2010. június 11., péntek

Hogyan kezdeményezzenek a polgárok Európában? (1)

Az Európai Parlamentben már javában folynak a formális és informális egyeztetések a képviselők, frakciók és bizottságok között arról a jelentésről, amely a polgári kezdeményezés végrehajtási szabályait rögzíti majd, és amelynek én vagyok az egyik jelentéstevője.

Ahogy arról már korábban írtam, a Lisszaboni Szerződés a közvetlen demokrácia ezen új eszközének csak a legalapvetőbb feltételeit tartalmazza, nevezetesen, hogy „legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség.”

A polgári kezdeményezés rendszerének gördülékeny működéséhez azonban elengedhetetlen, hogy meghatározzuk a részletes feltételeket is. Széles konszenzus van abban, hogy felhasználóbarát és túlzott adminisztrációs terhektől mentes rendszert kell létrehozni, amely valamennyi európai polgár számára nyitva áll, és abban is minden fél egyetért, hogy ezeket a szabályokat a lehető leggyorsabban el kell fogadni.

Az Európai Biztottság március 31-én nyújtotta be a polgári kezdeményezés részletes szabályait tartalmazó rendelettervezetet, így most a Parlamenten és a Tanácson a sor, hogy kialakítsa álláspontját, és szükség esetén módosítjon a bizottsági javaslaton. Ez a munka már elkezdődött, és máris számos ellentmondásos kérdés merült fel. Mindenekelőtt arról kell döntést hozni, hogy mi legyen a polgári kezdeményezés feladata: a jogalkotási folyamat valódi, meghatározó része legyen-e, vagy csak egy olyan eszköz a polgárok számára, amellyel meghatározhatnák, hogy milyen ügyek szerepeljenek az „európai viták” napirendjén. Előbbi esetben ugyanis a polgárok gyakorlatilag az EP-vel megegyező jogosítványokat kapnának a jogszabálykezdeményezést illetően, amely szükségessé teszi a részletekbe menő szabályozást. Utóbbi esetben viszont szükségtelenek a nagyon korlátozó előírások, és inkább arra kellene törekedni, hogy minél többen részt vegyenek az európai ügyek országhatárokon átívelő megvitatásában.

A részleteket illetően az egyik legnagyobb dilemmát az jelenti, hogy mikor kerüljön sor a kezdeményezések elfogadhatóságának ellenőrzésére. A Lisszaboni Szerződés alapján a Bizottság csak akkor nyújthatja be az egymillió aláírásgyűjtő által kért javaslatot, ha az valóban a hatáskörébe tartozik. Joggal tarthatunk attól is, hogy egyesek a kezdeményezést olyan célokra használnák fel, amely ellentétes az európai értékekkel. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a polgári kezdeményezés eleget tesz-e ennek a feltételnek. De mikor történjen ez meg? Ha már az aláírásgyűjtés megkezdését ehhez a befogadhatósági ellenőrzéshez kötjük, fennáll a veszélye annak, hogy komolytalan kezdeményezések fogják elárasztani az ellenőrzést végző testületet. Az is problémás viszont, ha csak az utolsó fázisban, az egymillió aláírás összegyűjtését követően végzik el az ellenőrzést, hiszen ha megbukik ezen a kezdeményezés, akkor rengeteg munka vész kárba. Az Európai Bizottság már ismert javaslata szerint a 300 000 aláírás elérése után kellene megvizsgálni, hogy teljesülnek-e a követelmények. De vajon nem sok-e még ez a szám is? Ahogy egy képviselőtársam fogalmazott: ez olyan, mintha elindulnánk Münchenből Rómába, hogy aztán az országhatáron visszafordítsanak bennünket.

Kérdéses az is, hogy ki végezze az ellenőrzést? Egyes vélemények szerint magára az Európai Bizottság munkatársaira kellene bízni ezt a feladatot. Többen kételkednek azonban abban, hogy valóban a Bizottság feladata-e eldönteni, hogy valami a hatáskörébe tartozik-e vagy sem. Szerintük egy független szakértői testületet kellene mindezzel megbízni. Ez viszont azért jelenthet problémát, mert így a döntésük ellen nem lehet fellebezést benyújtani az Európai Bírósághoz. (Hiszen nem uniós intézmény hozta a kifogásolt rendelkezést.)

Az előkészítő tárgyalások során természetesen számos vitás kérdés felmerült, így például az aláírók minimális életkorával, az aláírásgyűjtésre rendelkezésre álló idővel vagy az aláírásgyűjtés módjával kapcsolatban, amelyekről a következő alkalommal fogok írni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése