A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szociális dimenzió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szociális dimenzió. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 18., hétfő

Prioritások és feladatok

A hét az Európai Parlamentben (2011. július 11-17.)

Az elmúlt hét az Európai Parlamentben már a lengyel elnökség jegyében telt, habár a demokráciát érő támadásokkal kapcsolatos, aggasztó hírek miatt valószínűleg a magyar elnökséget sem fogják egyhamar elfelejteni képviselőtársaim. Azt mindenesetre elmondhatom, hogy a bemutatkozó Lengyelországgal szemben nyoma sincs annak az aggodalomnak, amely a magyar elnökséget megelőzte, és végigkísérte. Az európai parlamenti képviselők nagy várakozásokkal tekintenek az elkövetkező időszak elé, amely Donald Tusk miniszterelnök múlt heti látogatását követően a szakbizottságokban is megmutatkozott, amelyekben a héten folytatódott a lengyel elnökség programjának bemutatása. Strasbourgban már sor került az alkotmányügyi bizottság rendkívüli ülésére, ahol a lengyel Külügyminisztérium államtitkárát láttuk vendégül, így erre a hétre a szakbizottságaim közül a közlekedési és idegenforgalmi valamint a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságok “maradtak”.

A közlekedési szakterületen több, Magyarország számára különösen fontos kérdés is a napirenden szerepel - nagyon fontosnak tartom ezért, hogy ezekre a lengyel elnökség alatt is kiemelt figyelmet fordítsanak. Az egyik ilyen kérdés a Duna Régió Stratégia: a folyó vízgyűjtő területéhez tartozó régiók fejlesztési stratégiáját a magyar elnökség alatt fogadták el, a végrehajtása azonban csak most veszi kezdetét. További fontos feladatot jelent az, hogy az EU 2013 utáni többéves pénzügyi keretéről is hamarosan megkezdődnek a - nehéznek ígérkező - tárgyalások. Nagyon fontos, hogy a transzeurópai közlekedési hálózatok (TEN-T) fejlesztéséhez is elegendő forrásokat sikerüljön biztosítani, hiszen ezek jelentik a legfontosabb összeköttetést Európa különböző régiói között. Emellett kulcsfontossággal bírnak Magyarország fejlesztésében is. Mindemellett arra is felhívtam a lengyel elnökséget képviselő infrastruktúraügyi miniszter figyelmét, hogy a közlekedésnek szociális dimenziója is van, és erről sem szabad megfeledkezniük.

Ez utóbbi téma, a szociális dimenzió a következő napon már nemcsak említés szintjén került elő, hiszen az esélyegyenlőségi bizottságban a lengyel munkaügyi és szociálpolitikai miniszterrel valamint az esélyegyenlőségért felelős kormánymegbízottal tartottunk eszmecserét. Vendégeink nemcsak az általános prioritásokról beszéltek, hanem megnevezték azokat a konkrét ügyeket is, amelyekben mindenképpen előrelépést kívánnak elérni a Tanácsban. Örömmel hallottam, hogy ebben a listában a szülési szabadságról szóló irányelv is szerepel, amelynek elfogadását éppen a tagállamok akadályozzák hónapok óta. Érdekes adalék, hogy a folyamatban lévő és a napirenden már eddig is szereplő ügyek mellett az elnökség a generációk közötti szolidaritás kérdésére is kiemelt figyelmet kíván fordítani. Bár, azt hiszem, a lengyel szakszervezeti mozgalmi hagyományok miatt ez talán nem is olyan meglepő.

Tanulmányozva az elnökségi programot és meghallgatva a prioritásokról szóló személyes beszámolókat, úgy gondolom, minden okunk megvan bízni abban, hogy a következő hat hónap sikeres és lendületes lesz az Európai Unió számára. Az ígéretet azonban kemény munkának kell követnie, melyhez sok sikert kívánok az első alkalommal a kormányrúdhoz lépő lengyel barátainknak!

2011. április 2., szombat

Növekedés és szolidaritás: új út Európa számára

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. március 28 - április 3.)

A héten Görögországban tartott frakcióülést európai parlamenti képviselőcsoportom, az Európai  Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége. Mára hagyománnyá vált, hogy kihelyezett üléseinken vendégül látjuk az adott ország kormányzatának vezetőit, így kedden Jeórjiosz Papandréu miniszterelnök csatlalkozott hozzánk, míg a szerdai rendkívüli ülésünkön Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter vett részt. A velük való beszélgetéseken elsősorban a két politikus válságkezelési tapasztalai tűntek a legértékesebbnek számomra.

Görögország példája fontos tanulságokkal szolgált mind az Európai Unió, mind a pártcsaládunk számára. Az európai baloldal ugyanakkor végig következetesen azt vallotta - és ezt a miniszterelnökkel folytatott személyes megbeszélésen is igyekeztem hangsúlyozni -, hogy Európa nem fordíthat hátat a bajban egyetlen országnak sem: szolidárisnak kell tehát lennünk a válság sújtotta Görögországgal is. Egyértelműen ki kell azonban mondanunk: a tüneti válságkezelés önmagában nem megoldás! Nagyon örülök, hogy ebben Papandréu miniszterelnök úr is egyetértett: szerinte új növekedési modellre, újfajta együttműködésre, szociális biztonságra, zöld gazdaságra és egy úgynevezett globális kormányzásra van szükség. Ez óriási lehetőség lehet az európai baloldal számára is, ha a megvalósításáért egységesen tudunk fellépni.

A pénzügyminiszter úrral tartott szerdai egyeztetésen a politikai stratégiák helyét a szakmai kérdések és a számok vették át: Jeórjiosz Papakonsztantinu részletesen ismertette velünk, milyen erőfeszítéseket tett és tervez a kormány a költségvetési stabilitás helyreállításáért. A pénzügyminiszter úr mellett a többi felszólalaló is hangsúlyozta továbbá, hogy az európai gazdasági kormányzás terén elért előrelépések mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni annak szociális dimenzióját sem. Úgy gondolom, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az állami szolgáltatásokra nem mint jótékonysági intézményekre kell tekinteni, hanem mint a válság utáni európai gazdasági növekedés potenciális kulcsaira. Ezt európai konzervatív kormányai szemmel láthatóan máshogy gondolják, csak az a kérdés, hogy a választóik mit szólnak mindehhez...

A hét második fele már egy újabb érdekes felkérés jegyében telt: jövő héten Indiában tesz látogatást a Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa (egy héttel később pedig az Európai Parlament) egy-egy delegációja, és az előbbi vezetésére engem kértek fel. Az erre való felkészülés érdekében csütörtökön Brüsszelben egyeztettem az Európai Külügyi Szolgálat munkatársával is. Az EU és India kapcsolatai az utóbbi időben dinamikusan fejlődnek: tavaly decemberben megállapodás született az EU-India stratégiai partnerség politikai dimenziójának továbbfejlesztéséről, és jelenleg is folynak a tárgyalások a szabadkereskedelmi egyezményről. A jövő heti látogatás során találkozunk India alelnökével, kormányzati vezetőkkel és az indiai parlament külügyi bizottságának tagjaival. De minderről részletesen majd a jövő héten!