Hatékonyabb jogalkotás és esélyegyenlőség minden szakterületen

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. szeptember 12-18.)

A szeptember különleges hónapnak számít az Európai Parlamentben: mivel évente 12 plenáris ülést tartunk, azonban augusztusban – a nyári leállás miatt – egy sincs, így szeptemberben két alkalommal is a francia városba utazunk. Az elmúlt héten került sor az elsőre, melynek során az uniós jogalkotás hatékonyságának növelése, az egyedülálló anyák helyzetének javítása és az esélyegyenlőségi szempontok általános, horizontális érvényesítése jelentették a szakterületeimhez kapcsolódó, legfontosabb napirendi pontokat. (Mindazoknak, akiket a más területeken történt fejlemények is érdekelnek, ajánlom figyelmükbe az EP honlapszerkesztői által készített kiváló anyagokat. Ezek rövid összefoglaló vagy részletes hírlevél formájában egyaránt elérhetőek.)

Kedden két, esélyegyenlőséggel kapcsolatos állásfoglalást fogadott el az EP: a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők helyzetével és a női vállalkozókkal foglalkozó jelentésekben az EP szorgalmazta, hogy több pénz és képzési program álljon rendelkezésre az ötven év felettiek munkaerő-piacon tartására és a női vállalkozók támogatására. Ezek a témák előkerültek a Juan Somaviával, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vezetőjével tartott megbeszélésünkön is, amelyet a képviselőcsoportom szervezett.

Az elmúlt időszakban az uniós intézmények kiemelt törekvésévé vált a jogalkotás minőségének javítása, az adminisztratív terhek csökkentése és a jogszabályok helyes végrehajtásának biztosítása. Szerdán a Parlament három jelentést is elfogadott, amelyekkel az a célunk, hogy – a többi európai intézménnyel és a tagállamokkal együttműködve – fenntartsuk az ezen a téren kialakult lendületet. Úgy vélem, hogy európai döntéshozókként nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az európai polgárok nem bíznak az uniós intézményekben, és bennünk sem. Ennek orvoslására a nyitottságon és a hatékonyságon kell javítanunk. Írásbeli hozzászólásomban a polgárok tájékoztatásának és a döntéshozatalba való bevonásának fontosságát hangsúlyoztam. Ez utóbbihoz jelentős segítséget nyújt az európai polgári kezdeményezés, amelyet néhány hónapon belül már használatba is vehetnek az európai polgárok. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hátralévő rövid időt kihasználjuk arra, hogy a lehető legszélesebb körökkel megismertethessük az új eszközben rejlő lehetőségeket. Ehhez kapcsolódik, hogy az Európai Parlament informatikai szakemberi egy szűk körű beszélgetésen bemutatták azt a készülő programot, amellyel a polgári kezdeményezést fogjuk népszerűsíteni a potenciális felhasználók körében. Sajnos, erről több részletet egyelőre nem árulhatok el, de annyit talán igen, hogy a fejlesztők komolyan vették a felhasználóbarát működés szempontjait.

A bizottsági üléseink döntő többségét Brüsszelben szoktuk tartani, azonban esetenként Strasbourgban is sort kell keríteni ilyen találkozókra. Így csütörtökön a nőjogi és esélyegyenlőségi szakbizottság ülésezett, amelyen jelentést fogadtunk el az egyedülálló anyák helyzetéről, és eszmecserét tartottunk a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítéséről. Az egyedülálló anyákról szóló jelentés elfogadását az elmúlt hónapokban több konzultáció is megelőzte, ezek eredményeként sikerült progresszív, az anyák és gyermekeik szociális biztonságát leginkább elősegítő kompromisszumokat kialakítanunk, amelyek remélhetőleg a plenáris ülésen is megkapják a szükséges támogatást. A szavazások után áttekintettük a nemek közötti egyenlőség horizontális érvényesülésének helyzetét az uniós jogalkotásban. Arra kerestük a választ, kielégítő módon érvényesül-e ez a fontos alapelv valamennyi szakpolitikában. Ezen a téren jelentős előrelépésnek tartom, hogy az EP a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) módszertani támogatását is beépíti jogalkotási munkájába. Sok esetben a nemi esélyegyenlőséggel kapcsolatos cselekvési terveknél és stratégiáknál komoly hiány tapasztalható a megvalósítást és az eredmények nyomon követését illetően. Éppen ezért komoly szükség van az EIGE szakmai és módszertani támogatására, és több figyelmet kell fordítanunk a velük való együttműködésre.

A Strasbourgból való hazajutást egy közúti baleset nagyon megnehezítette: a Strasbourg és Frankfurt közötti távolságot több mint öt óra alatt sikerült megtenni, ami új negatív rekord. Remélem, hosszú ideig az is marad :-) Szerencsére a budapesti brit nagykövetség által szervezett pénteki konferenciára el tudtam jutni, annál is inkább, mert a fejlesztéspolitika egy érdekes vetülete került szóba: az új tagállamoknak az uniós fejlesztési politikában betöltött szerepe. Az EU-AKCS Közös Parlamenti Közgyűlés tagjaként magam is tapasztaltam, hogy az új tagállamok többségében, így Magyarországon is, problémát jelent a közvélemény alacsony fokú érdeklődése és érzékenysége a fejlesztéspolitika iránt. Ezen mindenekelőtt figyelemfelhívó kampányokkal lehetne javítani. Előadásomban emlékeztettem arra, hogy a fejlesztési együttműködésben való részvétel jogi és politikai kötelezettség az új tagállamok számára is. Közülük több helyen jelenleg is folyik a nemzeti fejlesztési stratégiák kidolgozása, tehát ez az időszak kulcsfontosságú a szakterület számára. Vitathatatlan ugyanakkor, hogy az új tagállamok többsége a közös uniós segélyezéshez csak szerényebb összeggel tud hozzájárulni, de ha ezt koncentráltan költjük el, a kis összeggel is látványos eredményt érhetünk el.
Most egy hét brüsszeli hét következik frakcióülésekkel, de két hét múlva ismét visszatérünk Strasbourgba.

Kilencvennyolc év az egyenlőségig

A PES Women, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete elnökeként számomra nagyon fontos kampányt indítottunk idén, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a nők hátrányos helyzetére a nyugdíjrendszerben.

Úgy gondolom, hogy minden tagállamnak kivétel nélkül foglalkoznia kellene az idősödés problémájával, valamint a nyugdíjrendszerek sürgős reformjával, ahol a női szempontokat kiemelten kellene kezelni. Eddig méltatlanul háttérbe szorult az esélyegyenlőségi szempont, pedig köztudott, hogy a 65 év feletti nők sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a férfiak, sokkal nagyobb arányukat fenyegeti a szegénység veszélye. Miért? Azért, mert a nyugdíjrendszer nem hálálja meg a nőknek a társadalom érdekében végzett munkáját, többek között, a gyermekvállalást vagy a hozzátartozók gondozását. A családi kötelezettségek miatt a nők pályafutása, karrierépítése jóval gyakrabban megszakad, aminek köszönhetően hátrányos helyzetbe jutnak nyugdíjas korukra.

Bauer Edit képviselőtársam is szívén viseli az idősődő nők helyzetét, éppen jövő héten fogunk Strasbourgban szavazni a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők helyzetéről szóló jelentéséről. Elfogadhatatlannak tartjuk a többszörös megkülönböztetést, amely munkahely-keresés során éri ezeket a nőket. Ezért minden erőnkkel arra törekszünk, hogy megoldást találjunk eme (ezekre a) súlyos problémákra és megfelelő támogatást szerezzünk a tagállamoktól az idősen is aktív nők munkaerőpiacra történő visszatéréséhez.

Nőtársaim alacsony nyugdíja - amellett, hogy az állam nem ismeri el a társadalomért tett erőfeszítéseiket - abból is ered, hogy sajnos nagyon sokuk aktív éveiben is alacsonyabb fizetést kap, mint az ugyanolyan munkát végző férfi munkatársaik.

Pár nappal ezelőtt a kezembe akadt egy rendkívül érdekes és teszem hozzá, mulatságos Guardian-cikk, amely a nemek közötti fizetési egyenlőtlenségek problémájára hívja fel a figyelmet. A cikk egy nemrég megjelent kutatási eredményre hivatkozik, amely megállapította, hogy mi, nők továbbra is kevesebbet keresünk, mint férfi kollégáink, és ha a jelenlegi tendencia folytatódik csak 2109-re lesz teljes egyenlőség ezen a téren.

Azért is tetszett meg annyira ez a cikk, mert számos tanáccsal lát el minket annak érdekében, hogy ne kerüljön 98 évünkbe kivívni a nemek közötti fizetési egyenlőséget. Szerintem is figyelemfelhívó lenne, ha egy ország minden egyes női lakosa ugyanabban az időpontban kezdene sztrájkba. Ha nem is ennyire radikálisan, de igenis szükség lenne szenvedélyes, célorientált nőkre, akik teljesen civilizált módon, az egyenlő bérezést követelő tábláikkal az utcákon demonstrálva képesek lennének nyomást gyakorolni a kormányzatokra. Továbbá fontosnak tartom én is, hogy a nőknek nem szabadna elfogadniuk a legalacsonyabb bérezést, mikor akár tárgyalhatnának is róla, de az egyik kedvenc tanácsom akkor is a "Szkanderozz a győzelemért" rész. Szükség van rá, hogy felhívjuk férfi társaink figyelmét a tényre, hogy a bérkülönbségek olyan igazságtalanok, akár egy nő-férfi közötti szkander verseny lenne.

A bérszakadék, a gyermekgondozás, a szülési szabadság és az időskorú nők továbbképzésének problémájával kapcsolatban több megbeszélést folytattam már az Európai Bizottság illetékeseivel, legutoljára például Viviane Redinggel, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős európai biztossal, akinek kifejtettem, hogy az Európai Bizottságnak határozott lépéseket kell tennie a megoldás érdekében, mivel a gazdasági válság hatására megakadt az elmúlt évtizedek javuló tendenciája.

A nők és férfiak közötti fizetési különbség nem szabad, hogy csak a nők problémája legyen: ezzel az igazságtalansággal az egész társadalomnak foglalkoznia kell.

A fogyatékosság a nők ügye is

A fogyatékosságügyi stratéga prioritásos téma a magyar elnökség számára, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter legalábbis ezt mondta év eleji meghallgatásán az Európai Parlament nőjogi bizottságában (FEMM). Ennek fényében üdvözlendő, erőteljes üzenet, hogy a téma jelentéstevője az EP foglalkoztatásügyi bizottságában (EMPL) Kósa Ádám magyar néppárti EP-képviselő lett. 

Miniszter úr ugyanakkor nemcsak abban mondott igazat, hogy mit tart a magyar elnökség fontosnak, hanem abban is, hogy mit nem: Réthelyi Miklós nagyon világossá tette, hogy a női esélyegyenlőség pária lesz a magyar elnökség alatt. És valóban, a női jogok terén tényleg nem sok minden történt az elmúlt négy hónapban. 

Ezért tartottam nagyon fontos feladatnak, hogy a fogyatékosságügyi stratégia kapcsán készülő jelentéstervezet előkészítésében árnyék-véleményezőként magam is aktívan részt vegyek, és amennyire lehet, érvényesítsem a női esélyegyenlőségi szempontokat. 

Az Európai Parlament nőjogi bizottsága, a FEMM, a múlt héten kezdte tárgyalni a fogyatékosságügyi stratégiához kapcsolódó véleménytervezetét, melyet Elisabeth Morin-Chartier francia néppárti képviselőtársam készített elő. A szöveg erős állításokat fogalmaz meg a fogyatékosság és a nemek közötti esélyegyenlőség kapcsolatáról. Felhívja például arra a figyelmet, hogy a fogyatékkal élő gyermekek gondozói legtöbbször az édesanyjuk, akiknek rugalmasabb munkaidőre lenne szükségük ahhoz, hogy ne essenek ki a munkaerőpiacról. A véleménytervezet aláhúzza, hogy a fogyatékkal élő nők gyakran erőszak áldozatai; valamint kiemeli a fogyatékkal élő emberek oktatásának, és annak a fontosságát, hogy a vállalatok megfelelő ösztönzőket kapjanak a foglalkoztatásukhoz.

A Morin-Chartier képviselő asszony által előkészített szöveg jó irány. Ugyanakkor azt hiszem, hogy tovább kell mennünk, bátrabban és erőteljesebben kell kiállnunk a női esélyegyenlőség ügye mellett. Szerintem elengedhetetlen annak a kimondása, hogy a hivatásos és nem hivatásos gondozók többsége nő. Ráadásul a nem hivatásos gondozók sok esetben fizetés és társadalombiztosítási elismerés nélkül végzik ezt a munkát, ami többek között később alacsony nyugdíj-jogosultsághoz, időskori elszegényedéshez vezethet. Tényleg a semmivel akarjuk elismerni azok munkáját, akik önzetlen segítséget nyújtanak fogyatékos gyermeküknek, vagy idős szüleiknek? Azt hiszem, itt az ideje, hogy egyértelműen állást foglaljunk a „nem" válasz mellett.

Az Európai Bizottság a fogyatékosságügyi stratégiájában maga is hivatkozik az EU2020 stratégiára, különösen annak foglalkoztatási célkitűzésére. Erőteljesen alá kell húznunk, hogy a nők részvétele nélkül nem érhető el a 75%-os foglalkoztatottsági arány, és a nem hivatásos gondozói munkák elismerése nélkül a női munkaerő-piaci részvétel erősödése is csorbát szenvedhet. 

Egyértelműbben kell kiállnunk azon egyedülálló anyák mellett is, akik fogyatékos gyermeket nevelnek. Az esetükben nagyon komoly a sokszoros diszkrimináció veszélye, hiszen nők, anyák, egyedülállóak, ráadásul meg kell kell küzdeniük a fogyatékkal élő gyermekeket sújtó akadályokkal is. A nemrég elfogadott, a nőarcú európai szegénységről szóló Plumb-jelentés következtetéseit egészen egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fogyatékosság témájában sem. 

Végezetül pedig, meggyőződésem, hogy a sötétben tapogatózás nem vezet eredményre. Ezért a fogyatékosságügyi stratégia kapcsán gyűjtött minden statisztikai adatnak nemekre lebontottnak kell lennie, és ki kell térnie a gondozók helyzetére is. 

E felvetések figyelembe vételével a következő napokban árnyék-véleményezőként számos módosító javaslatot nyújtok majd be a Morin-Chartier-véleményhez – remélem, hogy képviselőtársaim mind a FEMM, mind pedig később az EMPL-bizottságban úgy gondolják majd, hogy támogatásra érdemesek.

Alzheimer-kór: a nők különleges figyelmet igényelnek

Az Európai Parlament a héten elsöprő többséggel támogatásáról biztosította az Alzheimer kór és demencia kezelésére vonatkozó uniós kezdeményezést, melynek fontosságát jól szemléltetik a betegség rendkívül gyors terjedését mutató statisztikai adatok: átlagosan minden 24. másodpercben diagnosztizálnak egy új beteget, így a demencia valamely formájában szenvedők jelenlegi 35 milliós létszáma 20 évente csaknem megkétszereződik, 2030-ra elérve akár a 65,7 milliót is. A probléma Európát kiemelten sújtja, hiszen a demenciában szenvedő emberek 28 százalékát a mi kontinensünk adja, miközben kontinensük a világ népességéből mindössze 10 százalék körüli.

A kezdeményezést örömmel támogattam, hiszen nagyon fontosnak tartom, hogy a tagállamok közötti szoros együttműködéssel segítsük a megelőzés, a korai felismerés és a kezelés fejlesztését. Baloldali politikusként különösen fontosnak tartom, hogy a leghatásosabbnak bizonyuló gyógyszerek mindenki számára elérhetőek legyenek.

Emellett képviselőcsoportom a javaslaton olyan módosításokra is javaslatot tett, amelyek a betegek családtagjai számára is előnyös, hiszen az érzelmi, fizikai és pénzügyi nehézségekkel nekik is meg kell küzdeniük. Javasoltuk továbbá, hogy a javaslat fordítson külön figyelmet a nők speciális igényeire.

Ír kolléganőm, Nesse Childers – aki a javaslat szocialista árnyékjelentéstevője – ugyancsak felhívta a figyelmet arra, hogy kétszer annyi nő szenved ebben a betegségben, mint férfi, s ráadásul a beteg rokon ápolása tapasztalok szerint szintén nagyobb terhet ró a nőkre (akik sokszor saját egészségüket is elhanyagolják, és készek akár a munkahelyüket is feláldozni ezért).

Úgy gondolom, hogy javaslataink nagy előrelépést hozhatnak egyrészt a betegség megelőzésében és kezelésében, továbbá javítanák mind a betegek, mind pedig a hozzátartozóik helyzetét. A labda immáron a tagállamok térfelén pattog.