Kik a következők?

Szombat késő délután a Budapest Pride Felvonulásról hazafelé tartó Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatóját és két társát mintegy harminc gárdista, bakancsot viselő neonáci támadta meg „buzik, cigányok” üvöltözése közben. Az áldozatokat nemcsak szóban inzultálták, de ütötték, rugdosták.

Ez 2013 Magyarországa. Kik a következők? Kiknek kell szenvedni holnap? Ma a melegeket és támogatóikat támadják, holnap leköpik a romákat, vagy éppen békésen sétáló férfiakat, mert a nácik úgy gondolják, hogy azok ott zsidók. Aztán következő héten jönnek a mozgássérültek, utána a nők, végül a gyerekek kapnak egy pofont az arcukra?

Ezek a magukból kivetkőzött emberek terroristák. Felkészültek a szombati rendezvényre. Szétszéledve, kisebb hordákba járták a belváros utcáit és keresték, kikbe lehet belekötni. Mindegy volt, hogy védtelen járókelő az illető, a Pride egyik önkéntese, turista, vagy meleg unokáját támogató nagyszülő. Egy céljuk volt: a védtelen áldozatokra vadászás.

Baloldali, progresszív értékeket valló politikusként örömmel olvastam, láttam, hogy minden korábbinál többen vettek részt az idei Budapest Pride Felvonuláson – a kordonon belül. A kordonon kívül viszont annál kevesebben. A rendőrségnek intő jel, ami a rendezvény után Derdák Tiborékkal történt. Az ellentüntetők taktikája ugyanis megváltozott. Olyanok, mint a focihuligánok. Keresik a másik tábor tagjait, hogy aztán megalázhassák, bánthassák őket.

A rendőrség első reakciója az elzárkózás volt, nem úgy történt az eset, nem igazolható teljesen biztosan ki követte el. De az EMMI-nek Balogh Zoltán vezetésével más volt a reakciója. Lehet, hogy amikor rádöbbentek, hogy nem ismeretlen embereket vertek meg, azonnal megváltozott a kommunikáció.

Bízom benne, hogy jövőre már senkit nem fog atrocitás érni, mert kiáll a tolerancia, az elfogadás és a sokszínű társadalom értékei mellett. Bízom benne, hogy hamarosan eljönnek azok az évek, amikor a rendőrök minálunk is már csak azért jönnek a Felvonulásra, hogy a menetet kísérjék és nem azért, hogy fröcsögő, agresszív emberektől kelljen megfékezniük a békés, vidám ünneplőket.

Kétarcú Törökország: megdöbbentő adatok, bíztató törekvések

Néhány hete az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) delegációjának tagjaként négynapos törökországi látogatáson vettem részt, amelynek során ellátogattunk Ankarába, Isztambulba valamint a délkelet-törökországi Diyarbakırba. Az ESZP főtitkára, Philip Cordery által vezetett látogatás célja, hogy megbeszélést folytassunk az ESZP törökországi tagpártjaival, valamint állami tisztviselőkkel, a törökországi EU-delegáció tagjaival, szakszervezetekkel valamint a tudomány, a média és természetesen a nők jogainak védelmével foglalkozó szervezetek képviselőivel.

Az út során érdekes volt a saját szememmel is látni, milyen előrelépések történtek az utóbbi években Törökországban a nők jogainak érvényesülése terén. Az alkotmány legutóbbi módosításával, az új büntető törvénykönyv elfogadásával valamint a török parlament esélyegyenlőségi bizottságának létrehozásával Törökország fontos lépéseket tett a nők helyzetének javítása érdekében.

Isztambulban a köztársasági néppártbeli (CHP) kollégákkal ezt a folyamatot tekintettük át egy kerekasztal-beszélgetésen. Elégedetten láttam, hogy a CHP-delegáció összeállításakor is ügyeltek az esélyegyenlőségre, így szép számban ültek nők is a tárgyalóasztalnál. Török kollégáink beszámoltak arról, hogy a CHP egy családi biztosítási programon dolgozik, amelynek célja a szegénység felszámolása, a szociális védelem kiterjesztése - nemre és etnikumra való tekintet nélkül. Egy olyan önfenntartó programot szeretnének létrehozni, amely a nőket egyénként és nem csak házastársakként kezelné. Emellett konkrét kezdeményezéseket is kidolgoztak, amelyekkel javítanának a nők munkaerő-piaci részvételi arányán, növelnék a nők politikai képviseletét, de dolgoznak a nőktől elvárt öltözködési előírások lazításán is.

Az ígéretes fejlemények ellenére nem mulaszthattam el újból felhívni a CHP vezetőinek figyelmét arra, hogy a kiemelkedő jelentőséggel bír a júniusi választásokra állított pártlistákon a nők megfelelő arányú szerepeltetése. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak fontosságát sem, hogy a komoly politikai pozícióba kerülő nők szerepmodellé válhatnak a fiatalabb korosztály számára. Arra bátorítottam a török kollégákat, hogy a júniusi választás során világos és előremutató üzenettel álljanak a női választóik elé, akik eddig úgy érezhették, hogy igényeikre nem fordítanak kellő figyelmet.

A delegációnk következő állomása Ankara volt, ahol a kormányzati tisztviselőkkel találkoztunk. Sajnos ők már nem tűntek olyan elkötelezettnek az esélyegyenlőség iránt, annak ellenére, hogy a török alkotmányos rendszeren a közelmúltban ígéretes változtatásokat hajtottak végre. Találkozóink során végig érezhető volt az elmúlt időszak konzervatív visszarendeződése, amely újból megerősítette számunkra: még nagyon sok dolgunk van ezen a téren.

A PES-delegáció látogatását ezt követően a dél-kelet törökországi Diyarbakırban folytattuk, ahol a helyi politikusokkal és szakemberekkel való találkozókon túl szerettünk volna részt venni a vitatott, úgynevezett KCK-pereken.Ezekben az eljárásokban több mint száz kurd politikust, jogászt és civil szervezeteket vezető szakembert vádolnak azzal, hogy veszélyeztetik az állam egységét és pártolják a terrorizmust. Jelenlétünkkel szerettük volna kifejezni elkötelezettségünket a tisztességes eljárás és az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett. A tárgyalásokat végül felfüggesztették, mert a bírák nem engedélyezték a vádlottaknak, hogy anyanyelvükön, kurdul szólaljanak fel.

Ezt követően az Európai Szocialisták Pártja helyi tagszervezete, a Béke és Demokrácia Párt (BDP) látott bennünket vendégül. A látogatásnak talán ez volt számomra a legmaradandóbb része: nagyszerű volt látni, hogy a párt a vezetésében is érvényesíti az esélyegyenlőségi szempontokat, mivel a két társelnök, Selahattin Demirtas and Gültan Kişanak irányítják a szervezetet.Nem tagadhatom ugyanakkor, hogy olyan kérdéseket is érintenünk kellett diyarbakiri megbeszéléseink során, melyek kevésbé voltak kellemesek. Törökország déli részén még az országos átlagnál is erősebben élnek a hagyományok, ráadásul a területen nagy számban élnek különféle kisebbségek. Éppen ezért választottuk a Friedrich Ebert Alapítvánnyal közösen, a helyi civil szervezetek képviselőinek részvételével rendezett kerekasztal-beszélgetésünk helyszínéül ezt a térséget. Becsületbeli gyilkosságok, erőszakos és korai házasságkötések és terhesség, nehéz hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz a nők számára, családon belüli erőszak és a kisebbségben élő nők dupla diszkriminációja... Ezek voltak a civil szervezetek által felvetett legkomolyabb problémák, melyek a térségben élő nőket sújtják. A statisztikai adatokat böngészve különösen megdöbbentő kép tárul elénk: 2007-ben mintegy 220 becsületbeli gyilkosság történt Törökországban. És ezek csak a török kormány által elismert adatok! Egy, a nőket érő diszkrimináció ellen küzdő szervezet szerint a valós számok ennek a négyszeresét is elérhetik.

Ezzel elérkeztünk az utolsó témához, amelyet ebben a bejegyzésben érinteni szerettem volna. A nők jogaiért küzdő szervezetek számára a legnagyobb kihívást a családon belüli erőszak okainak megszüntetése, valamint a következmények minimalizálása jelenti. Azonban ahhoz, hogy munkájukat hatékonyan végezhessék, szükségük van a török kormányzat támogatására. Éppen ezért aggasztónak tartom, hogy a török kormány a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó esélyegyenlőségi nemzeti cselekvési terv végrehajtásához nem különített el költségvetési forrásokat. Ez bizonytalanságban tartja a nőszervezeteket, és újabb ékes példája a nem tettekben megnyilvánuló esélyegyenlőségi politikának. Bár maga a cselekvési terv üdvözlendő, annak végrehajtását illetően vannak kétségeim.

Mindenesetre az Európai Szocialisták Pártjával továbbra is nyomon fogjuk követni a törökországi fejleményeket. Meggyőződésem, hogy a törökországi tagpártjaink elkötelezettek a női esélyegyenlőség iránt, ezért jó szívvel kívánhatunk nekik sok sikert a közelgő választásokon!