2010. november 18., csütörtök

Nők a munkaerőpiacon: férfiaknak áll a világ

A legtöbb munkahelyen a mai napig óriási hátránnyal indulnak a nők a férfi kollégáikkal szemben. Gurmai Zita EP-képviselő szerint a probléma hátterében a nemi sztereotípiák és a megszakított karriervonalak állnak.
Az európai országok nagyobb részében a munkahelyeken különbséget tesznek nők és férfiak között. Gurmai Zita, EP-képviselő elmondta, hogy a dolgozó nőkkel szembeni diszkriminációnak két fajtája van: tényleges és rejtett.
Az első abban nyilvánul meg, hogy például hiába dolgozik ugyanabban a feladatkörben egy férfi és egy nő, a férfi mégis többet keres. Ezeket az eseteket mind az EU, mind pedig a magyar törvények elítélik. A probléma ott kezdődik, hogy a nőknek csak egy kis része mer a hatóságokhoz fordulni, és sokan még az eljárás megkezdése előtt visszavonják a feljelentésüket. A rejtett megkülönböztetést ezzel szemben sokkal nehezebb bizonyítani: például az illetékesek nem akarják előléptetni a nőt, mert a közeljövőben gyermeket szeretne.
A képviselő szerint a probléma hátterében a ne­mi sztereotípiák és ­a megszakított karriervonalak állnak. Az egész a pályaválasztáskor kezdődik, amikor a lányok egy része hiába tehetséges, nem mer férfiasnak tartott foglalkozásokat választani. Másrészt szülés után a kismamák minél több időt töltenek otthon a babával, annál jobban veszítenek a munkaerőpiaci értékükből.
A diszkrimináció megszüntetéséhez a társadalom alapvető gondolkodását kellene megváltoztatni. Gurmai Zita a norvég példát emelte ki, ahol a munka összhangban áll a családi élettel, és a férfi is aktívan része a családnak: ha kell, büszkén kiveszi a szülési szabadságot, vagy otthon marad a beteg kisgyerekkel.
Ezenkívül hozzátette: olyan szabályozásra lenne szükség, ahol ha kell, kvótákat alkalmaznának, vagy állami támogatásokkal segítenék a nőket alkalmazó vállalatokat. Emellett a gyengébbik nem versenyképességét is növelni kellene: arra kellene ösztönözni az anyukákat, hogy a gyermek születése után 5-6 hónappal menjenek vissza dolgozni, mert minél többet várnak, sajnos a későbbiekben annál nehezebben illeszkednek vissza. Ehhez, mint mondta, természetesen elengedhetetlen az óvodai-bölcsődei szolgáltatások fejlesztése, a generációk közötti együttműködés erősítése, de az is, hogy a férfiak többet foglalkozzanak a családjukkal és a ház körüli teendőkkel.
Egy nevét elhallgató, vezető beosztásban dolgozó nő
Tapasztalatom szerint nem mindegy, hogy a munkaadóm hazájában milyen a nők helyzete: a jelenlegi alkalmazóim Skandináviából jöttek, és ez sokat segít. A franciák és az olaszok nem szeretik a női vezetőket. Ott jobb, ha nem derül ki – látom a hibáikat.
Ha szólok, nekem rossz, ha nem szólok, akkor is érhet szemrehányás – miért nem vettem észre. Skandináviában a női munkaerő megítélése a teljesítményre összpontosul, ahogy ők mondják: genderneutral. Ez azonban nem teljesen igaz: számít a megjelenés, és persze jobb, ha soha sem derül ki, hogy van családom. A férfi kollé­gák többségénél a feleség elvégzi azt, amit nálunk otthon nekem kell. Egy rendkívüli családi ese­mény, beteg gyerek, ­szülők halála szavakban megértésre talál, de inkább ne forduljon elő. Ha jutalomosztás van, vagy külföldi utazás, esetleg kedvezményes juttatások – nem én jutok az eszükbe.
Másik lehetőség:a nő mint vállalkozó
A SEED Alapítvány és a Budapest Bank a Dobbantó program keretében kis- és mikrovál­lalko­zási ismeretekről tart tréninget nőknek. A jelentkezők között szép számmal akadnak gyakorló vállalkozók, de vannak teljesen kez­dők is.
Horváth ­Anna projektmened­zser elmondása szerint a nők sokszor olyan vállalkozásokat indítanak el, amelyek családdal, gyermekkel, divattal vagy szépségápolással foglalkoznak, de emel­lett rengetegen küzdenek önbizalomhiánnyal, és nehezen mernek belevágni.
Viszont ha ezeken a problémákon túllen­dül­nek a hölgyek, akkor legalább olyan sikeresek lesznek, mint a férfiak.
Az eredeti cikk a Metropol 2010. november 17-i számában jelent meg.

2010. november 12., péntek

Íme a jelentés - jöhetnek a módosítók

Az elmúlt hét rendkívül fontos volt az európai polgári kezdeményezésről szóló jelentésünk szempontjából: kedden néppárti jelentéstevő társammal, Alain Lamassoure-ral bemutattuk a Parlament alkotmányügyi szakbizottságában a jelentéstervezetet. Sok képviselőtársam számára már nem volt újdonság a dokumentum, hiszen az elmúlt hónapokban számtalan egyeztetést lefolytattunk politikusokkal és szakemberekkel, hogy megtudjuk, milyennek szeretnék látni a Lisszaboni Szerződés által létrehozott új jogi eszközt, pontosabban
annak végrehajtási szabályait. A képviselők szélesebb köre és a további érdeklődők azonban most találkozhattak először a dokumentummal.

A képviselőknek jövő hétfőig van idejük arra, hogy módosító indítványokat fogalmazzanak meg a jelentéshez, amelyekről - és a jelentés egészéről - november utolsó napjaiban fogunk szavazni a bizottságban. Az elkövetkező három hétben intenzív egyeztetésekre kerül sor az egyes képviselőcsoportokon belül, illetve azok között, hogy kialakíthassák a legapróbb részletekre is kiterjedő módosító indítványokról a lehető legszélesebb körű egyetértést - vagy elutasítást - ami garantálja, hogy a jelentés egészének elfogadása is zökkenőmentesen menjen. Nagyon izgalmasnak ígérkezik ez az időszak is, hiszen nemcsak a más pártok képviselőit kell megnyerni a javaslat egyes elemeihez, de elmondhatom, hogy a saját frakciónkon belül is maradtak még vitás pontok. A most bemutatott tervezett - habár hosszú egyeztetések eredménye - elsősorban a két jelentéstevő, illetve a többi szakbizottság témafelelőseinek álláspontját tükrözi, (köztük Göncz Kinga magyar képviselőtársamét, aki az állampolgári jogi bizottság részéről véleményezte a javaslatot), így természetesen előfordulhat, hogy a parlamenti többség lényeges változtatásokat fog eszközölni a szövegen. Ha a többség javító szándéka felelősségteljes politikusi magatartással fog párosulni, biztosak lehetünk benne, hogy a Parlament a polgárok számára lehető legjobb megoldást fogja elfogadni a decemberi plenáris ülésen.

2010. november 5., péntek

Alkalmas nőket a pályára!

Szellemesnek tartom a Nők A Pályán Egyesület kezdeményezését, amelyben a női kvóták ügyét vállalkozó kedvű, vetkőzni hajlandó férfiak segítségével tűzték a zászlajukra. Mint a 2003-ban megjelent, Nők a pályán című könyv kiadója, és a női kvóták elkötelezett támogatója meggyőződéssel vallom, hogy a kvóta nem feltétlenül jó, de az egyetlen lehetséges eszköz, amely biztosítja a nőknek a döntéshozatalban játszott szerepének a növelését.

A nők a rendszerváltás nagy vesztesei, hiszen míg a nyolcvanas években az érvényben lévő kvóták harminc százalékos arányt garantáltak nekik a Parlamentben, addig ma csak kevesebb, mint minden tízedik képviselő nő.

Számomra nem kérdés, hogy alkalmas nőkre és alkalmas férfiakra van szükségünk a politikában. Örvendetes, hogy Magyarországon a szemléletváltás megtörtént, hiszen az Index cikke által is idézett 2008-as felmérés szerint a magyar társadalom több mint kétharmada támogatja, hogy az Országgyűlés tagjainak legalább harmada nő legyen, ahogyan azt már Magyar Bálint és Sándor Klára egykori képviselőtársaim is kezdeményezték. Sajnálom, hogy akkor a Fidesz az utolsó pillanatban kihátrált ebből.

Fontosnak tartom azt is, hogy az egyesület további célkitűzései között az esélyegyenlőségi szakterületért felelős európai biztos, Viviane Reding stratégiájának elemei is visszaköszönnek (pl. egyenlő munkáért egyenlő bért, stb.).

A Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának vezetőjeként örömmel csatlakozom a kezdeményezés támogatói közé. (Megjegyzem, az MSZP az egyetlen a hazai pártok között, amely alkalmazza a nemi kvótákat - még ha nem is mindig teljesen kielégítő módon.)

2010. november 3., szerda

Asszony, helyedre!

Orbán Viktor alkotmányozó testületének a tagja, Boross Péter néhány hete arról tájékoztatta a forradalmi hírekre szomjazó országot, hogy álláspontja szerint a nők nem a munkahelyen, hanem a szülőszobán pótolhatatlanok. Ezt kiegészítette azzal, hogy Ratkó Anna, Rákosi Mátyás minisztere szobrot érdemelne, valamint hogy a meddő nőknek (is) gyermektelenségi adót kellene fizetniük – nyilván azért, mert nem járulnak hozzá kellő mértékben a nemzeti együttműködéshez.

Ratkó Anna legjobb magyar tanítványa ugyanakkor ezzel még láthatóan nem mondott el mindent, ami szívét nyomta, hiszen pár nappal ezelőtt ismét szólott a nagyérdeműhöz, ezúttal a FigyelőNet oldalán.

Ebben az újabb interjúban, amely méltán válhat majd egyszer a magyar közröhej-irodalom klasszikusává, a volt miniszterelnök azt fejtegeti, hogy noha ez most nem aktuális, ő személy szerint király nélküli királyságot szeretne Magyarországon, lehetőség szerint írott alkotmány és erős alkotmánybíróság nélkül, s ha mód van rá, szentkoronás szósszal leöntve.

Majd amikor azt hisszük, hogy a sírás-röhögés opciók közül végül is a röhögést érdemes választanunk, akkor Boross úr ismét belecsap a lecsóba, már ami a meddő nők adófizetési kötelezettségét illeti: „Értem, hogy a javaslatom akusztikája zavarja a füleket, de a gyermektelenek a jövőben így is többet adóznak, mivel ők teljes adót fizetnek, akik három gyereket nevelnek, azok pedig kapnak kedvezményt. Szerencsétlen dolog a meddőség folytonos emlegetése.”

Szerencsétlen hát! De még szerencsétlenebb dolog, ha az ember hiába szeretne mindennél jobban gyereket, de csak nem jön össze! És még ennél is sokkal szerencsétlenebb dolog, ha a „csak nem jön össze” tetejébe még szívatja-sértegeti is az ember lányát a hatalom. Egyébként javaslom Boross úrnak, hogy nézzen már utána, esetleg kérdezzen már utána, hogy egy-egy meddő pár mi pénzt fizet ki (megsúgom: milliókat), hogy végre-valahára összejöjjön az áhított kisbaba. Ennyit amúgy a ki mihez járul hozzá? kérdésköréhez, és az állam gyermekvállalást nagyonnagyonnagyonnagyon támogató politikájához.

Amikor először szólaltunk fel nőtársaimmal Boross Péter avítt nőpolitikai véleménye ellen, sokan fanyalogtak: csak egy öregember magánvéleményéről van szó, ez a „nem a munkahelyen, hanem a szülőszobán pótolhatatlanok”-szemlélet még a kormánynak is sok, nem kell ezt túllihegni!

Aztán egyszer csak szólásra emelkedett a Parlamentben Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, láthatóan Ratkó Anna másik hazai legjobb tanítványa, és megosztotta azt az országgal, hogy a nők a kormány szerint sem a munkahelyen pótolhatatlanok: „Ha a szülő [értsd: az asszony – G.Z.] teljes munkaidőben folytat kereső tevékenységet, akkor már korántsem biztosított a munka és a családi élet egyensúlya. Ezt a célt sokkal inkább a részmunkaidős foglalkoztatás szolgálja, amelynek aránya hazánkban megszégyenítően alacsony, ezért, ahol mód van rá, ott ösztönözni fogjuk.” Tetszik érteni: a lényeg, hogy a nő inkább maradjon otthon, legyen elsősorban anya, a férje felesége, őrizze a tűzhelyet, minél kevesebbet dolgozzon, ne legyen igazi kenyérkereső!

Ne legyen kétségünk, a családi adókedvezmény jól hangzik ugyan, de annak is pontosan ugyanez a célja. A magas adókedvezmény sok esetben gyakorlatilag elértékteleníti a női kereseteket, feleslegessé teszi a női munkavállalást.

Vonjuk ki a nőket a munkaerőpiacról, ezzel is csökken a munkanélküliség, bátorítódik a gyerekvállalás, biztosítódik a családi élet egyensúlya! Lesz munkája a férfiaknak! Kit érdekelnek a tények, hogy ez Európában már vagy harminc éve nem működik (minden adat azt mutatja, hogy ott születik több gyerek, ahol a nők biztonságban érzik magukat a munkaerőpiacon, és ahol az óvodai-bölcsődei ellátás magas színvonalú)? Kit érdekel, hogy vagy negyven évig három éves volt a gyes Magyarországon, a nők alig voltak jelen a munkaerőpiacon, mégis alig születtek gyerekek? Kit érdekel, hogy a nők kivonása a munkaerőpiacról csökkenti az ország versenyképességét, az elkölthető jövedelmet? Egyébként is, kit érdekelnek a tények? A lényeg, hogy nagyon hiszünk a forradalomban!

Nem csoda, hogy Boross Péter mély elégedettséggel nyugtázta az imént említett gyöngyszem-szövegben, hogy „a most születő, három gyereket preferáló adókedvezmény már nagyon kedvemre való. Nem az történt, amit javasoltam, de abban az értelemben.”

Ahem. Ratkó Anna, welcome back.