2010. november 5., péntek

Alkalmas nőket a pályára!

Szellemesnek tartom a Nők A Pályán Egyesület kezdeményezését, amelyben a női kvóták ügyét vállalkozó kedvű, vetkőzni hajlandó férfiak segítségével tűzték a zászlajukra. Mint a 2003-ban megjelent, Nők a pályán című könyv kiadója, és a női kvóták elkötelezett támogatója meggyőződéssel vallom, hogy a kvóta nem feltétlenül jó, de az egyetlen lehetséges eszköz, amely biztosítja a nőknek a döntéshozatalban játszott szerepének a növelését.

A nők a rendszerváltás nagy vesztesei, hiszen míg a nyolcvanas években az érvényben lévő kvóták harminc százalékos arányt garantáltak nekik a Parlamentben, addig ma csak kevesebb, mint minden tízedik képviselő nő.

Számomra nem kérdés, hogy alkalmas nőkre és alkalmas férfiakra van szükségünk a politikában. Örvendetes, hogy Magyarországon a szemléletváltás megtörtént, hiszen az Index cikke által is idézett 2008-as felmérés szerint a magyar társadalom több mint kétharmada támogatja, hogy az Országgyűlés tagjainak legalább harmada nő legyen, ahogyan azt már Magyar Bálint és Sándor Klára egykori képviselőtársaim is kezdeményezték. Sajnálom, hogy akkor a Fidesz az utolsó pillanatban kihátrált ebből.

Fontosnak tartom azt is, hogy az egyesület további célkitűzései között az esélyegyenlőségi szakterületért felelős európai biztos, Viviane Reding stratégiájának elemei is visszaköszönnek (pl. egyenlő munkáért egyenlő bért, stb.).

A Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának vezetőjeként örömmel csatlakozom a kezdeményezés támogatói közé. (Megjegyzem, az MSZP az egyetlen a hazai pártok között, amely alkalmazza a nemi kvótákat - még ha nem is mindig teljesen kielégítő módon.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése