyert pozíciókban, amely az európai közélet egészére kihat.

A kezdeményezés időszerűségét jól jelzi az is, hogy a női kvóták ötlete milyen heves ellenállást váltott ki egyes tagállamokból. Az Európai Bizottság a várakozások szerint még az ősz folyamán egy olyan tervezet fog benyújtani, amely minimális nemi arányokat írna elő a vállalatok vezetőtestülteiben. 9 tagállam - köztük Magyarország - ugyanakkor már a javaslat hivatalos benyújtása előtt jelezte, hogy ellenzik az uniós szintű szabályozást ebben a kérdésben. Az ellenkezéssel ugyanakkor több ország is csak a tétlenségét szeretné palástolni: arra hivatkoznak, hogy a kérdést nemzeti szinten kell kezelni, miközben az elmúlt időszakban semmit sem tettek a nők arányainak javításáért.

Az “50:50” kezdeményezés kiváló lehetőséget biztosít arra is, hogy a fiatalabb korosztályt is ösztönözze a közéleti szerepvállalásra. Sok fiatal lány azért fordít hátat a politikának, mert hamar rájönnek: nem juthatnak egyenlő lehetőségekhez. Ezen változtatni kell. Mindaddig, amíg a döntéshozatali rendszer nem képes megfelelő helyet biztosít a népesség 52 százalékát kitevő nők számára, nem beszélhetünk igazi demokráciáról.

Esélyegyenlőség nélkül nincs igazi demokrácia

A Szocialista Internacionálé Nőszervezetének (SIW) sikeres fokvárosi kongresszusa után továbbra is azt tartom a legfontosabb feladatnak, hogy ráírányítsuk a figyelmet a nemek közötti esélyegyenlőség helyzetére.

A kétórás panel 20. (és második női) hozzászólójaként a “Küzdelem a jogokért és a szabadságért: a képviseleti demokrácia megerősítése” címet viselő panelbeszélgetés során egyből a mondanivalóm lényegére tértem: esélyegyenlőség nélkül nincs demokrácia.

Modernkori demokráciáinknak nyitottnak és befogadónak kell maradniuk ahhoz, hogy megfeleljenek a 21. századi társadalom által támasztott kihívásoknak. Egy társadalom pedig csak akkor lehet befogadó, ha egyenlő esélyeket biztosít mindkét nem tagjai számára. Noha a népesség több mint felét a nők adják, óriási kihívást jelent, hogy a valódi arányuknak megfelelően legyenek képviseltetve a politikai életben, a döntéshozatalban. Ez a kihívás sajnos a kongresszusi küldötteken és felszólalókon végignézve is megfigyelhető volt... Éppen ezért tűnik elengedhetetlennek, hogy kötelező erejű szabályozást, kvótákat vezessünk be, melynek eredményességét a norvég és francia példák is igazolják.

Nemcsak a nők részvételi arányának javítására kell azonban gondot fordítanunk, hanem további esélyegyenlőséggel kapcsolatos problémákat is szem előtt kell tartanunk. A nőket közvetlenül érintő problémák megoldása jelenti a kulcsot a női szavazók megnyeréséhez, visszaszerzéséhez. Ilyen probléma a nők foglalkoztatottsági helyzete, a bérolló, a nemek közötti nyugdíjkülönbségek, a nemi alapú erőszak, valamint a szexuális és reproduktív egészségügyi jogok biztosítása mindenki számára - függetlenül a társadalmi helyzettől.

Az esélyegyenlőség élharcosai vagyunk, és a jövőben is annak kell maradnunk, hiszen bármelyik országban bekövetkezhetnek konzervatív szellemiségű visszalépések vagy az alapvető szabadságok korlátozása.

A demokrácia szabadságot biztosít az emberek számára, férfiaknak és nőknek egyaránt. De igazi demokrácia csak a nemek közötti esélyegyenlőség társadalmában létezhet!

Esélyegyenlőség: folyamatos haladás, de még messze a cél...

Az Európai Bizottság a napokban közzétette a nemek közötti esélyegyenlőségről készített 2011-es jelentését. Az évente elkészített dokumentum az Európai Unióban  az esélyegyenlőség terén bekövetkezett fejleményeket veszi számba.

A jelentés több témát is körüljárt, így például a nők gazdasági függetlenségét, az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének érvényesülését, a nők döntéshozatalban betöltött szerepét, továbbá az esélyegyenlőség valamint az emberi méltóság és sérthetetlenség kapcsolatát. De a jelentésből a nemi alapú erőszak problémaköre sem maradt ki.

A fent említett témák természetesen kiemelt jelentőséggel bírnak az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetében (PES Women) végzett munkánkban is, és őszinte elégedettséggel tölt el, hogy a Bizottság jelentésében szép számmal visszaköszönnek korábban általunk felvetett kezdeményezések is.

Mindenekelőtt örömmel láttam, hogy a jelentés rávilágít: az Európa 2020 stratégia eléréséhez esélyegyenlőségi szemléletre van szükség. Már két éve folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy az Európa 2020 75 százalékos foglalkoztatottsági szint elérésére vonatkozó célkitűzéseihez speciális, a nőket célzó intézkedésekre van szükség. A most bemutatott jelentésben a Bizottság első alkalommal fogalmaz meg kifejezetten nőkre vonatkozó célkitűzéseket. A PES Women ugyanakkor fontosnak tartja, hogy ezek a törekvések találkozzanak a fiatalkori munkanélküliség visszaszorítására irányuló célkitűzésekkel, ahogyan a témában indított kampányunkban is kiemelt figyelmet fordítottunk az esélyegyenlőségi szempontokra.

A vezető pozíciókat betöltő nők arányának előmozdítása érdekében a legmesszebbmenőkig támogatjuk továbbá a kvóták bevezetését. Hosszú ideje sürgetjük, hogy az Európai Bizottság a kellő ambícióval lépjen fel, és kezdeményezze kötelező erejű európai uniós jogszabály elfogadását a témában. Viviane Reding, a szakterületért felelős európai biztos nyikvános konzultációt hirdetett "a vezetőtestületekben a nemi sokszínűség hiányának kezelését célzó megfelelő intézkedések feltárása" érdekében. Reményeim szerint a konzultáció egyértelműen rávilágít a kézzel fogható európai intézkedések szükségességére, amelyek magukban foglalják a szankcionálás lehetőségét is.

Végül, nagyon fontosnak tartjuk az egyenlő munkáért egyenlő bér elve melletti következetes kiállást. Habár az elmúlt évben kis mértékben csökkent a különbség, a nők ma is 16,4 százalékkal keresnek kevesebbet az azonos munkakört betöltő férfiaknál az Európai Unióban. Más szóval a nőknek egy héten hat napot kell dolgozniuk ugyanazért a fizetésért. Ez a helyzet - ahogyan azt folyamatosan hangsúlyozzuk - elfogadhatatlan és fenntarthatatlan. Arról nem is beszélve, hogy a fizetésbeli különbségek később a nyugdíj összegében is visszaköszönnek. A bérolló bezárásával az időskori szegénység veszélyét is csökkentjük - ahogyan arra tavalyi kampányunk is felhívta a figyelmet.

A nők elleni erőszak terén ugyanakkor már koránt sem ilyen bíztatóak az elmúlt év eredményei: habár az Európai Parlament több bátor és fontos kezdeményezést támogatásáról biztosított, a nők elleni erőszakkal szemben sokkal határozottabban fel kellene lépni európai szinten. Ennek első lépése egy európai stratégia kidolgozása, illetve egy figyelemfelhívő célú európai év lehetne. Bízunk benne, hogy ezekben számíthatunk az Európai Bizottság támogatására is.

Valóban támogatja Reding biztos asszony a kvóta törvényt?

Az Európai Unió alapjogokért felelős biztosa, Vivien Reding végre aláírta a Berlini Nyilatkozatot - számolt be a héten a tekintélyes német Zeit újság. A német parlamenti pártok női képviselőivel közösen elfogadott szöveg kötelezi a német kormányt egy olyan intézkedés bevezetésére, mely biztosítja a harminc százalékos női részvételt a vállalatok vezetőtestületeiben.

Mivel az Európai Női Lobbi (EWL) támogatását is élvezi a német kezdeményezés, az EWL most azt várja a biztos asszonytól, hogy nyújtson be a Nemzetközi Nőnap alkalmából egy javaslatot a német példa európai szintre való emeléséről.

Hiszen épp Reding volt az, aki tavaly saját honlapján bátorította a vállalatokat, hogy önkéntes alapon minél több nőt foglalkoztassanak a vezető testületeikben. Ugyanakkor megígérte, ha az önkéntes módszer nem vezetne eredményre, kész lesz határozott lépéseket foganatosítani.

A kezdeményezés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen mindössze csak tíz vállalat jelezte együttműködését. Az általános tendencia pedig továbbra sem változott: még mindig csak a nők 12 százaléka vesz részt a vezető testületekbe, és 3 százalékuk lesz vállalati vezető.

Reding asszony, elérkezett a határozott lépések ideje, szükség van egy európai szintű jogszabálycsomagra. Az Európai Szocialisták Nőtagozata elkötelezte magát egy szigorú intézkedés mellett a női kvóta területén. A Berlini Nyilatkozat is tartalmazó harminc százalékos női részvétel európai szintre emelése a vezető testületekben még csak az első lépés lesz. Hiszen a végső cél 2020 és a negyven százalékos arány, ahogy az Európai Parlament Nők Jogai és Esélyegyenlőség bizottsága által írt 'Nők és a vállalatvezetés' tanulmány is tartalmazza.

Így két héttel a nemzetközi nőnap előtt joggal merül fel a kérdés: Reding asszony valóban kész egy európai szintű reformra?

A demokráciával ellenséges volt a "parlamentbarát" elnökség

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. július 4-10.)

Az elmúlt héten a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésre került sor Strasbourgban, azonban a  zsúfolt napirenden a vakáció közeledtét egyáltalán nem lehetett érezni. A plenáris üléseket elsősorban az EU Tanácsának élén lezajlódó “őrségváltás” határozta meg: a június 30-ával véget ért magyar és az azt követő lengyel elnökség tevékenységét, illetve programját értékeltük, és az utóbbi részletes bemutatása pedig megkezdődött a szakbizottságokban is. Emellett sikerült elfogadni egy olyan jelentést is, amely jelentősen előrendítheti a nemek közöti  esélyegyenlőség ügyét.

A féléves magyar elnökség zárásaként az Európai Parlament plenáris ülésén értékelte az elmúlt hat hónap politikai tevékenységét és eredményeit, ahol az elnökség nevében Orbán Viktor is felszólalt. Nem szeretném itt értékelni a magyar elnökség politikai munkáját (hiszen azt már több alkalommal is megtettem), azonban mindenképpen le kell szögeznünk: a magyar elnökség kimagasló szakmai munkát végzett, egy olyan időszakban, amely rendkívül fontos volt az Európai Unió számára, amelyért köszönet illeti az elmúlt hónapokban keményen dolgozó diplomatákat, szakembereket. Örülök annak is, hogy a magyar elnökség - ígéretének megfelelően - valóban “parlamentbarát” elnökségként végezte munkáját, amelynek köszönhetően a legtöbb kérdésben könnyen megállapodásra sikerült jutnunk. Jó lett volna, ha a demokratikus alapelvekkel is legalább ilyen barátságosnak bizonyult volna a politikai vezetés, és akkor az elnökség végét sem árnyékolta volna be a magyar alkotmányozást elmarasztaló határozat elfogadása.

A szerdai napon Donald Tusk lengyel miniszterelnököt láttuk vendégül, aki a július 1-jén hivatalba lépett lengyel elnökség programját ismertette. A lengyel-dán-ciprusi elnökségi trió munkaprogramját áttanulmányozva elégedetten láttam, hogy az az esélyegyenlőségre kiemelt figyelmet fordít. A program megállapítja, hogy a gazdasági növekedést és jólétet célzó stratégiákban elengedhetetlen az esélyegyenlőség alapelvének érvényesülése, és megnevez konkrét ügyeket is ahol az elnökségek előrelépést kívánnak elérni. Ezek közül a szülési szabadságról szóló szabályozásról lenne a legsürgetőbb megállapodni, ezért hozzászólásomban kértem a lengyel kormányfőt, hogy tegyen meg mindent a tárgyalások sikeres lezárásáért.

Az új elnökség hivatalba lépésekor nemcsak az adott ország miniszterelnöke tesz látogatást az EP-ben, hanem az egyes szakbizottságokban is ismertetik az illetékes miniszterek az elnökségi program tárcájukra eső fejezeteit. A sort az alkotmányügyi bizottság nyitotta: a lengyel külügyi államtitkárral folytatott megbeszélésen arra hívtam fel a figyelmet, hogy a Lisszaboni Szerződés szellemében kormányozzon a lengyel elnökség. Magyarország - a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése utáni első trió tagjaként - példaértékű együttműködést alakított ki Spanyolországgal és Belgiummal. Remélem, hogy a következő elnökségek is ennek szellemében fogják végezni munkájukat, és tiszteletben fogják tartani a Lisszaboni Szerződés által létrehozott új, állandó tisztségviselők hatásköreit. A lengyel kormánytagok bemutatkozása ezen a héten folytatódik: a szakbizottságaim közül a közlekedési és idegenforgami bizottság kedden, a nőjogi és esélyegenlőségi bizottság pedig szerdán tart eszmecserét a lengyel elnökségi programról.

Az elnökségek átadása-átvétele közben azért a nemek közötti esélyegyenlőség területén is történt fontos dolog az elmúlt héten: az EP elfogadta Rodi Kratsa-Tsagaropoulo görög képviselőtársam jelentését, amely - egyelőre önkéntes alapon - arra biztatja a cégeket, hogy  vezető testületeikben a nők arányát 2015-re 30, 2020-ra pedig 40 százalékra növeljék. Jelenleg az EU-ban a tőzsdén jegyzett nagyobb cégeinek igazgatóinak mindössze 10 százaléka, vezérigazgatóinak csupán 3 százaléka nő, és ez az arány évente csak fél százalékkal növekszik. Ennek felgyorsítására határozott lépésekre van szükség, és amennyiben az önkéntes lépések nem vezetnek eredményre, szeretnénk elérni, hogy az Európai Unió kötelező női kvótát elrendelő jogszabályt alkosson. A nők hátrányos helyzetének felszámolása ezen a területen nemcsak esélyegyenlőségi szempontokból fontos: tudományos kutatások igazolják, hogy összefüggés van a vállalkozások jobb gazdasági és pénzügyi eredményei, valamint aközött, hogy vannak-e nők a vállalkozás döntéshozatali szerveiben. A téma fontosságát jól jelzi, hogy hosszú évek óta először a jobboldali kollégák támogatását is sikerült megnyerni ebben a kérdésben.

Michelle Bachelet az Európai Parlamentben

Március 24-én Michelle Bachelet, az ENSZ társadalmi nemek esélyegyenlőségével és női jogokkal foglalkozó szervezetének (UN Women) vezetője, egykori chilei elnök, Brüsszelbe látogatott az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának vendégeként. Az ülés előtt volt szerencsém személyesen is találkozni vele.

Bachelet asszony felvázolta a UN Women elkövetkező évekre szóló prioritásait. Személyében egy rendkívül motivált és ambiciózus hölgyet ismertem meg, azonban ne várjunk tőle csodát, mert annak csak csalódás lesz a vége. Azért, hogy a UN Women a nők mindennapi életét befolyásoló tényezővé válhasson, hosszú utat kell még bejárnunk, amelynek során szükség van mind a nők, mind a férfiak részvételére. Az igazi kihívást a szervezet számára az, hogy érzetesse a hatását New Yorktól kezdve Kairón és Jaipuron át egészen Port-au-Prince-ig. De sajnos ez nem megy egyedül. Egyetértettünk, hogy külön források biztosítása szükséges a női szempontok horizontális, minden szakpolitikára és a költségvetésre is kiterjedő érvényesítéséhez. Gondos figyelemmel fogom követni a UN Women forrásait is, hiszen Bachelet utalt arra, hogy a szervezetnek egyenlőre több a feladata, mint a tőkéje.

Szó esett az esélyegyenlőségi szempontok minden területre kiterjedő érvényesítéséről is. Az elnök asszony elmondta, hogy a feminizmus előfutárai közül sokan csalódnának, ha tudnák, hogy az esélyegyenlőségért folytatott több évtizedes küzdelmet követően még mindig szükség van egy külön szervezetre a női jogok érvényesítéséhez. A "gender mainstreaming" önmagában nem elég, bár elég széles fogalmat takar. Ezzel én is egyet értek; sajnos való igaz, hogy mind a mai napig külön kell kezelni a női esélyegyenlőséget, és igenis kellenek különálló intézmények, amelyek a női jogokért küzdenek. Nem elég, hogy a világ egyes részein még ma sem biztosítottak a nők jogai, de Európa legfejlettebb országaiban sem magától értetődő az egyenjogúság.

Különösen örültem annak, hogy Michelle Bachelet kiállt a kvóták alkalmazása mellett. Aggályát fejezte ki a nők politikai képviselete tekintetében, és elmondta, hogy eddig ezen a területen értük el a legszerényebb eredményeket. Az EU-nak, és a szociáldemokratáknak kötelességük, hogy jó példával járjanak elől és mihamarabb vezessenek be kvótákat. Én már korábban is kifejtettem: elég a szocialisták és a szociáldemokraták esélyegyenlőség iránti ál-elkötelezettségéből. Kötelező célkitűzések és intézkedések kellenek. A nemek közötti esélyegyenlőségnek egy olyan vezérelvnek kellene lennie, ami meghatározza a pártunk profilját, és hangsúlyosan megkülönböztet minket más pártcsaládoktól. Példát kellene mutatnunk ezen a téren, és segíteni Bachelet asszonyt, hogy a UN Women a munkája által egy sikeres és meghatározó intézménnyé válhasson.

Alkalmas nőket a pályára!

Szellemesnek tartom a Nők A Pályán Egyesület kezdeményezését, amelyben a női kvóták ügyét vállalkozó kedvű, vetkőzni hajlandó férfiak segítségével tűzték a zászlajukra. Mint a 2003-ban megjelent, Nők a pályán című könyv kiadója, és a női kvóták elkötelezett támogatója meggyőződéssel vallom, hogy a kvóta nem feltétlenül jó, de az egyetlen lehetséges eszköz, amely biztosítja a nőknek a döntéshozatalban játszott szerepének a növelését.

A nők a rendszerváltás nagy vesztesei, hiszen míg a nyolcvanas években az érvényben lévő kvóták harminc százalékos arányt garantáltak nekik a Parlamentben, addig ma csak kevesebb, mint minden tízedik képviselő nő.

Számomra nem kérdés, hogy alkalmas nőkre és alkalmas férfiakra van szükségünk a politikában. Örvendetes, hogy Magyarországon a szemléletváltás megtörtént, hiszen az Index cikke által is idézett 2008-as felmérés szerint a magyar társadalom több mint kétharmada támogatja, hogy az Országgyűlés tagjainak legalább harmada nő legyen, ahogyan azt már Magyar Bálint és Sándor Klára egykori képviselőtársaim is kezdeményezték. Sajnálom, hogy akkor a Fidesz az utolsó pillanatban kihátrált ebből.

Fontosnak tartom azt is, hogy az egyesület további célkitűzései között az esélyegyenlőségi szakterületért felelős európai biztos, Viviane Reding stratégiájának elemei is visszaköszönnek (pl. egyenlő munkáért egyenlő bért, stb.).

A Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának vezetőjeként örömmel csatlakozom a kezdeményezés támogatói közé. (Megjegyzem, az MSZP az egyetlen a hazai pártok között, amely alkalmazza a nemi kvótákat - még ha nem is mindig teljesen kielégítő módon.)

Néhány gondolat az európai választási rendszer reformjáról

Az európai parlamenti képviselőséggel járó feladataim közül a legszívesebben azokkal foglalkozom, amelyek több szakterületemet is érintik. Egy ilyen ügy az európai választási rendszerről szóló jelentés, amelyet most tárgyal az EP alkotmányügyi szakbizottsága. Ugyan ez látszólag egy jogi kérdés, nőjogi szempontból is számos lehetőségek rejlik benne.

1979 óta az európai parlamenti képviselőket közvetlen választás útján szavazzák meg az európai polgárok. Az elmúlt több mint harminc év során a Parlament szerepe és jogköre egyre bővült, és ennek köszönhetően az európai választópolgárok szerepe és felelőssége is nagyobb lett. Az európai parlamenti választások részvételi aránya azonban ciklusról ciklusra egyre csökken. Fontos, hogy az emberek érezzék annak a súlyát, hogy eldönthetik, ki képviselje érdekeiket az Európai Unióban.

Ami az alkotmányügyeket illeti, brit liberális képviselőtársam, Andrew Duff már tapasztalt „régi motoros". Az alkotmányügyi bizottság tagjaként az 1976-os választási törvénynek módosítására nyújtott be egy jelentést, amely egyszerre hivatott egységesíteni a teljes európai parlamenti választási rendszert és közelebb hozni az uniós állampolgárokhoz magát az Európai Uniót. Jelentésében sok más reform mellett kezdeményezi az ún. félig nyitott listás rendszerek bevezetését, ahol a választók nem csak pártok, hanem a pártok színeiben induló személyek mellett is letehetik voksukat. Másik iránymutató javaslata egy egységes európai választókörzet létrehozása, és egy Európai Unió által kinevezett választási hatóság terve is szerepel a dokumentumban.

Az intézkedések segítségével elindulhat végre egy folyamat, amely valóban európai dimenzióba helyezné a rendszert.

Az alkotmányügyi bizottságbeli alelnökségem mellett azonban nem feledkezhetek meg másik kiemelt szakterületemről, a női esélyegyenlőségről sem. Éppen ezért nyújtottam be néhány olyan módosító indítványt, amelyekben javaslatot teszek arra, hogy a tagállamok kvótát állapítsanak meg a női jelöltekre. Emellett felvetettem, hogy a közös uniós szavazókörzetet illetően a jelöltek a tagállamok minimum egyharmadából érkezzenek A szereplés persze még nem elég, ezért a nők megfelelő aránya mellett a listán elfoglalt pozíciójuk is legalább olyan fontos szempont.

Ezek a módosítások jól illeszkednek a nők politikai részvételének növelésére irányuló törekvésünkbe, amely alapjaiban határozza meg a nőjogi és esélyegyenlőségi tárgyú jogalkotást a másik bizottságomban.

Úgy gondolom, hogy általam javasoltak szerint módosított jelentésben valós lehetőség rejlik: általuk bevonhatjuk a női szempontokat az európai választási rendszer újraformálásába.