Hogyan készülünk a jövő évi európai választásokra?

Csütörtökön, a plenáris héten, Strasbourgban találkoztam hat amerikai újságíróval, akikkel a 2014-es európai parlamenti választások fontosságáról, és az ezzel járó kihívásokról beszélgettem. A tengerentúli szakemberek meglepően nyitottak voltak. Természetesen fő területem, a nemek közötti egyenlőség ugyancsak szóba került.

Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió viszonya mindig is kiemelten fontos volt. Ezt jól érzékelteti az EP Iroda megnyitása Washingtonban, valamint a két partner között készülő szabadkereskedelmi megállapodás. Személy szerint háromszor jártam január óta az Egyesült Államokban, ahol részt vettem Barack Obama beiktatási ceremóniáján is. Az utak a női jogok és a nemek közötti esélyegyenlőség erősítésére irányultak. Az amerikai elnök beiktatásán a PES, későbbi látogatásaimkor pedig a FEPS és az S&D delegációjának tagjaként vettem részt.

Az újságíróknak elmondtam, hogy a különböző politikai- és média-kultúra nem akadály, egyenesen előny, hiszen így tudunk a legtöbbet tanulni, meríteni egymástól. Eztán rátértem fő témánkra, a 2014-es EP-választásokra.

A lisszaboni szerződés hatályba lépése óta, 2014-ben rendeznek első alkalommal európai parlamenti választásokat. Mit is jelent ez? A lisszaboni szerződés megerősítette az unió demokratikus alapjait: nemcsak az Európai Parlament hatásköreit bővítette, de más intézkedésekkel is növelte az EU demokratikus legitimitását. Az európai polgári kezdeményezés létrehozásával – amelyben jelentéstevő voltam – például lehetővé tette, hogy az uniós polgárok közvetlenül részt vehessenek az uniós döntéshozatalban. A válságból való kilábalás és a fenntartható növekedés előmozdítása érdekében, az Európai Unió várhatóan a jövőben fontos lépéseket fog tenni a gazdasági és politikai unió elmélyítése érdekében.

Azonban Európának először a demokratikus válsággal kell megbirkóznia. Ez alatt azt értem, hogy a nemzeti érdekeket egyre inkább szembeállítják a közös érdekekkel, mialatt az euroszkeptikusok mind több teret nyernek, s míg a közösség marakodik, addig ezek a kis csoportok – mondhatni – dörzsölik a tenyerüket. Nacionalizmussal és populizmussal szerzik a szavazatokat, amelyek nagyon veszélyes fegyverek. Ezt már jól ismerjük: a történelem során számtalan példát láttunk rá.

A jövő évi európai választásokat várhatóan az eddigieknél korábban, 2014. május 22. és 25. között tartják. A korábbi időpontnak köszönhetően, több idő állna az EP rendelkezésére az Európai Bizottság új elnöke 2014. júliusában esedékes megválasztására, és várhatóan a részvétel is magasabb lenne a pünkösdi ünneppel egybeeső június eleji időponthoz képest. A javaslatot az EP 2013. május 21-én fogadta el, azonban még a Tanácsnak is jóvá kell azt hagyni. Magyarországon az EP- és országgyűlési választásokat egy időpontban fogják megtartani. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy minél több állampolgárt sikerüljön bevonni a folyamatba, sokan járuljanak az urnákhoz, s elzavarják a megszorításokkal operáló jobboldali formációkat.

2013 a polgárok európai éve, ám mi, Európai Szocialisták, úgy véljük, minden év róluk kell szóljon! Sokszor elfelejtünk arról beszélni, hogy mennyi mindent is köszönhetünk az uniónak. Gyakran csak a negatív dolgokat akarjuk észrevenni. Fel kell hívni az állampolgárok figyelmét azokra a vívmányokra, amelyek nélkül mindennapjaink nehezebbek lennének. Így talán sikerül bezárni azt a szakadékot, amely miatt alacsony a részvétel az EP-választásokon. Továbbá nem felejthetjük ki a fiatalokat, akik jelenleg – a megszorítások miatt is eldurvult gazdasági válság miatt – szinte a legnehezebb helyzetben vannak. A 18-24 évesek között hatalmas méreteket öltött munkanélküliséggel kezdenünk kell valamit. Erre már vannak kísérletek is, mint az Ifjúsági Garancia, amelyet mi, szociáldemokraták, teljes mellszélességgel támogattunk, s számos szakértő bevonásával  dolgoztunk ki több mint egy éven keresztül. Viszont az előirányzott pénz elsőre kevésnek tűnik. Sokkal nagyobb összegeket kell bevonni a folyamatba, ha hosszú távon akarjuk megoldani a problémát.

Az európai szintű politikai pártok az unión belüli integráció fontos tényezői. Hozzájárulnak az európaiság-tudat kialakításához és az uniós polgárok politikai akaratának kinyilvánításához. A pártok működésének átláthatóbbá és láthatóbbá tétele érdekében, az EP egységes jogállást szeretne biztosítani az európai szintű pártok és pártalapítványok számára. A pártok hatékony működését segítő keretek megteremtése azért fontos, mert kiemelt szerepet játszanak a határon átívelő, valóban európai viták elindításában és ösztönzésében, amelyekről az EP-választásokat megelőző kampányoknak is szólniuk kellene. Az európai pártok révén, a polgárok aktívabban kapcsolódhatnának be az uniós ügyekről szóló vitákba.

A lisszaboni szerződés számos ponton megerősítette az Európai Parlament jogköreit, így többek között az Európai Bizottság elnökének személyére is az EP-választások eredményeinek figyelembe vételével kell javaslatot tenni. Új dolog, hogy a Bizottság elnökére – a megfelelő egyeztetések lefolytatását követően – formálisan az Európai Tanács tesz javaslatot, amelyet ezt követően a Parlamentnek kell jóváhagynia.

Az Európai Szocialisták Pártja 2011 novemberében hozott döntést arról, hogy a pártcsaládot alkotó nemzeti pártok közösen hoznak döntést arról, kit jelölnek az Európai Bizottság elnökének. A közös elnökjelöltet egy demokratikus és átlátható folyamat révén választják ki, amelynek során valamennyi tagpárt szavaz a jelöltekről. A demokratikus és átlátható kiválasztás természetesen a tagpártokkal szemben is követelmény – saját szavazásaik lebonyolítása során. Az előzetes tervek szerint, a jelöltállításra október 31-ig lesz lehetőség, majd ezt követően, a tagpártoknak decemberben és januárban kell lebonyolítani a belső szavazásokat.

A bizottsági elnökjelölt demokratikus és átlátható kiválasztásával az ESZP célja az EP-választások európai jellegének hangsúlyozása, az unió demokratikus legitimációjának megerősítése és a polgárok EU-hoz történő közelebb hozása. Emellett szeretnék elkerülni a 2009-es európai választáson történtek megismétlődését is, amikor az Európai Szocialistáknak a Bizottság élére nem volt jelöltjük a néppárti José Manuel Barrosóval szemben, és így az európai baloldal nem volt kellően látható a választási kampány során.

Az európai szocialisták kezdeményezését később a többi európai párt is magáévá tette: 2012. novemberben az EP állásfoglalást fogadott el, amelyben felszólította az európai politikai pártokat, hogy nevezzék meg jelöltjüket a Bizottság elnöki posztjára. Az állásfoglalás sürgette továbbá, hogy az új Európai Bizottság lehető legtöbb tagja az EP-képviselők közül kerüljön ki, illetve, hogy – a nemek közötti egyensúly érdekében – minden tagállam egy női és egy férfi biztosjelöltet is állítson.

Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) elnöke, Sigmar Gabriel május végén jelentette be az ESZP miniszterelnöki találkozóján, hogy az EP jelenlegi elnökét, az európai baloldali pártok közös jelöltjének az Európai Bizottság élére Martin Schulzot javasolják, aki a baloldal karizmatikus figurája. Bár már több párt kifejezte támogatását az EP jelenlegi elnöke mellett, mindez természetesen még nem tekinthető hivatalos döntésnek: az elnökjelöltet átlátható és demokratikus folyamat során fogják megválasztani az ESZP tagpártjai.

A nemek közötti egyenlőséget a választások során is kiemelten fontos ügyként kezeljük. Az ESZP Nőszervezetének elnökeként, büszkén mondhatom, hogy mi, az ESZP, a nők pártja vagyunk, s minél több területen szeretnénk elérni áttöréseket a női jogok és az esélyegyenlőség kérdésében. Van még bőven tennivalónk az ügyben. A nőkre nagy szükségünk van a választásokon, s szeretném, ha nem csak szavazóként, de jelöltként is minél több nőtársam szerephez jutna!

Fiatalok nélkül nincs aktív demokrácia

Veszélyt jelent-e a demokráciára, ha a fiatalok elfordulnak a politikától? Brüsszelben az Európai Ifjúsági Fórum és az Euranet Plus európai rádióhálózat erről a témáról szervezett rádióvitát, amelyen valamennyi nagy európai párt képviselője, valamint Andor László, a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős európai biztos barátom is részt vett. Az Európai Szocialisták Pártját én képviseltem.

A fiatalok részvételi aránya a legutóbbi európai választáson igen alacsony volt: a teljes népesség 43 százalékos részvételi arányával szemben, a 18-24 éves korosztálynak mindössze 29 százaléka élt választójogával. Meggyőződésem, hogy a fiatalok életére egyre nagyobb hatással vannak az uniós szinten hozott határozatok. Ezért a döntéshozatalba való bevonásuk kulcsfontosságú, hiszen ők a jelen, nem csak a jövő nemzedéke. A fiatalabb korosztálynak is éreznie kell, hogy döntéseinek súlya van, és azokért felelősséggel tartozik. Mi, európai szocialisták, hiszünk az aktív demokráciában, ahol a választópolgárok részesei a döntések meghozatalának. Kiváló példa erre az európai szocialisták által javasolt ifjúsági garanciaprogram, amelynek kidolgozása során, az ESZP ifjúsági szervezetével, a téma legkiválóbb szakembereivel és civil ifjúsági szervezetekkel, korosztályukat jól ismerő fiatalokkal működtünk együtt. 2013 az EU állampolgárainak éve, de itt tenném hozzá, hogy minden év róluk kell, hogy szóljon, s ebben kiemelt figyelmet kell szánnunk a fiataloknak. Álljunk ki közösen az európai értékek mellett! „A Te jövőd a Mi jövőnk!” – ez legyen a közös mottó!

Az Európa-szerte megfigyelhető, megszorításokra alapuló jobboldali politika megbukott, s kiábrándította az embereket. Sajnos hazánkban az átlagosnál is elszomorítóbb a helyzet, hiszen Orbán Viktor és kormánya folyamatosan aláássa a demokráciát. A félelemre épít, miközben gátlástalanul kizsákmányolja és becsapja magyar népet, hogy saját klientúrája zsebét tömje tele; „trafikolnak”. Ebből az apátiából szeretnék az európai szocialisták felrázni az embereket, s egy szabadságon, egyenlőségen, és nem utolsó sorban munkahelyteremtő gazdasági intézkedéseken alapuló demokráciát kívánnak építeni, ahol a bérből, munkából élők tisztességesen meg tudnak élni. A fejlődés, munkahelyek teremtése elengedhetetlen, hiszen ma Európában a fiatalokat érinti leginkább a munkanélküliség. Több mint 5,6 milliónyian vannak jelenleg.

Magyarországon jelenleg a szakmát, diplomát szerző fiatalok 30 százaléka munkanélküli. Ebből következően, a fiatalok esetében különösen nagy az elszegényedés veszélye. Sajnálatos tény, hogy a legtöbbje akaratán kívül kerül ebbe a helyzetbe. A legáltalánosabb tényező, hogy számos fiatal szakképzetlenül, iskolai tanulmányait félbehagyva kerül ki az iskolából, így a munkaerő-piaci lehetőségei rendkívül lecsökkennek. Erre persze a Fidesz-kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája is rátesz. Sorra vonulnak ki a külföldi vállalatok, a magyar vállalkozások pedig tönkremennek. Így a kormány gyakorlatilag 500 ezer honfitársunkat üldözte el az országból. Azokat, akik a munka reményében külföldre vándoroltak. Az MSZP világos programot alkotott a fent említett problémák kezelésére. Esélyegyenlőség, bővülő foglalkoztatás és intelligens társadalom a jelszavai ennek a vitairatnak, amely letölthető a párt honlapjáról is.

Ha a fiatalok hátat fordítanak a politikának, az az unió hitelességét, és végső soron az európai integráció eddigi eredményeit is veszélybe sodorja. Éppen ezért, az a véleményem, hogy gátat kell szabnunk – a gyakran szélsőséges – euroszkeptikus pártok térnyerésének, és meg kell erősíteni az európai intézményekbe és az uniós együttműködésbe vetett bizalmat. Ehhez a társadalmi igazságot és az egyenlőséget kell az európai projekt középpontjába állítani, valamint a választásokon olyan jelölteket indítani, akik a társadalom valós összetételét tükrözik. Ezen a programon dolgozik az Európai Szocialisták Pártja is. Az Európai Szocialisták Pártja megértette az üzenetet, s ezért megduplázza fiatal, 40 év alatti képviselőjelöltjei számát a jövő évi választáson, és az újonnan felállított Progresszív Akadémia révén, további szellemi támogatást nyújt a fiatal jelölteknek.

A rádióvita után az elnoksegtudositoi.eu szerkesztői is készítettek velem egy videó-interjút, amelyet az alábbi linken lehet megtekinteni:

Az elmúlt hetek az Európai Parlamentben és azon kívül

Régóta nem jelentkeztem már blog bejegyzéssel, de kérem, nézzétek el nekem ezt a hiányosságot! Az elmúlt időszakban nagyon sok dolgom akadt. Az Európai Parlamentben és otthon is voltak jócskán teendőim. Megpróbálok most mindenről beszámolni nektek.

Átláthatóbb működést és egységes jogállást szeretne biztosítani az Európai Parlament az európai szintű pártok és pártalapítványok számára. Az új szabályozást már a jövő évi EP-választások során is alkalmazni szeretnénk, ezért a Parlament rövidesen tárgyalásokat kezd a Tanáccsal. Ezzel kapcsolatban árnyék jelentéstevőként én is kifejtettem véleményemet. Szerintem az európai politikai pártok megerősítése a részvételen alapuló kormányzást, és végső soron az uniós intézményrendszer demokratikus működésének megerősítését szolgálja. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az unióban a demokratikus európai politikai pártoknak egységes jogállásuk legyen, ami uniós jogon alapul. Az európai szintű pártoknak, valamint a szakpolitikai kutatásokat végző alapítványaiknak kulcsszerepük van az országhatárokon átívelő, valóban európai viták ösztönzésében. Mindez nagyban hozzájárul az európai intézmények és a polgárok közötti közvetlen kapcsolat megerősítéséhez is.

A litván LSDP tavaly decemberi választási győzelme óta, most került sor először kongresszusra, ezért személyesen kívántam Algirdas Butkevičius miniszterelnöknek sok sikert kormánya munkájához, különös tekintettel a júliusban hivatalba lépő, féléves litván EU-elnökség idejére. Beszédemben kitértem az európai ifjúsági garanciára, amely szerintem kiváló lehetőséget jelent Litvániának, hogy – az ír munkáspárti kormány által vezetett, 2013 első félévi EU-elnökség munkájára építve – sikeresen kezeljék Európa jelenlegi, talán legsúlyosabb válságát: a fiatalok munkanélküliségét.

Továbbá elismerésem fejeztem ki Algirdas Butkevičius miniszterelnöknek, amiért az LSDP nőszervezetének vezetője, Birutė Vėsaitė személyében, női gazdasági minisztert nevezett ki, világosan jelezve elkötelezettségét a nemek közötti esélyegyenlőség iránt.

Születésnapot is ünnepeltünk Brüsszelben, mégpedig az európai polgári kezdeményezését. Ebben jelentéstevőként közreműködtem. Az eddig napvilágot látott kezdeményezések száma és az ezekben megfogalmazott célkitűzések optimizmusra adnak okot. Azonban első kezdeményezések során, a szervezők előre nem látott technikai nehézségekkel szembesültek, amelyeket részben sikerült megoldani. Bízom benne, hogy a 2015-ben esedékes teljes körű felülvizsgálatot követően, a folyamat még egyszerűbbé válik. De most, mindenekelőtt az uniós intézmények és a tagállamok együttműködésére van szükség, hogy minél több európai ismerkedhessen meg azzal a lehetőséggel, hogy az európai polgári kezdeményezés révén, közvetlenül is alakíthatja az európai együttműködést, Európa jövőjét!

A Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága delegációjának tagjaként, két napra Portugáliába látogattam, hogy a helyszínen tanulmányozzuk a portugáliai társadalmi és munkaerő-piaci folyamatokat. A portugál kormány több tagjával is megbeszélést folytattunk, így Teresa Morais esélyegyenlőségi és Pedro Roque munkaügyi államtitkárral, valamint a portugál törvényhozás esélyegyenlőségi bizottságának tagjaival, majd helyi civil szervezetek képviselőivel is. Portugália követendő például szolgált a nemek közötti esélyegyenlőséget illetően az EU többi tagállama számára, azonban a válság és a megszorító intézkedések itt is az áltagosnál súlyosabban érintették a nőket: mind a munkanélküliség, mind pedig a bérolló növekedett. Portugália ugyanakkor továbbra is elkötelezett a nők helyzetének javítása, a nők politikai képviseletének növelése, valamint a nemi alapú erőszak leküzdése mellett. Ezt jól jelzi a néhány éve elfogadott kvótaszabályozás, illetve a nők elleni erőszak megakadályozásáról szóló európai egyezmény ratifikálása is.

Olasz baloldali fiatalokkal is találkoztam a közelmúltban, s nagyon hasznos dolgokat osztottak meg velem. A látogatók beszámoltak arról, hogy a válságot ők nemcsak pénzügyi és gazdasági jellegűnek, de egyben érték- és erkölcsi válságként is megélik. Kitértek arra a szomorú tényre, hogy Magyarországnak az elmúlt három évben igen egyértelmű és nagyon rossz híre lett a világban, s ezt Olaszországban is világosan látják.

A Tavares-jelentéssel kapcsolatban azon az állásponton vagyunk, hogy bár az ország-jelentésben kőkemény tények szerepelnek, s ezek az Orbán-kormány tetteit minősítik, a tervezetben felmerülő szankciók miatt – ebben a formájában legalábbis –annak elfogadását nem támogatjuk.

És most kicsit kevésbé pozitív vizekre kell, hogy evezzünk. Sajnálatos módon, Magyarországon ismét szomorú események történtek, amelyeket muszáj megbeszélnünk, s felszólalnunk ellenük!

Az Orbán-kormány álszent módon emlegeti a család szentségét, miközben magánügynek tartja a családon belüli erőszakot. A kormánypártok „ókori" felfogásában a férfi még mindig „élet és halál ura". Ezt bizonyítják az élettársa elleni erőszakkal gyanúsított Balogh József volt fideszes képviselő, illetve Meggyes Tamás és Daher Pierre korábbi esetei. Úgy gondolom, a családon belüli erőszak csak szélsőséges megjelenései formája annak a társadalmi struktúrának, amelyben a nőket elnyomják. Ezt csak törvényekkel, a nyugat-európai minták átvételével lehet visszaszorítani.

Egy másik aktuális téma Magyarországról a munka világa, amelyről május elsején, a munka ünnepén beszéltem Szigetszentmiklóson és Győrben.

A Fidesz egymillió új munkahelyet ígért. Ezzel szemben, most ott tartunk, hogy rekordszinten áll a munkanélküliség, pedig az éhbéren foglalkoztatott közmunkásokat is beleszámolják a statisztikába. Tündérmeséről beszélnek, miközben zsugorodik a gazdaság.

Mi, szocialisták, a növekedésre és a munkahely-teremtésre fókuszálunk majd, és visszaállítjuk a társadalmi szolidaritást, amelyet a Fidesz durván feltépett. Biztonságot adunk a kiszolgáltatott, beteg vagy rokkant embereknek, és Magyarország nemzetközi tekintélyét is helyre kívánjuk állítani, mert a Fidesz-kormány „háborúskodása” leszűkítette hazánk mozgásterét. Így ma sokkal nehezebb érvényesíteni érdekeinket.

Az EU lehet az egyik kulcs eszköz, amely segítheti a progresszív előrelépést a nemek közti egyenjogúság terén

A nők politikai részvételével kapcsolatban hosszú út áll még előttünk – nemzeti és európai uniós szinten egyaránt.

Néhány beszédes adat az európai uniós intézmények háza tájáról:

• Jelenleg egyetlen európai uniós intézményben sem elnököl nő. Sem a Bizottságban, sem a Parlamentben, sem az Európai Tanácsban, sem az Európai Központi Bankban, sem az Eurócsoportban.
• Az európai parlamenti képviselők kevesebb, mint 35 %-a nő. Ez több, mint a 2004-es 30 % vagy a 16 % 1979-ben, de határozottan csökkent a 2009-es választások óta.
• Az Európai Parlamentet csak kétszer elnökölte nő. A 2012-es időközi választások óta, a 14 parlamenti alelnökből csak 3 nő.
• A 22 bizottságban csak nyolcban elnököl nő az Európai Parlamentben.
• Az Európai Bizottságnak egyharmada nő.
• A Bizottságot férfi vezeti, és a hét alelnökből csak 3 nő.
• És végül, de nem utolsó sorban, egyetlen nő sincs az Európai Központi Bank kormányzótanácsában.

Ennek meg kell változnia!

És ahol van politikai akarat, ott van politikai megoldás.

És bár számtalan lépés van még hátra – a végső célnak az egyenlőségnek kellene lennie –, tisztán látszik, hogy mi, progresszívek vagyunk az élharcosai a nemek közti egyenlőség ügyének. Gondoljunk csak Catherine Ashton uniós kül-és biztonságpolitikai főbiztos kinevezésére!

Nemzeti szinten nagy különbségek vannak: Hollandiában, Finnországban és Svédországban a nők parlamenti reprezentáltsága 40 százalék felett van, míg Máltán és Magyarországon a 10 százalékot sem éri el.

Az európai baloldal éppen ezért támogatja a női kvótákat, hogy elősegítsük a nők minimum 40 százalékos jelenlétét.

Ezen kívül, a legutóbbi európai parlamenti választásokon a prioritások közé tartozott, hogy minél több nő legyen megválasztva, illetve egy fejezet is van a Nyilatkozatunkban a nemek közti egyenlőség ügyéről. Elindítottuk továbbá az 50/50 kampányt az Európai Nők Lobbi szervezettel együtt, melynek célja az volt, hogy támogassuk a paritást a 2009-es EP-választások alkalmával.

Ezeknek a kezdeményezéseknek bátorító eredményei voltak: még ha alacsony is a nők reprezentáltsága az Európai Parlamentben, a Szocialisták és Demokraták Képviselőcsoportja elérte a 40 százalékos célt.

Hogy folytassuk a 2009-ben elkezdett munkát és növeljük az eredményeket, felújítottuk az együttműködést az Európai Nők Lobbi csoportjával, valamint vezetek egy EP-képviselői csoportosulást is, melynek tagjai támogatják a demokratikus paritást a 2014-es EP-választásokon is.

Most pedig tekintsük át a női jelenlétet az üzleti világban. A helyzet sajnos rosszabb. A nők Európában még mindig alulreprezentáltak a vállalatoknál: a felügyelőbizottsági tagok mindössze 13,7 százaléka nő, és százból csak három esetben tölti be nő az elnöki pozíciót. A jelenlegi sebességgel több mint 40 évet kellene várnunk a nemek közti egyenlőség kialakulására! Éppen ezért a gazdasági szférában is a kvóták bevezetéséért küzdünk, abból a célból, hogy át tudjuk törni a nők elé tornyosuló üvegfalat, és visszatükröződjön a munkaerőpiacon is, hogy az egyetemi diplomások a 60 százaléka nő.

A nők reprezentáltsága a gazdasági döntéshozatalban most kiemelt kérdéskör európai szinten. Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete többhónapos kemény munkájának eredményeképpen, 2012 novemberében, az Európai Bizottság elfogadott egy előzetes irányelvet a vállalati tanácsokon belüli nemek közti kvótára vonatkozóan, melyet a felelős biztos készített elő.

A szavazás végső eredményének ellenére, a Bizottság rendkívül megosztott volt az üggyel kapcsolatban: néhányan – beleértve számos női biztost is – határozottan ellenezték a javaslatot, hangsúlyozva, hogy „a kötelező jogszabályok bevezetése növelné az adminisztratív terheket a cégeken”.

A legtöbb szociáldemokrata biztos egy erősebb javaslatot támogatott volna, beismerve, hogy az önszabályozás megbukott. A novemberi szavazást megelőzően minden biztosnak levelet küldtem, és a támogatásukat kértem egy erős irányelv létrehozása érdekében, valamint felszólítottam őket a Női Charta tiszteletben tartására, amit mindannyian aláírtak 2010-ben.

Ugyanakkor a tervezet nem kellően ambiciózus. A kötelező jogszabályok létrehozása a változás egyetlen módja, ha nem akarunk várni a mentalitás megváltozására. Erős közös európai szankciók szükségesek arra az esetre, ha a jogszabályokat nem tartják be. Mindezt kiegészítő intézkedésekkel és ösztönzőkkel kell támogatni, hogy jelentősen növelhessük a nők számát a tanácsokban, és megtörjük azt az üvegfalat, amivel a nőknek szembe kell néznie a magánszektorban.

Sajnos az irányelv tervezete nagyon gyenge volt, ami visszatükrözi azt, hogy a javaslatért felelős Viviane Reding európai biztos nem igazán elhivatott az ügyben.

A javaslat – gyengeségei ellenére – a kezdetekben komoly ellenállásba ütközött. Kilenc ország levelet küldött Barroso elnöknek, hogy utasítsa el a javaslatot, még mielőtt az nyilvánosságra kerül. Európai szinten ez nagyon szokatlan eljárás. Ezenfelül Svédország és Dánia is elküldte a saját levelét, hogy megkérdőjelezze a javaslatot.

Az Európai Parlament egységesen a javaslat mögött áll. Hála az együttdöntési eljárásnak, az EP-ben rajtam és a kollégáimon is fog múlni, hogy módosítsuk a javaslatot, és megerősítsük azt.
Itt az idő, hogy megmutassuk az európai állampolgároknak, hogy mi, progresszívek az ügy élharcosai vagyunk. Az Eurobarométer felmérései alapján az európai állampolgárok 75 %-a támogatja a női kvótát a tanácsokban.

Gyökeres változtatásra van szükség a nők igazságosabb képviselete terén! Ez elsősorban a demokrácia, egyenlőség és igazságosság kérdése. A modern demokráciáknak nyitottnak és befogadóbbnak kell lenniük abból a célból, hogy pontosabban visszatükrözzék a 21. századi társadalmat. A nőket ezért nem lehet elhanyagolni. Ők alkotják a világ népességének több mint 50 százalékát. Kiemelkedően fontos tehát, hogy a nők egyenlő arányban legyenek reprezentálva a döntéshozatalban.

A nők nagyobb jelenléte sokféleséget hoz mind a választói listákra, mind a tanácstermekbe. A jelöltek összetételének növelése – legyen szó a választásokon való indulásról vagy egy cég tanácsának tagságáról – lehetőséget ad arra, hogy friss szempontokat, új ötleteket, véleményeket és gondolkodásmódot ismerjünk meg.

Végezetül, a nők alulreprezentáltsága gazdaságilag is káros, különösen, ha a gazdasági döntéshozatalról van szó. Számos tanulmány bizonyítja a gazdasági előnyeit annak, ha több nő van a vállalati tanácsban.
Éppen ezért folytatnunk kell a munkánkat: együtt egy progresszívebb Európáért, ahol a nemek közti egyenlőség valóssággá válik.

Az észtországi Kadri Nőszervezet 20 éves évfordulója alkalmából elhangzott előadásom szerkesztett változata. (Tallinn, 2013. január 26.)

Újabb két év a PES Women élén

Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) legutóbbi, napokban zajlott kongresszusán újabb két évre kaptam megbízást a Nőszervezet (PES Women) vezetésére. Ezúton szeretném megköszönni a delegáltaknak, hogy bizalmat szavaztak nekem. Egyúttal köszönettel tartozom az ESZP ifjúsági szervezete, az ECOSY tagjainak, valamint fiatal PES aktivistáinknak is folyamatos támogatásukért.
A PES Women elnökeként, 2004 óta folyamatosan azon dolgozom, hogy a nők helyzetével kapcsolatos problémákat láthatóvá tegyem pártcsaládunkon belül, és az európai színtéren is. Számos kampányt indítottunk, ugyanakkor arra is ügyeltünk, hogy az esélyegyenlőségi szempontok valamennyi szakpolitikai területen érvényesüljenek.

A következő négy évre szóló programunk kidolgozása még hátra van, azonban úgy gondolom, hogy a prioritások – építve az elmúlt évek munkájára – már körvonalazódnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a következő négy feladat kiemelt helyen szerepeljen napirendünkben:

Biztosítanunk kell, hogy a 2014-es európai választás során, a szakpolitikai vitákban és a pártprogramban az esélyegyenlőség megkerülhetetlen tényező legyen. Az európai szocialisták programjában önálló női stratégiának kell szerepelnie, hiszen az európai baloldal mindig az esélyegyenlőség és a nőjogok élharcosa volt, és ezt a fontos szerepünket a jövőben is meg kell őriznünk!

Mindent meg kell tennünk a nők részvételének növeléséért, hiszen – sokszor elmondtam már – a demokrácia csak így, a társadalom több mint felét kitevő nők arányos képviselete mellett lehet teljes. A következő években is nyomást fogok gyakorolni a tagállamokra és az európai biztosokra azért, hogy kötelező, kézzel fogható és számon kérhető szabályokkal segítsük a nők részvételét – az állami- és a magánszektorban egyaránt.

A szexuális és reproduktív egészségügyi jogok megítélésében van talán a legnagyobb különbség a progresszív és a konzervatív oldal között. Mi, baloldaliak, újra kiálltunk a nők szabad választása mellett, és ismét felszólítottuk a világ valamennyi országát az abortusz büntethetőségének eltörlésére.

A nők elleni erőszak – beleértve az emberkereskedelem elleni küzdelmet is – olyan ügy, amelyben az elmúlt években jelentős eredményeket sikerült elérünk. Mégis, még bőven van tennivaló. Gondoskodnunk kell arról, hogy politikai napirenden tartsuk ezeket is.

“50:50” - Összefogás a paritásos demokráciáért

A nők népességen belüli aránya tükröződjön az Európai Parlament képviselőinek valamint az Európai Bizottság tagjainak nemek szerinti megoszlásában is - ezt a célt tűzte ki az a frakcióközi munkacsoport, amelyet az EP főbb frakcióinak részvételével, az Európai Női Lobbi szakmai támogatásával hoztak létre. Az “50:50 koalíció a paritásos demokráciért” munkacsoport az elmúlt héten tartotta első megbeszélését Brüsszelben, amelyen természetesen a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság tagjaként valamint az Európai
Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnökeként én is részt vettem.

Először a 2009-es európai választások előtt jött létre együttműködés hasonló céllal, amely a több női képviselőjelölt mellett célul tűzte ki azt is, hogy a biztosi testületben is arányosabb képviselet valósuljon meg. Bízunk benne, hogy a kezdeményezés révén növekedni fog a nők politikai képviselete mind a választás mind a kinevezés útján elnyert pozíciókban, amely az európai közélet egészére kihat.

A kezdeményezés időszerűségét jól jelzi az is, hogy a női kvóták ötlete milyen heves ellenállást váltott ki egyes tagállamokból. Az Európai Bizottság a várakozások szerint még az ősz folyamán egy olyan tervezet fog benyújtani, amely minimális nemi arányokat írna elő a vállalatok vezetőtestülteiben. 9 tagállam - köztük Magyarország - ugyanakkor már a javaslat hivatalos benyújtása előtt jelezte, hogy ellenzik az uniós szintű szabályozást ebben a kérdésben. Az ellenkezéssel ugyanakkor több ország is csak a tétlenségét szeretné palástolni: arra hivatkoznak, hogy a kérdést nemzeti szinten kell kezelni, miközben az elmúlt időszakban semmit sem tettek a nők arányainak javításáért.

Az “50:50” kezdeményezés kiváló lehetőséget biztosít arra is, hogy a fiatalabb korosztályt is ösztönözze a közéleti szerepvállalásra. Sok fiatal lány azért fordít hátat a politikának, mert hamar rájönnek: nem juthatnak egyenlő lehetőségekhez. Ezen változtatni kell. Mindaddig, amíg a döntéshozatali rendszer nem képes megfelelő helyet biztosít a népesség 52 százalékát kitevő nők számára, nem beszélhetünk igazi demokráciáról.

Esélyegyenlőség nélkül nincs igazi demokrácia

A Szocialista Internacionálé Nőszervezetének (SIW) sikeres fokvárosi kongresszusa után továbbra is azt tartom a legfontosabb feladatnak, hogy ráírányítsuk a figyelmet a nemek közötti esélyegyenlőség helyzetére.

A kétórás panel 20. (és második női) hozzászólójaként a “Küzdelem a jogokért és a szabadságért: a képviseleti demokrácia megerősítése” címet viselő panelbeszélgetés során egyből a mondanivalóm lényegére tértem: esélyegyenlőség nélkül nincs demokrácia.

Modernkori demokráciáinknak nyitottnak és befogadónak kell maradniuk ahhoz, hogy megfeleljenek a 21. századi társadalom által támasztott kihívásoknak. Egy társadalom pedig csak akkor lehet befogadó, ha egyenlő esélyeket biztosít mindkét nem tagjai számára. Noha a népesség több mint felét a nők adják, óriási kihívást jelent, hogy a valódi arányuknak megfelelően legyenek képviseltetve a politikai életben, a döntéshozatalban. Ez a kihívás sajnos a kongresszusi küldötteken és felszólalókon végignézve is megfigyelhető volt... Éppen ezért tűnik elengedhetetlennek, hogy kötelező erejű szabályozást, kvótákat vezessünk be, melynek eredményességét a norvég és francia példák is igazolják.

Nemcsak a nők részvételi arányának javítására kell azonban gondot fordítanunk, hanem további esélyegyenlőséggel kapcsolatos problémákat is szem előtt kell tartanunk. A nőket közvetlenül érintő problémák megoldása jelenti a kulcsot a női szavazók megnyeréséhez, visszaszerzéséhez. Ilyen probléma a nők foglalkoztatottsági helyzete, a bérolló, a nemek közötti nyugdíjkülönbségek, a nemi alapú erőszak, valamint a szexuális és reproduktív egészségügyi jogok biztosítása mindenki számára - függetlenül a társadalmi helyzettől.

Az esélyegyenlőség élharcosai vagyunk, és a jövőben is annak kell maradnunk, hiszen bármelyik országban bekövetkezhetnek konzervatív szellemiségű visszalépések vagy az alapvető szabadságok korlátozása.

A demokrácia szabadságot biztosít az emberek számára, férfiaknak és nőknek egyaránt. De igazi demokrácia csak a nemek közötti esélyegyenlőség társadalmában létezhet!

Közös célunk a modern és demokratikus Ukrajna

A hét elején egy Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatairól rendezett konferencián vettem részt a Krím félszigeten található Jalta városában. A konferencián ukrán és európai politikusok, szakértők és újságírók vettek részt, hogy a közelgő parlamenti választások fényében áttekintsék az ország aktuális bel- és külpolitikai fejleményeit és kilátásait.

A konferencia keretében több műhelybeszélgetésre került sor, melyek közül az EU-Ukrajna társulási megállapodással foglalkozón vettem részt. A beszélgetésben részt vevő európai parlamenti és hazai képviselőkkel, valamint az ukrán kormány európai integrációs ügyekért felelős főigazgatójával arra kerestük a választ, milyen lehetőségek rejlenek a társulási megállapodásban, illetve az annak részét képező mély és átfogó szabadkereskedelmi egyezményben.

Az EU-ukrán kapcsolatok a kilencvenes évek óta dinamikusan fejlődnek: az EU támogatta Ukrajna demokratikus és piacgazdasági átalakulását. Az egyes gazdasági szektorokra kiterjedő megállapodásokat 1998-ban partnerségi és együttműködési megállapodás követte, majd a kétezres években az ország csatlakozott az Európai Szomszédságpolitikához és a Keleti Partnerség programhoz is.

Ötéves tárgyalás után idén márciusban véglegesítették az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási egyezmény szövegét, amely minden eddiginél magasabb szintre helyezi a két fél közötti politikai és gazdasági kapcsolatokat. A szerződés aláírásához ugyanakkor az EU feltételeket szabott: a megállapodás csak akkor léphet hatályba, ha Ukrajna tiszteletben tartja az európai uniós értékeket és a jogállamiságot, garantálja az igazságszolgáltatás függetlenségét és leállítja a politikailag motivált bírósági eljárásokat. A tét nagy: a megállapodás részét képezi egy szabadkereskedelmi egyezmény is, amely a szakértők szerint az egyik legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezmény, amit az Európai Unió valaha is kötött egy országgal. Az átfogó egyezmény a gazdaság valamennyi területére kiterjed: az áruktól kezdve a szolgáltatásokon és a tőkeáramláson át korlátozottan a személyek mozgását is liberalizálja. (Az érzékeny ukrán és európai ágazatok védelme érdekében nem vonatkozik ugyanakkor a mezőgazdasági terményekre, a közúti fuvarozásra és a gépjárművek kereskedelmére.) Az egyezmény továbbá kiterjed a globális terrorizmus-ellenes, környezetvédelmi  és emberi jogi együttműködésre, valamint vízummentességet is kilátásba helyez az ukrán állampolgárok számára, az emberek számára is kézzel foghatóvá téva a gazdasági és kereskedelmi együttműködést.

Az Európai Unió elkötelezett a modern és demokratikus Ukrajna mellett, azonban nyilvánvaló, hogy Ukrajna csak a jogállamiság elvének tiszteletben tartásával és a reformok felgyorsításával közeledhet Európához. Ez a közeledés nem csak a kormányokra értendő: a két fél közötti együttműködéssel az emberek is közelebb kerülnek egymáshoz. Közös feladatunk, hogy ennek előmozdításán dolgozzunk: az EU-ukrán kapcsolatok fejlődése nem torpanhat meg!

A tisztességes orosz igazságszolgálatásért!

Augusztus 17-én a Pussy Riot három tagját, a 24 éves Maria Alekhinát, a 23 éves Nadezhda Tolokonnikovát és a 29 éves Ekaterina Samucevichet kétéves börtönbüntetésre ítélete egy moszkvai bíróság. Az orosz feminista művészcsoportot huliganizmussal és vallási gyűlölet szításával vádolták, miután egy Putyin-ellenes “punk imát” adtak elő egy moszkvai székesegyházban. Az ítéletet igazságtalannak és politikailag motiváltnak tartom. Az eset ismét megmutatta, hogy Oroszországban nem működik a hatalmi ágak elválasztása: az igazságszolgáltatás a politika és az ortodox egyház játékszere.

Az orosz lánycsapat valamennyi előadása során békésen igyekezett ráirányítani a figyelmet a nemek közötti esélyegyenlőség helyzetére, a szólásszabadságra és arra, hogy milyen fenyegetések érik a demokráciát napjaink Oroszországában. Az alábbi bejegyzésemben a nőjogok és az esélyegyenlőség szempontjából szeretném értékelni az előadásaikat, amelyek stílusa számos kérdést felvet.

Egyértelmű, hogy önkifejező feminista mondanivalójuk miatt a hatóságok a megszokottnál is durvábban kezelték az együttes tagjait, annak ellenére, hogy - a női bíró szavai szerint - “a férfiaknak és nőknek az orosz alkotmány azonos jogokat biztosít”. A boszorkányüldözés eközben tovább folytatódik, hiszen az orosz rendőrség az együttes többi tagját is keresi. Ezzel az eljárással az orosz kormány megmutatta igazi arcát: még nagyon hosszú utat kell megtenni egy alkotmányos és az alapvető jogokat biztosító Oroszországig. Márpedig ezek nélkül nem beszélhetünk jól működő demokráciáról. Hasonló, aggasztó folyamatokat figyelhetünk meg Ukrajnában is, ahol Inna Shevchenkót, a feminista FEMEN csoport tagját huliganizmussal vádolják, miután kivágott egy Kijev központjában álló keresztet, tiltakozásul a Pussy Riot tagjainak ítélete miatt.

Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete éppen ezért csatalkozik a Pussy Riot támogatóinak egyre hosszabb listájához. A témában az Európai Parlamentnek is hallatnia kell a hangját, ahogyan azt a szocialista-demokrata képviselőcsoport is megtette már. Progresszívként és feministaként együtt kell felemelnünk a szavunkat, hogy az orosz hatóságok valamennyi döntésükben tartsák tiszteletben az alapvető jogokat.

Európa reneszánsza I.

Közös progresszív jövőkép

Néhány évvel ezelőtt még nagyon szokatlan lett volna, ha a demokrácia európai helyzetéről rendezünk kerekasztal-beszélgetést, hiszen - különösen a berlini fal és a vasfüggöny leomlása után - valamennyien hajlamosak az Európai Unió keretei között vagyunk magától értetődőnek venni azt, hogy demokratikus országokban élhetünk.

Sajnos kontinensünknek ma többféle kihívással is szembe kell néznie: a gazdasági, pénzügyi és társadalmi kihívások mellett úgy gondolom, demokratikus krízis is sújtja Európát. Ennek a demokratikus krízisnek két arca van: egyrészt a nacionalizmus, a populizmus és a szélsőségek térnyerése, amelyek egyre komolyabb fenyegetést jelentenek egyes tagállamokban a demokráciára és a joguralomra. A demokratikus válság másik arca az európai intézményekben jelentkezik és a polgárok és az uniós intézmények közötti távolságban nyilvánul meg. E kettő szorosan összekapcsolódik, hiszen a szélsőséges és populista politikai mozgalmak gyakran próbálnak előnyt kovácsolni a polgároknak Európával szemben táplált bizalmatlanságából. Ezért ahhoz, hogy sikerrel vehessük fel a harcot a demokrácia és Európa-ellenes erőkkel szemben, fel kell tennünk magunknak azt a kérdést is, hogyan képzeljük el a jövő Európáját. Egy olyan új, a közös értékeinken alapuló modellre van mindenekelőtt szükségünk, amely segít Európát közelebb hozni a polgáraihoz, és segít szembenézni a globalizáció, az éghajlatváltozás, az energiabiztonság és a demográfiai helyzet által támasztott kihívásokhoz.

Új erőre kapott a nacionalizmus és a populizmus

A nacionalizmus, a populizmus és a szélsőségek feltámadása, amelynek a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzet kedvező táptalajt kínál, egyike az Európát érő legnagyobb kihívásoknak. Ez - sajnos - még nem lenne példátlan Európa történetében, gondoljunk csak Jörg Haiderre, Pim Fortuynra vagy Jean-Marie Le Penre. Mindenképpen újdonság azonban a szélsőséges mozgalmak száma és kiterjedtsége földrajzi értelemben és a szimpatizánsaik száma alapján egyaránt. Ki gondolta volna például, hogy a szélsőséges pártok Észak-Európában is ilyen sikeresek lehetnek? Ráadásul ez a tendencia nem csak a szélsőjobboldali pártokra igaz már: egyre gyakrabban élnek a hagyományos jobboldali konzervatív pártok nacionalista fordulatokkal és populista eszközökkel. A legsúlyosabb problémát az jelenti, hogy ezek közül a pártok közül sok ma is kormányon van, és a populizmus nemcsak a beszédeikben jelenik meg, hanem felhasználják kormányzati pozícióikat a nemzeti politikai rendszereik, intézményeik átalakításában is, veszélybe sodorva a demokráciát, a joguralom elvét és alapvető értékeinket.

Mindez nemcsak az adott ország állampolgárai számára jelent fenyegetést, hanem Európa egészére, hiszen egyfajta dominó-effektust elindítva száguldhat végig a jelenség a legsérülékenyebb európai országokon. Ezért kucsfontosságú és sürgető, hogy megvédjük közös európai értékeinket, és szembeszálljunk minden anti-demokratikus cselekedettel az Európai Unió egészében.

Az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa “Európa reneszánsza” című rendezvényen elhangzott előadásom szerkesztett változata. A második rész itt olvasható.

Hogyan “adjuk el” Európát?

Európa az olyan közös értékek és alapelvek elfogadásán alapul, mint az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, valamint a demokrácia és joguralom. Ezen európai értékek nemcsak megkérdőjelezhetetlenek, de egyfajta köteléket is jelentenek az Európai Unió - sok más tekintetben különböző - tagállamai között. Ezek az értékek tették lehetővé tehát egyedülálló projektünk, az európai együttműködés létrehozását.

A pénzügyi-gazdasági (és tovább is mennék: szociális, kulturális és politikai) válság nemcsak a gazdasági növekedésre, hanem az integrációs folyamatra is hatással van. Az Európai Unió folyamatosan változik, ahogyan a külső és belső hatalmi tényezők is.

A válság azt mutatja, hogy új, átfogó és legfőképpen hosszú távú megközelítésre van szükségünk. Meggyőződésem, hogy napjaink kihívásaira csak egy valódi, összeurópai társadalmi párbeszéddel tudunk a fenti feltételeknek megfelelő megoldást találni. Ennek a párbeszédnek nem szabad csak az úgynevezett politikai elitekre korlátozódniuk, hiszen - talán nem túlzás ezt állítani - részben ez a megközelítés tekinthető a válság egyik kiváltó okának. Most, amikor ennek felszámolásán dolgoznunk, tisztáznunk kell: mindenkit meg kell hallgatnunk, akinek mondanivalója van.

Ennek érdekében olyan akadályokat kell elhárítanunk, amelyek alapvetően két csoportba sorolhatóak:

Az egyik fő problémát az Európában zajló politikai viták természete jelenti. Valódi, határokon átívelő, európai politikai diskurzusok helyett párhuzamosan folynak a viták az egyes tagállamokban, amelyek az összhang és egységes fellépés megalapozása helyett csak mind nagyobb széttartáshoz vezetnek.

Másfelől ez a hozzáállás olyan furcsa helyzetekhez vezet, amelyben a politikusok Brüsszelben megbeszélik az egységes fellépés részleteit, majd hazatérve “Európát” okolják a kellemetlen intézkedésekért. Így nem csoda, ha az európai polgárok félreértik Európa, az Európai Unió valódi célkitűzéseit és az európai együttműködés célját. Ennek egyenes következménye az európai választások csalódást keltően alacsony részvételi aránya, valamint az a tény is, hogy a kampány jobban hasonlít egy belföldi időközi voksoláshoz mint egy európai választáshoz.

Az alacsony részvételi arány jól jelzi azt a szakadékot, amely a választók és a politikai elit között tátong. Azt mutatja, hogy nem élvezzük a választóink bizalmát, és ez az EU egész szerkezetének legitimitását kérdőjelezi meg. Nem kérdéses tehát, hogy egy új típusú demokráciára nagyobb szükség van, mint valaha. Olyan, befogadó demokráciára, amely a közös értékeinken és az állampolgárok széleskörű részvételén alapul, ahol valóban európai viták folynak mindenki - és nem csak az elitek - részvételével.

De mit tehetünk mi ennek megvalósításáért? Sajnos, erre nincsenek megkérdőjelezhetetlen válaszaim, nem tudok kőbe vésett, bevált gyakorlatokról beszámolni. Viszont meggyőződésem, hogy együtt össze tudjuk rakni a választ erre a kérdésre.

Mindenképpen szükséges, hogy jobban és alaposabban megismerjük egymás kultúráját, értékeit és történelmét. Ez elengedhetetlen a további integrációhoz.

Úgy gondolom, hogy jól szolgálná ezt a célunkat a közös európai választási listák bevezetése is az európai parlamenti választásokon. Abban a tudatban, hogy tényleg hallathatják hangjukat európai szinten is, biztos vagyok benne, hogy több választópolgár menne el szavazni. Ezáltal a ma elit által vezéreltnek tekintett integrációs folyamat sokkal demokratikusabbá válna, és a polgárok számára relevánsabb témákra helyeződne a hangsúly.

Mindez természetesen önmagában nem elég: a fenti javaslatoknak ki kell egészülniük az európai szintű politikai pártok reformjával, valamint azzal, hogy elkezdjünk gondolkodni a választási szabályok összehangolásán.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a választási folyamat az állampolgárok számára tulajdonképpen a demokrácia feletti tulajdon gyakorlása. Ugyanakkor a választójogból fakadó demokratikus részvételt senkire sem nem kényszeríthetjük rá, annak belülről kell fakadnia. Ezt kívülről csak ösztönözni szabad, például ha felhívjuk a figyelmet az EU mindennapi életünkben betöltött szerepére és a polgárok számára kézzel fogható előnyeire. El kell adnunk a termékünket: Európát. Az európai polgároknak világos, érthető és elérhető információt kell biztosítanunk arról, hogy mit csinálunk és mit tehetnek ők. Ez az európai intézmények közös feladata, amelybe a civil szervezeteket is be kell vonni.

De ebben a folyamatban maga az európai polgár is szerephez juthat. Erre a legkézenfekvőbb eszköz az európai polgári kezdeményezés lehet, amelynek kidolgozásában magam is - európai parlamenti jelentéstevőként - részt vettem. A Lisszaboni Szerződés által létrehozott új eszközzel egymillió európai polgár közvetlenül uniós jogszabályt kezdeményezhet az Európai Bizottságnál. Ezzel az európai képviseleti demokrácia már működő elemei a közvetlen demokrácia eszközével egészülnek ki.

A szabályozás kidolgozása során végig azt tartottam szem előtt, hogy az európai polgároknak az európai intézményekbe bizalmát a döntéshozatalba való bevonáson keresztül lehet a legeredményesebben megerősíteni. Ennek érdekében a polgári kezdeményezést úgy alkottuk meg, hogy szabályai ösztönözzék, bátorítsák az embereket az eszköz használatára, és ne riaszthassák el őket szükségtelen, adminisztratív akadályok. A tárgyalások során - az EP részéről - végig ragaszkodtam a felhasználóbarátság szempontjának maradéktalan érvényesítéséhez. Így sikerült elérni, hogy két ellenőrzési-jóváhagyási eljárás helyett csak egyetlen ilyen állomás legyen az egész folyamat során. Sikerült csökkenteni a minimálisan szükséges tagállamok számát is, valamint több garanciát is ki tudtunk harcolni az egymillió támogatót sikerrel összegyűjtő kezdeményezések számára. De legalább ilyen fontos az a törekvésünk, amellyel igyekszünk minden több emberhez eljuttatni ezeket az információkat, hogy azok élni tudjanak uniós polgárságukból fakadó új jogaikkal.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez az eszköz sem tekinthető csodaszernek. Széleskörű, megfelelő és hatékony használatuk azonban új lendületet adhat az európai demokráciának. Hiszem, hogy ez szolgálja a legjobban Európa polgárainak érdekeit is.

Nők elleni erőszak: Európában és azon kívül is van tennivalónk!

Illusztris vendégből és fontos döntésekből sem szenvedtünk hiányt az Európai Parlament csütörtökön véget ért áprilisi plenáris ülésén: a fejlesztési bizottság vendégeként Bill Gates, a Microsoft alapítója tartott előadást, nagy vita folyt az atomerőművek biztonságáról, Andor László biztos úr pedig bemutatta az Európai Unió új romastratégiáját, amelyet Járóka Lívia néppárti képviselőtársam márciusi jelentése alapján készített el a Bizottság. Ezeken a nagyobb publicitást kapott eseményeken kívül azonban az én szakterületeimen is fontos döntések születtek.

Kedden szavazott a Parlament szavazott a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemre vonatkozó új uniós politikai keretet felvázoló jelentésről, amelyet Eva-Britt Svensson képviselőtársam készített. Elsődleges célunk az, hogy az Európai Unióban egységesen ítéljék meg a nemi alapú erőszakot, jelenleg ugyanis nem minden tagországban védik egyformán a jogszabályok a nőket. Szeretnénk elérni egy olyan - a tagállamok számára kötelező - uniós irányelv elfogadását, amelyben a nők sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket minden uniós tagállamban bűncselekménynek kellene tekinteni, az elkövetőkkel szemben pedig hivatalból kellene eljárást indítani. Ez vonatkozna a családon belül előforduló esetekre valamint a zaklatásra is.

A statisztikai adatok alapján égető szükség lenne a nőket érő erőszak elleni határozott fellépésre: az európai nők negyede ugyanis legalább egyszer elszenved valamilyen erőszakos cselekményt felnőttként, több mint tíz százalékuk pedig vált már nemi alapú erőszakos cselekmény áldozatává. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az Európai Bizottság - amelynek kizárólagos jogosítványa van az uniós jogszabálytervezetek hivatalos előterjesztésére - minél előbb megtegye a szükséges lépéseket a határozott európai uniós fellépés kialakítására. Ezzel  megadhatnánk az erőszak áldozatául vált nők számára azt a társadalmi támogatást, amellyel egy új és jobb életet tudnának biztosítani maguk és gyermekeik számára.

Csütörtökön pedig a Líbiai és az Egyiptomi fejlemények kerültek a napirendre, amelynek esélyegyenlőségi vonatkozásai is voltak: az EP határozatban ítélte el a közel-keleti forradalmi események során a nők sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Általános jelenség volt, hogy a megdöntött rezsimek a szexuális zaklatást a konfliktus “rendezésének” eszközéül próbálták használni: a kairói Tahrir téren elfogott tüntetők közül több nőt is a hadsereg erőszakos “szüzességi vizsgálatnak” vetett alá. Ez az eljárás nemcsak megalázó, de a nemzetközi szervezetek egyenesen a kínzások között tartják számon. De hasonlóan szomorú és elfogadhatatlan erőszakos esetekről érkeztek hírek Líbiából is.

A nők a férfiakkal együtt vettek részt az elmúlt hónapok felkeléseiben, a demokráciáért és a jogokért való küzdelemben. Reméljük, hogy ez a tény nem merül feledésbe, és a megszülető új, demokratikus államszervezetek leszámolnak a nőket érő diszkriminációval, és garantálni fogják, hogy a nők a társadalom teljes jogú tagjai legyenek.

A jövő héten a Parlament visszatér Brüsszelbe, ahol a szakbizottságokban tárgyaljuk meg a következő plenáris ülésen szavazásra kerülő dossziékat, melyek közül a legfontosabbakat veszi számba az EuroparlTV lenti összeállítása:

Ferihegy átkeresztelése: a hatalom fitogtatása vagy figyelem elterelés?

A vita Ferihegy átkereszteléséről folyik. A Tárcaközi Földrajzinév-bizottság nem támogatja a kormány tervét, miszerint a reptér új neve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legyen. A bizottság nem sokáig tud ellentmondani a kormány javaslatának, ugyanis már egy új kormányrendeleten gondolkoznak, eszerint várhatóan kisebb létszámmal működne a bizottság, és számos jogkört is elvennének tőlük.

Bár nincs annyira a köztudatban, de Ferihegyet nem Gyurcsány Ferencről nevezték el, akitől még mindig annyira tart a Fidesz, hanem Mayerffy Xavér Ferencről, akinek a 19. században szőlőbirtokai voltak e területen. Annyit még érdemes tudni róla, hogy német származású, aki öntudatos magyar polgárrá vált, és aki hasznos dolgokat vitt véghez, ezért talán megérdemelné, hogy a neki állított emléken ne változtassunk.

Az továbbra sem világos, hogy mi értelme a névváltoztatásnak éppen most, akár csak részben is és miért éppen Liszt Ferencre. Nem arról van szó, hogy Liszt Ferenc nem érdemelné meg, csak neki már így is számos emléket állítottak, mint például az egész alakos szobrok Pécsett, Esztergomban, Szegeden, a budapesti Operaház épületének homlokzatán is látható, Weimarban a Park an der Ilm-ben, továbbá nevét viseli több intézmény (pl. egyetem, múzeum), számos közterület, valamint egy kisbolygó (3910 Liszt), a Merkúr bolygón található egyik kráter és még sorolhatnánk.

A bizottság inkább a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy elnevezést támogatja. Dutkó András, a bizottság elnökének nyilatkozata szerint a Ferihegy név elhagyása nem lenne szerencsés, mert a kormány által javasolt név tulajdonképpen egymás mellé szórt tulajdonnevek halmozásából áll, ami így valószínűleg nem is tudna elterjedni a köznyelvben.

Nagyon furcsa egybeesés, hogy azután indult el elbocsátási hullám, miután sokan nem támogatták a kormány általi javaslatot. Elsőként Dutkó András elnöki megbízatását vonták vissza azonnali hatállyal. Mindezt természetesen indoklás nélkül tették. Pedig az ok egyértelmű, hiszen már hét éve vezető a bizottságnál és nemrégiben hosszabbították meg ezt a posztját 2013-ig. Majd a földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját is kirúgták, többeknek a bizottsági tagságát vették el és olyan is akadt, akit nem a bizottságból távolítottak el, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyről. Továbbá megkapta felmondólevelét a Földmérési és Távérzékelési Intézet egyik munkatársa, Mikesy Gábor is, akinek szaktudása pótolhatatlan a jelenlegi projekteknél.

Ezzel a rendeletmódosítással pedig a kormány ismételten csak azt bizonyítaná, hogy ha valaki nem úgy gondolkozik, mint ő, akkor hatalmával visszaél, fenyegetőzik, kormányrendeletet módosít, csonkítja mások hatáskörét vagy éppen megszünteti azt.

Lássuk be, hogy ez a névváltoztatás nemcsak szükségtelen, hanem még sok kellemetlenséget is okozhat az adminisztrációban és felesleges költségeket is jelent.

Felvetődik tehát a kérdés, hogy ez igazából csak egy figyelem elterelésként szolgáló eszköz vagy ismételten a hatalmát akarja fitogtatni a Fidesz?

A haladás a nőkkel keződik

A nők helyzetének változása jól jelzi az egész társadalom haladási irányát

December óta történelmi forradalmi hullámnak lehetünk szemtanúi a Földközi-tenger és a Közel-Kelet térségében. Miközben Líbiában egyre hevesebbé válnak az összecsapások, és a tüntetők elszántsága Bahreinben és Jemenben sem csökken, Tunézia és Egyiptom már belépett a poltikai átmenet folyamatának talán legnehezebb szakaszába, amelynek során egy új, demokratikus társadalom alapjait vetik meg. Az előttük álló kihívás legalább olyan nagy, mint a várakozások, amelyek a forradalmi eseményeket elindították, az ezekben az országban végbemenő átalakulás pedig precedenst teremthet az egész régió számára. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a nők szerepének fontosságát ebben a folyamatban.

A nők mindig is a változás motorjai voltak, így nem meglepő, hogy Tunéziában, Egyiptomban vagy éppen Jemenben a tiltakozók élén szép számmal láthatjuk őket. Elég csak visszaemlékeznünk arra, hogy hány olyan tudósítást hallhattunk az elmúlt napokban, amely beszámolt a kairói Tahrir téren jelenlévő nők és gyermekek tömegeiről. A szervezésben, a stratégiaalkotásban és a külvilággal való kommunikációban nagy számban jelenlévő nők kulcsszerepet játszottak és játszanak az autoriter rezsimek megdöntésében.

A politikai változások egyúttal azt is jelentik, hogy a nőknek nem kell a továbbiakban távol maradni a politikától: ezután joguk, sőt kötelességük, hogy részt vegyenek a saját országuk irányításában. Azonban komoly erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy ezzel a jogukkal valóban élni tudjanak!

Nincsen két egyforma helyzetű ország a térségben, és ez fokozottan igaz a nőjogokra és a nők helyzetére is. Miközben Egyiptom a legrosszabbul teljesítő országok között található a nemek közötti egyenlőség tekintetében, addig Tunéziát az arab világ leghaladóbb szellemiségű országaként tartják számot esélyegyenlőségi szempontból. Más statisztikai adatok is ezt támasztják alá: habár egyre növekszik a felsőbbszintű tanulmányokat folytató nők aránya, az egyiptomi nők 40 százaléka továbbra is írástudatlan. Ezen túlmenően, a nők csonkításak, erőszaknak és szexuális zaklatásnak vannak kitéve. Egészen más képet mutat Tunézia, ahol az 1956-ban elfogadott polgári törvénykönyv progresszív változásokat indított el a női jogok területén. Ennek eredménye, hogy ma a tunéziai törvényhozás képviselőinek 23 százaléka nő. Egy dolog azonban mindenképpen közös ezekben a napokban az egyiptomi és a tunéziai nőkben: habár vezető szerepet játszanak a demokratikus társadalomért folytatott küzdelemben, reális a veszélye annak, hogy a politikai változások következtében háttérbe fognak szorulni.

Teljesen jogos a tunéziai nők félelme, akik attól tartanak, hogy a demokratikus átmenet iszlamista hatalomátvételbe torkollik, és eközben Egyiptomból is egyre aggasztóbb híreket kapunk. Jó példa erre a nemrég létrehozott alkotmányügyi bizottság esete: az új testületnek egyetlen női tagja sincsen. Nem tekinthető bíztató előjelnek az az alkotmánymódosítás sem, amely kimondaná: Egyiptom elnöke csak egyiptomi nőt vehet el, hiszen ez feltételezi, hogy a jövőbeli elnökök kizárólag férfiak lesznek. A Mubarak elnök bukását követő eufória elmúltával a nők kezdik úgy érezni, hogy a politikai változásokkal veszítettek jogaikból, ahogyan arra Nawaal el-Saadawi, neves egyiptomi író és aktivista is felhívta a figyelmet a napokban. Ebben az időszakban a nekünk és az egész nyugati világnak óriási a felelősségünk: gondoskodnunk kell róla, hogy az arab nők ne legyenek a politikai változások vesztesei.

Zainab Salbi, a Women for Women International szervezet alapítója szavaival élve a női esélyegyenlőség helyzetére általában marginális kérdésként tekintünk, azonban ez hibás megközelítés. A nők helyzetének változása jól jelzi az egész társadalom haladási irányát. A haladás a nőkkel keződik.

Mi a baj Magyarországon?

Legutóbb, amikor beültem egy brüsszeli taxiba, a sofőr - miután kiderült, hogy magyar vagyok - nem a jó borokról és Puskás Öcsiről kezdett el faggatni, hanem csak annyit kérdezett: mi a baj Magyarországon? Ugyanez a kérdés fogad újra és újra az európai parlamenti folyosókon is, ahol a kollégák - pártállástól függetlenül - eddig leginkább arról faggattak, hova utazzanak Magyarországon. Most ők is azt kérdezik: mi a baj? És bizony – belepillantva a külföldi sajtó bármelyikébe – ugyanezt a kérdést lehet kiolvasni a sorok közül.

Valódi választ nem kap senki. Európában szeretik Magyarországot, szeretik a magyarokat, de most az európai átlagember aggodalommal figyeli, mi zajlik itt, Európa szívében. A brüsszeli taxis és az európai átlagember leginkább attól fél, hogy ha ugye a következő fél évben Magyarország vezeti az Európai Uniót, akkor ez azt jelenti-e, hogy az ő életében is, az ő világában is elindulnak-e ugyanezek a korlátozó folyamatok, hogy akkor most erre tart-e Európa?  És hát ne szépítsük, ezek a ma, Magyarországon zajló folyamatok éppen az ellentétei mindannak, amit a 20. században Európa véres emberáldozatok árán harcolt ki magának, amiért Európa ma a szabad világ, és az emberi jogok legmagasabb szintű képviselője.

Erős Európához mindenkire szükségünk van! Ezért a kérdésre, hogy miként hozzuk közelebb Európát állampolgáraihoz, a magyar kormány nem adhat olyan válaszokat, amelyek kontinensünk alapvető értékekeivel ellentétes folyamatokat indítanak be. Orbán Viktor és a Fidesz arra nem kapott felhatalmazást, hogy megrémítse Európa polgárait, és arra sem, hogy figyelmen kívül hagyja az európai civilizáció értékeit! 

Számíthatunk Európára

A magyar kormány által elfogadott új médiatörvény körüli nemzetközi felháborodás bizonyára nem ismeretlen az olvasók számára. Azt hiszem, kijelenthetjük: a magyar sajtószabadság megvédése összeurópai üggyé vált. Itt, Brüsszelben is folyamatosan érkeznek a kérdések a magyarországi eseményekről. Fokozott figyelem fordul hazánk felé – sajnálom, hogy nem csak a magyar EU-elnökség miatt.
Az Európai Parlamentben a téli szünet után a héten kezdődött meg a munka, és máris túl vagyunk az első olyan rendezvényen, amelyet teljes egészében a médiatörvénynek szenteltek. Kedden az EP liberális frakciója rendezett meghallgatást, amelyen neves magyar szakemberek mellett az Európai Bizottság alelnöke is részt vett. Habár a liberális ALDE képviselőcsoport rendezvényéről volt szó, mind a néppárti mind pedig a szocialista-demokrata frakcióból több magyar EP-képviselő is ott volt. Annak ellenére, hogy a terem zsúfolásig megtelt, sajnálatosan a magyar kormány számára fenntartott székek üresen maradtak, onnan visszajelzés sem érkezett...
A legérdekesebb számomra a külföldi résztvevők véleménye volt, ami jól tükrözi az élénk nemzetközi érdeklődést. Fontos látnunk, hogy a külföldi kritikák semmi esetre sem a magyar nép ellen irányulnak, hanem az alapvető európai értékek mellett állnak ki. Ahogyan romániai kolléganőm, Renate Weber fogalmazott: ritkán fordul elő, hogy egy nemzeti jogszabályt ilyen széles körben, ilyen hevesen kritizálnak. Ha ez mégis megtörténik, annak általában van alapja.
A karácsony előtt a magyar kormánynak levelet küldő Neelie Kroes is rendkívül felkészültnek és tájékozottnak tűnt. Az Európai Bizottság alelnökeként a hírközlési szakterületet felügyelő biztosasszony
részletesen kifejtette azokat az aggályait, amelyek miatt a törvény nincsen összhangban az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvvel. Ilyen aggályként említette a regisztrációs kötelezettséget, a hírműsorokon belüli arányokra vonatkozó rendelkezéseket (nevezetesen, hogy az európai hírek mennyiségileg
háttérbe szorulnak a magyarországiakkal szemben), a hírek feletti politikai kontrollt, illetve azt, hogy a médiatörvény hatálya kiterjed más tagállamok szolgáltatóira is. A vonatkozó uniós szabályok kimondják ugyanis, hogy a szolgáltató csak a saját származási országában vonható felelősségre. Kroes asszony ígéretett tett arra, hogy a Bizottság szigorúan, de objektívan fog eljárni a médiatörvény vizsgálatakor, amelynek során csak a tényeket vehetik figyelembe, az érzelmi vonulatot - bár tudja, hogy ilyen is van – kizárják az
értékelésből.
Az elmúlt húsz évben az Alkotmánybíróság bebizonyította, hogy nem tűri a demokráciát csorbító rendelkezéseket. Bízom benne, hogy a testület - megcsonkított jogkörei ellenére - újból bebizonyítja: a Magyar Köztársaságban nem fenyegetheti veszély az alapvető demokratikus értékeket. Mindenesetre megnyugtató látni, hogy ebben a küzdelemben nem maradtunk egyedül: Európára is számíthatunk.

A jövő év nagy feladata

A 2011-es év rendkívül fontos lesz az MSZP számára. Jövő évtől már világosan látszódni fognak a Fidesz-kormány őrült gazdaság- és társadalompolitikájának a negatív hatásai, és nekünk nemcsak alternatívát, védelmet is kell nyújtanunk azoknak, akiket a kormány politikája negatívan érint, sért, bánt. A középosztály tagjai, illetve a nehéz anyagi körülmények között élő rétegek mind-mind vesztesei lesznek az Orbán-kabinet gazdaságpolitikájának. Tulajdonképpen a  Fidesz-kormány gazdaság- és társadalompolitikájának egyetlen kedvezményezett rétege van: a Fidesz-kormány maga.

A Fidesz-kormány szembemegy a magyar társadalommal, a magyar emberekkel, és ezt mindenféle fortélyos trükkel és hazugsággal kívánja palástolni. Ehhez még társul egy korszerűtlen, archaikus, XIX. századi társadalomkép, és máris láthatjuk, mekkora a baj ma Magyarországon.

Míg korábban mindig azon dolgoztam, hogyan vihetnénk előre a nők ügyét, követve a nyugat-európai példát, most sajnos azért kell harcolnunk, hogy ne fordíthassák vissza az idő kerekét.

Ma Magyarországon baj van. Nagy baj, és a készülő alkotmány koncepciójának esztelen fordulataiból ítélve úgy tűnik, hogy a helyzet csak még rosszabbá fog válni. Az abortusz és az úgynevezett 72 órás tabletták betiltásának lehetősége, a nem házasságban született gyermekek hátrányos megkülönböztetése vagy az alapvető jogoknak az „erkölcsök" védelme érdekében történő korlátozása egy olyan középkori, patriarchális társadalom képét vetíti elénk, ahol a kormányzati férfitöbbség mondja meg, hogy milyen az igazi nő, milyen a jó anya, hogyan kell élni, mi erkölcsös és mi nem az.

Ma Magyarországon baj van. Nagy baj. Mint EP-képviselő, mint az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének az elnöke, és mint a francia Szocialista Párt vezetésének tagja, én természetesen mozgósítom az európai barátainkat, amennyire csak tudom.

De látnunk kell, ettől függetlenül is, hogy ezt a harcot alapvetően nekünk kell megvívnunk. A magyar embereket, a magyar nőket ma veszély fenyegeti, és a mi feladatunk, hogy szolidaritást mutassunk velük, s ahol lehet, megvédjük őket az önkénytől, a múlt árnyaitól. Ez a jövő év nagy feladata.

Együttműködés a Fekete-tenger térségével

Nagy örömömre szolgált, hogy a héten a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Parlamenti Küldöttsége (PABSEC) Brüsszelben tárgyalt az Európai Parlamenttel. Számomra nagyon fontos ez a térség, hiszen tagja vagyok az EP–Moldova parlamenti vegyes bizottságnak és Moldova tagja ennek az együttműködésnek.

A tárgyaláson megfogalmazott irányelvekről a PABSEC és a Parlament közös jelentést adott ki, melyben megerősítik együttműködésüket a jövőre nézve. A jelentés létrehozásában résztvevő országok Bulgária, Grúzia, Görögország, Románia, Oroszország és Törökország voltak. A végeredmény és a hozzá tartozó javaslatok megvitatására idén novemberben kerül majd sor a Küldöttség 36. plenáris ülésen, Trabzonban.

A PABSEC 1993-ban alakult meg. Képviselőit a térség 12 különböző országa delegálta nemzeti parlamentjeikből. Célja katalizálni a tagországok elkötelezettségét a demokratikus értékek és a piacgazdaság iránt. A Küldöttség legfontosabb napirendi pontjai közé tartozik a gazdaság élénkítése, a fenntartható fejlődés támogatása, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni harc, a környezetvédelem, valamint az európai és nemzetközi vonatkozó szervezetekkel való együttműködés.

A PABSEC most egy új, átfogóbb keretrendszer kialakítására törekszik, melyen belül a közös célok egyszerűbben érhetőek el. A Lisszaboni Szerződés és a PABSEC irányelvei megegyeznek, hisznek abban, hogy tevékenységük nem csak a régió, hanem Európa számára is előnyös. Most, a 21. század elején a kontinens minden országa hasonló kihívásoknak néz elébe: a gazdasági válság, a klímaváltozás, a szabályozatlan energiapolitika és a szervezett nemzetközi bűnözés mind leküzdendő akadályok és megoldandó feladatok, mellyel az EP és a PABSEC együttműködésük mostani megerősítésével közösen és hatékonyan szállhatnak harcba.

Büszke vagyok arra is, hogy az Európai Parlamentben a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoport, melynek tagja vagyok, kezdeményezte először a Fekete-tengeri Régió országaival való kapcsolatok újraértelmezését és megerősítését. A szervezettel való progresszív együttműködés kiemelten fontos számunkra, hiszen a külkapcsolatok és kontinentális gazdasági ügyek egyik fő szereplője a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés.

Találkozás a nemzeti parlamentekkel

A blog rendszeres olvasói számára valószínűleg nem újdonság, hogy az elmúlt hónapokban számtalan egyeztetést folytattam az európai polgári kezdeményezésről. A tegnapi találkozónk azonban kiemelkedett ezek közül: ez volt eddig a legnagyobb szabású esemény a témában. Az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottsága meghívására Brüsszelbe látogattak a tagállamok nemzeti parlamentjeinek képviselői, hogy elmondják, mit gondolnak a polgári kezdeményezés készülő végrehajtási szabályainak egyes elemeiről valamint Andrew Duff kollégámnak az európai választási rendszer reformjáról szóló - most készülő - jelentéséről.



Mindenekelőtt azt volt a legjobb látni, hogy a nemzeti parlamentek mennyire komolyan veszik a Lisszaboni Szerződés által is megerősített szerepüket az uniós jogalkotásban. Ezt jól jelzi, hogy a tegnapi rendezvényen minden tagállam törvényhozásából érkeztek képviselők. Ugyanakkor a parlamentek fokozott érdeklődésével korábban már többször is szembesültem: nagy segítséget jelentett, hogy már a munkánk legelején rendelkezésünkre álltak a polgári kezdeményezés főbb elemeivel kapcsolatos állásfoglalásaik, amelyeket nemcsak a nemzeti parlamentek, de sok esetben a tartományi törvényhozások is elkészítettek és eljuttattak nekünk. Nyáron közzétett munkadokumentumunk, és a jelentés készülő tervezete is ezen vélemények maximális figyelembe vételével készültek.

Ennek a szoros együttműködésnek is köszönhető, hogy a tegnapi ülésen a tartalmi elemekkel kapcsolatban már nem merültek fel váratlan dolgok. Sajnos egyre inkább megszokott, hogy szélsőséges álláspontok és megnyilvánulások is előfordulnak, de ezek mögött egy elenyésző (ám annál hangosabb) kisebbség áll csupán, a komoly munkára így nincsenek hatással. Nem tudok ugyanakkor szó nélkül elmenni azok mellett a hozzászólások mellett, amelyek szerint a polgári kezdeményezés egy "látszatintézkedés", amely nem fog javulást hozni az európai demokrácia minőségében. Biztos vagyok, hogy az ilyen álláspontok mögött csak tájékozatlanság vagy esetleg a tudatos félrevezetés szándéka állhat. Mindenestre kíváncsi lennék, hogy milyen jobb megoldást tudnának ajánlani a polgári kezdeményezés helyett...

A hivatalos felszólalásokon kívül a folyosói beszélgetések is érdekesek voltak számomra, mivel - újból - megtapasztalhattam a polgári kezdeményezés iránti felfokozott várakozást. Sokan már kész ötletekkel rendelkeznek és csak a startpisztoly eldördülésére várnak. Továbbra is azon dolgozunk, hogy ez minél előbb bekövetkezzen.

Az utolsó vitás pontok

Ahogyan közeledik az európai polgári kezdeményezésről szóló jelentés végleges változatának bemutatása, egyre sűrűsödnek a témával kapcsolatos események. Ezen a héten például két olyan rendezvény is volt, amelyről szeretnék beszámolni.

Kedden néppárti jelentéstevő képviselőtársammal, Alain Lamassoure-ral és a véleménynyilvánításra felkért petíciós bizottság témafelelőseivel, Diana Wallisszal és Gerald Häfnerrel látogatást tettünk Maroš Sefčovič biztos úrnál, aki az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért és adminisztrációért felelős tagjaként foglalkozik a polgári kezdeményezéssel. Megnyugtató volt látni ezen az informális egyeztetésen, hogy a legfontosabb kérdésekben nincsen jelentős eltérés a tényleges súllyal bíró politikai tényezők között. Sajnálom ugyanakkor, hogy egyes képviselőcsoportok továbbra sem készek kompromisszumot kötni, és olyan elképzelésekhez ragaszkodnak, amelyeket - ha sikerülne is megnyerni hozzájuk a parlamenti többséget - biztosan elutasítana a tagállamok képviselőiből álló Tanács.

Ezt követően, szerdán a szocialisták, a zöldek és a liberálisok után az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal európai parlamenti képviselőcsoportja rendezett nyilvános meghallgatást a témában, ahol a politikusok mellett a témával foglalkozó szakemberek és civil szervezetek mondhatták el véleményüket.

A fenti két rendezvényen szerzett tapasztalatok alapján elmondható, hogy két olyan vitás pont van még, amelyben nehéz vitákra lehet számítani a parlamenti frakciók, illetve a további uniós intézmények valamint a tagállamok között: az aláírók alsó korhatárával, illetve az aláírásgyűjtéskor megadandó személyes adatokkal kapcsolatosan.

Ahogyan azt már korábban is írtam, általános igény, hogy minél több ember számára nyitva álljon a polgári kezdeményezés intézménye. Ennek érdekében egyesek azt szorgalmazzák, hogy a részvétel alsó korhatárát egész Európában 16 évben húzzuk meg. (Gyakran hivatkoznak az osztrák példára, ahol a 16 éven felüliek vehetnek részt a választásokon.) A Bizottság tervezete szerint viszont - amelyet magam is helyesnek tartok - minden országnak maga határozhatná meg, kit tekint "felnőttnek", és a részvételt az adott országbeli alsó választási korhatárhoz kötnék.

Hasonló a helyzet a személyes adatokkal kapcsolatban is: vannak olyanok, akik azt szorgalmazzák, hogy európai szinten tiltsuk meg, hogy az aláírásgyűjtés során a támogatók bármiféle azonosító száma rögzítésre kerüljön. Ez talán a magyar füleknek szokatlanul hangzik, hiszen nálunk az aláírásgyűjtő ívek kötelező eleme a személy szám, az Egyesült Királyságban azonban adatvédelmi okokból ugyanez nem megengedett. Álláspontom szerint - amellyel egyetért a néppárti jelentéstevő-társam, továbbá az Európai Bizottság és a Tanács is - nem szabad egységes szabályozást rákényszeríteni az országokra, itt is nemzeti hatáskörben kellene megszabni, milyen adatokat kérjenek el a támogatóktól.

Leginkább attól tartok, hogy egy, az eljárás legapróbb részleteire kiterjedő egységes európai szabályozás veszélyeztetné az első polgári kezdeményezések mielőbbi elindulását. Hiszen ezesetben a tagállamoknak időre lenne szükségük az egységes követelményekre való felkészüléshez. Ugyanakkor az elől nem zárkózom el, hogy ezeket a szabályokat néhány év (esetleg meghatározott számú sikeresen lebonyolított kezdeményezés) után felülvizsgáljuk. De a legfontosabb a célunk most az, hogy minél előbb megszülessen a végrehajtási szabályokat rögzítő rendelet, utat engedve az európai polgárok kezdeményezéseinek. Nincs helye semmiféle felelőtlenségnek és népszerűség-hajhászásnak!

Az európai polgári kezdeményezésről szóló parlamenti jelentést szeptember 30-án vitatjuk meg a tagállamok nemzeti parlamentjeinek képviselőivel, és - a novemberi alkotmányügyi bizottságbeli szavazást követően - várhatóan a decemberi plenáris ülésen születik meg róla a végleges döntés. Ha minden jól megy, jövőre már indulhatnak is az első aláírásgyűjtések.