2011. március 29., kedd

Michelle Bachelet az Európai Parlamentben

Március 24-én Michelle Bachelet, az ENSZ társadalmi nemek esélyegyenlőségével és női jogokkal foglalkozó szervezetének (UN Women) vezetője, egykori chilei elnök, Brüsszelbe látogatott az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának vendégeként. Az ülés előtt volt szerencsém személyesen is találkozni vele.

Bachelet asszony felvázolta a UN Women elkövetkező évekre szóló prioritásait. Személyében egy rendkívül motivált és ambiciózus hölgyet ismertem meg, azonban ne várjunk tőle csodát, mert annak csak csalódás lesz a vége. Azért, hogy a UN Women a nők mindennapi életét befolyásoló tényezővé válhasson, hosszú utat kell még bejárnunk, amelynek során szükség van mind a nők, mind a férfiak részvételére. Az igazi kihívást a szervezet számára az, hogy érzetesse a hatását New Yorktól kezdve Kairón és Jaipuron át egészen Port-au-Prince-ig. De sajnos ez nem megy egyedül. Egyetértettünk, hogy külön források biztosítása szükséges a női szempontok horizontális, minden szakpolitikára és a költségvetésre is kiterjedő érvényesítéséhez. Gondos figyelemmel fogom követni a UN Women forrásait is, hiszen Bachelet utalt arra, hogy a szervezetnek egyenlőre több a feladata, mint a tőkéje.

Szó esett az esélyegyenlőségi szempontok minden területre kiterjedő érvényesítéséről is. Az elnök asszony elmondta, hogy a feminizmus előfutárai közül sokan csalódnának, ha tudnák, hogy az esélyegyenlőségért folytatott több évtizedes küzdelmet követően még mindig szükség van egy külön szervezetre a női jogok érvényesítéséhez. A "gender mainstreaming" önmagában nem elég, bár elég széles fogalmat takar. Ezzel én is egyet értek; sajnos való igaz, hogy mind a mai napig külön kell kezelni a női esélyegyenlőséget, és igenis kellenek különálló intézmények, amelyek a női jogokért küzdenek. Nem elég, hogy a világ egyes részein még ma sem biztosítottak a nők jogai, de Európa legfejlettebb országaiban sem magától értetődő az egyenjogúság.

Különösen örültem annak, hogy Michelle Bachelet kiállt a kvóták alkalmazása mellett. Aggályát fejezte ki a nők politikai képviselete tekintetében, és elmondta, hogy eddig ezen a területen értük el a legszerényebb eredményeket. Az EU-nak, és a szociáldemokratáknak kötelességük, hogy jó példával járjanak elől és mihamarabb vezessenek be kvótákat. Én már korábban is kifejtettem: elég a szocialisták és a szociáldemokraták esélyegyenlőség iránti ál-elkötelezettségéből. Kötelező célkitűzések és intézkedések kellenek. A nemek közötti esélyegyenlőségnek egy olyan vezérelvnek kellene lennie, ami meghatározza a pártunk profilját, és hangsúlyosan megkülönböztet minket más pártcsaládoktól. Példát kellene mutatnunk ezen a téren, és segíteni Bachelet asszonyt, hogy a UN Women a munkája által egy sikeres és meghatározó intézménnyé válhasson.

2011. március 23., szerda

Ferihegy átkeresztelése: a hatalom fitogtatása vagy figyelem elterelés?


A vita Ferihegy átkereszteléséről folyik. A Tárcaközi Földrajzinév-bizottság nem támogatja a kormány tervét, miszerint a reptér új neve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legyen. A bizottság nem sokáig tud ellentmondani a kormány javaslatának, ugyanis már egy új kormányrendeleten gondolkoznak, eszerint várhatóan kisebb létszámmal működne a bizottság, és számos jogkört is elvennének tőlük.

Bár nincs annyira a köztudatban, de Ferihegyet nem Gyurcsány Ferencről nevezték el, akitől még mindig annyira tart a Fidesz, hanem Mayerffy Xavér Ferencről, akinek a 19. században szőlőbirtokai voltak e területen. Annyit még érdemes tudni róla, hogy német származású, aki öntudatos magyar polgárrá vált, és aki hasznos dolgokat vitt véghez, ezért talán megérdemelné, hogy a neki állított emléken ne változtassunk.

Az továbbra sem világos, hogy mi értelme a névváltoztatásnak éppen most, akár csak részben is és miért éppen Liszt Ferencre. Nem arról van szó, hogy Liszt Ferenc nem érdemelné meg, csak neki már így is számos emléket állítottak, mint például az egész alakos szobrok Pécsett, Esztergomban, Szegeden, a budapesti Operaház épületének homlokzatán is látható, Weimarban a Park an der Ilm-ben, továbbá nevét viseli több intézmény (pl. egyetem, múzeum), számos közterület, valamint egy kisbolygó (3910 Liszt), a Merkúr bolygón található egyik kráter és még sorolhatnánk.

A bizottság inkább a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy elnevezést támogatja. Dutkó András, a bizottság elnökének nyilatkozata szerint a Ferihegy név elhagyása nem lenne szerencsés, mert a kormány által javasolt név tulajdonképpen egymás mellé szórt tulajdonnevek halmozásából áll, ami így valószínűleg nem is tudna elterjedni a köznyelvben.

Nagyon furcsa egybeesés, hogy azután indult el elbocsátási hullám, miután sokan nem támogatták a kormány általi javaslatot. Elsőként Dutkó András elnöki megbízatását vonták vissza azonnali hatállyal. Mindezt természetesen indoklás nélkül tették. Pedig az ok egyértelmű, hiszen már hét éve vezető a bizottságnál és nemrégiben hosszabbították meg ezt a posztját 2013-ig. Majd a földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját is kirúgták, többeknek a bizottsági tagságát vették el és olyan is akadt, akit nem a bizottságból távolítottak el, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyről. Továbbá megkapta felmondólevelét a Földmérési és Távérzékelési Intézet egyik munkatársa, Mikesy Gábor is, akinek szaktudása pótolhatatlan a jelenlegi projekteknél.

Ezzel a rendeletmódosítással pedig a kormány ismételten csak azt bizonyítaná, hogy ha valaki nem úgy gondolkozik, mint ő, akkor hatalmával visszaél, fenyegetőzik, kormányrendeletet módosít, csonkítja mások hatáskörét vagy éppen megszünteti azt.

Lássuk be, hogy ez a névváltoztatás nemcsak szükségtelen, hanem még sok kellemetlenséget is okozhat az adminisztrációban és felesleges költségeket is jelent.

Felvetődik tehát a kérdés, hogy ez igazából csak egy figyelem elterelésként szolgáló eszköz vagy ismételten a hatalmát akarja fitogtatni a Fidesz?

2011. március 18., péntek

A fel nem tett kérdés

Szomorúan vettem tudomásul, hogy Viviane Reding asszony, az Európai Bizottság igazságügyért és alapjogokért felelős alelnöke nem tudta, illetve nem kívánta a napirend szerinti másfél órát eltölteni az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának (FEMM) a tagjaival.Reding asszony valójában alig több, mint egy órát töltött körünkben. Ennek következtében számos kollégám nem tudott hozzászólni a vitához, köztük jómagam sem. Ez már csak azért is csalódás, mert bőven lett volna mondanivalón Reding asszonynak.

Szerettem volna például megkérdezni tőle: mi tartja vissza, hogy bátrabb kezdeményezéseket tegyen a valódi esélyegyenlőség elérése érdekében?Ha sikerült volna szót kapnom az ülésen, akkor elmondtam volna, hogy nem örülök annak, hogy a Bizottság ambíciója és kedve továbbra sem jött meg az érdemi cselekvéshez, a bátor kezdeményezésekhez. Reding asszony rendkívül ügyes kommunikátor: csak sorolta és sorolta a jövőbeli dátumokat, a jövőbeli terveket, hogy mikor készülnek majd el tanulmányok, elemzések, hogy mikor lesznek készen – szigorúan mindig csak a jövőben – ilyen-olyan papírok. Azt is világossá tette, hogy a legtöbb esélyegyenlőségi témában nem támogatója a kötelező erejű progresszív megoldásoknak. Nem mondom, hogy nem örülök neki, hogy lesz vizsgálat az apasági szabadság ügyében, hogy tanulmány készül a gondozás kérdéséről, vagy hogy lesz még egy tanulmány a nemek közötti bérkülönbségről, de azért mindannyian érezzük, hogy ezeken a dolgokon már rég túl vagyunk. Most már a jogalkotásnak, az érdemi cselekvésnek lenne itt az ideje, hiszen a valódi esélyegyenlőség felé biztosan nem a sokadik tanulmány megírásán át vezet az út.

Sokszor elmondtuk szocialista kollégáimmal együtt a Parlamentben és a Parlamenten kívül is: attól még nem lesz esélyegyenlőség, hogy szépen megkérjük a cégeket, a tagállami pártokat, a munkaadókat, a munkahelyeket, hogy ugyan lennének kedvesek biztosítani, hogy legyen. A valódi eredményekhez kötelező erejű jogalkotásra van szükség. Ez nem megy valós politikai szándék nélkül. Mivel pedig a jog csak akkor kikényszeríthető, ha szankciók is társulnak hozzá, nem kell félni attól sem, hogy a szabályokat be nem tartókat kellemetlen hátrányok érjék (vajon mennyire kellemetlen az élet azoknak, akiket a bátortalan jogalkotás miatt még ma is nap, mint nap hátrányos megkülönböztetés és diszkrimináció ér, csak azért, mert nőnek születtek?).

Megértem, hogy sokan ódzkodnak az efféle kötelező erejű „egyenlősditől". Ám az adózást is kevesen szeretik, mégis vannak adótörvények, mert tudjuk, hogy szükségesek a közösségi szolgáltatások fenntartásához. Az ember nem szeret fogyókúrázni sem, mégis megteszi (nem is egyszer), mert tudja, hogy utána jobban lesz. Hát ilyen módszer például a kvóta is, és még számos esélyegyenlőségi célú, kötelező erejű előírás. Ezekben a kérdésekben meggyőződésem, hogy nem a közvéleményre, nem a lobbikra kell figyelni, hanem az alapvető erkölcsi értékeinkre, illetve a sokszor emlegetett ésszerűségre.

Sajnálatos, hogy a magyar elnökség, és várhatóan a lengyel elnökség sem lesz annyira partner az esélyegyenlőségi jogalkotásban, mint amennyire a spanyol és a belga elnökség felvállalta ezeket a progresszív célokat. Látjuk, hogy a magyar elnökségnek semmiféle akarata nincsen a fontos ügyek előre vitelére – olyannyira nincs, hogy Réthelyi miniszter úr ki is mondta a nőjogi bizottsági meghallgatásán: ne várjunk túl sokat. Ám mások ambíciótalanságával sem mi, sem pedig az Európai Bizottságot képviselő Reding asszony nem takarózhat!

Ha szót kaptam volna az ülésen, akkor azt is elmondtam volna, hogy ugyancsak erkölcsi kötelessége a Parlamentnek és a Bizottságnak, hogy a tagállamokban zajló nyugdíjreformokat figyelemmel kísérje a nők esélyegyenlősége szempontjából, és ne hagyja, hogy a válság ürügyén a kormányok még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozzák a nőket. Sajnos a munkaerőpiacon és nyugdíjrendszerekben rejlő igazságtalanságok oda vezetnek, hogy a nők nyugdíja általában alacsonyabb, mint a férfiaké; és jobban fenyegeti őket az időskori szegénység is, mint a férfiakat. A készülő nyugdíjreformoknak erre a problémára is válaszokat kell adniuk, különben nem nevezhetők reformnak.

Az Európai Szocialisták Pártjának Nőszervezete (PES Women) ezért a 2011-es évet a nők és nyugdíjak témájának szenteli, és igyekszik széles körben felhívni a figyelmet ezekre a nőket érintő problémákra.)

Már csak az ilyen súlyos kérdések - amelyek a hétköznapi állampolgárainkat érintik - miatt is jó lett volna, ha Reding asszonyt legalább annyira érdekli az európai nők helyzete, hogy elegendő időt biztosít a programjában az EP nőjogi szakbizottsága számára, ahova eddig a mostani találkozót kivéve tavaly júniusban tett csupán látogatást.

2011. március 17., csütörtök

A haladás a nőkkel keződik

A nők helyzetének változása jól jelzi az egész társadalom haladási irányát

December óta történelmi forradalmi hullámnak lehetünk szemtanúi a Földközi-tenger és a Közel-Kelet térségében. Miközben Líbiában egyre hevesebbé válnak az összecsapások, és a tüntetők elszántsága Bahreinben és Jemenben sem csökken, Tunézia és Egyiptom már belépett a poltikai átmenet folyamatának talán legnehezebb szakaszába, amelynek során egy új, demokratikus társadalom alapjait vetik meg. Az előttük álló kihívás legalább olyan nagy, mint a várakozások, amelyek a forradalmi eseményeket elindították, az ezekben az országban végbemenő átalakulás pedig precedenst teremthet az egész régió számára. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a nők szerepének fontosságát ebben a folyamatban.

A nők mindig is a változás motorjai voltak, így nem meglepő, hogy Tunéziában, Egyiptomban vagy éppen Jemenben a tiltakozók élén szép számmal láthatjuk őket. Elég csak visszaemlékeznünk arra, hogy hány olyan tudósítást hallhattunk az elmúlt napokban, amely beszámolt a kairói Tahrir téren jelenlévő nők és gyermekek tömegeiről. A szervezésben, a stratégiaalkotásban és a külvilággal való kommunikációban nagy számban jelenlévő nők kulcsszerepet játszottak és játszanak az autoriter rezsimek megdöntésében.

A politikai változások egyúttal azt is jelentik, hogy a nőknek nem kell a továbbiakban távol maradni a politikától: ezután joguk, sőt kötelességük, hogy részt vegyenek a saját országuk irányításában. Azonban komoly erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy ezzel a jogukkal valóban élni tudjanak!

Nincsen két egyforma helyzetű ország a térségben, és ez fokozottan igaz a nőjogokra és a nők helyzetére is. Miközben Egyiptom a legrosszabbul teljesítő országok között található a nemek közötti egyenlőség tekintetében, addig Tunéziát az arab világ leghaladóbb szellemiségű országaként tartják számot esélyegyenlőségi szempontból. Más statisztikai adatok is ezt támasztják alá: habár egyre növekszik a felsőbbszintű tanulmányokat folytató nők aránya, az egyiptomi nők 40 százaléka továbbra is írástudatlan. Ezen túlmenően, a nők csonkításak, erőszaknak és szexuális zaklatásnak vannak kitéve. Egészen más képet mutat Tunézia, ahol az 1956-ban elfogadott polgári törvénykönyv progresszív változásokat indított el a női jogok területén. Ennek eredménye, hogy ma a tunéziai törvényhozás képviselőinek 23 százaléka nő. Egy dolog azonban mindenképpen közös ezekben a napokban az egyiptomi és a tunéziai nőkben: habár vezető szerepet játszanak a demokratikus társadalomért folytatott küzdelemben, reális a veszélye annak, hogy a politikai változások következtében háttérbe fognak szorulni.

Teljesen jogos a tunéziai nők félelme, akik attól tartanak, hogy a demokratikus átmenet iszlamista hatalomátvételbe torkollik, és eközben Egyiptomból is egyre aggasztóbb híreket kapunk. Jó példa erre a nemrég létrehozott alkotmányügyi bizottság esete: az új testületnek egyetlen női tagja sincsen. Nem tekinthető bíztató előjelnek az az alkotmánymódosítás sem, amely kimondaná: Egyiptom elnöke csak egyiptomi nőt vehet el, hiszen ez feltételezi, hogy a jövőbeli elnökök kizárólag férfiak lesznek. A Mubarak elnök bukását követő eufória elmúltával a nők kezdik úgy érezni, hogy a politikai változásokkal veszítettek jogaikból, ahogyan arra Nawaal el-Saadawi, neves egyiptomi író és aktivista is felhívta a figyelmet a napokban. Ebben az időszakban a nekünk és az egész nyugati világnak óriási a felelősségünk: gondoskodnunk kell róla, hogy az arab nők ne legyenek a politikai változások vesztesei.

Zainab Salbi, a Women for Women International szervezet alapítója szavaival élve a női esélyegyenlőség helyzetére általában marginális kérdésként tekintünk, azonban ez hibás megközelítés. A nők helyzetének változása jól jelzi az egész társadalom haladási irányát. A haladás a nőkkel keződik.

2011. március 14., hétfő

Kétarcú Törökország: megdöbbentő adatok, bíztató törekvések


Néhány hete az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) delegációjának tagjaként négynapos törökországi látogatáson vettem részt, amelynek során ellátogattunk Ankarába, Isztambulba valamint a délkelet-törökországi Diyarbakırba. Az ESZP főtitkára, Philip Cordery által vezetett látogatás célja, hogy megbeszélést folytassunk az ESZP törökországi tagpártjaival, valamint állami tisztviselőkkel, a törökországi EU-delegáció tagjaival, szakszervezetekkel valamint a tudomány, a média és természetesen a nők jogainak védelmével foglalkozó szervezetek képviselőivel.

Az út során érdekes volt a saját szememmel is látni, milyen előrelépések történtek az utóbbi években Törökországban a nők jogainak érvényesülése terén. Az alkotmány legutóbbi módosításával, az új büntető törvénykönyv elfogadásával valamint a török parlament esélyegyenlőségi bizottságának létrehozásával Törökország fontos lépéseket tett a nők helyzetének javítása érdekében.

Isztambulban a köztársasági néppártbeli (CHP) kollégákkal ezt a folyamatot tekintettük át egy kerekasztal-beszélgetésen. Elégedetten láttam, hogy a CHP-delegáció összeállításakor is ügyeltek az esélyegyenlőségre, így szép számban ültek nők is a tárgyalóasztalnál. Török kollégáink beszámoltak arról, hogy a CHP egy családi biztosítási programon dolgozik, amelynek célja a szegénység felszámolása, a szociális védelem kiterjesztése - nemre és etnikumra való tekintet nélkül. Egy olyan önfenntartó programot szeretnének létrehozni, amely a nőket egyénként és nem csak házastársakként kezelné. Emellett konkrét kezdeményezéseket is kidolgoztak, amelyekkel javítanának a nők munkaerő-piaci részvételi arányán, növelnék a nők politikai képviseletét, de dolgoznak a nőktől elvárt öltözködési előírások lazításán is.

Az ígéretes fejlemények ellenére nem mulaszthattam el újból felhívni a CHP vezetőinek figyelmét arra, hogy a kiemelkedő jelentőséggel bír a júniusi választásokra állított pártlistákon a nők megfelelő arányú szerepeltetése. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak fontosságát sem, hogy a komoly politikai pozícióba kerülő nők szerepmodellé válhatnak a fiatalabb korosztály számára. Arra bátorítottam a török kollégákat, hogy a júniusi választás során világos és előremutató üzenettel álljanak a női választóik elé, akik eddig úgy érezhették, hogy igényeikre nem fordítanak kellő figyelmet.

A delegációnk következő állomása Ankara volt, ahol a kormányzati tisztviselőkkel találkoztunk. Sajnos ők már nem tűntek olyan elkötelezettnek az esélyegyenlőség iránt, annak ellenére, hogy a török alkotmányos rendszeren a közelmúltban ígéretes változtatásokat hajtottak végre. Találkozóink során végig érezhető volt az elmúlt időszak konzervatív visszarendeződése, amely újból megerősítette számunkra: még nagyon sok dolgunk van ezen a téren.

A PES-delegáció látogatását ezt követően a dél-kelet törökországi Diyarbakırban folytattuk, ahol a helyi politikusokkal és szakemberekkel való találkozókon túl szerettünk volna részt venni a vitatott, úgynevezett KCK-pereken.Ezekben az eljárásokban több mint száz kurd politikust, jogászt és civil szervezeteket vezető szakembert vádolnak azzal, hogy veszélyeztetik az állam egységét és pártolják a terrorizmust. Jelenlétünkkel szerettük volna kifejezni elkötelezettségünket a tisztességes eljárás és az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett. A tárgyalásokat végül felfüggesztették, mert a bírák nem engedélyezték a vádlottaknak, hogy anyanyelvükön, kurdul szólaljanak fel.

Ezt követően az Európai Szocialisták Pártja helyi tagszervezete, a Béke és Demokrácia Párt (BDP) látott bennünket vendégül. A látogatásnak talán ez volt számomra a legmaradandóbb része: nagyszerű volt látni, hogy a párt a vezetésében is érvényesíti az esélyegyenlőségi szempontokat, mivel a két társelnök, Selahattin Demirtas and Gültan Kişanak irányítják a szervezetet.Nem tagadhatom ugyanakkor, hogy olyan kérdéseket is érintenünk kellett diyarbakiri megbeszéléseink során, melyek kevésbé voltak kellemesek. Törökország déli részén még az országos átlagnál is erősebben élnek a hagyományok, ráadásul a területen nagy számban élnek különféle kisebbségek. Éppen ezért választottuk a Friedrich Ebert Alapítvánnyal közösen, a helyi civil szervezetek képviselőinek részvételével rendezett kerekasztal-beszélgetésünk helyszínéül ezt a térséget. Becsületbeli gyilkosságok, erőszakos és korai házasságkötések és terhesség, nehéz hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz a nők számára, családon belüli erőszak és a kisebbségben élő nők dupla diszkriminációja... Ezek voltak a civil szervezetek által felvetett legkomolyabb problémák, melyek a térségben élő nőket sújtják. A statisztikai adatokat böngészve különösen megdöbbentő kép tárul elénk: 2007-ben mintegy 220 becsületbeli gyilkosság történt Törökországban. És ezek csak a török kormány által elismert adatok! Egy, a nőket érő diszkrimináció ellen küzdő szervezet szerint a valós számok ennek a négyszeresét is elérhetik.

Ezzel elérkeztünk az utolsó témához, amelyet ebben a bejegyzésben érinteni szerettem volna. A nők jogaiért küzdő szervezetek számára a legnagyobb kihívást a családon belüli erőszak okainak megszüntetése, valamint a következmények minimalizálása jelenti. Azonban ahhoz, hogy munkájukat hatékonyan végezhessék, szükségük van a török kormányzat támogatására. Éppen ezért aggasztónak tartom, hogy a török kormány a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó esélyegyenlőségi nemzeti cselekvési terv végrehajtásához nem különített el költségvetési forrásokat. Ez bizonytalanságban tartja a nőszervezeteket, és újabb ékes példája a nem tettekben megnyilvánuló esélyegyenlőségi politikának. Bár maga a cselekvési terv üdvözlendő, annak végrehajtását illetően vannak kétségeim.

Mindenesetre az Európai Szocialisták Pártjával továbbra is nyomon fogjuk követni a törökországi fejleményeket. Meggyőződésem, hogy a törökországi tagpártjaink elkötelezettek a női esélyegyenlőség iránt, ezért jó szívvel kívánhatunk nekik sok sikert a közelgő választásokon!