Eltűnő határok

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. április 11-17.)

A címben szereplő két szó nagyon jól kifejezi azt a jelenséget, amelyet az elmúlt hét eseményei többször is eszembe juttattak - legyen szó egy Európát átszelő utazásról, a környezet védelméről vagy a nemek közötti esélyegyenlőség, mint a gazdasági növekedés egyik előfeltételének megteremtéséről.

Az EU-kínai környezetvédelmi együttműködést segítő új, pekingi központ megnyitója, illetve a nők munkaerő-piaci részvételének növeléséről szóló barcelonai kerekasztal-beszélgetés - amelyekről már beszámoltam az elmúlt napokban - során többen is megfogalmaztuk: az országok között szorosabbá váló kapcsolatok lehetőséget és felelősséget egyaránt jelentek számunkra.



Fontos, hogy nem csak európai uniós szinten kell gondolkodnunk, hiszen - ma már közhelyszámba megy, hogy - a globális problémák nem ismernek határokat. Így például nekünk is érdekünk, hogy a világ más részein is átálljanak az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó technológiákra, ugyanakkor a felelősségünk arra is kiterjed, hogy más területeken is példát mutassunk a többi országnak. Erre kiváló példa a női esélyegyenlőség kérdése - a munkaerőpiactól kezdve a nyugdíjakig. Ez utóbbi témáról egyébként az ATV reggeli műsorában beszélgettünk szerdán:



Ebbe a sorba jól illeszkedik az az irányelv-tervezet is, amelyet az európai parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottságában vitattunk meg a héten. A javaslat - amely lehetővé tenné a más tagállamban kiszabott közlekedési bírságok behajtását egyes közlekedési szabálysértések esetén - elsődleges célja, hogy radikálisan csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. Ez régi törekvése az uniós közlekedéspolitikának, a megvalósítását ugyanakkor jelentősen hátráltatja, hogy a külföldön, más tagállamban elkövetett, emberéleteket is veszélyeztető szabálysértések után kiszabott büntetések jelentős részét nem tudják behajtani a felelőtlen vezetőkön. Csak egyetlen megdöbbentő adatot szeretnék idézni: 2007-ben 43 000 haláleset történt, ami olyan, mintha az Európai Unióban minden héten öt közepes nagyságú utasszállító repülőgép lezuhant volna. Úgy gondolom, hogy az irányelv szükségessége vitathatatlan, azonban a tagállamok közötti különbségek (elsősorban a szabálysértések súlyának megítélése) miatt a Tanács nem kezelte kellő bátorsággal a kérdést. A 2010-es belga elnökség ugyanakkor ezen a téren is kiváló munkát végzett, és sikerült kompromisszumra bírni a tagállamokat. A kérdésről a Parlament várhatóan a júliusi plenáris ülésen szavaz, és ha a tagállamok részéről is meglesz az akarat, a jogalkotási eljárás már a második olvasatban le is zárulhat.

Az embereket nem szabad potenciális terroristaként kezelni!

Az elmúlt hónapokban az európai polgári kezdeményezésről szóló jelentésem tette ki a parlamenti munkám legnagyobb részét, és ez jól látszott a blogon szereplő témákban is. Most, hogy a jelentés parlamenti vitája befejeződött, úgy gondolom, eljött az ideje, hogy más szakterületeimről is hírt adjak itt. Remek alkalom ehhez, hogy a napokban a közlekedésügy terén egy igen fontos kezdeményezést jelentett be az Európai Bizottság a nemzetközi légijáratok utasaitól begyűjtött adatokat szabályozásáról. A javaslat értelmében Európa biztonságának fokozása érdekében az EU területére érkező vagy onnan induló járatokat üzemeltető légitársaságoknak részletes adatokat kellene szolgáltatniuk az utasokról. Minden olyan személytől, aki terrorizmussal, drogkereskedelemmel, embercsempészettel vagy más súlyos bűncselekménnyel hozható összefüggésbe megtagadnák a beszállást, vagy akár azonnal le is tartóztathatják őket.

Az utasadat-nyilvántartási rendszert már a világ számos más részén alkalmazzák, így az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is. (Így az oda utazó európaiak adatait is továbbítják a célország hatóságai felé.) Ezek az országok valamint az Európai Unió tagállamai közül is többen határozottan kiállnak a rendszer mellett, mivel szerintük a tapasztalatok igazolják annak sikerességét.

Vitathatatlan, hogy lépéseket kell tennünk a biztonság növelése érdekében, azonban eddigi tapasztalataim szerint a Bizottság és a tagállamok olykor nem fordítanak kellő figyelmet a személyes adatok és a magánélet védelmének fontosságára. Jól mutatja ezt a testszkennerek esete, amelyről hosszú vitákat folytattunk az EP-ben az elmúlt évben.

Az új szabályok kialakításában a Parlament egyenrangú társjogalkotóként vesz részt, így a tárgyalások során alkalmunk lesz ezeket az aggályainkat felvetni, és megfelelő garanciákat beépíteni a jogszabályba. Részletesen meg kell hallgatnunk az utasadatokat már gyűjtő országok tapasztalatait. Az utasadat-gyűjtést ellenzők szerint elegendő lenne a meglévő tagállami adatbázisok egyesítése, és nincs szükség egy újabb - érzékeny személyes adatokat tartalmazó - rendszerre. Kíváncsian várom, melyik oldal tudja jobban alátámasztani az álláspontját. Egy biztos: az Európai Parlament támogatását csak meggyőző érvekkel lehet majd megszerezni ebben a vitában, de az összes utast (és tovább folytatva a gondolatmenetet: valamennyi polgárt) semmi esetre sem lehet potenciális terroristaként kezelni!