Ratkó Anna legjobb magyar tanítványa ugyanakkor ezzel még láthatóan nem mondott el mindent, ami szívét nyomta, hiszen pár nappal ezelőtt ismét szólott a nagyérdeműhöz, ezúttal a FigyelőNet oldalán.
Ebben az újabb interjúban, amely méltán válhat majd egyszer a magyar közröhej-irodalom klasszikusává, a volt miniszterelnök azt fejtegeti, hogy noha ez most nem aktuális, ő személy szerint király nélküli királyságot szeretne Magyarországon, lehetőség szerint írott alkotmány és erős alkotmánybíróság nélkül, s ha mód van rá, szentkoronás szósszal leöntve.
Majd amikor azt hisszük, hogy a sírás-röhögés opciók közül végül is a röhögést érdemes választanunk, akkor Boross úr ismét belecsap a lecsóba, már ami a meddő nők adófizetési kötelezettségét illeti: „Értem, hogy a javaslatom akusztikája zavarja a füleket, de a gyermektelenek a jövőben így is többet adóznak, mivel ők teljes adót fizetnek, akik három gyereket nevelnek, azok pedig kapnak kedvezményt. Szerencsétlen dolog a meddőség folytonos emlegetése.”
Szerencsétlen hát! De még szerencsétlenebb dolog, ha az ember hiába szeretne mindennél jobban gyereket, de csak nem jön össze! És még ennél is sokkal szerencsétlenebb dolog, ha a „csak nem jön össze” tetejébe még szívatja-sértegeti is az ember lányát a hatalom. Egyébként javaslom Boross úrnak, hogy nézzen már utána, esetleg kérdezzen már utána, hogy egy-egy meddő pár mi pénzt fizet ki (megsúgom: milliókat), hogy végre-valahára összejöjjön az áhított kisbaba. Ennyit amúgy a ki mihez járul hozzá? kérdésköréhez, és az állam gyermekvállalást nagyonnagyonnagyonnagyon támogató politikájához.
Amikor először szólaltunk fel nőtársaimmal Boross Péter avítt nőpolitikai véleménye ellen, sokan fanyalogtak: csak egy öregember magánvéleményéről van szó, ez a „nem a munkahelyen, hanem a szülőszobán pótolhatatlanok”-szemlélet még a kormánynak is sok, nem kell ezt túllihegni!
Aztán egyszer csak szólásra emelkedett a Parlamentben Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, láthatóan Ratkó Anna másik hazai legjobb tanítványa, és megosztotta azt az országgal, hogy a nők a kormány szerint sem a munkahelyen pótolhatatlanok: „Ha a szülő [értsd: az asszony – G.Z.] teljes munkaidőben folytat kereső tevékenységet, akkor már korántsem biztosított a munka és a családi élet egyensúlya. Ezt a célt sokkal inkább a részmunkaidős foglalkoztatás szolgálja, amelynek aránya hazánkban megszégyenítően alacsony, ezért, ahol mód van rá, ott ösztönözni fogjuk.” Tetszik érteni: a lényeg, hogy a nő inkább maradjon otthon, legyen elsősorban anya, a férje felesége, őrizze a tűzhelyet, minél kevesebbet dolgozzon, ne legyen igazi kenyérkereső!
Ne legyen kétségünk, a családi adókedvezmény jól hangzik ugyan, de annak is pontosan ugyanez a célja. A magas adókedvezmény sok esetben gyakorlatilag elértékteleníti a női kereseteket, feleslegessé teszi a női munkavállalást.
Vonjuk ki a nőket a munkaerőpiacról, ezzel is csökken a munkanélküliség, bátorítódik a gyerekvállalás, biztosítódik a családi élet egyensúlya! Lesz munkája a férfiaknak! Kit érdekelnek a tények, hogy ez Európában már vagy harminc éve nem működik (minden adat azt mutatja, hogy ott születik több gyerek, ahol a nők biztonságban érzik magukat a munkaerőpiacon, és ahol az óvodai-bölcsődei ellátás magas színvonalú)? Kit érdekel, hogy vagy negyven évig három éves volt a gyes Magyarországon, a nők alig voltak jelen a munkaerőpiacon, mégis alig születtek gyerekek? Kit érdekel, hogy a nők kivonása a munkaerőpiacról csökkenti az ország versenyképességét, az elkölthető jövedelmet? Egyébként is, kit érdekelnek a tények? A lényeg, hogy nagyon hiszünk a forradalomban!
Nem csoda, hogy Boross Péter mély elégedettséggel nyugtázta az imént említett gyöngyszem-szövegben, hogy „a most születő, három gyereket preferáló adókedvezmény már nagyon kedvemre való. Nem az történt, amit javasoltam, de abban az értelemben.”
Ahem. Ratkó Anna, welcome back.
