A következő címkéjű bejegyzések mutatása: its. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: its. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 10., kedd

A férfiak rosszabbul vezetnek - és ennek a nők látják a kárát?


„A közúti balesetek áldozatainak 75 százaléka férfi. Férfiak, akiket ismertünk, akiket szerettünk. Egy férj, egy társ, egy gyermek, egy apa vagy egy barát. (...) Azt mondják, jól vezetnek, és soha nem is volt balesetük. Ami igaz is. Ám egy napon...”

A közlekedési szakbizottság tagjaként és az intelligens közlekedési rendszerekről szóló jelentés szerzőjeként régóta figyelemmel kísérem a közlekedésbiztonsággal foglalkozó programokat, így például a közelmúltban a francia kormány által indított figyelemfelhívó kampányt is, amely a „Nők kiálltványa a biztonságos utakért” címet viseli. Az erről szóló internetes oldalon nemcsak adatokkal, tényekkel és látványos infografikákkal próbálják elrettenteni a vezetőket a sebességhatár túllépésétől vagy az ittas vezetéstől (a balesetek két leggyakoribb okozójától), hanem egyúttal érvekkel is fel kívánják vértezni a nőket, amelyekkel biztonságosabb vezetésre vehetik rá a férfiakat. Hiszen – ahogy a kampány mottója szól: „Mindaddig, amíg férfiak halnak meg az utakon, nőkre van szükség, hogy ezen változtassunk.”

A biztonságos vezetés népszerűsítése nemcsak a bejegyzés elején idézett sorok miatt lehet fontos a nők számára. A francia statisztikai adatok szerint, a közúti balesetek női halálos áldozatainak több mint kétharmada csak utas volt a járműben.

Mindazonáltal a biztonságos és tudatos vezetés mellett az is fontos, hogy gyors és szakszerű segítséget kapjunk, ha bekövetkezik a baj. A statisztikák alátámasztják, hogy a legmodernebb berendezésekkel – így például stabilitáskontrollal és elektronikus segélyhívóval felszerelt intelligens autók – több ezer emberélet megmentéséhez járulhatnak hozzá. Az említett kampány honlapján olvasható tanácsokat azonban mindenkinek érdemes megszívlelni:

Tíz érv a férfiak meggyőzésére a biztonságos vezetés előnyeiről


1. A nagy sebesség kevés időt takarít meg.


A 130 km/h sebesség helyett 140 km/h-val száguldók 100 km távolság alatt mindössze három percet takarítanak meg. Megéri a kockázat? Minden ötödik halálos balesetet a sebességhatár túllépése okozza.


2. Minél nagyobb a sebesség, annál kevesebbet érzékelünk környezetünkből.


Míg 40 km/h sebességnél a látótér 100 fokos, 130 km/h sebességnél mindössze 30. 


3. A motorral nagyobb az esélye egy halálos balesetnek.


Míg a kétkerekű járművek a forgalom két százalékát adták 2010-ben, a halálos áldozatok negyedét a motorvezetők tették ki.


4. Minden harmadik halálos balesetet az alkohol okoz.


Az alkoholos befolyásoltság a vezető halálozási ok a franciaországi utakon. Az alkohol hatására hajlamosak vagyunk a kockázatok alábecslésére, valamint saját képességeink túlértékelésére. Az alkohol beszűkíti a látóteret, hatással van a mélységérzékelésre és megzavarja a mozgáskoordinációs képességet. 


5. Ne akarjuk legyőzni a vezetés közben ránktörő álmosságot


Minden harmadik halálos baleset a vezető fáradtsága miatt következik be. A vezetőnek az álmosság első jelére meg kell állnia, mert ilyenkor a balesetveszély három- vagy akár négyszeresére is nőhet. Érdemes szem előtt tartani, hogy 17 óra éber állapot 0,5 g vérbe kerülő alkohol hatásának felel meg. 20 perc pihenő ugyanakkor már elegendő a vezetési képesség visszanyeréséhez.


6. Ha „rátapadunk” az előttünk haladó autóra, nem lesz elég helyünk fékezni.


Mindig tartsuk be a biztonságos követési távolságot, hiszen bármikor szükség lehet vészfékezésre. A távolságnak elegendőnek kell lennie a vezető reakcióidejére és a fékezésre is. Például 50 km/h sebesség mellet,t 14+14 méterre, 90 km/h sebesség esetén viszont már 25+45 méterre van szükség a megálláshoz. 


7. Az ismert út veszélyesebb.


A minden nap megtett útvonalak hamis biztonságérzetet adnak. A halálos balesetek 78 százaléka a lakóhely közelében történik.


8. A telefonálás 50 százalékkal növeli a reakcióidőt.


A halálos áldozatokkal járó balesetek 10 százalékát a vezető mobiltelefon-használata okozza. 


9. Lámpák: az egyetlen mód a többi vezetővel való kommunikációra.


Az index használata segít a többi vezetőnek felmérni a saját pozícióját. Azonban irányváltás előtt használjuk a visszapillantó tükröket, és magunk is győződjünk meg arról, hogy az út szabad.


10. A biztonsági öv bekapcsolásával tizedére csökkenthető a halálos baleset kockázata.


Ne felejtsük el: egy ütközés esetén, már 50 km/h sebesség mellett is halálos sérüléseket szenvedhet a be nem kapcsolt utas.

2011. szeptember 11., vasárnap

Egy izgalmas ősz nyitánya

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. szeptember 5-11.)

Az elmúlt napok nagy nyüzsgésében a csendesebb nyári időszaknak már nyoma sincs az Európai Parlament folyosóin. A heti találkozókat az őszi munkarend kialakításával kapcsolatos teendőink uralták. Így volt ez kedden is, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének vezetőségi ülésén, ahol a legfontosabb teendőnk az Egyesült Nemzetek Szervezete és más civil szervezetek képviselőivel való októberi találkozónk előkészítése volt, amelyre New Yorkban kerül sor. Több találkozót tervezünk demokrata párti politikusokkal is, hogy meghallgathassuk tapasztalataikat az esélyegyenlőségi politikák terén. A legfontosabb kérdést a nők gazdasági függetlenségének megteremtése jelenti, amely a jelenlegi gazdasági körülmények között már önmagában is óriási kihívás, de a nők helyzetével és jogaival kapcsolatos konzervatív álláspontok térnyerése  tovább bonyolítja a helyzetet. Meggyőződésem, hogy transzatlanti partnereink hasznos tapasztalatokat osztanak majd meg velünk, amellyel elejét tudjuk venni az eddigi elért eredményekre óriási fenyegetést jelentő konzervatív visszalépéseknek. A New York-i és washingtoni látogatás előkészítésén túl az ülésen vendégül láttuk a Szocialista Fiatalok Nemzetközi Uniójának képviselőit, akik bemutatták legújabb kampányukat és szervezetük tevékenységét, amelyből egy kis ízelítőt már kaphattam augusztusban, a remekül sikerült IUSY Világfesztiválon.

Szerdán az alkotmányügyi bizottság is megtartotta első őszi ülését, melynek elején megemlékeztünk az oslói terror áldozatairól. A bizottság ülésén szavaztunk a 2012-es költségvetésről, amelynek során az általam benyújtott módosító indítványok is megkapták a szükséges többséget.

Csütörtökön, a közlekedési bizottság ülésére vendég is érkezett: Neelie Kroesszel, az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős tagjával az elektronikus segélyhívó rendszerek elterjesztéséről tartottunk eszmecserét. A biztos asszonyt arról kérdeztem, hogyan fogja áthidalni a Bizottság azt, hogy egyes tagállamok nem mutatnak hajlandóságot a szükséges lépések megtételére, holott ezeken a - női brosstűnél alig nagyobb - eszközön akár életek is múlhatnak.

Az Európai Bíróság egy tavaszi ítélete nyomán fennáll a veszélye annak, hogy jelentősen megemelkedjenek a biztosítási díjak. Ezzel a témával kapcsolatban is részt vettem egy megbeszélésen a héten, de az ősszel ez a téma még sokszor elő fog kerülni. Az Európai Parlament - pártállástól függetlenül - szeretné elérni az árképzés olyan átalakítását, amely nem feltétlenül jár áremelkedéssel a fogyasztók számára. Az eddigi, biztosítókkal, képviselőkkel és más szakemberekkel folytatott egyeztetések alapján jó esélyt látok arra, hogy sikerül ezt a célkitűzésünket elérni.

Pénteken - már Magyarországon - az MSZP Nőtagozatának elnöksége is megtarotta első őszi ülését, ahol  - a PES Womenhez hasonlóan - áttekintettük őszi teendőinket és megszerveztük az előttünk álló hónapok munkáit. Akárcsak Brüsszelben, az ősz idehaza is izgalmasnak ígérkezik!

Fényképek a Rozmaring Kertvendéglő - remekül sikerült - 20. születésnapi ünnepségéről, amelyet hétvégén rendeztek.

2011. május 16., hétfő

Európa Naptól az ACP-közgyűlésig

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. május 9-15.)

Az elmúlt héten került sor az Európai Parlament májusi plenáris ülésére, ahol a legnagyobb figyelmet kétségkívül a határok nélküli Európát és a schengeni vívmányokat veszélyeztető tagállamok ügye élvezte, azonban a szakterületeimen is születettek fontos döntések. Mindenek előtt azonban szeretnék kitérni az Európa nap alkalmából tartott megemlékezésre, ahol a Schuman nyilatkozaton túl az Európai Unió zászlajának negyedszázados évfordulójáról is megemlékeztünk. Jerzy Buzek elnök úron kívül jelen volt elődje Hans-Gert Pöttering is, a magyar elnökséget pedig Győri Enikő államtitkár képviselte. Jóleső érzés volt, hogy az aznap estre rendezett strasbourgi hangversenyen Beethoven elmaradhatatlan Örömódája mellett Liszt Ferenc magyar rapszódiái is felcsendültek.



Kiemelkedő jelentőségűnek tartom, hogy az EP támogatta az Európai Bizottsággal közös lobbiregiszter felállítását, amelyet a kevésbé pejoratív “átláthatósági nyilvántartás”-nak kereszteltük el. A megalapozott döntéseink meghozatalához komoly segítséget jelentenek az egyes érdekérvényesítő-szervezetek munkatársai, szakértői, azonban az elmúlt időszak botrányai is megmutatták, hogy a rendszer javításra szorul. Írásbeli hozzászólásomban kifejtettem, hogy a mindenki számára hozzáférhető nyilvántartás komoly lépés az átláthatóság növelése és a polgárok bizalmának megerősítése felé, azonban további intézkedéseket is szükségesnek tartok. Ha minden a tervek szerint halad, a nyilvántartás már júniusban működni fog, és ahhoz a harmadik fontos uniós intézmény, a Tanács is csatlakozni fog.

A közlekedési bizottság tagjaként és az intelligens közlekedési rendszerek parlamenti témafelelőseként régóta figyelemmel kísérem a közlekedésbiztonsággal foglalkozó uniós kampányokat, köztük az eSafety Challenge projektet is, amelynek részeként szerdán a Strasbourgba látogatott Michael Schumacher. A forma-1-es világbajnok szorgalmazta, hogy minden új gépjárművet szereljenek fel a legújabb intelligens közlekedésbiztonsági eszközökkel. Ahogy azt már korábban is hangsúlyoztam: a statisztikák is alátámasztják, hogy a legmodernebb berendezésekkel, így például stabilitáskontrollal és elektronikus segélyhívóval felszerelt intelligens autók több ezer emberélet megmentéséhez járulhatnak hozzá.



Szerdán az EU és India közötti szabadkereskedelmi megállapodásról fogadtunk el határozatot, amelyről már ezen a blogon is olvashattak a márciusi indiai látogatásom kapcsán. Akkor írtam a kívánatosnál lassabban haladó tárgyalásokról, és sajnos azóta sem sok előrelépés történt. A határozatban a tárgyalások év végi befejezésére szólítottuk fel a feleket, valamint arra, hogy az egyezmény a viszonosság elvének teljes körű érvényesítése mellett valamennyi ipari termékre terjedjen ki. A Parlament azt is szeretné elérni, hogy az egyezmény kötelező erejű emberi jogi, környezetvédelmi és társadalompolitikai rendelkezéseket is tartalmazzon. Remélem, a tárgyalásokat vezető Európai Bizottság sem csak a szavakban lesz eltökélt az európai értékek érvényesítésében.

A plenáris ülés utolsó napján, csütörtökön az esélyegyenlőség került előtérbe. Két jelentést is elfogadtunk az oktatásról, melynek kapcsán alkalmunk nyílt megvitatni, hogy milyen reformokra lenne szükség az uniós oktatási és ifjúsági programokban. A Parlament ezúttal is határozottan kiállt a legrászorultabbak mellett: egyértelműen kinyilvánítottuk, hogy a fiatal szülőknek, az oktatásba visszatérni kívánóknak és a fogyatékkal élők számára külön forrásokat kell biztosítani, hogy támogathassuk őket céljaik megvalósításában. Közismert tény, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolását az oktatásban kell kezdeni. Ezt nagyban elősegítené, ha a lányokat a műszaki és természettudományi területen való továbbtanulásra ösztönöznénk, míg a fiúk körében a pedagógusi és szociális jellegű munkaköröket népszerűsítenénk.

A hét végére szerencsére budapesti esemény is jutott. Szombaton kezdődött és szerdán ér véget az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni (ACP) országok közös parlamenti közgyűlése, amelynek a munkájában az Európai Parlament által delegált tagjaként vettem részt. Habár a formális megnyitóra csak ma kerül sor, már a hétvégén is több munkacsoport-ülést tartottunk, valamint szombaton Női Fórumot rendeztünk. A fórum társelnökeként nagyon büszke vagyok a sikerre: közel kétszázan voltak kíváncsiak a rendezvényre, többek között az ACP főtitkára is. A közgyűlés a hivatalos megnyitóval és a fejlesztéspolitikáért felelős biztos részvételével ezen a héten folytatódik.

2010. július 9., péntek

Biztonság, környezetvédelem és gazdaságosság

Néhány gondolat az intelligens közlekedési rendszerekről

A héten végre a plenáris ülésen is megvitattuk dán kollégám, Anne E. Jensen intelligens közlekedési rendszerekről kapcsolatos jelentését, amelyről az elmúlt hónapokban többször szó esett a közlekedési és idegenforgalmi bizottság illetve a szocialista frakció munkacsoportjának tanácskozásain. Erről a témáról most nemcsak azért szeretnék most írni, mert nagyon izgalmasnak tartom, hanem azért is, mert az előző parlamenti ciklusban én is készítettem egy hasonló témájú jelentést, és a közlekedési bizottság póttagjaként azóta is rendszeresen kapcsolatot tartok fenn a területen tevékenykedő szakmai szervezetekkel, így például az ERTICO-val is.

Az intelligens közlekedési rendszerek elterjedését három okból tartom fontosnak: egyrészt gazdasági okokból, hiszen miközben az autók száma dinamikusan emelkedik, a városokban rendelkezésükre álló közutak mennyisége nem változik. A városi térségekben koncentrálódó forgalmat csak az intelligens közlekedési rendszerek alkalmazásával lehet mérsékelni és optimalizálni. Amellett, hogy ez az áru- és személyfuvarozás szempontjából sokkal gazdaságosabbá teheti a folyamatokat (így végső soron hozzájárulva Európa versenyképességének növekedéséhez), kényelmi jelentőéggel is bír. Ennek köszönhetően elkerülhetjük azt, hogy a munkából hazafelé rendszeresen dugókban kelljen ülnünk, vagy azt, hogy a nyaralásunkat rontsa el egy-egy feltorlódott kocsisor. Az intelligens közlekedési rendszer része a dinamikus forgalomirányítás, amely az aktuális forgalmi adatokat elemezve gondoskodik a forgalom zökkenőmentes biztosításáról. Az új technológia még parkolási információt is tud adni, megkönnyítve ezzel az olykor lehetetlennek tűnő parkolóhely-szerzést. Ennek rajtam kívül bizonyára mások is nagy hasznát vennék :-)

Az intelligens közlekedési rendszerek másik előnye a biztonság növelése. Ez nemcsak politikusként és szakemberként, de anyaként is nagyon fontos számomra, hiszen mindkét fiamnak van már jogosítványa. Olyan megoldásokról van itt szó, mint például az eSegélyhívó-technológia, amely közúti balesetek esetén automatikus riasztja a segélyszolgáltatásokat. A – többek között – elektronikus segélyhívóval (és stabilitáskontrollal) felszerelt intelligens autók több ezer emberélet megmentéséhez járulhatnak hozzá. A technológiát 2012-ig kell teljesen kiépíteni, és így remélhetőleg sikerül megvalósítanunk az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács célkitűzését, amely 2020-ra 40 százalékkal szeretné csökkenteni a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát.

Végezetül: az intelligens közlekedési rendszerek nemcsak gazdaságosabbá, kényelmesebbé és biztonságosabbá, hanem ezáltal környezetkímélőbbé is teszik a közlekedést. A közlekedési szektor napjainkban az egyik legnagyobb szennyező, így az Európai Unió által kitűzött háromszor húszas célkitűzések csak úgy valósíthatóak meg, ha mindannyian kivesszük belőle a részünket. Egyszerű példa, de úgy gondolom, mindenki számára világos, hogy ha kevesebb jármű áll dugóban, kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak ki - feleslegesen.

Nagyon fontos, hogy minél többet beszéljünk az új lehetőségekről, hiszen a technika jó része már ma is adott, csak kevesen élnek vele. Be kell látnom, hogy a figyelemfelhívás sajnos nem elég: sok kereskedő még most sem hangyúlyozza eléggé az új technológiák előnyeit (szemben például az autók színével), de még ha hangsúlyozzák is, sokan nem tudják megfizetni ezt.  Így politikai döntéshozóként a mi felelősségünk, hogy megfelelő szabályozási keretet alakítsunk ki, amely hozzájárul az intelligens technológiák megfizethető elterjedéséhez, Európa közlekedésének biztonságossá, kényelemessé, kevésbé környezetszennyezővé és gazdaságosságossá tételéhez.