A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mszp nőtagozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mszp nőtagozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 20., szombat

Ma már nagymértékben tőlünk függ, mennyire szolgáltatjuk ki magunkat a ráknak!

Hosszú évtizedeken keresztül a mellrák, és alapvetően minden rákdiagnózis egyet jelentett a halálos ítélettel. Ám ez ma már egyáltalán nem igaz. Az orvostudomány fejlődik. A szűrési módszerek tökéletesednek, egyre koraibb fázisban tudják jelezni, ha baj van, sőt, sok esetben már az úgynevezett rákmegelőző állapotok is szűrhetők és kezelhetők.


Mindenesetre az új gyógyszerek, az új műtéti eljárások kidolgozása, tökéletesedése lehetővé teszi a számunkra, hogy a rákos betegségeket mind nagyobb arányban, mind hatékonyabban gyógyítsuk.

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a szalagokon kívül mást is rózsaszínre akarok festeni, nos, nem erről van szó. A helyzet nem rózsás, és nem is akarom a rákbetegségek veszélyességét bagatellizálni, hiszen alattomos, veszélyes, fájdalmas kórokról van szó, melyek sok ezer embert ragadnak el minden esztendőben.

Ugyanakkor tény, hogy ma már nagymértékben tőlünk függ, hogy mennyire szolgáltatjuk ki magunkat a ráknak! A génekkel nehéz harcolni, tudom, de azért tőlünk is függ, hogy életmódunkkal alapot adunk-e a ráknak, tőlünk függ, hogy elmegyünk-e az esedékes szűrésre.

Különösen igaz ez a mellrákra. A mellrák ugyanis az a betegség, amely az esetek 90%-ban odafigyeléssel és törődéssel gyógyul --- hatna. Igen, jól hallották: minden 100 újonnan diagnosztizált mellrákos betegből nagyjából 90 meggyógyulhatna, ha az elváltozást még időben kiszűrnék és ennek megfelelően kezdenék meg a gyógyítást.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy az időben felfedezett mellrák gyakran emlőmegtartó beavatkozással is gyógyítható, ami a későbbi életminőség szempontjából borzasztóan fontos, talán nem kell nőtársaimnak hosszan ecsetelni, hogy miért. A tünetek alapján észlelt betegség általában már előrehaladottabb állapotot takar, így nagyobb eséllyel lehet szükség a mellek eltávolítására, kemoterápiás kezelésre. Természetesen a túlélési esély is csökken, ha későbbi stádiumban történik a diagnózis.

Amikor azt mondom, hogy a betegek 90% gyógyítható lenne, akkor azt mondom, hogy minden esztendőben sok ezer olyan nő élete lenne megmenthető, akik ma belehalnak a mellrákba. Gondoljunk bele, hogy csak Magyarországon minden évben 8000 új mellrákos beteget diagnosztizálnak, és 2500 nő hal meg ebben a betegségben! A mellrák a 35 és 59 év közötti nők között még ma is vezető halálok, és ez az egyik leggyakrabban kialakuló ráktípus.

Hatalmas számok ezek, különösen annak fényében, hogy e nők jó része feleslegesen, mondhatni értelmetlenül hal meg. Jó részüket meg lehetett volna, és meg lehetne menteni az orvostudomány jelenlegi állása szerint.

Azt szokták mondani, hogy két dolog biztos az életben: az adó és a halál. Ezzel nehéz vitatkozni. Mindannyian meghalunk. De nem mindegy, hogy mikor, és nem mindegy, hogy hogyan. Nem mindegy, hogy egy olyan betegségbe halunk-e bele, amelybe alapvetően nem kellene, vagy mondjuk kilencvenhez közeledve, párnák közt, komolyabb szervi megbetegedés és fájdalmak nélkül.

Én az utóbbira szavazok, és azt hiszem, azok, aki eljöttek a mai sétára, ha másban nem is, hát ebben biztosan egyetértenek velem és a pártommal. A mellrák értelmetlen halálok, ezért az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete évek óta kiemelten kampányol a mellrák ellen, és e kezdeményezéshez természetesen mi, magyar szocialisták csatlakoztunk.

Ma Magyarországon minden veszélyeztetett nő előtt ott áll a lehetőség, hogy állami finanszírozás mellett részt vegyen a mellrák-szűrésen. Ám sajnos csak kevesen élnek ezzel az ingyenes mammográfiás lehetőséggel.

Pedig a szűrésen való részvétel szó szerint élet és halál kérdése! Nem véletlen, hogy annyit foglalkozunk európai szinten is azzal, hogy hogyan lehetne a nevetségesen alacsony szűrési arányokat megemelni, hogyan, milyen behívóval, emlékeztetővel, milyen módszerekkel lehetne minél több nőt rávenni a vizsgálatra.  Ezek nagyon fontos szervezési-logisztikai kérdések az egészségügyi kormányzat számára, főleg vidéken, ahol gyakran az alapvető kórházi ellátások igénybe vétele céljából is sokat kell utazni – és ha utazni kell, akkor máris ott tartunk, hogy esetleg mégsem ingyenes az a szűrés mindenki számára.

Ezért támogatjuk, amikor csak lehet, a mobil-szűréseket: ha a hegy nem megy Mohamedhez, mert nem tud, mert nincs pénze, mert szabadnapot kellene kivennie, mert nem akar, mert fél – akkor majd Mohamed megy a hegyhez! Hátha Mohamed meggyőzi, és hátha megmenti.

A szűrés, akármennyibe is kerül, még mindig sokkal olcsóbb, mint a műtétek, a kórházi kezelések és a kemoterápia.

A rákgyógyítás ugyanis nem olcsó dolog. A már diagnosztizált betegek számára ugyanakkor biztosítani kell a megfelelő hozzáférést a legújabb terápiákhoz, a legújabb gyógyszerekhez, ami a társadalombiztosítás feladata. A rákellenes gyógyszerek új generációja és a legújabb kezelési módok olykor nagyon drágák, de nem tagadhatók meg egyetlen betegtől sem. A szegénységgel fenyegetett népességnek is teljes és megfizethető hozzáférést kell biztosítani a gyógymódokhoz, nem tehetünk különbséget nő és nő között e téren.

Ha van egy olyan betegség, mely idejében felfedezve gyakorlatilag az esetek túlnyomó többségében gyógyítható, ha ezt a betegséget elvileg a társadalombiztosítás költségén szűrik, akkor minden egyes nő, aki belehal ebbe a betegségbe, értelmetlen halált hal.

Éppen ezért ennek a mai sétának elsősorban a figyelemfelhívás a fő célja: innen üzenjük minden nőnek, hogy figyeljenek magukra, figyeljenek a testükre, menjenek el az ingyenes szűrővizsgálatokra! Hiszen ha baj van, jobb korai stádiumban elkapni, mint egy előrehaladott rákkal szemben később nagy szenvedések közepette elveszíteni a csatát.

És innen üzenjük a szeretőknek, a férjeknek, a barátoknak, hogy figyelmeztessék a nőket, akiket szeretnek! Uraim! Ha a barátnőjük, feleségük nem jár szűrővizsgálatokra, nem végez rendszeresen önvizsgálatot, hát noszogassák!

Nemcsak a feleségek dolga, hogy rávegyék vonakodó férjeiket, hogy elmenjenek ilyen-olyan orvosokhoz – a feladat fordítva is áll. Hány olyan nőt ismerünk, aki kis családja szervezése közepette elhanyagolja magát, mert az önmagával való törődés, legalábbis ami az efféle szűréseket illeti, már nem fér bele az idejébe, energiájába? Uraim! Legyenek ott a nők mellett, akiket szeretnek, s ha kell, tehermentesítsék őket a házimunkában, a gyereknevelésben, hogy vigyázhassanak önmagukra és sokáig Önök és a gyermekeik mellett maradhassanak.

A szűrővizsgálatok csak pár percet vesznek igénybe, és a legrosszabb esetben is csak minimális kellemetlenséggel járnak. De inkább egy minimális kellemetlenség ma, mint holnap egy olyan betegség, melybe ma már egyre kevésbé szabadna belehalni!

A Füzesgyarmaton, 2012. október 20-án rendezett rózsaszín szalagos sétán elmondott beszédem szerkesztett változata.

2011. november 13., vasárnap

Képviselőcsoportok, kongresszusok és kitüntetések hete

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. november 7-13.)

Az elmúlt hét a képviselőcsoportok hete volt az Európai Parlamentben, amelyen a jövő heti strasbourgi plenáris ülés napirendi pontjait tekintettük át. Ezek közül a legfontosabbnak az egységes európai vasúti térség létrehozásáról szóló javaslatot, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformjáról szóló indítványt tartom. Mindkét ügyről jövő héten szavazunk, miután előtte hosszas egyeztetések folytak a bizottsági- és frakcióüléseken egyaránt.

A frakcióüléseken időről időre meghívunk tagállami politikusokat, pártvezetőket is, hogy első kézből kapjunk tájékoztatást az adott ország belpolitika helyzetéről. Szerdán Szergej Sztanisevet, a Bolgár Szocialista Párt elnökét láttunk vendégül, akik beszámolt a néhány héttel ezelőtti elnökválasztás eredményéről és a legújabb belpolitikai fejleményekről.

Kedden a Friedrich Ebert Alapítvány egy érdekes találkozót szervezett a BMW igazgatótanácsa tagjaival, akikkel arról beszélgettünk, hogyan lehetne érvényesíteni az ő esetükben az női vezetők kötelező minimális arányát, amelyre az Európai Bizottság tett javaslatot. Aznap, a PES Women vezetőségi ülésén bejelentettük, hogy - az Európai Szocialisták Pártja novemberi progresszív konvenciójához és a nők elleni erőszak világnapjához kapcsolódóan - kampányt indítunk a nőket érő erőszak felszámolásáért. A figyelemfelkeltő kampány célja, hogy a támogatók kimutathassák az ügy iránti elkötelezettségüket. Ehhez - a megszokott eszközökön túl - a közösségi oldalakat is igénybe fogjuk venni.

Szerdán a Robert Schuman Centre for Advanced Studies és az Európai Egyetemi Intézet által rendezett brüsszeli konferencián vettem részt. A rendezvény azt vizsgálta, hogyan lehetne minél szélesebb körben bevonni az európai polgárokat az uniós ügyek megvitatásába. Az ott elhangzott előadásom legfontosabb gondolatai ebben a bejegyzésben olvashatóak.

Ezen kívül még két eseményről szeretnék beszámolni, amelyek már Brüsszelen kívül történtek. Szombaton Budapesten került sor az MSZP soron kívüli kongresszusára, ahol felhívtam tagtársaim figyelmét, hogy pártunk a jelen helyzetben nem mondhat le a nők hozzáadott munkájáról a döntéshozatalban sem. Nyugat-Európában már felismerték, és ott a nők kulcsszerepet játszanak a baloldal megújításában, elég csak az izlandi vagy a dán példákra gondolni.


Ezen kívül nagy öröm számomra, hogy a kongresszuson a Nőtagozat elnökeként átvehettem a Baloldalért díjat. Az elismerés a Nőtagozat közös, kitartó, áldozatos munkájának méltó elismerése, amelyért valamennyi tagunkat köszönet illet.


A hétvége a díjak jegyében telt, ugyanis szombaton a spanyolországi Vigoba egy másik díjátadóra is meghívást kaptam, amelynek sajnos nem tudtam eleget tenni. A spanyol szocialista párt ifjúsági szervezete Britta Thomsen EP-képviselővel megosztva nekem ítélte az esélyegyenlőségi díjukat az európa védelmi határozat létrehozásáért végzett munkánk elismeréseként.

Az elismeréseket ezúton is köszönöm. Óriási erőt és lendületet jelentenek az elkezdett munka folytatásához, véghezviteléhez.

2011. október 17., hétfő

Uniós polgárság, éghajlatváltozás, fiatalok munkanélkülisége

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. október 10-16.)

Az elmúlt héten elsősorban szakbizottsági ülésekkel telt, azonban az Európai Parlamenten kívül is volt alkalmam néhány érdekes és hasznos programon részt venni.

Ugyan a heti munka egyes bizottságaimban már hétfő délután kezdetét vette, ekkor még Bulgáriában voltam, ahol Ivailio Kalfin EP-képviselő kollégám köztársaságielnök-jelölti kampányában vettem részt egy több települést érintő körút részeként. A keddi ülésekről azonban már nem hiányozhattam, hiszen több, fontos témában szavaztunk a bizottsági álláspontokról. Így például az esélyegyenlőségi bizottságban a nemek közötti egyenlőségnek az Európai Parlament munkájában való általános érvényesítéséről szóló jelentésről, az alkotmányügyi bizottságban - többek között -  az uniós intézmények dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló szabályozás módosításáról, mellyel kapcsolatban az elmúlt hónapokban több alkalommal is felszólaltam.

Ezen kívül az alkotmányügyi bizottság a héten tárgyalta azt a véleménytervezetemet is, amelyet az Európai Bizottság uniós polgárságról szóló 2010-es jelentéséről készítettem. A jelentés kiemelten foglalkozik az uniós polgársággal járó jogok érvényesülését akadályozó tényezőkkel és azok áthidalásának lehetőségeivel. Az alkotmányügyi bizottság véleményének elkészítése során nagyban tudtam támaszkodni a polgári kezdeményezésről szóló jelentésemmel szerzett korábbi tapasztalatokra is. Úgy gondolom, a Bizottság helyes megközelítést választott, amikor a jelentés készítése során leíró megközelítés helyett a proaktív szemléletet alkalmazott, hiszen így jobb áttekintést kapunk a szükséges intézkedésekről. Habár általános törekvés az uniós szabályozás mennyiségének csökkentése, ezen a területen újabb, “kemény jogi eszközök” alkalmazását tartom szükségesnek. A 2009-es magyarországi tapasztalatokból is okulva javaslatot tettem arra, hogy minden tagállamban egyszerre kerüljön sor az európai választásokra; továbbá arra is, hogy gyorsuljon fel az egyesületek, alapítványok és kölcsönös önsegélyező társaságok európai statútumának kidolgozása, ezzel is elismerve ezen szervezetek fontosságát. Egyúttal ezt az alkalmat is megragadtam, hogy felszólítsam az érintett poltikai szereplőket, hogy - az európai polgári kezdeményezés jövő áprilisban lehetővé váló “éles” bevetéséig - minden szükséges adminisztratív és gyakorlati előkészületet tegyenek meg azért, hogy az európai polgárok a polgári kezdeményezés révén intenzívebben vehessenek részt az Unió demokratikus életében.

Munkám során újra és újra azzal kell szembesülnöm, hogy a nemek közötti egyenlőség hiánya milyen sokoldalú probléma: az élet minden területén jelen van. Az alapprobléma sikeres kezeléséhez a lehető legszélesebb nézőpontokból kell megismernünk a jelenséget, esetenként először szokatlan összefüggésben is. Talán a külső szemlélők ide sorolnák azt a nyilvános meghallgatást is, amelyre kedden került sor az EP-ben “A nők és az éghajlatváltozás“ címmel. Az éghajlatváltozás egy meghatározó, valamennyiünket érintő és aktuális téma, amely a nemek közötti esélyegyenlőségre is kihat, és különböző hatással bír a nőkre mint a férfiakra. Gondoljunk csak az élelmiszerellátási nehézségekre, az éhezésekre, a lakhatatlanná váló területekről érkező menekültekre, a szaporodó természeti katasztrófák áldozataira és túlélőire. Ezek a jelenségek az éghajlatváltozás következményeként lépnek fel. Ezen kívül jól jellemzi a kiegyenlítettlen helyzetet az is, hogy a klímaváltozás megakadályozásáról folytatott tárgyalásokon és a kapcsolódó területeken folyó döntéshozatalban a nők jelentősen alul vannak reprezentálva. Az Európai Unió azonban élére kíván állni az ezen változtatni igyekvő törekvéseknek. Ennek részeként szervezte a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság ezt a meghallgatást, amelyen Connie Hedegaard, az Európai Bizottság éghajlatváltozásért felelős tagja is részt vett. Akit érdekel a téma, az EP honlapján részletesen olvashat az elhangzott előadásokról.

Szerdára Párizsba, a francia Szenátusban rendezett szemináriumra kaptam meghívást, melynek témája Terra Nova think tank által most publikált tanulmánya volt.  A rendezvényen a korábbi francia szociális miniszter társaságában megvitattuk a tanulmány főbb megállapításait a férfiaknak az esélyegyenlőségi politikában betöltött szerepéről és befolyásáról. Ezen kívül a jelentés 48 progresszív indítványt is tartalmaz, amelyek az esélyegyenlőségi szakpolitika valamennyi területét érintik. Hozzászólásomban arra hívtam fel a figyelmet, hogy az esélyegyenlőségi politikának új lendületre van szüksége a gazdasági és szociális válság következményeinek felszámolása érdekében.


Csütörtökön tartotta első ülését az a fiatalok munkanélküliségének problémájával foglalkozó munkacsoport, amelyet az Európai Szocialisták Pártja hozott létre. A probléma súlyosságát jól jelzi, hogy Európában átlagosan ma minden ötödik fiatal munkanélküli, egyes tagállamokban pedig még ennél is rosszabb a helyzet. A munkacsoport ülésén több javaslatot is felvetettünk a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében. Ezek közül a legérdekesebb a tervezett nemzetközi pénzügyi tranzakciós adóra vonatkozott, melynek egy részét a fiatalok helyzetének javítására kellene fordítani.

Szombaton a már szokásossá vált hétvégi előadássorozaton vettem részt, amelyet a vidéken élő nők közéleti szerepvállalásának ösztönzése érdekében szerveztünk meg “Nők lendületben” címmel. Ezúttal Nyírbátorban tartottunk előadást - Balla Jánosné polgármester asszony meghívására - dr. Kolláth György alkotmányjogásszal, és Veres János országgyűlési képviselőjével, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökével.


A hét utolsó napja utazással telt. Jövő héten az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének delegációjával New Yorkban és Washingtonban találkozókon veszünk részt a UN Women, a Világbank vezető szakembereivel, illetve demokrata párti politikusokkal. Csütörtökön az amerikai fővárosban az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványával közösen, a Jean Jaures Alapítvány és a Woodrow Wilson International Center for Scholars támogatásával szervezünk konferenciát arról, hogyan lehetne megerősíteni az esélyegyenlőség jelenlététét a nemzetközi színtéren. Az eseményekről folyamatosan beszámolok itt, a honlapomon valamint Twitteren is!

2011. október 12., szerda

A szociáldemokrácia helyzete Európában Magyarországon

A szociáldemokráciai európai és hazai helyzetéről beszélni nem könnyű feladat.

Ahogy körülnézünk a mai Európai Unióban, láthatjuk, hogy hiába az állampolgárok kétségbeesett kiáltása, hiába a szélsőjobb globális előretörése és a társadalmi feszültségek növekedése: a konzervatív kormányok válasza a gazdasági válságra továbbra is a megszorításokban rejlik.

Csak hogy néhány dolgot említsek azok közül, amelyeket a konzervatív kormányok szeretnének Európa szerte megvalósítani: 1. egységes (és persze jelentősen megemelt) nyugdíj-korhatárt  szeretnének 2. az inflációt követő béremelések tiltását (azaz reálbércsökkenést) szorgalmazzák, 3. az alkotmányokba emelt költségvetési hiányszám előírását részesítik előnyben, mely azt bizonyítja, hogy lépésről lépésre kiemelik a gazdaságpolitikát a demokratikus választások kontrollja alól.

De bármennyire is lesújtó a kép és bármennyire is a konzervatív pártok uralják jelenleg Európát, a szociáldemokráciának igenis van jövője, mert a konzervatív kormányok által kínált megoldások elégtelenek. Növelik a társadalmakon belüli egyenlőtlenséget és a megszorításokat tekinti az egyetlen válasznak.  A társadalmon belüli kohéziók gyengülnek, s egyre többen kerülnek a perifériára. Alternatívára van szükség. Létezik ilyen? Igen!

Európa néhány országában vannak pozitív irányba mutató változások. A német tartományi választásokon Berlinben szeptember közepén fölényesen nyertek a baloldali pártok. Ez újabb súlyos csapás az Angela Merkel kancellár vezette, konzervatívokból és szabad demokratákból álló országos kormánykoalíció számára. A múlt hónap üdvözlendő eredménye az is, hogy a dán választások eredményeként először kerülhet baloldali nő a miniszterelnöki székbe: A szeptember 15-i választásokon a Helle Thorning-Schmidt által vezetett balközép koalíció többséget szerzett a parlamentben, így leváltotta a liberális-konzervatív kormányt, így a szociáldemokraták egy évtizedes ellenzéki pozíciója dőlt meg. (Utoljára barátom, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, Poul Nyrup Rasmussen volt ebben a pozícióban 1993 és 2001 között.) Szintén szeptember végén történt, hogy Franciaországban a Szenátusban a szocialisták kerültek többségbe. 

Ezek a példák igenis azt bizonyítják, hogy szükség van a szociáldemokráciára, az általa kínált értékekben hisznek, bíznak a választópolgárok. Fel kell ugyanakkor ismernünk annak a kihívását, hogy új, innovatív megoldásokkal szolgáljunk a válság kezelésére. A szociáldemokrácia akkor tud létezni a mai, kihívásokkal teli Európai Unióban, ha meg tud újulni és olyan naprakész, emberközeli megoldásokkal szolgál, melyekkel meg tudja szólítani a választókat. Hiszem, hogy ennek a szociáldemokráciának női arca kell, hogy legyen. 

Milyen is ma a konzervatív túlsúlyú Európában nőnek lenni? Korlátozni akarják szexuális és reproduktív jogainkat. 2011. augusztus 31-én az éppen EU elnökségét kezdő Lengyelország az abortusz teljes eltörlését szorgalmazó törvényjavaslatot vizsgált, s nagyon kis többségen múlt csak, hogy elutasították! A spanyol ellenzék azt tervezi, hogy az idén tavasszal hatályba lépett szocialisták által alkotott abortusztörvényt azonnal felülvizsgálják, ahogy hatalomra kerülnek 2011 novemberében. És persze Magyarországon is szemtanúi lehettünk egy „esélyegyenlőségi program” keretébe szorított abortuszellenes kampánynak, amelyet az EU is elítélt. Az Európai Szocialisták Pártjának Nőszervezete komoly aggodalommal szemléli a szexuális és reproduktív jogok tiprását, ezért is szenteltük a 2010-es évet "Az én testemmel én rendelkezem" kampánynak.

Bátran kijelentem, hogy a konzervatív Európa és a gazdasági válság egyértelmű áldozatai a nők és azok alapvető emberi jogai lettek. Gazdasági jogaink, munkaerő piaci helyzetünk mind-mind csorbulnak, amikor a válságkezelés, vagy „csak” a mindennapi döntéshozatal során a női érdekek nem kapnak kellő figyelmet.

De hogyan is kapnának kellő figyelmet akkor, ha szinte kizárólag férfiak döntenek rólunk? Hangsúlyozom azt is, hogy így nincs biztosítva a társadalom igazságos, arányos politikai képviselete sem! Én azt mondom, segítsünk magunkon, fogjunk össze és hiszem, hogy egy ilyen progresszív megközelítéssel valódi demokratikus alternatívát tudunk nyújtani a férfiak, és nagyrészt konzervatív férfiak által vezetett országunknak és Európának is. Több Európára van szükségünk, több női vezetővel, ez az egyetlen járható út.

Társadalmaink egyre fejlettebbek és gazdagabbak lesznek, de az uniós tagállamok nem képesek eredményesen megbirkózni az előttük álló foglalkoztatási kihívásokkal. Az EU 2020 Stratégia, 75 százalékos foglalkoztatottságot céloz meg a 20-64 évesek körében, de várhatóan ez az eredmény, különösen a nőket illetően, csak igen nehézkesen, vagy egyáltalán nem elérhető a jelenlegi gazdasági válságot nézve. A férfiak már 75,2 százalékos foglalkoztatottságot értek el, világos tehát, hogy egy erős női foglalkoztatási stratégiára van szükség!

A munkanélküliség egyre nő, a társadalmi rétegek egyre távolodnak egymástól. Sok a túlképzett ember a munkaerőpiacon, a kereslet és a kínálat nem találkozik. Sajnos az útkeresők jelentős részét adja a fiatal korosztály. Örültem, hogy Barroso elnök úr múlt héten az Unió helyzetéről tartott értékelőjében kitért a problémára és a "Fiatal lehetőségek kezdeményezéssel" szeretné biztosítani, hogy legalább minden ötödik álláskereső fiatal munkát kapjon. Kérte a vállalatokat, hogy az Európai Szociális Alap segítségével igyekezzenek lehetőséget biztosítani a fiataloknak gyakornokságok és egyéb programok révén.

A gazdasági válságba került államok nem találnak megfelelő kiutat ebből a helyzetből, de a megszorításokkal csak növelik a társadalmi feszültségeket! Egyre inkább teret hódít a nem demokratikus értékeket valló szélsőjobb, ami senkinek nem lesz jó. Nagyon sok európai és magyar példa van, melyek ötleteket adhatnak egy- egy új helyi kezdeményezéshez, képzési, munkahelyteremtő programokhoz, amelyek nagyban hozzájárulnak a fenntartható szociális gazdasághoz. Több közös vonulatot fedezhetünk fel az ilyen programokban, de a legfőbb összekötő erő a szociáldemokrata értékrendszer. Biztos vagyok benne, hogy van még érvényes szociáldemokrata mondanivaló mindenhol az Európai Unióban - és azt világosan, egyértelműen kell megfogalmaznunk.

Azt kell látnunk, hogy kontinensünk a válság utáni válságkezelés legnagyobb áldozatává válik, mert azzal csak tetéződnek a bajok, hogy megszorító politikákat kényszerítenek ránk. Ez nem csak, hogy nem felel meg a mai helyzet kívánalmainak, hanem a körülmények és folyamatok téves elemzésén alapul. A mostani helyzetben a kormányok növekedést elősegítő igen bátortalan intézkedései elégtelenek voltak ahhoz, hogy megakadályozzák a valódi recessziót. Ne tévesszük szem elől, hogy maga a recesszió a felelős az államháztartási hiányok növekedéséért, nem az állami politikák, amelyeken spórolni akarnak (legtöbbször a nők rovására)! Már most a saját bőrötökön érzitek a problémákat, de a jövőre is gondolni kell. A következő hatalmas probléma a nyugdíjrendszerek fenntarthatatlansága lesz! 2011-es kampányában az Európai Szocialisták Pártjának Nőszervezetével arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy a nyugdíjrendszerek reformjánál kiemelt hangsúlyt kell fektetni a nők speciális helyzetére. A 65 év feletti korosztály esetében jelenleg 22% a szegénység veszélye a nőknél, még a férfiaké jelentősen alacsonyabb. Ez nem maradhat így.

A legfontosabb probléma, azaz a gyenge kereslet (vagy mondjuk ki nyíltan: az egyre növekvő szegénység, amely továbbra is nőarcú) nem váratlanul, valami katasztrófa révén szakadt ránk, hanem az évtizedek óta folytatott gazdaság- és társadalompolitikák egyenes következménye. Nem elég újragondolni, hanem konkrétan az ellenkezőjét kell tenni annak, ami Európában az utóbbi három évtizedben történt. Politikai és társadalmi változásra van szükség. Ezen túl fel kell számolni és ellentétükbe kell fordítani azokat az intézkedéseket, amelyeknek nem volt semmilyen érezhető gazdasági hasznuk, leszámítva persze azt, hogy hatásukra egy vékony réteg egyre gazdagabbá vált. Itt az idő megfordítani ezt a tendenciát és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére összpontosítani az energiákat. Csak az ezen alapuló növekedés a fenntartható.

A mai Európában egy ilyen politika megvalósulási esélyei nehezek. Nemcsak azért, mert a jobboldal van kormányon. Azért is, mert maga a baloldal is ugyanazokban az idejétmúlt ideológiai sémákban gondolkodik és ezáltal a választópolgárok nehezen találnak kötődést hozzánk. Ennek a folyamatnak a visszafordításában látom én a nők szerepét kiemelkedően fontosnak. A mi feladatunk meggyőzni a társadalomból egyre inkább kiszoruló, lecsúszás által fenyegetett rétegeket, hogy nem a populizmus és nem a szélsőbal a követendő út, mert ők nem kínálnak megoldást, vagy amit kínálnak, az csak nevében megoldás.

Ehhez elengedhetetlen, hogy a nők ne „féljenek” politikával foglalkozni! A problémák megoldásához szükségünk van a nők újszerű megközelítésére. A hatékonyabb, erősebb demokráciához szükségünk van a nők jelenléte által biztosítható sokféleségre! A bátran politizáló nőknek (de hozzáteszem, férfiaknak is!) pedig szükségük van a női szavazatokra. Mindenki számára egyértelmű alapvetéssé kell válnia, hogy egy demokratikus berendezkedésen alapuló, szociáldemokrata értékek mentén megfogalmazott fenntartható társadalom- és gazdaságpolitika az egyetlen járható út.

A "Nők lendületben" konferenciasorozat szekszárdi előadásán, 2011. október 8-án elhangzott előadásom szerkesztett változata.

2011. szeptember 11., vasárnap

Egy izgalmas ősz nyitánya

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. szeptember 5-11.)

Az elmúlt napok nagy nyüzsgésében a csendesebb nyári időszaknak már nyoma sincs az Európai Parlament folyosóin. A heti találkozókat az őszi munkarend kialakításával kapcsolatos teendőink uralták. Így volt ez kedden is, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének vezetőségi ülésén, ahol a legfontosabb teendőnk az Egyesült Nemzetek Szervezete és más civil szervezetek képviselőivel való októberi találkozónk előkészítése volt, amelyre New Yorkban kerül sor. Több találkozót tervezünk demokrata párti politikusokkal is, hogy meghallgathassuk tapasztalataikat az esélyegyenlőségi politikák terén. A legfontosabb kérdést a nők gazdasági függetlenségének megteremtése jelenti, amely a jelenlegi gazdasági körülmények között már önmagában is óriási kihívás, de a nők helyzetével és jogaival kapcsolatos konzervatív álláspontok térnyerése  tovább bonyolítja a helyzetet. Meggyőződésem, hogy transzatlanti partnereink hasznos tapasztalatokat osztanak majd meg velünk, amellyel elejét tudjuk venni az eddigi elért eredményekre óriási fenyegetést jelentő konzervatív visszalépéseknek. A New York-i és washingtoni látogatás előkészítésén túl az ülésen vendégül láttuk a Szocialista Fiatalok Nemzetközi Uniójának képviselőit, akik bemutatták legújabb kampányukat és szervezetük tevékenységét, amelyből egy kis ízelítőt már kaphattam augusztusban, a remekül sikerült IUSY Világfesztiválon.

Szerdán az alkotmányügyi bizottság is megtartotta első őszi ülését, melynek elején megemlékeztünk az oslói terror áldozatairól. A bizottság ülésén szavaztunk a 2012-es költségvetésről, amelynek során az általam benyújtott módosító indítványok is megkapták a szükséges többséget.

Csütörtökön, a közlekedési bizottság ülésére vendég is érkezett: Neelie Kroesszel, az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős tagjával az elektronikus segélyhívó rendszerek elterjesztéséről tartottunk eszmecserét. A biztos asszonyt arról kérdeztem, hogyan fogja áthidalni a Bizottság azt, hogy egyes tagállamok nem mutatnak hajlandóságot a szükséges lépések megtételére, holott ezeken a - női brosstűnél alig nagyobb - eszközön akár életek is múlhatnak.

Az Európai Bíróság egy tavaszi ítélete nyomán fennáll a veszélye annak, hogy jelentősen megemelkedjenek a biztosítási díjak. Ezzel a témával kapcsolatban is részt vettem egy megbeszélésen a héten, de az ősszel ez a téma még sokszor elő fog kerülni. Az Európai Parlament - pártállástól függetlenül - szeretné elérni az árképzés olyan átalakítását, amely nem feltétlenül jár áremelkedéssel a fogyasztók számára. Az eddigi, biztosítókkal, képviselőkkel és más szakemberekkel folytatott egyeztetések alapján jó esélyt látok arra, hogy sikerül ezt a célkitűzésünket elérni.

Pénteken - már Magyarországon - az MSZP Nőtagozatának elnöksége is megtarotta első őszi ülését, ahol  - a PES Womenhez hasonlóan - áttekintettük őszi teendőinket és megszerveztük az előttünk álló hónapok munkáit. Akárcsak Brüsszelben, az ősz idehaza is izgalmasnak ígérkezik!

Fényképek a Rozmaring Kertvendéglő - remekül sikerült - 20. születésnapi ünnepségéről, amelyet hétvégén rendeztek.

2011. június 6., hétfő

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül

(2011. május 30-június 5.) 

Az eheti európai parlamenti munkánk középpontjában a jövő heti plenáris ülésen szereplő napirendi pontok előkészítése állt. A héten több frakcióülést is tartottunk, amelyeken a szocialista képviselőkkel kialakítottuk a végleges, vagy közel végleges álláspontunkat azokról a kérdésekről, amelyekről jövő héten szavazunk. Így szó volt például az új többéves pénzügyi keretről szóló jelentésről, amely a 2013 utáni fenntartható Európai Unióval kapcsolatos politikai kihívásokkal és költségvetési forrásokkal foglalkozó különbizottság nyújtotta be. A különbizottságot az EP azzal a céllal hozta létre, hogy az meghatározza a Parlament politikai prioritásait a 2013 utáni többéves pénzügyi keret számára, jogalkotási és költségvetési szempontból egyaránt. Egyeztettünk a nehéz tehergépjárművekre kivetett díjakról szóló uniós szabályozásról is, amelyről a jövő héten második olvasatban szavaz a Parlament. Nagy érdeklődés kísérte a magyar alkotmányról szóló napirendi pontot is, amelyről várhatóan állásfolglalási indítványt fogadunk el a plenáris ülésen. Fontosnak tartom tudatosítani, hogy a magyar alkotmányról rendezett vitával nem pusztán egy nemzeti hatáskörbe tartozó ügyről tárgyalunk, hiszen az új magyar alkotmány az európaiak által közösen vallott értékeket kérdőjelezi meg.

A hét Brüsszelben a belgiumi munkaszüneti napok miatt a szokottnál korábban, már szerdán véget ért, így örömmel mondhattam igent a Mosonmagyaróvári Fekete István Általános Iskola meghívásának, amely - immár 5. alkalommal - európai uniós témájú vetélkedőt rendezett. A 5-6. osztályos gyerekekből álló csapatok nagyon ügyesek voltak, így a zsűriben nehéz dolgunk volt. Végül a Beugrók csapata bizonyult a legjobbnak, akiket az év folyamán Brüsszelben látok majd vendégül.


A hét végén az MSZP Nőtagozata a félév utolsó országos elnökségi ülését tartotta, ahol értékeltük a magyar kormány elmúlt egy éves munkáját, és áttekintettük az időközi választás miatt jelenleg folyó helyi kampányokat. Örömmel látom, hogy a kampányokban a Nőtagozat tagjai a aktívan kiveszik a részüket: a dunaújvárosi jelöltünk kampányához például a múlt héten a környező megyék Nőtagozatai nyújtottak segítséget. Nagyon fontos, hogy a jelöltjeinknek minden segítséget megadjunk, mert most minden kicsi eredmény is nagy eredménynek számít!