A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világnap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világnap. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 23., szerda

A nőket érő erőszak elleni fellépés világnapja

A nőket érő erőszak, és a családon belüli bántalmazás sajnálatos módon a 21. századra mindennapjainak „természetes” velejárójává vált. A családon belüli erőszak mindig apró, jelentéktelennek tűnő dolgokkal kezdődik, amelyekre az ember kezdetben nem fordít különösebb figyelmet. (A partner semmibevétele, megfélemlítés, stb.) A családon belüli erőszak a bántalmazás vagy zsarolás fizikai, szexuális, érzelmi, vagy éppen pénzügyi alapú formája. Napjainkra már mindenütt jelen van nemre, korra, iskolázottságra, foglalkoztatottságra, vallásra, vagy éppen országra való tekintet nélkül.

Erre a rendkívül fontos problémára kívánja felhívni a figyelmet a Zijkant Szocialista Nők Szervezete elnevezésű flamand nőjogi szervezet, amely 2011. november 11-én kezdte meg kampányát „Az erőszak kegyetlen/csúf arca” címmel, amely alapvető céljául a tudatosság növelése mellett a prevenció elősegítését jelölték meg.

Elborzasztó európai statisztikák számadatai szerint az elmúlt évben a 18 és 34 év közötti fiatalok számát tekintve a férfiak 10 és a nők 14 %-a esett áldozatul családon belüli erőszaknak, bántalmazásnak. Ha csak a 18 és 24 év közöttiek számát vizsgáljuk, ez a szám a nők esetében eléri a 22%-ot!

Európai Uniós szinten is szükség lenne a kérdés átfogó szabályozására, és a probléma megoldására. A PES Women arra törekszik, hogy a Bizottság nyilvánítsa az elkövetkezendő évek egyikét a nők elleni erőszak felszámolásának Európai Évének. Ez nemcsak azt segítené elő, hogy a téma az EU politikai prioritásai közé kerüljön, hanem nagyobb nyilvánosságot biztosítana a kérdésnek. A nők elleni erőszak felszámolására és az erőszak áldozatainak támogatására fordítandó összegek megvonására nem szolgálhat kifogásként a gazdasági válság.

Nagyon fontos, hogy az áldozatokkal foglalkozó uniós rendelkezések ne legyenek semlegesek a nemek tekintetében, mivel a nők sokkal kiszolgáltatottabbak a bűncselekményeknek, az erőszaknak, a szexuális bántalmazásnak és az emberkereskedelemnek.

Fontos mindezek mellett megemlíteni az Európai Védelmi Határozat kérdését is, melynek lényege, hogy a veszélyeztetett személyt megóvja, és távol tartsa a veszélyeztetőtől. Az Európai Unió tagállamainak igazságügy miniszterei 2011. szeptember második felében elfogadták az Európai Védelmi Határozatról szóló rendelet tervezetének szövegét. Így, a tervezet szövegét a Bizottság mellett a Tanács is jóváhagyta. Ez után csak a Parlamentnek kell szakbizottsági, és plenáris szinten elfogadnia a rendeletet, mielőtt a Tanács beleegyezésével lezárul a jogalkotási folyamat.

A rendelet lehetővé teszi, hogy ha az egyik uniós tagállam bírósága védelem alá helyez egy állampolgárt, akinek sérelmére bűncselekményt követtek el, akkor ezt a védelmet a többi uniós tagállam is biztosítsa, abban az esetben, ha a sértett valamely másik tagállam területére utazik. A határozat elsősorban a fenyegetés árnyékában élő nőkön segíthet, de természetesen mindenkire vonatkozik.

A határozat hatálya kiterjedhet a védett személy hozzátartozóira is. A védelmi határozatot csak egyéni kérésre állítanák ki, és a kérelmezőt minden esetben tájékoztatni kellene arról, hogy lehetőség van európai védelmi határozat kiállítására is. A határozatban veszélyeztetőként feltüntetett személynek lehetősége lenne ismertetni saját álláspontját és fellebbezhetne a döntés ellen.

A tagállami bíróság európai védelmi határozatot azokban az esetekben bocsáthatna ki, amikor távoltartást rendel el, tehát megtiltja a helyszín vagy sértett személy megközelítését, vagy a sértettel történő bármilyen kapcsolatfelvételt.


November 25. a Nőket érő erőszak elleni küzdelem nemzetközi világnapja, éppen ezért az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) Nőszervezete, a PES Women a Flamand Szocialista Párttal együtt egy rendezvényt szervez, az ESZP Konvenciójával párhuzamosan, amellyel szeretné népszerűsíteni ezt a napot és részt venni a nőket érő erőszak elleni küzdelemben.

Szeretnénk a fiatalok figyelmét is felhívni a családon belüli erőszakra és rávenni az embereket arra, hogy aláírásukkal tegyenek tanúbizonyságot a nők elleni erőszak felszámolása iránti elkötelezettségükről.
A rendezvényen lehetőség nyílik egy kérdőív, egy kapcsolati teszt kitöltésére, valamint, a rendezvény helyszínén kiállításra kerül majd egy promóciós autó, közvetlenül a bejáratnál, azzal a céllal, hogy mindenki figyelmét felhívjuk a téma kiemelkedő fontosságára. Az autó négy oldalán színes vásznakra lesznek felfestve a következők: „A Nők elleni erőszak elleni küzdelem világnapja”, valamint a kampány címe: „Az erőszak kegyetlen arca”.

A promóciós autó elejénél szeretnénk minél több aláírást gyűjteni. Az aláírások megmutatják, hogy a családon belüli erőszak rossz, és tükrözik az akaratot a családon belüli erőszak felszámolására.
Mindenkinek az elkötelezettségére szükség van egy sikeres kampány megvalósítása érdekében. Reméljük, hogy sokan ki fogják tölteni a tesztet, és ami még fontosabb, még többen alá fogják írni a promóciós autón fellelhető vásznakat, szimbolizálva ezzel, hogy a harcot nem adjuk fel, és, hogy együttesen sikerülhet az erőszak visszaszorítása. Reméljük továbbá, hogy sokan fognak csatlakozni a facebook-os oldalhoz, ezzel is nagyobb figyelmet biztosítva a kampány által hirdetett témának.

A kampány lezárására az ESZP Konvenció utolsó napján, november 25-én kerül majd sor.

2011. május 27., péntek

Az Európai Uniónak továbbra is támogatnia kell az IAVI-t

Néhány nappal ezelőtt, az AIDS-vakcina napján, arra hívtam fel mind a nemzeti kormányok, mind az Európai Bizottság figyelmét, hogy mennyire fontos az AIDS-vakcina kereséséhez nyújtott folyamatos támogatás. A HIV-vírust harminc évvel ezelőtt azonosították először, s a betegség azóta komoly globális hatást gyakorolt.

Ki gondolta volna harminc esztendővel ezelőtt, hogy a HIV okozza majd az emberi történelem egyik legnagyobb járványát? Sajnos a HIV-megelőzéssel foglalkozó kutatás-fejlesztés európai támogatása csökkent az elmúlt években. Az európai kormányok által a HIV-vakcina kutatására költött pénz 2009-ben majdnem 20%-kal csökkent 2006-hoz képest, s a trend folytatódott 2010-ben. A kutatások azt mutatják, hogy a nők különösen kiszolgáltatottak, a fejlődő országokban a HIV-fertőzöttek többsége nő és fiatal lány, mi több, az anyai halálozás ötöde az anyai HIV-fertőzéshez köthető. Reding biztos asszony átültethetné a gyakorlatba az Európai Női Chartát például úgy, hogy támogatást biztosít a HIV-vakcina kereséséhez!

A HIV/AIDS vakcina keresésére fordított globális K+F költés mindössze 7,6%-a európai pénz, s további csökkenést nem engedhetünk meg a kötelezettségvállalások terén. Az európai donorok által most az AIDS-vakcinára költött pénzek biztosíthatnák a HIV terjedésének megakadályozását a jövőben, különösen a megelőző kezelés és az ellátás mindenki számára elérhetővé és fenntarthatóvá tétele révén.

Az elmúlt harminc évben nagyot léptünk előre a kutatásban, s ma már olyan gyógyszerek állnak rendelkezésre, melyek lehetővé teszik a fertőzött emberek számára, hogy hosszabb és produktívabb életet
éljenek. Noha a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb országok ötmillió lakosa hozzáférhetett ezekhez a gyógyszerekhez, még mindig milliók kénytelenek mellőzni a sürgős kezelést. Mialatt egy ember
megkapja az antiretroviális kezelést, addig kettő másik frissen fertőződik a vírussal. Éppen ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mekkora szükség van arra, hogy új megelőzési módszerekbe fektessünk,
mint például az AIDS-védőoltásba, melyet a Nemzetközi AIDS Vakcina Kezdeményezés (IAVI) nevű elkötelezett NGO is erősen támogat.

A HIV több mint 60 millió embert fertőzött meg 30 esztendő alatt, és majdnem feleannyi ember halálát okozta. Minden 12. másodpercben megfertőződik valaki a vírussal. Minden 20. másodpercben meghal valaki egy AIDS-hez kötődő betegségben. Minden két percben meghal egy gyermek az AIDS miatt. Minden nap mintegy 7100 új fertőzésre került sor. A leginkább érintett országokban az AIDS aláás tulajdonképen minden más fejlesztési intézkedést, a gyermek-egészségügytől az oktatáson át az anyai halálozáson keresztül a szegénység csökkentésééig bezárólag.

Hogy megtörhessük e járványt, átfogó válaszra van szükség. Olyan válaszra, melybe beletartozik a létező kezelések és megelőző programok kiterjesztése, párhuzamosan azzal, hogy megfelelő támogatást
biztosítunk olyan új és jobb megelőző lehetőségek kutatására és fejlesztésére, mint a mikrobicid anyagok és a különösen a vakcinák.

Egy megfizethető, könnyen beadható vakcina, melyet biztonságosan és tömegesen lehetne a legveszélyeztetettebb populációknak biztosítani, nagyban hozzájárulhatna a HIV/AIDS járvány megfékezéséhez világszerte.

Komoly előrelépés történt e vakcina kutatásában, de alapvető fontosságú, hogy a kutatás-fejlesztésbe történő európai kötelezettségvállalás és befektetés ne csökkenjen. Ezen felül, felhívjuk a Bizottságot, hogy tegye a finanszírozást vonzóbbá és elérhetőbbé az olyan fejlesztési partnerprogramok számára, mint az IAVI a DG Research 8. keretprogramján keresztül.

2010. december 1., szerda

AIDS-világnap 2010

December elseje az AIDS nemzetközi világnapja. Ma megemlékezünk azokról az emberekről, akiket a 20. század egyik legszörnyűbb betegsége vitt el, ugyanakkor ezen a napon azt is ki kell hangsúlyoznunk, hogy lehet és kell is tenni az AIDS, valamint a HIV vírus ellen.

Örömömre szolgál az ENSZ AIDS-kutatási és megelőzési szervezete, az UNAIDS idei jelentése. Ebben beszámolnak arról, hogy az új HIV fertőzöttek számában csökkenő tendencia állt be az utóbbi évtizedben. 2009-ben 33,3 millió AIDS/HIV fertőzött ember élt a Földön és ennek több mint fele nő; a statisztikák szerint évente 3,1 millióról 2,6 millióra csökkent az új fertőzöttek száma. A legjelentősebb visszaesést pont a legveszélyeztetettebb területeken, Közép- és Dél-Afrikában tapasztalták. Ez nagyrészt az AIDS gyógyszeres kezelésének köszönhető. A fejlődő országokban már nagyjából 5 millió ember kap ilyen gyógyszereket, de a szükséges anyagi fedezet előteremtése még mindig probléma.

Újból szeretném felhívni a figyelmet arra a tényre, amelyet már többször hangsúlyoztam a HIV/AIDS kapcsán: nem elég csak a gyógyszeres kezelésre, vagy a vírus elleni vakcinára költeni és energiát fordítani, hanem ugyanilyen fontos a betegséget megelőzni és láthatóvá tenni. A fertőzöttek többsége az idősek, a gyermekek és főleg a nők köréből kerül ki. Meggyőződésem, hogy a nők helyzetének javításával, megfelelő prevenciós politikával és gondos tervezéssel csökkenthető a betegek szenvedése és a fertőzés terjedése. Nőjogokkal foglalkozó EP képviselőként igyekszem mindent megtenni azért, hogy ezen a területen is előrelépést érjünk el.

Azzal a gondolattal fejezném be, amit már tavaly is szorgalmaztam az AIDS-világnap kapcsán, miszerint a megelőzés és a gyógyítás mellett ugyanolyan fontos a fertőzöttek kirekesztettségének csökkentése.