Európa reneszánsza II.

A válság és a növekvő szakadék Európa és a polgárai között

Meg kell kérdeznünk magunktól azt is, mi lehet oka a populista és a nacionalista mozgalmak sikerének. Egy lehetséges ok a polgárok által az európai intézményekkel szemben táplált bizalmatlanság, amelyen a válság és a tagállami kormányok által foganatosított intézkedések tovább rontottak. A közös és hatékony európai válasz hiánya, a rendkívüli és átláthatatlan válságtanácskozások, a fenntartható növekedés és foglalkoztatottság stratégiáját nélkülöző megszorító intézkedések valóban csak távolabb vitték Európát a polgároktól.

Angela Merkel és Nicolas Sarkozy párosa az elmúlt években jól láthatóan távolította el az EU-t a közösségi döntéshozatal felől a kormányközi együttműködés irányába, amely miatt a polgárok egyre inkább úgy érezhetik, hogy a döntéseket a “fejük fölött” hozzák meg, gyakran csak a jómódúak érdekeit figyelembe véve.

Mi, szocialista és progresszív erőként már jóideje közzétettük azokat a javaslatainkat, amelyekről ma már a konzervatívok is kezdik belátni, hogy megfelelő megoldást kínálnak a válságra, és az annak nyomán miatt kialakult gazdasági és társadalmi folyamatok kezelésére.

Hosszú ideje hangsúlyozzuk egy nemzetközi pénzügyi tranzakciós adó bevezetésének szükségességét. Míg néhány éve csak a jobboldal csak nevetett rajtunk, ma maga Sarkozy elnök az egyik legnagyobb támogatója az adó bevezetésének. (Az általa szorgalmazott változat ugyanakkor nem lenne ugyanolyan eredményes, mint az általunk javasolt.)

És arra is idejében figyelmeztettük őket, hogy a konzervatív megszorító intézkedések önmagukban nem jelentenek működőképes megoldást. Európát újra fenntartható növekedés irányába kell lendítenünk, amelyhez elsőként a munkanélküliség visszaszorítását célzó stratégiára van szükség. Ehelyett azt látjuk, hogy a költségvetési megszorítások miatt munkahelyek szűnnek meg, és a szociális programok költségvetéseit faragják le a legnagyobb mértékben. Mindennek a legkiszolgáltatottabb csoportok látják a leginkább kárát. Ez lenne a szolidaritáson alapuló Európa? Számunkra, baloldaliak számára semmiképpen sem. A válság ellenére továbbra is elkötelezetten hiszünk abban, hogy Európának egyet kell jelentenie a szolidaritással, az egyenlőséggel, az esélyegyenlőséggel és a társadalmi igazságossággal. Ezek hiánya a társadalom alapvető kohéziójára jelent veszélyt, és kedvező táptalajt nyújt az szélsőséges nézetek terjedésének.

Európa ára - fellépés a szélsőségekkel szemben

Az Európa-ellenes irányzatokkal a leghatékonyabban úgy szállhatunk szembe, ha tényekkel és érvekkel igazoljuk állításaik valótlanságát. Fel kell lépnünk populista és rövidlátó nézeteikkel szemben, például úgy, hogy bemutatjuk: mekkora ára lenne annak, ha nem lennénk az Európai Unió tagjai. Ehhez kapcsolódóan nagyon hasznos segítséget jelentene az 1988-as Cecchini jelentés felfrissítése.

Rá kell mutatnunk a populista és nacionalista érveik hamisságára és gondolatmenetük ostobaságára, és ehhez a száraz, makacs tényeket kell felhasználnunk. Mindez abban is segítségünkre lenne, hogy értékeljük, amit gyakran mi is hajlamosak vagyunk elfelejteni: az európai együttműködés előnyeit és hatalmas eredményeit.

De legfőképpen arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy elsősorban az európai polgároknak tartozunk felelősséggel. Tennünk kell azért, hogy tájékozottabbak legyenek, és hogy be legyenek vonva a közös jövőnket formáló döntéshozatalba. Az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet parlamenti témafelelőseként munkatársaimmal keményen dolgoztam azon, hogy az új eszköz mindenki számára elérhető és minél felhasználóbarátabb legyen. A polgári kezdeményezés célja továbbá, hogy ösztönözze a határokon átívelő vitákat, amelyre most, a nemzeti önzés térnyerésével nagyobb szükségünk van, mint valaha. Remélem, hogy a polgári kezdeményezés - a jövőre sorra kerülő Polgárok Európai Évével együtt - ösztönzőleg fog hatni a nemzetek feletti párbeszéd kialakulására.

Napjainkban gyakran emlegetik, hogy az európai építkezés válságról válságra haladt előre: minden fontosabb lépés egy intézményközi összeütközés vagy egy krízis eredménye volt. A jelenlegi kétség kívül a valaha volt legsúlyosabb válság. Bízom benne, hogy túl fogunk tudni rajta lendülni, és eközben egy, a polgárait középpontba helyező és az alapvető európai értékeket tiszteletben tartó új európai modellt tudunk felépíteni.

Az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa “Európa reneszánsza” című rendezvényen elhangzott előadásom szerkesztett változata. Az első rész itt olvasható.

Európa reneszánsza I.

Közös progresszív jövőkép

Néhány évvel ezelőtt még nagyon szokatlan lett volna, ha a demokrácia európai helyzetéről rendezünk kerekasztal-beszélgetést, hiszen - különösen a berlini fal és a vasfüggöny leomlása után - valamennyien hajlamosak az Európai Unió keretei között vagyunk magától értetődőnek venni azt, hogy demokratikus országokban élhetünk.

Sajnos kontinensünknek ma többféle kihívással is szembe kell néznie: a gazdasági, pénzügyi és társadalmi kihívások mellett úgy gondolom, demokratikus krízis is sújtja Európát. Ennek a demokratikus krízisnek két arca van: egyrészt a nacionalizmus, a populizmus és a szélsőségek térnyerése, amelyek egyre komolyabb fenyegetést jelentenek egyes tagállamokban a demokráciára és a joguralomra. A demokratikus válság másik arca az európai intézményekben jelentkezik és a polgárok és az uniós intézmények közötti távolságban nyilvánul meg. E kettő szorosan összekapcsolódik, hiszen a szélsőséges és populista politikai mozgalmak gyakran próbálnak előnyt kovácsolni a polgároknak Európával szemben táplált bizalmatlanságából. Ezért ahhoz, hogy sikerrel vehessük fel a harcot a demokrácia és Európa-ellenes erőkkel szemben, fel kell tennünk magunknak azt a kérdést is, hogyan képzeljük el a jövő Európáját. Egy olyan új, a közös értékeinken alapuló modellre van mindenekelőtt szükségünk, amely segít Európát közelebb hozni a polgáraihoz, és segít szembenézni a globalizáció, az éghajlatváltozás, az energiabiztonság és a demográfiai helyzet által támasztott kihívásokhoz.

Új erőre kapott a nacionalizmus és a populizmus

A nacionalizmus, a populizmus és a szélsőségek feltámadása, amelynek a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzet kedvező táptalajt kínál, egyike az Európát érő legnagyobb kihívásoknak. Ez - sajnos - még nem lenne példátlan Európa történetében, gondoljunk csak Jörg Haiderre, Pim Fortuynra vagy Jean-Marie Le Penre. Mindenképpen újdonság azonban a szélsőséges mozgalmak száma és kiterjedtsége földrajzi értelemben és a szimpatizánsaik száma alapján egyaránt. Ki gondolta volna például, hogy a szélsőséges pártok Észak-Európában is ilyen sikeresek lehetnek? Ráadásul ez a tendencia nem csak a szélsőjobboldali pártokra igaz már: egyre gyakrabban élnek a hagyományos jobboldali konzervatív pártok nacionalista fordulatokkal és populista eszközökkel. A legsúlyosabb problémát az jelenti, hogy ezek közül a pártok közül sok ma is kormányon van, és a populizmus nemcsak a beszédeikben jelenik meg, hanem felhasználják kormányzati pozícióikat a nemzeti politikai rendszereik, intézményeik átalakításában is, veszélybe sodorva a demokráciát, a joguralom elvét és alapvető értékeinket.

Mindez nemcsak az adott ország állampolgárai számára jelent fenyegetést, hanem Európa egészére, hiszen egyfajta dominó-effektust elindítva száguldhat végig a jelenség a legsérülékenyebb európai országokon. Ezért kucsfontosságú és sürgető, hogy megvédjük közös európai értékeinket, és szembeszálljunk minden anti-demokratikus cselekedettel az Európai Unió egészében.

Az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa “Európa reneszánsza” című rendezvényen elhangzott előadásom szerkesztett változata. A második rész itt olvasható.

Adjunk szót a migráns nőknek

Három mozgalmas New Yorkban töltött nap után izgatottan vágtam bele amerikai látogatásunk második felébe,amely egyben annak fő célja is volt. Ez egy két napos szeminárium volt, a FEPS rendezésében.  A szemináriumon részt vettek kutatók, akadémikusok és politikusok az óceán mindkét partjáról, hogy megosszák egymással nézeteiket és tapasztalataikat két témában: migráns, gondozási szektorban foglalkoztatott munkavállalók valamint a konzervatív feminizmus növekedése.

Ahogy a nyitóbeszédemben én is kiemeltem, az gondozási ágazatnak folyamatosan nő a jelentősége most, amikor öregedő, és olyan társadalommal kell szembe néznünk, amelyben mindennapos problémát jelent a magánélet és a szakmai karrier konfliktusa. De ez a rendkívül fontos ágazat is válságon megy keresztül: a nyugati és fejlettebb országokban munkaerőhiány van ezen a területen-legyen szó gyermekgondozásról, idősek ápolásáról, vagy orvosi ellátásról- és egy gyors demográfiai változáson megy keresztül, amelyek erős húzóerői a fejlődő országok számára, amelyben munkanélküliség, szegénység és strukturális problémák vannak. Ennek hatására új típusú migrációs hullámok jelennek meg a hiányok pótlására ebben a szektorban, amellyel viszont új egyenlőtlenségeket eredményeznek máshol.

Először is, nem szabad elhanyagolni a gondozási ágazat gender dimenzióját, beleértve ebbe a háztartásban végzett munkát. Hiszen a háztartási munkák 83%-át nők, illetve lányok végzik. Őket gyakran az anyaországban képezték nővérré, és/vagy ott foglalkoztatták. Bár ismeretes, hogy ez a migráció lehetőséget ad a liberalizációra és a fejlődő országokból származó nők gazdasági függetlenségének elérésére, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a nők gyakran végül nem elismert, szervezett és hivatalos munkát végeznek.

Éppen ezért kell felismerni a gondozói és a háztartásban végzett munka fontosságát. Mégis gyakran nem ismerik el őket gazdaság részvevőjeként, észrevehetetlenek, és hiányoznak azok a jogaik és védelmük, amelyekkel a többi munkavállaló rendelkezik. Ezért üdvözlöm a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Egyezményét a háztartásban dolgozókról, amelyet 2011. június 16-án írtak alá. Folytatni fogom az irányú tevékenységemet az PES-ben, amellyel nyomást gyakorlok az EU-ra illetve annak tagállamaira, hogy ratifikálják és tegyék a belső jog részévé ezt az egyezményt. Erre azért van szükség, hogy megérdemelt jogokat, teret és elismerést adjanak a migráns nőknek (akik nagy többségben vannak a háztartási alkalmazottak között), beleértve ebbe a szociális védelmet és a jogot, hogy csökkentsék a munkaidőt és a munkafeltételeket.

Emellett, a migráns nők többszörös megkülönbözetéssel és akadályokkal szembesülnek, mióta a fejlett világ migrációs politikája rendkívül szűk és korlátozó. Ugyanakkor világosan látszik, hogy a migráns nők nagyon sokkal járulnak hozzá a társadalomhoz és a gazdasághoz. Nem kellene foglalkoznunk a gondozási ágazatban tevékenykedők vízumával? Ez a terület egy központi kérdése a globális gazdaságnak, ezért figyelemmel kell lennünk a globális igazságosságra, amely szolidaritást és termelékenységet teremt.

Azt mondtuk, hogy nem szabad ösztönözni az egyenlőtlenségeket a fejlődő országokban azzal, hogy elvonjuk tőlük a magas színvonalú munkaerőt. Ezért szükségünk van olyan hosszú- és rövid távú stratégiákra a származást és rendeltetést illetően, hogy a migráció választás legyen, ne pedig a túlélés eszköze.

A napot Nancy Frazer előadásával zártuk, aki azt állította, hogy kell egy harmadik út a Palonyi féle piacosítás és szociális védelem mellet ahhoz, hogy új modellt hozzunk létre. Javaslata szerint a harmadik irány az emancipáció, ami több egyensúlyt és egyenlőbb személetet adna a társadalomnak és a globalizált világnak.

Delegációs látogatás az Egyesült Államokban

A héten a PES Women delegációjával az Egyesült Államokban tartózkodom, ahol magas rangú politikusokkal és nemzetközi szervezető szakértőivel találkozunk. Október 19-én, szerdán az Európai Szocialisták Pátjának Nőszervezete Melane Verveerrel, a Globális Női Problémák nagykövetével találkozunk Washingtonban. Melane Verveert Barack Obama jelöle ki erre a posztra, hogy lendületet adjon a nőket érintő témáknak. A megbeszélésen arra koncentrálunk, hogy a kormány hogyan segít a gazdasági válság által érintett nőknek. Megvitatjuk továbbá azokat a programokat, amelyeket már elindítottak e téren, valamint hogyan lehetne ezekhez hasonlókat kezdeményezni az Európai Unióban.

Találkozni fogunk Patty Murray demokrata párti szenátorral is. Ő a legmagasabb pozícióban lévő nő a szenátusban, és rendkívül fontos szövetségese az Európai Szocialisták Pártjának. Beszélni fogunk az un. „csendes válságról”. Bizonyított tény ugyanis, hogy a jelenlegi válság sokkal inkább érinti a nőket. De szintén „csendes” válságot okoznak a konzervatív és jobb-oldali kormányok által kezdeményezett megszorítások Európa-szerte, egészen pontosan azokban az ágazatokban, amelyek sok nőt foglalkoztatnak, illetve az állami juttatások radikális csökkentésében, amivel a nőket még rosszabb helyzetbe hozzák  a férfiakhoz képest. Murray szenátorral egyeztetjük, hogyan lehetne alternatív megoldást  létrehozni.

Washingtoni látogatásunk előtt még New Yorkban töltünk néhány napot. Az első találkozónk október 17-én, hétfőn lesz. Dominique Bicharával találkozunk, aki a Világbankot képviselő ENSZ különmegbízott. Ezután egy régi barátnőmmel, Margot Wallströmmel beszélgetünk, aki jelenleg a fegyveres konfliktusok során nemi erőszakot szenvedett nők helyzetével foglalkozó különmegbízottja az ENSZ-nek. Este pedig, a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében találkozunk néhány New York-i demokrata képviselővel, beleértve Liz Kruegert New York állam szenátorát is.

Október 18-án, kedden Lakshimi Purit látogatjuk meg, aki az ENSZ Nőszervezetének vezetője, és Michelle Bachelettel dolgozik együtt ezen a téren. Délután pedig olyan amerikai esélyegyenlőséggel foglalkozó civil szervezetek képviselőivel találkozunk, mint az Equality Now, a National Organization for Women, a Leage of women Voters of NYC és a Center for Reproductive Rights.

A legérdekesebb eseményre a hét második felében, Washingtonban kerül sor: az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványával közösen konferenciát szervezünk melyen arra keressük a választ, hogyan lehetne megerősíteni az esélyegyenlőség jelenlététét a nemzetközi színtéren.

Nagyon izgatott vagyok az elkövetkező hét miatt ugyanakkor nagyon várom a találkozásokat ezekkel az izgalmas és fontos emberekkel. Az eseményekről az ESZP honlapján, a Facebookon és Twitteren folyamatosan beszámolok.

Uniós polgárság, éghajlatváltozás, fiatalok munkanélkülisége

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. október 10-16.)

Az elmúlt héten elsősorban szakbizottsági ülésekkel telt, azonban az Európai Parlamenten kívül is volt alkalmam néhány érdekes és hasznos programon részt venni.

Ugyan a heti munka egyes bizottságaimban már hétfő délután kezdetét vette, ekkor még Bulgáriában voltam, ahol Ivailio Kalfin EP-képviselő kollégám köztársaságielnök-jelölti kampányában vettem részt egy több települést érintő körút részeként. A keddi ülésekről azonban már nem hiányozhattam, hiszen több, fontos témában szavaztunk a bizottsági álláspontokról. Így például az esélyegyenlőségi bizottságban a nemek közötti egyenlőségnek az Európai Parlament munkájában való általános érvényesítéséről szóló jelentésről, az alkotmányügyi bizottságban - többek között -  az uniós intézmények dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló szabályozás módosításáról, mellyel kapcsolatban az elmúlt hónapokban több alkalommal is felszólaltam.

Ezen kívül az alkotmányügyi bizottság a héten tárgyalta azt a véleménytervezetemet is, amelyet az Európai Bizottság uniós polgárságról szóló 2010-es jelentéséről készítettem. A jelentés kiemelten foglalkozik az uniós polgársággal járó jogok érvényesülését akadályozó tényezőkkel és azok áthidalásának lehetőségeivel. Az alkotmányügyi bizottság véleményének elkészítése során nagyban tudtam támaszkodni a polgári kezdeményezésről szóló jelentésemmel szerzett korábbi tapasztalatokra is. Úgy gondolom, a Bizottság helyes megközelítést választott, amikor a jelentés készítése során leíró megközelítés helyett a proaktív szemléletet alkalmazott, hiszen így jobb áttekintést kapunk a szükséges intézkedésekről. Habár általános törekvés az uniós szabályozás mennyiségének csökkentése, ezen a területen újabb, “kemény jogi eszközök” alkalmazását tartom szükségesnek. A 2009-es magyarországi tapasztalatokból is okulva javaslatot tettem arra, hogy minden tagállamban egyszerre kerüljön sor az európai választásokra; továbbá arra is, hogy gyorsuljon fel az egyesületek, alapítványok és kölcsönös önsegélyező társaságok európai statútumának kidolgozása, ezzel is elismerve ezen szervezetek fontosságát. Egyúttal ezt az alkalmat is megragadtam, hogy felszólítsam az érintett poltikai szereplőket, hogy - az európai polgári kezdeményezés jövő áprilisban lehetővé váló “éles” bevetéséig - minden szükséges adminisztratív és gyakorlati előkészületet tegyenek meg azért, hogy az európai polgárok a polgári kezdeményezés révén intenzívebben vehessenek részt az Unió demokratikus életében.

Munkám során újra és újra azzal kell szembesülnöm, hogy a nemek közötti egyenlőség hiánya milyen sokoldalú probléma: az élet minden területén jelen van. Az alapprobléma sikeres kezeléséhez a lehető legszélesebb nézőpontokból kell megismernünk a jelenséget, esetenként először szokatlan összefüggésben is. Talán a külső szemlélők ide sorolnák azt a nyilvános meghallgatást is, amelyre kedden került sor az EP-ben “A nők és az éghajlatváltozás“ címmel. Az éghajlatváltozás egy meghatározó, valamennyiünket érintő és aktuális téma, amely a nemek közötti esélyegyenlőségre is kihat, és különböző hatással bír a nőkre mint a férfiakra. Gondoljunk csak az élelmiszerellátási nehézségekre, az éhezésekre, a lakhatatlanná váló területekről érkező menekültekre, a szaporodó természeti katasztrófák áldozataira és túlélőire. Ezek a jelenségek az éghajlatváltozás következményeként lépnek fel. Ezen kívül jól jellemzi a kiegyenlítettlen helyzetet az is, hogy a klímaváltozás megakadályozásáról folytatott tárgyalásokon és a kapcsolódó területeken folyó döntéshozatalban a nők jelentősen alul vannak reprezentálva. Az Európai Unió azonban élére kíván állni az ezen változtatni igyekvő törekvéseknek. Ennek részeként szervezte a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság ezt a meghallgatást, amelyen Connie Hedegaard, az Európai Bizottság éghajlatváltozásért felelős tagja is részt vett. Akit érdekel a téma, az EP honlapján részletesen olvashat az elhangzott előadásokról.

Szerdára Párizsba, a francia Szenátusban rendezett szemináriumra kaptam meghívást, melynek témája Terra Nova think tank által most publikált tanulmánya volt.  A rendezvényen a korábbi francia szociális miniszter társaságában megvitattuk a tanulmány főbb megállapításait a férfiaknak az esélyegyenlőségi politikában betöltött szerepéről és befolyásáról. Ezen kívül a jelentés 48 progresszív indítványt is tartalmaz, amelyek az esélyegyenlőségi szakpolitika valamennyi területét érintik. Hozzászólásomban arra hívtam fel a figyelmet, hogy az esélyegyenlőségi politikának új lendületre van szüksége a gazdasági és szociális válság következményeinek felszámolása érdekében.


Csütörtökön tartotta első ülését az a fiatalok munkanélküliségének problémájával foglalkozó munkacsoport, amelyet az Európai Szocialisták Pártja hozott létre. A probléma súlyosságát jól jelzi, hogy Európában átlagosan ma minden ötödik fiatal munkanélküli, egyes tagállamokban pedig még ennél is rosszabb a helyzet. A munkacsoport ülésén több javaslatot is felvetettünk a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében. Ezek közül a legérdekesebb a tervezett nemzetközi pénzügyi tranzakciós adóra vonatkozott, melynek egy részét a fiatalok helyzetének javítására kellene fordítani.

Szombaton a már szokásossá vált hétvégi előadássorozaton vettem részt, amelyet a vidéken élő nők közéleti szerepvállalásának ösztönzése érdekében szerveztünk meg “Nők lendületben” címmel. Ezúttal Nyírbátorban tartottunk előadást - Balla Jánosné polgármester asszony meghívására - dr. Kolláth György alkotmányjogásszal, és Veres János országgyűlési képviselőjével, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökével.


A hét utolsó napja utazással telt. Jövő héten az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének delegációjával New Yorkban és Washingtonban találkozókon veszünk részt a UN Women, a Világbank vezető szakembereivel, illetve demokrata párti politikusokkal. Csütörtökön az amerikai fővárosban az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványával közösen, a Jean Jaures Alapítvány és a Woodrow Wilson International Center for Scholars támogatásával szervezünk konferenciát arról, hogyan lehetne megerősíteni az esélyegyenlőség jelenlététét a nemzetközi színtéren. Az eseményekről folyamatosan beszámolok itt, a honlapomon valamint Twitteren is!

A terrorizmusra a fejlődés, a növekedés és a jólét jelenti a választ!

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások kétségkívül megváltoztatták a világot - hallhattuk gyakran az elmúlt napokban. Számtalan cikket és véleményt olvashattunk erről, melyek közül a Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa elnökének az írását különösen érdekesnek találtam. Ernst Stetter a blogbejegyzésében egy olyan szempontra irányította rá a figyelmet, amelyről csak keves szó esik, különösen a 2011-es terrortámadásokkal összefüggésben.

A terrortámadások óta eltelt egy évtizedben a világ sok tekintetben kisebbé vált. Az elmúlt tíz évben ezrek estek áldozatul a terrorizmusnak, de a terrorizmus fenyegetése ennél jóval több embert érint. A terrorizmus vitathatatlanul hat a társadalomra, hiszen a terroristák azokat az értékeket akarják elpusztítania, amelyet valamennyien közösen vallunk  A leghatékonyabban éppen ezért közös értekeink megősítésével küzdhetünk ellenük! A terrorizmus előtt álló legnagyobb akadályt a véleménynyilvánítás szabadsága és a tolerancia jelentik. A gyakran - és a legváltozatosabb témákban - példaként hozott Norvégiában pontosan ilyen választ adtak a szörnyű oslói gyilkosságokra: a norvég nép egységesen kiállt amellett, hogy a legmegfelelőbb válasz a demokratikus értékek és a joguralom melletti töretlen elkötelezettség. 

Kétségkívül az al-Kaida által képviselt nemzetközi terrorizmus jelenti a nagyobb fenyegetést, mely ellen szigorú, globális és megfelelő erőforrásokkal alátámasztott erőfeszítésekre van szükség a rendőri és hírszerző szervek részéről. A terrorizmus elleni küzdelem azonban összetettebb ennél, és az is a részét képezi, hogy mindent megtegyünk a gazdasági növekedés és a jólét ösztönzéséért. A globalizáció növekvő kölcsönös függőséget alakított ki a világ régiói, országai és népei között. Az új nemzetközi viszonyok rendszerét számos kihívás érte, melyek egyike a nemzetközi terrorizmus. A pénzügyi és gazdasági válság újabb nehézségeket fedett fel: a nemzetközi kormányzási rendszerünk összeomlását.

A civilizációk összecsapásának huntigtoni elmélete túlzottan épít a sztereotípiákra. A kereszténység és az iszlám közöti különbségekre utaló vallásos érvek is túlságosan leegyszerűsítik a helyzetet. Az egyetlen használható válasz, “ellenszer” a terrorizmus ellen csak a gazdasági növekedés ösztönzése és a jólét térnyerése lehet. A növekedés ösztönzéséhez a monetáris és fiskális politikák reformja önmagában nem elegendő: meg kell újítani a nemzetközi kormányzási rendszert is. Meg kell újítani a G20 csoportot, nagyobb befolyást engedve Kínának, Indiának, Brazíliának és másoknak. Ezen felül azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a globális folyamatok és problémák integrált megközelítést, szorosabb koordinációt és nagyobb szinergiát tesznek szükségessé a nemzetközi intézmények részéről. A nemzetközi kormányzati rendszer reformja elkerülhetetlen és kritikus fontosságú, mégsem tapasztalhatunk semmilyen előrelépést ezen a téren. 

Habár a terrorizmus veszélyét nem szabad elhanyagolni, a megoldást mégsem az afganisztáni háború vagy a szomáliai hadműveletek fokozása jelenti, és nem is az, hogy folyamatosan félelemben kelljen élnünk. A hosszútávú megoldást a szegénység felszámolása, a jólét térnyerése és a remény visszaadása jelenti. A tisztességes élet és a boldogabb jövő reménye. Ha a gazdasági növekedés és a jólét magja ilyen, termékeny talajra hullik, térdre kényszerítve a gyűlölködésre épülő terrorizmust. És ez mindenekelőtt a fejlett világ döntéshozóinak felelőssége.

EU-India: fejlődő kapcsolatok

Az elmúlt napokat Brüsszeltől távol, az indiai Új-Delhiben töltöttem, ahová az Európai Szocialisták Pártja (PES) és a Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa (FEPS) delegációjának tagjaként utaztam. A látogatásra egy nagyon izgalmas időszakban kerül sor, amit jól jelez, hogy szinte egymásnak adják a kilincset az uniós delegációkat: bennünket például már a jövő héten az Európai Parlament hivatalos delegációja követ, amelyet liberális képviselőtársam, Graham Watson vezet.

Az Európai Unió India legfontosabb kereskedelmi partnere, érthető tehát Európa intenzív érdeklődése a szubkontinensnyi ország felé - különösen most, néhány héttel az áprilisban és májusban esedékes tartományi választások előtt. Ezen kapcsolatokban azonban a kétoldalú viszonyok a meghatározóak: India Németországgal, Franciaországgal, az Egyesült Királysággal stb. akart kereskedni, az európai egység mintha láthatatlan lett volna számára. Éppen ezért tartom nagy jelentőségű, pozitív fejleménynek, hogy az EU és India kapcsolatai az utóbbi időben - mind politikai, mind pedig gazdasági téren - dinamikusan fejlődnek: a tavaly decemberi éves csúcstalálkozón megállapodás született az EU-India stratégiai partnerség politikai dimenziójának továbbfejlesztéséről, és jelenleg is folynak a 2007-ben kezdődött tárgyalások a szabadkereskedelmi egyezményről. Habár az indiai piac már korántsem olyan zárt az európai cégek előtt, mint amilyen volt húsz évvel ezelőtt, a szabadkereskedelmi egyezmény megkötésétől mindkét fél a gazdasági kapcsolatok intenzív növekedését várja. Egyes becslések szerint a két fél közötti éves forgalom értéke a mai 72 milliárd euróról pár év alatt százmillió euró fölé nőne, az EU indiai befektetései pedig akár 30 százalékkal növekedhetnének, amelyre nagy szüksége van az ázsiai országnak a jelenlegi gazdasági helyzetben.

A szabadkereskedelmi egyezményről szóló tárgyalások során eddig összesen 9 tárgyalási fordulót tartottak, melyek közül a tavaly őszi egyeztetések rendkívül ígéretesnek tűntek, és előrevetítették a tárgyalások 2011-es lezárását. Sajnos azóta a tárgyalások lelassultak, mert nagy különbségek vannak a tárgyalófelek között olyan területeken, mint például a szellemi tulajdon védelme, a mezőgazdasági szektrohoz való hozzáférés vagy a szakemberek szabad mozgása. A tárgyalások következő fordulójára néhány hét múlva kerül sor, és a mostani várakozások szerint 2012-re sikerülhet tető alá hozni az egyezséget. És ezzel - a kereskedelmi kapcsolatok élénkülésén túl - az Európai Unió távolról bonyolultnak tűnő építményének megértéséhez is közelebb hozhatjuk indiai partnereinket.