A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fiatalok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fiatalok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 25., kedd

Az európai fiatalok többet érdemelnek!

Az Európai Unió 27 tagállama közül 12-ben több mint a fiatalok negyedének nincs munkája: számuk összesen 5,6 millió főre tehető. Vannak olyan országok, ahol a 25 éven aluliak között az állástalanok vannak többségben! Eközben a tagállamok kétharmadában folyamatosan romlik a munkaerő-piaci és foglalkoztatási helyzet.

A helyzet válságos, cselekedni kell!

Ennek szükségességét egyre többen ismerik el: az európai szocialisták két évvel ezelőtt megfogalmazott javaslata alapján 2014-től uniós szintű ifjúsági garanciaprogram indulhat el a tagállamokban, munka- vagy továbbképzési lehetőséget biztosítva a fiatalok számára. Úgy gondoljuk, hogy az ifjúsági garancia hatékony eszköz lehet arra, hogy fiatalok millióit óvja meg a társadalomból való kiszakadástól.

A konzervatívok azonban semmiből sem tanulnak! Az általuk alkalmazott, kizárólag megszorításokban gondolkodó válságkezelés vezetett a napjainkban is tapasztalható társadalmi krízishez. Bár már ők is kezdik belátni, hogy megközelítésük hibás volt, ugyanezek a konzervatívok ugyanazt a hibát készülnek most elkövetni: az Európai Tanács jobboldali többsége mindössze hatmilliárd eurót különített el az ifjúsági garanciaprogramokra. Emellett blokkolják az európai gazdasági növekedés beindítására tett további javaslatainkat is, miközben a bankok megmentésére az elmúlt években 1600 milliárd eurót fordítottak.

Ez elfogadhatatlan, mivel az Európai Unió alapját jelentő társadalmi megállapodás kerül ezzel veszélybe.

Éppen ezért az európai szocialisták a következőkre szólítják fel az Európai Unió tagállamainak vezetőit:
  • A 2013 februárjában elfogadott hat milliárd eurón felül további uniós forrásokat kell biztosítani az ifjúsági garanciaprogramra, hogy annak finanszírozása a 2014-2020-as időszak egészében megoldott legyen.
  • Speciális, munkahelyteremtésre szolgáló kölcsönök révén az Európai Beruházási Bankot is be kell vonni a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség csökkentésébe. Ez ugyanakkor nem helyettesítheti a nemzeti vagy uniós forrásokat, hanem kiegészíti azokat. 
  • Az ifjúsági garanciára szánt forrást minél előbb elérhetővé kell tenni. A forrásoknak könnyen hozzáférhetőnek kell lenniük, és a tagállamoknak kellő szabadságot kell biztosítani ahhoz, hogy eldönthessék, milyen projekteket támogatnak belőle.
  • A tagállamoknak minél előbb hozzá kell kezdeniük a nemzeti programjaik végrehajtását, hogy az uniós támogatás minél előbb eljuthasson a célcsoporthoz. Eközben arra is ügyelni kell, hogy a gyorsaság ne menjen a minőség rovására: szigorú minőségi követelményrendszert kell felállítani az ifjúsági garancia keretében biztosított képzési, szakmai gyakorlati vagy munkalehetőségekkel szemben. Biztosítani kell, hogy a garanciaprogramban részvevő fiatalok megfelelő fizetés, munkakörülmények mellett, valamint egészséges és biztonságos környezetben dolgozhassanak.
Emellett fontosnak tartjuk, hogy külön intézkedésekkel segítsük a fiatal nők elhelyezkedését, mivel a statisztikai adatok is alátámasztják, hogy a fiatal nőknek számottevően kisebb esélyük van az elhelyezkedésre a hasonló korú és képzettségű férfiakhoz képest. 2011-ben az EU 27 tagállamában a 15-29 éves közötti nők 17,5 százalékának se munkája nem volt, se képzésben nem vett részt, míg a férfiak körében ez az arány csak 13,4 százalék volt. Éppen ezért biztosítani kell, hogy a munkaerőpiac egyenlő mértékben álljon nyitva mindkét nem számára. Ehhez a munka és családi élet összeegyezetését segítő intézkedések mellett arra is szükség van, hogy már az oktatásban külön figyelmet fordítsanak a nők képességeinek és készségeinek fejlesztésére.

A program célkitűzései ambiciózusak, de csak ez garantálhatja, hogy valós eredményeket sikerüljön elérnünk. A program sikere révén nemcsak a szegénységtől és a társadalmi kirekesztettségtől menthetjük meg a fiatalokat, de fontos lépést teszünk az európai gazdasági növekedés beindítása felé is.

Az európai szocialisták célja, hogy az uniós állam- és kormányfők mielőbb elkötelezzék magukat az ifjúsági garanciára szánt források növelése mellett.

Most kell cselekednünk! Az óra már ketyeg...

2013. június 6., csütörtök

Fiatalok nélkül nincs aktív demokrácia

Veszélyt jelent-e a demokráciára, ha a fiatalok elfordulnak a politikától? Brüsszelben az Európai Ifjúsági Fórum és az Euranet Plus európai rádióhálózat erről a témáról szervezett rádióvitát, amelyen valamennyi nagy európai párt képviselője, valamint Andor László, a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős európai biztos barátom is részt vett. Az Európai Szocialisták Pártját én képviseltem.

A fiatalok részvételi aránya a legutóbbi európai választáson igen alacsony volt: a teljes népesség 43 százalékos részvételi arányával szemben, a 18-24 éves korosztálynak mindössze 29 százaléka élt választójogával. Meggyőződésem, hogy a fiatalok életére egyre nagyobb hatással vannak az uniós szinten hozott határozatok. Ezért a döntéshozatalba való bevonásuk kulcsfontosságú, hiszen ők a jelen, nem csak a jövő nemzedéke. A fiatalabb korosztálynak is éreznie kell, hogy döntéseinek súlya van, és azokért felelősséggel tartozik. Mi, európai szocialisták, hiszünk az aktív demokráciában, ahol a választópolgárok részesei a döntések meghozatalának. Kiváló példa erre az európai szocialisták által javasolt ifjúsági garanciaprogram, amelynek kidolgozása során, az ESZP ifjúsági szervezetével, a téma legkiválóbb szakembereivel és civil ifjúsági szervezetekkel, korosztályukat jól ismerő fiatalokkal működtünk együtt. 2013 az EU állampolgárainak éve, de itt tenném hozzá, hogy minden év róluk kell, hogy szóljon, s ebben kiemelt figyelmet kell szánnunk a fiataloknak. Álljunk ki közösen az európai értékek mellett! „A Te jövőd a Mi jövőnk!” – ez legyen a közös mottó!

Az Európa-szerte megfigyelhető, megszorításokra alapuló jobboldali politika megbukott, s kiábrándította az embereket. Sajnos hazánkban az átlagosnál is elszomorítóbb a helyzet, hiszen Orbán Viktor és kormánya folyamatosan aláássa a demokráciát. A félelemre épít, miközben gátlástalanul kizsákmányolja és becsapja magyar népet, hogy saját klientúrája zsebét tömje tele; „trafikolnak”. Ebből az apátiából szeretnék az európai szocialisták felrázni az embereket, s egy szabadságon, egyenlőségen, és nem utolsó sorban munkahelyteremtő gazdasági intézkedéseken alapuló demokráciát kívánnak építeni, ahol a bérből, munkából élők tisztességesen meg tudnak élni. A fejlődés, munkahelyek teremtése elengedhetetlen, hiszen ma Európában a fiatalokat érinti leginkább a munkanélküliség. Több mint 5,6 milliónyian vannak jelenleg.

Magyarországon jelenleg a szakmát, diplomát szerző fiatalok 30 százaléka munkanélküli. Ebből következően, a fiatalok esetében különösen nagy az elszegényedés veszélye. Sajnálatos tény, hogy a legtöbbje akaratán kívül kerül ebbe a helyzetbe. A legáltalánosabb tényező, hogy számos fiatal szakképzetlenül, iskolai tanulmányait félbehagyva kerül ki az iskolából, így a munkaerő-piaci lehetőségei rendkívül lecsökkennek. Erre persze a Fidesz-kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája is rátesz. Sorra vonulnak ki a külföldi vállalatok, a magyar vállalkozások pedig tönkremennek. Így a kormány gyakorlatilag 500 ezer honfitársunkat üldözte el az országból. Azokat, akik a munka reményében külföldre vándoroltak. Az MSZP világos programot alkotott a fent említett problémák kezelésére. Esélyegyenlőség, bővülő foglalkoztatás és intelligens társadalom a jelszavai ennek a vitairatnak, amely letölthető a párt honlapjáról is.

Ha a fiatalok hátat fordítanak a politikának, az az unió hitelességét, és végső soron az európai integráció eddigi eredményeit is veszélybe sodorja. Éppen ezért, az a véleményem, hogy gátat kell szabnunk – a gyakran szélsőséges – euroszkeptikus pártok térnyerésének, és meg kell erősíteni az európai intézményekbe és az uniós együttműködésbe vetett bizalmat. Ehhez a társadalmi igazságot és az egyenlőséget kell az európai projekt középpontjába állítani, valamint a választásokon olyan jelölteket indítani, akik a társadalom valós összetételét tükrözik. Ezen a programon dolgozik az Európai Szocialisták Pártja is. Az Európai Szocialisták Pártja megértette az üzenetet, s ezért megduplázza fiatal, 40 év alatti képviselőjelöltjei számát a jövő évi választáson, és az újonnan felállított Progresszív Akadémia révén, további szellemi támogatást nyújt a fiatal jelölteknek.

A rádióvita után az elnoksegtudositoi.eu szerkesztői is készítettek velem egy videó-interjút, amelyet az alábbi linken lehet megtekinteni:

2013. május 31., péntek

20 éves lett az Európai Szocialisták Pártjának Nőszervezete

Örömteli volt számomra, hogy az Európai Szocialisták Nőszervezetének (PES Women) 20. születésnapját a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) megalakulása 150 évfordulójának előestéjén, Lipcsében ünnepelhettük. Számos rangos európai politikus is beszédet mondott, mint például Joachim Gauck német szövetségi elnök, illetve Francois Hollande francia elnök. A rendezvények nagyon magas színvonalúak voltak, társrendezőként Elke Ferner asszony, a Szociáldemokrata Nők Szövetségének (ASF) elnöke és a Bundestag frakcióvezető-helyettese is megtisztelt minket. Sőt, maga Angela Merkel német kancellár szintén ellátogatott az eseményre.

1993 májusában alapították az ESZP Nőszervezetét, amelynek immáron kilenc éve jómagam vagyok az elnöke. Büszkeséggel tölt el, hogy szociáldemokrata kollégáimmal már ennyi ideje együtt dolgozhatok, s átütő sikereket tudtunk elérni a női egyenjogúság kérdéseiben. Az ESZP nem pusztán elkötelezett a nemek közötti esélyegyenlőség iránt, hanem kifejezetten a nők pártjává kíván válni. Ennek érdekében, évről-évre a nőket érintő hétköznapi problémákat állítjuk tevékenységünk középpontjába. Igazán büszke vagyok például nőszervezetünk 2007-es kampányára, amely a nemek közötti bérszakadék ellen szólt. Ebben az akkori uniós biztos, Vladimir Špidla is támogatott bennünket. A 2011-es, a nők nyugdíjára vonatkozó akciónkat is kiemelném, hiszen ennek során, Andor László, magyar EU-biztossal együttműködve dolgoztunk az európai nyugdíjrendszerek esélyegyenlőségi szemléletű reformjáért.

PES Women 20th Anniversary  
Folyamatosan kiemelten kezeljük azon törekvésünket, hogy növekedjen a nők aránya a politikai és gazdasági életben. Ezen a téren is értünk már el komoly eredményeket: tavaly novemberben az Európai Bizottság az ESZP Nőszervezetének nyomására fogadta el azt az irányelv-tervezetet, amely szerint a cégek vezetőségében helyet kell biztosítani a nők számára. Erről az Európai Parlamentben jelentést és határozatot is elfogadtak. A munkanélküli fiataloknak állás- vagy továbbképzési lehetőséget biztosító ifjúsági garancia bevezetésében is értünk el sikereket. Sajnos azonban az a 6 milliárd euró, amelyet erre a célra különítettek el a tagállamok – többségében jobboldali – vezetői, nem elég a program eredményes megvalósításához. Ezért szeretnénk elérni, hogy a rendelkezésre álló összeg 10 milliárd euróra növekedjen, amellyel mintegy kétmillió európai fiatalon tudnánk segíteni. Itt hozzátenném, hogy már 2012-ben – Andor László hathatós segítségével – „Your Future is My Future” címmel kampányt is indítottunk, amely a munkanélküli fiatal nők hátrányos helyzetére hívta fel a figyelmet.

Visszatérve az SPD évfordulójára, új baloldali ernyőszervezet is létrejött – német szociáldemokrata barátaink, elsősorban Sigmar Gabriel kezdeményezésére. A globális hálózat megalakítására a Fülöp-szigetektől, Egyiptomon át, Ausztráliáig a világ minden tájáról érkeztek baloldali politikusok, akik természetesen a 150. SPD évfordulón is részt vettek. A kongresszuson az MSZP-t Mesterházy Attila pártelnök, Kovács László, Szakács László és Szanyi Tibor képviselte, ugyanakkor hivatalosan sem a magyar szocialisták, sem pedig az ESZP nem lépett be a szervezetbe. A szövetségbe tömörültek célja az emberközpontú gazdasági és politikai világrend létrehozása. Erre utal jelmondatuk is: „Szabadság, igazság, szolidaritás". De persze az alapvető értékek közül nem hiányozhat az esélyegyenlőség sem, amely a szociáldemokraták lényeges ideológiája, s amely felszólásomban is szerepelt.

A Haladó Szövetség (Progressive Alliance) megalakulásának alkalmából, különböző részprogramokat is szerveztek, amelyekben számos vezető politikus mondott beszédet. Az egyik panelben, a „Nők a békéért” címűben, én is kifejtettem véleményemet. A nők helyzete napjainkban a világ összes pontján nagyon nehéz, de vannak helyek, ahol igen mostoha körülmények között kell élniük nőtársainknak. A nőkre különösen nagy hatással vannak a háborús, konfliktusos helyzetek; ők szenvedik el leginkább a férfi erőszakot. A nők ellen irányuló erőszakot – beleértve a szexuálisat – fegyverként is használják, és ez, az elmúlt években növekvő tendenciát mutat. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, néhány számadat: a ruandai népirtás során, 250-500 ezerre tehető a megerőszakolt nők száma, de Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában is – a háborúk alatt – 20-50 ezer hasonló eset volt. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy az ENSZ kiemelten kezelje ezeket az eseteket, s kellő hangsúlyt fektessenek megakadályozásukra, a bűnelkövetők szankcionálására. Továbbá itt az ideje, hogy a nőknek is szerepet szánjanak ezeken a tárgyalásokon, legyen súlya a szavuknak.
Az Európai Szocialisták Pártjának pártelnöki és miniszterelnöki találkozóján – mint a ESZP Nőszervezetének elnöke – ugyancsak részt vettem,. Az est folyamán Sigmar Gabriel bejelentette, hogy az SPD Martin Schulzot javasolja az európai baloldali pártok közös jelöltjének az Európai Bizottság élére. Bár a múlt héten már több párt kifejezte támogatását az EP jelenlegi elnöke mellett, mindez természetesen még nem tekinthető hivatalos döntésnek: az elnökjelöltünket egy átlátható és demokratikus folyamat során fogják megválasztani tagpártjaink, majd az ESZP kongresszusa hagyja jóvá.

Hogy az Európai Parlamentben történő munkámról is beszéljek: javaslatomra dr. Demeter Juditot, az Egyenlő Bánásmód Hatóság volt elnökét, szintén vendégül láttuk a Nők jogaiért és Esélyegyenlőségért Bizottság meghallgatásán. Mint elmondta, az Európai Unió jogrendszere jelenleg nem nyújt megfelelő védelmet a fogyatékkal élő nők számára. Fontos lenne tehát, hogy az Európai Parlament által már elfogadott horizontális irányelvek minél hamarabb teljesüljenek.

A témával kapcsolatban azt mondtam, hogy a nők helyzete nagyon nehéz a világon, s ez különösen igaz Európára is, ám a kontinensen több mint 40 millió fogyatékkal élő számára még komplikáltabb az élet. Hozzátettem, hogy nem csak a civil és gazdasági dimenziókban, de a politikában is segíteni kell őket. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy Magyarországon a fogyatékkal élő parlamenti és EP-képviselők között egyetlen nő sincs.

2013. március 25., hétfő

A nők és a válság: az esélyegyenlőség nem a probléma, hanem a megoldás része

Kétnapos rendezvényt tartott Dublinban az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) Nőszervezete (PES Women) és az ír Munkáspárt Nőszervezete amelyet Emer Costello és Nessa Childers ír európai parlamenti képviselő kollégáimmal szerveztünk az esélyegyenlőség gazdasági válságból való kilábalásban betöltött szerepének nyomatékosítása érdekében.
Határozott álláspontunk, hogy a válság nem szolgálhat indokul az esélyegyenlőségi célkitűzések háttérbe szorítására. Újra kell értékelni a jellemzően női munkavállalókat foglalkoztató szektorok szerepét, és arra kell ösztönözni a nőket, hogy olyan, ígéretesen fejlődő területek felé forduljanak, mint a tudományok, a matematika, a műszaki tudományok, a technológia – ideértve az új technológiákat és a kutatásokat, amelyeket elengedhetetlenek a dinamikusan fejlődő zöld gazdasághoz. Emellett fontos lenne a nők vállalkozó szellemének kibontakozása is.

A gazdasági válság, és a konzervatív kormányok ezt követően bevezetett megszorító intézkedései a nőket aránytalanul nagyobb mértékben érintették, mert a kormányzati költségcsökkentések főként a nőket foglalkoztató szektorokra és a főként nőket ellátó közszolgáltatásokra (oktatás, egészségügy, szociális szolgáltatások) terjedtek ki. Meg kell állítanunk ezt a folyamot, amelyre kész terveket dolgoztunk ki.

E célkitűzésünk megvalósítása érdekében az ESZP, a PES Women és az Ifjú Európai Szocialisták (YES) – az ír EU-elnökség támogatásával – az ifjúsági garancia mielőbbi megvalósítását sürgetik. Az ifjúsági garancia eszköze ösztönzi a foglalkoztatást, és megkönnyíti a munkaerő-piacra való a fiatal nők számára a bejutást, miközben hozzájárul az oktatásban tapasztalható nemi szegregáció felszámolásához és új készségek elsajátításához.

A PES Women továbbá úgy döntött, hogy kampányt indít a nemek közötti fizetésbeli különbségek felszámolására, valamint a nők alkalmazásának ösztönzésére. A nőknek a munkaerő-piacon már eddig is többszörös diszkriminációval kellett szembenézniük a foglalkoztatásnál, a munkakörülményeknél és a bérezésnél. A válság tovább rontott ezen a helyzeten. A nők foglalkoztatottsági rátája 62 százalékos, miközben a férfiak körében ez az érték 75 százalék, amely már megfelel az Európa 2020 stratégiában megfogalmazott célkitűzésnek. A nemek közötti bérolló 16,2 százalékos, amely a nők 59 napi ingyenmunkájával ér fel.

 
Az Európai Szocialisták Pártja felszólítja az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy intézményesített formában kövessék figyelemmel a bérolló bezárása érdekében hozott nemzeti szintű intézkedéseket, hogy a fizetésbeli különbségek valamennyi tagállamban minden korosztály esetében évente két százalékponttal csökkenjenek. Az ESZP sürgeti továbbá, hogy az esélyegyenlőségi portfóliót önálló európai biztos felügyelje, elősegítve antidiszkriminációs és az esélyegyenlőségi jogszabályok megfelelő megvalósítását – szükség esetén visszatartó erejű szankciók kiszabásával nemzeti és európai szinten egyaránt.

2012. december 9., vasárnap

Európai garancia a fiatalok elhelyezkedésére

Az elmúlt hónapokban már többször beszámoltam a „Te jövőd az én jövőm” elnevezésű kampányunkról, amellyel az Európai Szocialisták Pártja a munkanélküli fiatalok aggasztó helyzetére igyekezett ráirányítani a figyelmet. A probléma napirenden tartása mellett, olyan, sikeres nemzetközi példák által alátámasztott intézkedésekre is javaslatot tettünk, amelyek európai szintű végrehajtása számottevően javítaná a fiatalok elhelyezkedési esélyeit. A kampány középpontjába az Európai Ifjúsági Garancia bevezetését helyeztük, mert véleményünk szerint, ez jelentené a leghatékonyabb megoldást az európai munkanélküli fiatalok, és egyben az Európai Unió számára. A téma fontosságát az Európai Unió állam- és kormányfői is elismerték a júniusi uniós csúcstalálkozón, a héten pedig újabb fontos előrelépés történt az ügyben: Andor László, a  foglalkoztatás-politikáért felelős európai biztos szerdán bejelentette, hogy az Európai Bizottság lépéseket tesz az ifjúsági garancia bevezetése érdekében.

Mi az Európai Ifjúsági Garancia?

Az Európai Ifjúsági Garancia minden olyan, 18 és 25 év közötti fiatal számára munkát vagy továbbképzési lehetőséget biztosítana, aki legalább négy hónapja befejezte tanulmányait, és nem talál munkát, vagy elvesztette korábbi állását. Ez egy fiatalokon alapuló új társadalmi szerződés, amelynek létrehozásához csupán 20 milliárd euró fel nem használt uniós forrásra lenne szükség. Mindenki számára jobban megérné ez a garancia alap, mint az az évi 150 milliárd eurós kiadás, amibe a fiatal munkanélküliek kerülnek a nemzeti költségvetéseknek.

Az ifjúsági garanciát elsőként az osztrák szociáldemokrata kormány vezette be, majd a sikeres koncepciót luxemburgi, osztrák, spanyol, portugál és német baloldali pártok is átvették.

Miért kell cselekednie az EU-nak?

A munkanélküliség az európai fiatalok körében átlagosan kétszer akkora, mint a teljes népességen belül. Egyes tagállamokban különösen rossz a helyzet: Olaszországban 35 százalékos, Spanyolországban és Görögországban pedig az 50 százalékot is meghaladja a fiatalok munkanélküliségi mutatója. Egy egész generáció sorsa forog kockán. Ők jelenleg nem tudnak belépni a munkaerő-piacra, és így nem képesek hozzákezdeni életük megalapozásához, és részt vállalni a közös társadalmi kötelezettségekből.

Mire tett javaslatot az Európai Bizottság?

A foglalkoztatáspolitikát illetően a tagállamok csak szűk hatáskört ruháztak az Európai Unióra, amely így csak korlátozott keretek között cselekedhet. A szerdán bemutatott javaslat ezért nem kötelezi a tagállamokat, csak ajánlja számukra, hogy vezessék be az ifjúsági garanciát, amely így biztosítaná, hogy a tanulmányok befejezését vagy a munkanélkülivé válást követő négy hónapon belül, minden 25 éven aluli fiatal kapjon színvonalas állásajánlatot, továbbtanulási, vagy részvételi lehetőséget gyakorlati képzésben, esetleg gyakornoki programban. Ehhez az Európai Unió biztosítana forrásokat az Európai Szociális Alapból, de ne feledjük el azt sem, hogy az így felmerülő költségek (21 millárd euró) még mindig eltörpülnek a munkanélküli fiatalok számára biztosított szociális támogatások, illetve a kieső állami bevételek mellett (153 milliárd euró).

Az ifjúsági garancia mellett, a Bizottság célul tűzte ki a szakmai gyakorlatok színvonalának és körülményeinek fejlesztését is. Sok fiatal szakmai gyakorlat révén szerzi meg első munkatapasztalatait. A becslések szerint, az európai vállalatok közel 10 milló gyakornoki helyet kínálnak, míg a középfokú oktatásban tanulók 40 százaléka vesz részt gyakorlati képzést nyújtó képzési programban. A munkakörülményeket és a gyakorlat eredményességét illetően azonban Európa-szerte tapasztalhatóak problémák. Az ezzel kapcsolatos európai előírásokat egy most indított nyilvános konzultáció eredményei alapján fogja kidolgozni az Európai Bizottság.

Hogyan tovább?

A következő hetek döntő fontosságúak lesznek az ifjúsági garancia megvalósításában. Bízunk benne, hogy a jövő héten összeülő Európai Tanácsban az állam- és kormányfők egyöntetűen támogatni fogják az Európai Szociális Alap forrásainak rendelkezésre bocsátását. Ezt követően, az egyes tagállamokon lesz a sor, hogy minél előbb végrehajtsák az uniós ajánlást, és elindítsák a saját garanciaprogramjukat.

Fontosnak tartjuk, hogy a fiataloknak olyan lehetőségeket biztosítsunk, amelyek valódi problémákra adnak hatékony választ. Az érintetteknek tisztában kell lenniük az előttük nyitva álló lehetőségekkel. Csak így érhető el, hogy minél nagyobb számban élni tudjanak vele. Ennek érdekében az ESZP politikusai rendszeresen találkoznak az egyes tagállamok fiataljaival. Én legutóbb, ezen a hétfőn, találkoztam, a Spanyol Szocialista Munkáspárt ifjúsági szervezetének képviselőivel, akik átadták a fiatalok oktatási, képzési és munkalehetőségeinek bővítését sürgető petíciójukat. Ezt a petíciót én is aláírtam. Ugyanakkor az Európai Parlament tagjaként is mindent meg fogok tenni a fiatalok helyzetének javítását szolgáló megoldások kidolgozásáért. Ezekben a hetekben keményen kell küzdenünk az oktatás fejlesztését vagy a növekedés beindítását szolgáló befektetésekért. De megéri, mert a fiataloknak – is – tudniuk kell: nem fogjuk őket magukra hagyni!

2012. október 28., vasárnap

Munkahelyteremtés és növekedés a holnap Európájában


A fenti címmel rendezett nagyszabású konferenciát Európa legnagyobb szakszervezete, az olasz CGIL és a Friedrich Ebert Alapítvány a héten Firenzében. Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, mivel fontosnak tartom, hogy szakszervezeti vezetők, politikusok és akadémikusok közösen találjanak megoldást térségünk legégetőbb problémájára. Csak a közös gondolkodással alakíthatunk ki olyan megoldást, amellyel a fejlődés útjára térhetünk, ugyanakkor nem okoz társadalmi katasztrófát. A válságból való kilábalás radikális változásokat igényel, azonban ez idáig csak akkor került sor radikális lépésekre az európai jobboldali kormányok részéről, ha a munkavállalókra nehezedő terhekről és kötelezettségekről volt szó. Ez nemcsak a munka és a családi élet összeegyeztetését lehetetleníti el, de a fiatalok egekbe szökő munkanélküliségi mutatóit is ez okozza. E konzervatív gazdaságpolitika hibájának árát az európai polgárok fizetik meg...

A válságból való kilábalás csak a növekedést ösztönző nemzeti és uniós költségvetéssel érhető el. Az egekbe szökő államháztartási hiány leszorítása mellett ugyanakkor nem felejthetjük el azt sem, hogy a válságot a szabályozatlan pénzpiacok okozták. A pénzpiaci felügyeletre és a közös gazdasági kormányzásra vonatkozó uniós szabályok ezt a hiányosságot - különösen az eurózóna vonatkozásában - mára részben orvosolták, ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni: mindez önmagában csak arra elég, hogy a jövőben elébe menjünk a hasonló válságoknak. A jelenlegi krízis felszámolásához a növekedést és a foglalkoztatottság növelését kell a középpontba állítani. Ezekben a hetekben zajlik a 2013-as európai költségvetés, illetve a 2014 és 2020 közötti uniós pénzügyi keret vitája, ahol a források csökkentésére törekvő - konzervatív többségű - tagállamok hozzáállása sajnos azt mutatja, hogy nem látják be: most éppen minél több befektetésre van szükség nemzeti és európai szinten egyaránt.

A jövőbe való számos befektetési lehetőség közül az egyik legfontosabbnak a fiatalok munkanélküliségének kezelését tartom, amelyre pártom, az Európai Szocialisták Pártja már - a sikeres nemzetközi példák alapján - részletes javaslatokat dolgozott ki. Örömmel látom, hogy ezek közül az állástalan fiataloknak továbbképzési vagy szakmai gyakorlatszerzési lehetőséget biztosító Európai Ifjúsági Garancia bevezetése mellé egyre többen sorakoznak fel, legutóbb például az Európai Unió jövőre hivatalba lépő ír soros elnöksége. A költségvetési egyensúly és a növekedés ösztönzésének összehangolása nem könnyű feladat. De éppen a fiatalok munkanélküliségének problémája mutatja, hogy érdemes befektetni: az 5,5 millió európai állástalan fiatal évente százmilliárd euróba kerül a tagállamoknak, miközben például az Ifjúsági Garanciához 10 milliárd euróra lenne szükség. Ennél sokkal nagyobb összeg marad évente az uniós költségvetésben!

Azt tapasztalom, hogy nemcsak a pénzügyi rendszerben, a gazdaságban vagy a társadalomban dúl a válság: a jövőre vonatkozó elképzelések terén is hiányt szenvedünk. Márpedig jövőkép nélkül nem építhetjük fel azt az Európát sem, amelyben élni szeretnénk, a társadalmat, amelyet jó szívvel hagynánk hátra gyermekeink és unokáink számára. A holnap Európáját.

Európa nemzetállamai önmagukban nem elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak a válság következményeinek és megteremtsék a fejlődés feltételeit. Egy erős, ugyanakkor demokratikus és átlátható Európai Unióban kell ezért gondolkodunk, amelyben messzemenőkig érvényesül a szolidaritás elve.

A holnap Európájának egyesítenie kell a versenyképességet a társadalmi igazságossággal, az egyének különbségeit a közösség egységével. Közismert, hogy az Európai Unió fejlődése során a legnagyobb lépéseket válsághelyzetek nyomására tette meg. Ha erre gondolunk, most van a lehető legjobb ideje annak, hogy felvázoljuk a honlap Európáját.


A 2012. október 25-i firenzei “Job and Growth for Europe” konferencián elhangzott előadásom szerkesztett változata.

2012. július 29., vasárnap

Együtt Európáért - szükségünk van egymásra!


Az európai intézmények augusztus végéig tartó nyári szünete lehetőséget ad a feltöltődés mellett arra is, hogy több időt töltsek a Parlamenten kívüli ügyekkel, így például az Európai Szocialisták Pártja következő kongresszusának előkészítésével. Szeptember végén az ESZP Bukarestben új vezetőséget választ és fontos lépést tesz a 2014-es európai választásokra szánt programjának kialakításában.

A kongresszus lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsuk a közvélemény figyelmét legfontosabb célkitűzéseinkre (a progresszív politikai erők helyzetének megszilárdítására valamint a társadalom és a politika közötti bizalom megerősítésére - helyi, nemzeti és európai szinten egyaránt), és arra is, hogy befejezzük a 2010-ben elkezdett megújulási folyamatot.

A programunk kidolgozását már 2011 novemberében, az ESZP konvencióján megkezdtük, majd szakpolitikai kerekasztal-beszélgetésekkel folytattuk 2012 júniusában. A kongresszuson négy téma köré csoportosítva folytatjuk ezt a vitát: aktív demokrácia, egyenlő társadalmak, igazságos világ és tisztességes gazdaság. A vitákat követően egyből hozzálátunk a program végleges változatának felvázolásához, amelyet előreláthatólag 2013-ban is folytatni fogunk.

Ez a kongresszus egyben fontos mérföldkő a 2014-es európai választások, illetve a következő hónapokban sorra kerülő holland, német és olasz nemzeti választások előtt. Eljött az idő arra, hogy az európai szocialisták kormányra kerülve hiteles alternatívát tudjanak megvalósítani a növekedés beindítására, a munkanélküliség visszaszorítására. A konzervatívok megszorításokra épülő politikája kudarcot vallott. Mi egy olyan Európát kínálunk, amely működik, és amelyre szükségünk van!

A demokrácia megvédése és a szélsőségek visszaszorítása érdekében olyan politikára van szükség, amelynek középpontjában az olyan hagyományosan baloldali értékek állnak, mint az igazság, a szolidaritás, az egyenlőség és a fejlődés. Ezen értékek közül is kiemelkedik az esélyegyenlőség, amely nem pusztán alap- és emberi jogi kérdés, de gazdasági jelentőséggel is bír: csak úgy tehetjük a gazdaságot prosperálóvá, ha nem mondunk le a népesség felének tehetségéről és képességeiről.

Az ESZP Nőszervezete a párt előtt egy nappal, szintén Bukarestben tartja éves kongresszusát, amelynek középpontjában az Európai Ifjúsági Garanciáért indított kampányunk áll. Az ESZP-vel és az ECOSY-val a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítását célzó javaslataink részeként arra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy az esélyegyenlőségi szemléletnek valamennyi szakpolitikában meg kell jelennie. Kezelnünk kell az oktatásban és a munkaerő-piacon megfigyelhető nemi szegregációt, csakúgy, mint a munka és a magánélet összeegyeztetésének problémáját, és elő kell segítenünk, hogy még több munkalehetőség nyíljon meg a fiatal nők számára például a zöld gazdaságban vagy a tudományos-technológiai iparban.

Ahogy a fentiekből is látszik, az ESZP Nőszervezete előtt rendkívül tevékeny őszi hónapok állnak. Ezért mielőtt újra munkába állnánk egy jobb Európa megteremtése érdekében, valamennyiünknek pihentető nyári heteket szeretnék kívánni!

2012. május 1., kedd

Egyre távolabb Európától


Május elseje a munka ünnepe, és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évfordulója is.
Ünneplés helyett most arról kell beszélnünk, hogy az Orbán-kormány csonkítja a dolgozók jogait.
A kormány csökkenti a műszakpótlékot, és csorbítja a munkavállalói jogokat. A közmunkások bérét 47 ezerre csökkentették, mondván: „biztosan” meg lehet élni ennyiből.

Az ígért egymillió munkahelyből nem sokat látunk: A kormányváltás óta kétezer munkahely sem jött létre. Havonta mindössze 95! Ha így haladunk, akkor 880 év kell az egymillióhoz! Pedig Orbán Viktor büszkén ünnepelte az MSZP-kormány által idehozott Mercedes-gyár megindulását…



A Fidesz vezette kormány eközben elkezdte kivezetni hazánkat Európából.

Míg Európában erősítik önkormányzatokat, addig a Fidesz kiüresíti azokat. Az új önkormányzati törvényüket még a jobboldali néppárti frakció is elítélte.

Míg Európában a tömegközlekedés fejlesztése az irány, addig nálunk minden hetedik vonatot leállítottak. Nekem nagyapám és édesapám is vasutas volt. Nagyon fájnak az ötletszerű megszorítások az utasok kárára. A nem-létező megtakarításokból pedig nem fog jutni a fejlesztésre. A fővárosban kiderült: a BKV csak adóemelésekkel és a kedvezmények megvonásával kerülheti el a Malév sorsát. Jövőre pedig állami pénzelvonás elé néz minden nagyváros közlekedése. Nem ezt ígérték!

Míg Európában az élethosszig tartó tanulás a cél, addig nálunk leviszik a tankötelezettség korhatárát. Pedig köztudott, hogy Magyarországon az alapfokú végzettségűeknek 40 százaléka sem tud dolgozni. Itt a legnagyobb az elmaradásunk Európától.

Míg Európában a felsőoktatás bővítése az irány, addig nálunk elveszik a továbbtanulás esélyét a szegényektől és a középosztálytól. A brutális tandíjak ötletét egy drága diákhitellel próbálják eladni. Négy évvel a tandíjellenes népszavazás után most fizetőssé tették például a jogászképzést. Orbán Viktor, Kövér László és Áder János vidéki fiúkként elvégezhették a jogi kart – most becsuknák a kapukat sorstársaik előtt. Vajon szembe tudnának-e nézni húszéves önmagukkal, amikor még fiatalok voltak és demokraták?

Míg Európában egyre több a női vezető és képviselő, addig Magyarországon nem nő a számuk. Itt az MSZP-nek is van tennivalója. De biztató, hogy a legutóbbi két időközi országgyűlési választáson a párt jelöltjei nők voltak. A múlt héten pedig egy fiatal nőt, Lendvai Annát delegált a párt a fővárosi közgyűlésbe.
Míg Európában a munka és a család összeegyeztethetőségén dolgoznak – addig a Fidesz lehetővé tette a GYES-en lévő kismamák kirúgását is. Európában a munkavállalást színvonalas gyermek gondozással segítik. Meglepő, de tény: ez nemcsak a gazdaságot, hanem a gyermekvállalást is növeli. Svédországban egy nőre másfélszer annyi gyermek jut, mint hazánkban. Kétgyermekes anyaként üzenem Semjén Zsoltnak: Nem a KDNP-s kényszermódszerektől fog több gyerek születni!


Míg az Európai Unió letörte a nemzetközi mobil-díjakat, addig a kormány durván megadóztatja a telefonálást. S ezt is csak azért vezetik be, hogy ne kelljen visszavonni az igazságtalan egykulcsos adót. A 21. században Orbán Viktor szerint sokkal fontosabbak az adómentes pálinka és a stadionépítés, mint a mobiltelefon. A gazdaságban kiszámíthatóságra lenne szükség. De úgy tűnik, beszámíthatóság sincs.
Míg Európában a spekulációt adóztatnák, addig a Fidesz a sárgacsekk-adóval az átlagembereket sújtaná. Orbán Viktor hazudik, hogy az uniós szabályozás miatt kellene így kivetni ezt az adót, Európában sehol nincs ilyen adó. A magyar kormányfő ebben Bolívia és Pakisztán példáját követné…

Hosszan lehetne sorolni a példákat. Ezek erősítik a gyanút: a Fidesz komolyan gondolja, hogy az unión kívül is van élet.

Május elseje üzenete azonban éppen az, hogy a jogaikért küzdő dolgozókat nem lehet hosszan elnyomni. 2014-ben fordulat lesz Magyarországon! Visszaadjuk a munka és munkás becsületét!

A Magyar Szocialista Párt majálisán elhangzott beszédem szerkesztett változata.

2011. november 28., hétfő

Kétezren az ESZP Progresszív Konvencióján

Az elmúlt hét - EU-AKCS Közös Parlamenti Közgyűlésen kívüli - másik jelentős eseménye az Európai Szocialisták Pártja brüsszeli  Progresszív Konvenciója volt. A kétnapos, egész Európára kiterjedő, nyitott ötletbörze egyedülálló lehetőséget kínált az előttünk álló legfontosabb társadalmi és gazdasági kihívások megvitatására. Szerte Európából közel 2000 kutató, civil szakember és politikus érkezett, akik kerekasztal-beszélgetéseken és munkacsoport-üléseken mondhatták el véleményüket arról, milyen választ kell adni ezekre a kérdésekre egy modern, európai, szociáldemokrata pártnak. Európai szintű párt nem szervezett még ekkora rendezvényt.

A Konvenciót megelőzően az ESZP vezetőségi testülete, a  PES Council is összeült, ahol megválasztottuk a távozó elnökünk, Poul Nyrup Rasmussen utódát. Az ESZP új, ideiglenes elnöke az egykori bolgár miniszterelnök, Szergej Sztanisev lett. Szombaton alkalmam volt hatszemközt találkozni velük, ahol megköszöntem Poul munkáját és az esélyegyenlőség iránti elkötelezettségét. A PES Women elnökeként mindig számíthattam arra, hogy az ESZP felkarolja az esélyegyenlőségi szemlélet széleskörű érvényesítését célzó kezdeményezéseinket, és bízom benne, hogy új elnökünk is ezt az utat fogja követni.

A nemek közötti esélyegyenlőségről sok szó esett a hétvégi rendezvénysorozaton, hiszen ez az ESZP programjának egyik alapköve. Ugyanakkor kifejezetten  ilyen témájú rendezvényt is szerveztünk az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa és a CEE Network for Gender Issues szervezetekkel együttműködve, amelyen az új gazdasági és társadalmi kihívásokhoz való alkalmazkodás szemszögéből vizsgálták meg a nők politikai szerepvállalásának kérdését.

A konvenció első napjára esett a nőket érő erőszak elleni küzdelem világnapja, amely alkalmából figyelemfelhívó kampányt rendeztünk az erőszakkal kapcsolatos tudatosság növelése és a megelőzés elősegítése érdekében.

Fontos, több beszélgetésen is előkerülő téma volt továbbá a fiatalok foglalkoztatottsági helyzete. A fiatalok munkanélküliségével foglalkozó munkacsoportunk bemutatta az elkészített jelentést, amelyben konkrét javaslatokat fogalmaztunk meg a helyzet javítása érdekében. Ifjúsági szervezetünk, az ECOSY pedig arról tartott egy beszélgetést, hogyan boldogulhatnak a fiatalok abban a világban, amit napjaink Európája kínál számukra. Érdekes beszámolókat hallottam az EU legkülönfélébb részeiből érkezett hozzászólóktól, így én inkább egy másik dimenzióra próbáltam ráirányítani a figyelmet: a generációk közötti együttműködés fontosságára. Ennek illusztrálására kiváló példát szolgáltatnak a PES Womenben is leggyakrabban előkerülő ügyek: az alulfizetett szakmákban a fiatal nők erősen felülreprezentáltak, amely később az alacsonyabb nyugdíjakban is vissza fog köszönni. (Erre a problémára igyekszik felhívni a figyelmet az év elején, az európai nyugdíjrendszerek esélyegyenlőségi szemléletű reformjáért indított kampányunk is.) A probléma megoldásához a politikai életben az esélyegyenlőséget kiemelten kezelő szociáldemokrata pártok térnyerésére van szükség, amelyhez a legutóbbi választási sikereink Dániában, Franciaországban és Németországban bíztatóak. Mindez azonban önmagában nem elég: szükség van arra is, hogy a generációk közösen, együttműködve, egymást meghallgatva dolgozzanak a probléma megoldásán. Ezt helyettük, helyettünk semmilyen politikai erő nem teheti meg, legfeljebb csak segíthetik. A konzervatív kormányok sorozatos esélyegyenlőség-ellenes intézkedéseit látva azonban az ESZP és az európai baloldal jelenti az egyetlen olyan politikai erőt, amely ezt felismerte és igyekszik előmozdítani.

A Progresszív Konvenció alkalmából fényképpályázatot is hirdettünk az Európai Szocialisták Pártja értékeinek témájában. 

Csúcstalálkozó Loméban az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni térség államaival

A héten került sor az Európai Unió valamint az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni (AKCS) országok 22. Közös Parlamenti Közgyűlésére, amelyen egyetlen magyar tagként vettem részt az Európai Unió részéről.

Az  EU-AKCS Közös Parlamenti Közgyűlés egyike az Európai Parlament küldöttségeinek, melyek feladata, hogy  fenntartsák és kialakítsák az EP nemzetközi kapcsolatait. Ennek megfelelően a küldöttségek munkája egyrészről az Európai Unió hagyományos partnerei közé tartozó államok parlamentjeivel való kapcsolatok fenntartására és fejlesztésére, másrészről a harmadik országokban azon alapelvek előmozdítására irányul, amelyeken az Európai Unió nyugszik, vagyis a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és szabadságjogok és a jogállamiság tiszteletben tartása.

Az EU-AKCS Közös Parlamenti Közgyűlés a maga nemében egyedülálló szervezet a világon. Azzal a céllal hozták létre, hogy közös fórumot biztosítson az Európai Közösség valamint a Cotonou-i Megállapodást aláíró afrikai, karibi és csendes-óceáni térség országai megválasztott képviselői számára. Ez az egyetlen nemzetközi közgyűlés a világon, amelyben különböző országok képivselői rendszeresen találkoznak az Észak és Dél közötti együttműködés előmozdítása érdekében.

A legutóbbi közgyűlésre a magyar elnökség alatt Budapesten került sort, most pedig a togói Loméban került sor a találkozóra. Habár a hivatalos programok csak hétfőn kezdődtek, szombatra Női Fórumot szerveztünk, amely mára elmaradhatatlan kisérőrendezvényévé vált a csúcstalálkozónak. A fórumra, amelyen ezúttal a nők fejlesztéspolitikában betöltött szerepéről hangzottak el előadások, elfogadta a meghívásunkat az AKCS Csoport főtitkára és a házigazda togói kormány több tagja is.

A plenáris közgyűléseket szakbizottságban készítjük elő, amelyek szintén szombaton üléseztek. Ezek közül a politikai bizottságnak vagyok a tagja, azonban egy hiányzó kollégát helyettesítve a gazdasági bizottság ülésén is részt vettem, ahol az áringadozásoknak valamint a mezőgazdasági termékek globális piaca működésének az élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatásairól készített jelentést mutattam be a képviselőtársaknak.

A fiatalok foglalkoztatottsági helyzete nemcsak Európában, hanem az AKCS-országokban is egyre súlyosabb, és az arab tavasz eseményei is arra intenek bennünket, hogy a béke és stabilitás fenntartásához elengedhetetlen a fiatalok problémáinak hatékony kezelése, mindenekelőtt a foglalkoztatottsági helyzetük javítása. Vasárnapi munkacsoport-ülésünket ezért teljes egészében a fiatalkori munkanélküliség problémájának szenteltük. Úgy gondolom, hogy a demográfiai folyamatokat figyelembe véve a probléma figyelmen kívül hagyása és a megoldás elodázása elkerülhetetlenül konfliktusokhoz és instabilitáshoz fog vezetni már a közeli jövőben is. A fiatalok értékei a társadalmainknak, és közös felelősségünk, hogy ne hagyjuk veszni a bennük rejlő lehetőségeket.

A Közgyűlés hivatalos megnyitójára hétfőn került sor. Az üléseken - hasonlóan az EP plenáris üléseihez - lehetőségünk van kérdéseket feltenni az Európai Bizottságnak, amely fontos szerepet tölt be az Európai Unió fejlesztési együttműködési politikájának működtetésében. Szóbeli kérdésben arról kérdeztem a Bizottságot, hogy az milyen módon tervezi támogatni az uniós fejlesztési alapokból az új típusú tuberkolózis elleni vakcinák fejlesztését. Ez a betegség még mindig komoly közegészségügyi problémákat jelent a fejlődő országok számára. (A kérdést szintén egy kollégám nevében tettem fel, aki nem tudott jelen lenni Loméban.) Válaszában a Bizottság kiemelte, hogy jelentős összegekkel támogatják az új oltóanyagok fejlesztését célzó kutatásokat, azonban a kutatások valamint a 2014 utáni uniós költségvetésről folytatott tárgyalások korai szakaszában még nem tudtak a pénzügyi lehetőségekről pontos válasszal szolgálni. Remélem ugyanakkor, hogy az uniós fejlesztési politika továbbra is prioritásként fogja kezelni, hogy a fejlődő országok jó minőségű és hatékony vakcinához jussanak.

A Közgyűlés foglakozott továbbá a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésének következményeivel is. Ennek kapcsán elmondtam: az intézményi reformok és a válság nem szolgáltathat okot arra, hogy az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni partnerség szerepét leértékeljük. Az EU hosszú ideig elhanyagolta ezeket a partnereit, vetélytársaink, a világ felemelkedő új globális hatalmai pedig ezt ki is használták. A térség fejlesztésében betöltött szerepünket sem leépíteni, sem csökkenteni nem szabad, és ezt különösen szem előtt kell tartanunk a 2014 utáni időszakra vonatkozó, többéves költségvetési keret tárgyalásai során.

A Lisszaboni Szerződés újításai mind az EU, mind pedig az AKCS-országok számára előnyökkel járnak. Ezeket ki kell használnunk az együttműködésünk kiterjesztésével, továbbfejlesztésével: a fejlesztő-megsegített viszonynak fokozatosan át kell adnia a helyét az egyenrangú partnerségnek.

Az EU-AKCS Közös Parlamenti Közgyűlés következő ülésére 2012 májusában, Dániában kerül sor.

2011. október 17., hétfő

Uniós polgárság, éghajlatváltozás, fiatalok munkanélkülisége

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. október 10-16.)

Az elmúlt héten elsősorban szakbizottsági ülésekkel telt, azonban az Európai Parlamenten kívül is volt alkalmam néhány érdekes és hasznos programon részt venni.

Ugyan a heti munka egyes bizottságaimban már hétfő délután kezdetét vette, ekkor még Bulgáriában voltam, ahol Ivailio Kalfin EP-képviselő kollégám köztársaságielnök-jelölti kampányában vettem részt egy több települést érintő körút részeként. A keddi ülésekről azonban már nem hiányozhattam, hiszen több, fontos témában szavaztunk a bizottsági álláspontokról. Így például az esélyegyenlőségi bizottságban a nemek közötti egyenlőségnek az Európai Parlament munkájában való általános érvényesítéséről szóló jelentésről, az alkotmányügyi bizottságban - többek között -  az uniós intézmények dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló szabályozás módosításáról, mellyel kapcsolatban az elmúlt hónapokban több alkalommal is felszólaltam.

Ezen kívül az alkotmányügyi bizottság a héten tárgyalta azt a véleménytervezetemet is, amelyet az Európai Bizottság uniós polgárságról szóló 2010-es jelentéséről készítettem. A jelentés kiemelten foglalkozik az uniós polgársággal járó jogok érvényesülését akadályozó tényezőkkel és azok áthidalásának lehetőségeivel. Az alkotmányügyi bizottság véleményének elkészítése során nagyban tudtam támaszkodni a polgári kezdeményezésről szóló jelentésemmel szerzett korábbi tapasztalatokra is. Úgy gondolom, a Bizottság helyes megközelítést választott, amikor a jelentés készítése során leíró megközelítés helyett a proaktív szemléletet alkalmazott, hiszen így jobb áttekintést kapunk a szükséges intézkedésekről. Habár általános törekvés az uniós szabályozás mennyiségének csökkentése, ezen a területen újabb, “kemény jogi eszközök” alkalmazását tartom szükségesnek. A 2009-es magyarországi tapasztalatokból is okulva javaslatot tettem arra, hogy minden tagállamban egyszerre kerüljön sor az európai választásokra; továbbá arra is, hogy gyorsuljon fel az egyesületek, alapítványok és kölcsönös önsegélyező társaságok európai statútumának kidolgozása, ezzel is elismerve ezen szervezetek fontosságát. Egyúttal ezt az alkalmat is megragadtam, hogy felszólítsam az érintett poltikai szereplőket, hogy - az európai polgári kezdeményezés jövő áprilisban lehetővé váló “éles” bevetéséig - minden szükséges adminisztratív és gyakorlati előkészületet tegyenek meg azért, hogy az európai polgárok a polgári kezdeményezés révén intenzívebben vehessenek részt az Unió demokratikus életében.

Munkám során újra és újra azzal kell szembesülnöm, hogy a nemek közötti egyenlőség hiánya milyen sokoldalú probléma: az élet minden területén jelen van. Az alapprobléma sikeres kezeléséhez a lehető legszélesebb nézőpontokból kell megismernünk a jelenséget, esetenként először szokatlan összefüggésben is. Talán a külső szemlélők ide sorolnák azt a nyilvános meghallgatást is, amelyre kedden került sor az EP-ben “A nők és az éghajlatváltozás“ címmel. Az éghajlatváltozás egy meghatározó, valamennyiünket érintő és aktuális téma, amely a nemek közötti esélyegyenlőségre is kihat, és különböző hatással bír a nőkre mint a férfiakra. Gondoljunk csak az élelmiszerellátási nehézségekre, az éhezésekre, a lakhatatlanná váló területekről érkező menekültekre, a szaporodó természeti katasztrófák áldozataira és túlélőire. Ezek a jelenségek az éghajlatváltozás következményeként lépnek fel. Ezen kívül jól jellemzi a kiegyenlítettlen helyzetet az is, hogy a klímaváltozás megakadályozásáról folytatott tárgyalásokon és a kapcsolódó területeken folyó döntéshozatalban a nők jelentősen alul vannak reprezentálva. Az Európai Unió azonban élére kíván állni az ezen változtatni igyekvő törekvéseknek. Ennek részeként szervezte a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság ezt a meghallgatást, amelyen Connie Hedegaard, az Európai Bizottság éghajlatváltozásért felelős tagja is részt vett. Akit érdekel a téma, az EP honlapján részletesen olvashat az elhangzott előadásokról.

Szerdára Párizsba, a francia Szenátusban rendezett szemináriumra kaptam meghívást, melynek témája Terra Nova think tank által most publikált tanulmánya volt.  A rendezvényen a korábbi francia szociális miniszter társaságában megvitattuk a tanulmány főbb megállapításait a férfiaknak az esélyegyenlőségi politikában betöltött szerepéről és befolyásáról. Ezen kívül a jelentés 48 progresszív indítványt is tartalmaz, amelyek az esélyegyenlőségi szakpolitika valamennyi területét érintik. Hozzászólásomban arra hívtam fel a figyelmet, hogy az esélyegyenlőségi politikának új lendületre van szüksége a gazdasági és szociális válság következményeinek felszámolása érdekében.


Csütörtökön tartotta első ülését az a fiatalok munkanélküliségének problémájával foglalkozó munkacsoport, amelyet az Európai Szocialisták Pártja hozott létre. A probléma súlyosságát jól jelzi, hogy Európában átlagosan ma minden ötödik fiatal munkanélküli, egyes tagállamokban pedig még ennél is rosszabb a helyzet. A munkacsoport ülésén több javaslatot is felvetettünk a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében. Ezek közül a legérdekesebb a tervezett nemzetközi pénzügyi tranzakciós adóra vonatkozott, melynek egy részét a fiatalok helyzetének javítására kellene fordítani.

Szombaton a már szokásossá vált hétvégi előadássorozaton vettem részt, amelyet a vidéken élő nők közéleti szerepvállalásának ösztönzése érdekében szerveztünk meg “Nők lendületben” címmel. Ezúttal Nyírbátorban tartottunk előadást - Balla Jánosné polgármester asszony meghívására - dr. Kolláth György alkotmányjogásszal, és Veres János országgyűlési képviselőjével, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökével.


A hét utolsó napja utazással telt. Jövő héten az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének delegációjával New Yorkban és Washingtonban találkozókon veszünk részt a UN Women, a Világbank vezető szakembereivel, illetve demokrata párti politikusokkal. Csütörtökön az amerikai fővárosban az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványával közösen, a Jean Jaures Alapítvány és a Woodrow Wilson International Center for Scholars támogatásával szervezünk konferenciát arról, hogyan lehetne megerősíteni az esélyegyenlőség jelenlététét a nemzetközi színtéren. Az eseményekről folyamatosan beszámolok itt, a honlapomon valamint Twitteren is!

2011. május 16., hétfő

Európa Naptól az ACP-közgyűlésig

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. május 9-15.)

Az elmúlt héten került sor az Európai Parlament májusi plenáris ülésére, ahol a legnagyobb figyelmet kétségkívül a határok nélküli Európát és a schengeni vívmányokat veszélyeztető tagállamok ügye élvezte, azonban a szakterületeimen is születettek fontos döntések. Mindenek előtt azonban szeretnék kitérni az Európa nap alkalmából tartott megemlékezésre, ahol a Schuman nyilatkozaton túl az Európai Unió zászlajának negyedszázados évfordulójáról is megemlékeztünk. Jerzy Buzek elnök úron kívül jelen volt elődje Hans-Gert Pöttering is, a magyar elnökséget pedig Győri Enikő államtitkár képviselte. Jóleső érzés volt, hogy az aznap estre rendezett strasbourgi hangversenyen Beethoven elmaradhatatlan Örömódája mellett Liszt Ferenc magyar rapszódiái is felcsendültek.



Kiemelkedő jelentőségűnek tartom, hogy az EP támogatta az Európai Bizottsággal közös lobbiregiszter felállítását, amelyet a kevésbé pejoratív “átláthatósági nyilvántartás”-nak kereszteltük el. A megalapozott döntéseink meghozatalához komoly segítséget jelentenek az egyes érdekérvényesítő-szervezetek munkatársai, szakértői, azonban az elmúlt időszak botrányai is megmutatták, hogy a rendszer javításra szorul. Írásbeli hozzászólásomban kifejtettem, hogy a mindenki számára hozzáférhető nyilvántartás komoly lépés az átláthatóság növelése és a polgárok bizalmának megerősítése felé, azonban további intézkedéseket is szükségesnek tartok. Ha minden a tervek szerint halad, a nyilvántartás már júniusban működni fog, és ahhoz a harmadik fontos uniós intézmény, a Tanács is csatlakozni fog.

A közlekedési bizottság tagjaként és az intelligens közlekedési rendszerek parlamenti témafelelőseként régóta figyelemmel kísérem a közlekedésbiztonsággal foglalkozó uniós kampányokat, köztük az eSafety Challenge projektet is, amelynek részeként szerdán a Strasbourgba látogatott Michael Schumacher. A forma-1-es világbajnok szorgalmazta, hogy minden új gépjárművet szereljenek fel a legújabb intelligens közlekedésbiztonsági eszközökkel. Ahogy azt már korábban is hangsúlyoztam: a statisztikák is alátámasztják, hogy a legmodernebb berendezésekkel, így például stabilitáskontrollal és elektronikus segélyhívóval felszerelt intelligens autók több ezer emberélet megmentéséhez járulhatnak hozzá.



Szerdán az EU és India közötti szabadkereskedelmi megállapodásról fogadtunk el határozatot, amelyről már ezen a blogon is olvashattak a márciusi indiai látogatásom kapcsán. Akkor írtam a kívánatosnál lassabban haladó tárgyalásokról, és sajnos azóta sem sok előrelépés történt. A határozatban a tárgyalások év végi befejezésére szólítottuk fel a feleket, valamint arra, hogy az egyezmény a viszonosság elvének teljes körű érvényesítése mellett valamennyi ipari termékre terjedjen ki. A Parlament azt is szeretné elérni, hogy az egyezmény kötelező erejű emberi jogi, környezetvédelmi és társadalompolitikai rendelkezéseket is tartalmazzon. Remélem, a tárgyalásokat vezető Európai Bizottság sem csak a szavakban lesz eltökélt az európai értékek érvényesítésében.

A plenáris ülés utolsó napján, csütörtökön az esélyegyenlőség került előtérbe. Két jelentést is elfogadtunk az oktatásról, melynek kapcsán alkalmunk nyílt megvitatni, hogy milyen reformokra lenne szükség az uniós oktatási és ifjúsági programokban. A Parlament ezúttal is határozottan kiállt a legrászorultabbak mellett: egyértelműen kinyilvánítottuk, hogy a fiatal szülőknek, az oktatásba visszatérni kívánóknak és a fogyatékkal élők számára külön forrásokat kell biztosítani, hogy támogathassuk őket céljaik megvalósításában. Közismert tény, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolását az oktatásban kell kezdeni. Ezt nagyban elősegítené, ha a lányokat a műszaki és természettudományi területen való továbbtanulásra ösztönöznénk, míg a fiúk körében a pedagógusi és szociális jellegű munkaköröket népszerűsítenénk.

A hét végére szerencsére budapesti esemény is jutott. Szombaton kezdődött és szerdán ér véget az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni (ACP) országok közös parlamenti közgyűlése, amelynek a munkájában az Európai Parlament által delegált tagjaként vettem részt. Habár a formális megnyitóra csak ma kerül sor, már a hétvégén is több munkacsoport-ülést tartottunk, valamint szombaton Női Fórumot rendeztünk. A fórum társelnökeként nagyon büszke vagyok a sikerre: közel kétszázan voltak kíváncsiak a rendezvényre, többek között az ACP főtitkára is. A közgyűlés a hivatalos megnyitóval és a fejlesztéspolitikáért felelős biztos részvételével ezen a héten folytatódik.