2012. október 28., vasárnap

Munkahelyteremtés és növekedés a holnap Európájában


A fenti címmel rendezett nagyszabású konferenciát Európa legnagyobb szakszervezete, az olasz CGIL és a Friedrich Ebert Alapítvány a héten Firenzében. Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, mivel fontosnak tartom, hogy szakszervezeti vezetők, politikusok és akadémikusok közösen találjanak megoldást térségünk legégetőbb problémájára. Csak a közös gondolkodással alakíthatunk ki olyan megoldást, amellyel a fejlődés útjára térhetünk, ugyanakkor nem okoz társadalmi katasztrófát. A válságból való kilábalás radikális változásokat igényel, azonban ez idáig csak akkor került sor radikális lépésekre az európai jobboldali kormányok részéről, ha a munkavállalókra nehezedő terhekről és kötelezettségekről volt szó. Ez nemcsak a munka és a családi élet összeegyeztetését lehetetleníti el, de a fiatalok egekbe szökő munkanélküliségi mutatóit is ez okozza. E konzervatív gazdaságpolitika hibájának árát az európai polgárok fizetik meg...

A válságból való kilábalás csak a növekedést ösztönző nemzeti és uniós költségvetéssel érhető el. Az egekbe szökő államháztartási hiány leszorítása mellett ugyanakkor nem felejthetjük el azt sem, hogy a válságot a szabályozatlan pénzpiacok okozták. A pénzpiaci felügyeletre és a közös gazdasági kormányzásra vonatkozó uniós szabályok ezt a hiányosságot - különösen az eurózóna vonatkozásában - mára részben orvosolták, ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni: mindez önmagában csak arra elég, hogy a jövőben elébe menjünk a hasonló válságoknak. A jelenlegi krízis felszámolásához a növekedést és a foglalkoztatottság növelését kell a középpontba állítani. Ezekben a hetekben zajlik a 2013-as európai költségvetés, illetve a 2014 és 2020 közötti uniós pénzügyi keret vitája, ahol a források csökkentésére törekvő - konzervatív többségű - tagállamok hozzáállása sajnos azt mutatja, hogy nem látják be: most éppen minél több befektetésre van szükség nemzeti és európai szinten egyaránt.

A jövőbe való számos befektetési lehetőség közül az egyik legfontosabbnak a fiatalok munkanélküliségének kezelését tartom, amelyre pártom, az Európai Szocialisták Pártja már - a sikeres nemzetközi példák alapján - részletes javaslatokat dolgozott ki. Örömmel látom, hogy ezek közül az állástalan fiataloknak továbbképzési vagy szakmai gyakorlatszerzési lehetőséget biztosító Európai Ifjúsági Garancia bevezetése mellé egyre többen sorakoznak fel, legutóbb például az Európai Unió jövőre hivatalba lépő ír soros elnöksége. A költségvetési egyensúly és a növekedés ösztönzésének összehangolása nem könnyű feladat. De éppen a fiatalok munkanélküliségének problémája mutatja, hogy érdemes befektetni: az 5,5 millió európai állástalan fiatal évente százmilliárd euróba kerül a tagállamoknak, miközben például az Ifjúsági Garanciához 10 milliárd euróra lenne szükség. Ennél sokkal nagyobb összeg marad évente az uniós költségvetésben!

Azt tapasztalom, hogy nemcsak a pénzügyi rendszerben, a gazdaságban vagy a társadalomban dúl a válság: a jövőre vonatkozó elképzelések terén is hiányt szenvedünk. Márpedig jövőkép nélkül nem építhetjük fel azt az Európát sem, amelyben élni szeretnénk, a társadalmat, amelyet jó szívvel hagynánk hátra gyermekeink és unokáink számára. A holnap Európáját.

Európa nemzetállamai önmagukban nem elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak a válság következményeinek és megteremtsék a fejlődés feltételeit. Egy erős, ugyanakkor demokratikus és átlátható Európai Unióban kell ezért gondolkodunk, amelyben messzemenőkig érvényesül a szolidaritás elve.

A holnap Európájának egyesítenie kell a versenyképességet a társadalmi igazságossággal, az egyének különbségeit a közösség egységével. Közismert, hogy az Európai Unió fejlődése során a legnagyobb lépéseket válsághelyzetek nyomására tette meg. Ha erre gondolunk, most van a lehető legjobb ideje annak, hogy felvázoljuk a honlap Európáját.


A 2012. október 25-i firenzei “Job and Growth for Europe” konferencián elhangzott előadásom szerkesztett változata.

2012. október 20., szombat

Ma már nagymértékben tőlünk függ, mennyire szolgáltatjuk ki magunkat a ráknak!

Hosszú évtizedeken keresztül a mellrák, és alapvetően minden rákdiagnózis egyet jelentett a halálos ítélettel. Ám ez ma már egyáltalán nem igaz. Az orvostudomány fejlődik. A szűrési módszerek tökéletesednek, egyre koraibb fázisban tudják jelezni, ha baj van, sőt, sok esetben már az úgynevezett rákmegelőző állapotok is szűrhetők és kezelhetők.


Mindenesetre az új gyógyszerek, az új műtéti eljárások kidolgozása, tökéletesedése lehetővé teszi a számunkra, hogy a rákos betegségeket mind nagyobb arányban, mind hatékonyabban gyógyítsuk.

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a szalagokon kívül mást is rózsaszínre akarok festeni, nos, nem erről van szó. A helyzet nem rózsás, és nem is akarom a rákbetegségek veszélyességét bagatellizálni, hiszen alattomos, veszélyes, fájdalmas kórokról van szó, melyek sok ezer embert ragadnak el minden esztendőben.

Ugyanakkor tény, hogy ma már nagymértékben tőlünk függ, hogy mennyire szolgáltatjuk ki magunkat a ráknak! A génekkel nehéz harcolni, tudom, de azért tőlünk is függ, hogy életmódunkkal alapot adunk-e a ráknak, tőlünk függ, hogy elmegyünk-e az esedékes szűrésre.

Különösen igaz ez a mellrákra. A mellrák ugyanis az a betegség, amely az esetek 90%-ban odafigyeléssel és törődéssel gyógyul --- hatna. Igen, jól hallották: minden 100 újonnan diagnosztizált mellrákos betegből nagyjából 90 meggyógyulhatna, ha az elváltozást még időben kiszűrnék és ennek megfelelően kezdenék meg a gyógyítást.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy az időben felfedezett mellrák gyakran emlőmegtartó beavatkozással is gyógyítható, ami a későbbi életminőség szempontjából borzasztóan fontos, talán nem kell nőtársaimnak hosszan ecsetelni, hogy miért. A tünetek alapján észlelt betegség általában már előrehaladottabb állapotot takar, így nagyobb eséllyel lehet szükség a mellek eltávolítására, kemoterápiás kezelésre. Természetesen a túlélési esély is csökken, ha későbbi stádiumban történik a diagnózis.

Amikor azt mondom, hogy a betegek 90% gyógyítható lenne, akkor azt mondom, hogy minden esztendőben sok ezer olyan nő élete lenne megmenthető, akik ma belehalnak a mellrákba. Gondoljunk bele, hogy csak Magyarországon minden évben 8000 új mellrákos beteget diagnosztizálnak, és 2500 nő hal meg ebben a betegségben! A mellrák a 35 és 59 év közötti nők között még ma is vezető halálok, és ez az egyik leggyakrabban kialakuló ráktípus.

Hatalmas számok ezek, különösen annak fényében, hogy e nők jó része feleslegesen, mondhatni értelmetlenül hal meg. Jó részüket meg lehetett volna, és meg lehetne menteni az orvostudomány jelenlegi állása szerint.

Azt szokták mondani, hogy két dolog biztos az életben: az adó és a halál. Ezzel nehéz vitatkozni. Mindannyian meghalunk. De nem mindegy, hogy mikor, és nem mindegy, hogy hogyan. Nem mindegy, hogy egy olyan betegségbe halunk-e bele, amelybe alapvetően nem kellene, vagy mondjuk kilencvenhez közeledve, párnák közt, komolyabb szervi megbetegedés és fájdalmak nélkül.

Én az utóbbira szavazok, és azt hiszem, azok, aki eljöttek a mai sétára, ha másban nem is, hát ebben biztosan egyetértenek velem és a pártommal. A mellrák értelmetlen halálok, ezért az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete évek óta kiemelten kampányol a mellrák ellen, és e kezdeményezéshez természetesen mi, magyar szocialisták csatlakoztunk.

Ma Magyarországon minden veszélyeztetett nő előtt ott áll a lehetőség, hogy állami finanszírozás mellett részt vegyen a mellrák-szűrésen. Ám sajnos csak kevesen élnek ezzel az ingyenes mammográfiás lehetőséggel.

Pedig a szűrésen való részvétel szó szerint élet és halál kérdése! Nem véletlen, hogy annyit foglalkozunk európai szinten is azzal, hogy hogyan lehetne a nevetségesen alacsony szűrési arányokat megemelni, hogyan, milyen behívóval, emlékeztetővel, milyen módszerekkel lehetne minél több nőt rávenni a vizsgálatra.  Ezek nagyon fontos szervezési-logisztikai kérdések az egészségügyi kormányzat számára, főleg vidéken, ahol gyakran az alapvető kórházi ellátások igénybe vétele céljából is sokat kell utazni – és ha utazni kell, akkor máris ott tartunk, hogy esetleg mégsem ingyenes az a szűrés mindenki számára.

Ezért támogatjuk, amikor csak lehet, a mobil-szűréseket: ha a hegy nem megy Mohamedhez, mert nem tud, mert nincs pénze, mert szabadnapot kellene kivennie, mert nem akar, mert fél – akkor majd Mohamed megy a hegyhez! Hátha Mohamed meggyőzi, és hátha megmenti.

A szűrés, akármennyibe is kerül, még mindig sokkal olcsóbb, mint a műtétek, a kórházi kezelések és a kemoterápia.

A rákgyógyítás ugyanis nem olcsó dolog. A már diagnosztizált betegek számára ugyanakkor biztosítani kell a megfelelő hozzáférést a legújabb terápiákhoz, a legújabb gyógyszerekhez, ami a társadalombiztosítás feladata. A rákellenes gyógyszerek új generációja és a legújabb kezelési módok olykor nagyon drágák, de nem tagadhatók meg egyetlen betegtől sem. A szegénységgel fenyegetett népességnek is teljes és megfizethető hozzáférést kell biztosítani a gyógymódokhoz, nem tehetünk különbséget nő és nő között e téren.

Ha van egy olyan betegség, mely idejében felfedezve gyakorlatilag az esetek túlnyomó többségében gyógyítható, ha ezt a betegséget elvileg a társadalombiztosítás költségén szűrik, akkor minden egyes nő, aki belehal ebbe a betegségbe, értelmetlen halált hal.

Éppen ezért ennek a mai sétának elsősorban a figyelemfelhívás a fő célja: innen üzenjük minden nőnek, hogy figyeljenek magukra, figyeljenek a testükre, menjenek el az ingyenes szűrővizsgálatokra! Hiszen ha baj van, jobb korai stádiumban elkapni, mint egy előrehaladott rákkal szemben később nagy szenvedések közepette elveszíteni a csatát.

És innen üzenjük a szeretőknek, a férjeknek, a barátoknak, hogy figyelmeztessék a nőket, akiket szeretnek! Uraim! Ha a barátnőjük, feleségük nem jár szűrővizsgálatokra, nem végez rendszeresen önvizsgálatot, hát noszogassák!

Nemcsak a feleségek dolga, hogy rávegyék vonakodó férjeiket, hogy elmenjenek ilyen-olyan orvosokhoz – a feladat fordítva is áll. Hány olyan nőt ismerünk, aki kis családja szervezése közepette elhanyagolja magát, mert az önmagával való törődés, legalábbis ami az efféle szűréseket illeti, már nem fér bele az idejébe, energiájába? Uraim! Legyenek ott a nők mellett, akiket szeretnek, s ha kell, tehermentesítsék őket a házimunkában, a gyereknevelésben, hogy vigyázhassanak önmagukra és sokáig Önök és a gyermekeik mellett maradhassanak.

A szűrővizsgálatok csak pár percet vesznek igénybe, és a legrosszabb esetben is csak minimális kellemetlenséggel járnak. De inkább egy minimális kellemetlenség ma, mint holnap egy olyan betegség, melybe ma már egyre kevésbé szabadna belehalni!

A Füzesgyarmaton, 2012. október 20-án rendezett rózsaszín szalagos sétán elmondott beszédem szerkesztett változata.

2012. október 9., kedd

Egyenlő bér – Kinek fontos?


A fenti címmel rendeztek október kilencedikén konferenciát a budapesti Európai Ifjúsági Központban, amelyre a Friedrich Ebert Alapítványnak, a Budapesti Corvinus Egyetemnek, valamint a Mona Alapítványnak köszönhetően én is meghívást kaptam. Rendkívül fontos és sajnos még mind a mai napig nagyon aktuális a téma, amelyet e konferencia körbe jár. Mivel európai parlamenti kötelezettségeim nem tették lehetővé, hogy személyesen adjak elő – aznap az alkotmányügyi bizottságban árnyék jelentéstevőként vitáztam Maroš Šefčovičcsal az európai pártszabályozásról -, így rendhagyó módon videó-üzenetben osztottam meg gondolataimat.

Miről van szó pontosan? A férfiak és nők között meglévő bérszakadéknak több, egymással szorosan összefüggő oka van. Az első a szegregáció. A nők gyakran dolgoznak olyan ágazatokban, amelyet a társadalom kevéssé becsül és így rosszabbul is fizeti őket. A nők csaknem fele, több mint 40%-a dolgozik az egészségügy, az oktatás és a közigazgatás területén, arányaiban kétszer annyian, mint a férfiak ugyanezekben az ágazatokban.

Míg e méltánytalanul alulértékelt területeken túlreprezentáltak, addig a vállalatok irányításában megdöbbentően alacsony a nők aránya. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság is elkezdett foglalkozni a problémával. Nagy nyilvánosságot kapott Viviane Reding, jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztos kezdeményezése, amelyben kötelező kvótákat javasol a nők vállalatirányításban betöltött arányának javítására. Noha a kezdeményezésnek vannak olyan elemei, amelyekkel nem értek egyet 100%-ban, az elvet mindenképpen támogatni tudom, sőt, a paritás kell, hogy legyen a végső célunk.
Sajnos a magyar kormányzat részéről a kezdeményezés már a részletes ismertetés előtt elutasításba ütközött, nem véletlenül fordultam nyílt levélben Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez. Igyekeztem párbeszédet kezdeményezni vele, de válaszából legnagyobb sajnálatomra kiderült, hogy szerinte ezzel a kérdéssel nem európai szinten kell foglalkozni. Nem hagytuk annyiban a dolgot, négy országgyűlési képviselőtársam javaslatot nyújtott be, amely tagállami szintű fellépést kezdeményez, de azt az Országgyűlés elutasította.

A bérek közötti egyenlőtlenség második meghatározó pillérét a még mindig létező sztereotípiák alkotják. Az előítéletek hatással vannak a nők pályaválasztására, de ugyanide tartozik a tény is, hogy a nők sokkal gyakrabban csökkentik a munkaidejüket, vagy lépnek ki a munkaerőpiacról, mint a férfiak, annak érdekében, hogy gondozási feladatokat lássanak el.

A második pont el is vezet minket a problémák harmadik nagy csoportjához, amelyek akkor jelentkeznek, amikor a nők munkájukat, karrierjüket és magánéletüket szeretnék összeegyeztetni. Jelentősen több nő, mint férfi választja a szülői szabadságot, helyzetüket tovább súlyosbítja a gyermekgondozási intézmények hiánya. A gyermekes nők európai foglalkoztatási rátája kiábrándító: míg a gyermekes férfiak 91,4%-a, addig a nőknek csupán 62,4% dolgozik. Arról nem is beszélve, hogy a részmunkaidős munkavállalók háromnegyede is nő: minden harmadik nő, a férfiaknak azonban csak 8%-a dolgozik így.

Miért van az, hogy noha az Európai Unió immár több mint ötven éve, a Római Szerződés aláírása óta küzd az egyenlő munkáért egyenlő bért elvéért, sőt, már törvényellenessé is tette az alacsonyabb bért, még mindig vannak tagállamok, ahol létező valóság a bérszakadék? Legkirívóbb példa erre Észtország, ahol a nők átlagosan 27%-kal kapnak alacsonyabb fizetést ugyanazért az elvégzett munkáért, mint férfi társaik!
Az Európai Szocialisták Pártjának Nőszervezete – amely szeptember végén elsöprő többséggel, ötödik alkalommal is elnökéül választott – már 2007-ben kampányt indított „Bérolló, zárjuk be!” címmel. Szervezetünk egy befogadó társadalom feltételeinek megteremtéséért dolgozik, amelyhez elengedhetetlen, hogy ne csak a férfiak, de a nők is ugyanolyan esélyeket élvezzenek az élet minden területén, beleértve a munka világát is. Nem véletlen, hogy társaimmal fáradhatatlanul a politikai döntéshozatal napirendjén tartjuk a kérdést. Ennek egyik eredménye volt az idén második alkalommal megrendezésre került Egyenlő fizetés napja, amelynek eléréséért komoly harcokat kellett vívnunk az Európai Bizottsággal. Végül sikerült elérni célunkat és nemzetközi nappá tenni.

Ahhoz, hogy eredményeket tudjunk elérni, elengedhetetlen a már meglévő jogszabályok betartatása is, az Európai Bizottság határozottabb fellépése, a tagállamok szorosabb együttműködéséről nem is beszélve.
Ez ügyben természetesen az Európai Parlament sem tétlenkedik. Idén májusban Bauer Edit képviselőtársam jelentése alapján állásfoglalást fogadtunk el, amelyben ajánlásokat teszünk a Bizottságnak a női és férfi munkavállalók egyenlő munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról, új intézkedéseket kérünk a Bizottságtól, valamint felszólítjuk a nemzeti parlamenteket a fokozott együttműködésre és új megközelítések kidolgozására. Hangsúlyoztuk, hogy a már meglévő jogszabályokhoz hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat kell társítani, amelyek lehetnének például pénzbüntetés, közigazgatási bírság, valamint állami kedvezményekből és támogatásokból való kizárás is.

A nők munkaerő-piaci esélyegyenlőségéhez a bérolló „bezárásán” keresztül vezet az út. Nem hagyhatjuk, hogy a válság akadályozzon bennünket ebben, vagy eszközül szolgáljon a kérdés szőnyeg alá söprésében. Sőt! A nők munkaerejére most van a legnagyobb szükség ahhoz, hogy kilábaljunk a válságból, de ezt a gazdasági lehetőséget csak úgy lehet kiaknázni, ha a nők azonos feltételekkel indulnak a munka világában is és nem hat napot kell dolgozniuk a férfiakéval megegyező fizetésért.

2012. október 6., szombat

A Bizottság meggyőzése után a tagállamokon a sor!

Viviane Reding európai biztos, az Európai Bizottság alelnöke, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós állampolgárságért felelős biztosa egy, a nők részvételi arányát a vállalatokon belüli testületekben növelni hivatott irányelvre vonatkozó javaslat bemutatásáról beszélt. Valóban, a nők aránya Európa vezető vállalatainak testületeiben csupán 13,7 százalék.

Szeptember 11-i strasbourgi találkozónkon személyesen is felhívtam Reding biztos figyelmét a problémára. Emlékeztettem rá, hogy a törekvések nem elegendőek. Konkrét célokra van szükségünk (a vezető testületek tagjainak 40 százaléka legyen nő) és amennyiben e célok nem teljesülnek, úgy az konkrét következményekkel kell, hogy járjon. A válság nem lehet kifogás arra, hogy ne kerüljön több nő döntéshozó pozícióba.

A legutóbbi plenáris ülésen a Bizottság elnökét személyesen is arra kértem, hogy álljon ki határozottan a női kvótáért, Hannes Swoboda frakcióvezetővel közösen írt levelünkben pedig valódi és nyílt vita megindítását sürgettük a tervezett irányelvről.


Sajnos a javaslattal kapcsolatban kilenc tagállam egy, a Reding biztosnak küldött közös levelében már azelőtt kifejezte nemtetszését, hogy az irányelv tervezete egyáltalán nyilvánosságra került volna, ami meglehetősen szokatlan eljárás.

Amint arról egy bogbejegyzésemben már korábban is írtam, a norvég példa megmutatta, hogy az önszabályozás nem működik. Csak kézzel fogható és súlyos szankcióknak, valamint további intézkedéseknek lesz hatása és csak azok javíthatnak a jelenlegi helyzeten. Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete már több mint egy éve követeli az európai szintű törvényi kötelezés bevezetését.

A gazdasági érven túl meg kell értetni a férfi vezetőkkel azt is, hogy a férfiak és nők egyenlő képviselete egyben a demokrácia, egyenlőség és igazságosság ügye is. A vezető testületekben gyakorlatilag férfi kvóták léteznek, mivel a tagok közel 90 százaléka férfi.  Soha senki meg nem kérdőjelezné ezen urak képességeit és hozzáértését. Így hát a kvóta az egyetlen megoldás a nők számára, hogy egyenlő versenyben legyenek férfi társaikkal, akik élvezik a történelem és hagyományok adta előnyeiket. A kvótáknak köszönhetően a nők számára is elérhetővé válnak a legmagasabb döntéshozó pozíciók saját képességeik alapján.
E kilenc ország, élükön kivétel nélkül konzervatív kormánnyal, felelőtlen és következetlen. Számos tudományos munka bizonyítja, hogy konkrét gazdasági haszonnal jár, ha a vállalatok vezető testületeiben több a nő. Nemcsak friss látásmódot, új ötleteket, véleményeket és másfajta gondolkodást hoz az üzleti életbe, de jobb pénzügyi eredményeket is hoz azokhoz a vállalatokhoz képest, amelyek testületeiben nincsenek nők. Ezek után, miközben Európa fő feladata a gazdasági válság leküzdése, hogyan utasíthatják el a nemek közötti egyenlőség figyelembe vételét gazdasági ügyekben?

Pontosan ezért, néhány ország nemtetszése ellenére, sürgetem határozottan Reding biztost a dosszié keresztülvitelére. Eközben pedig magam is igyekszem meggyőzni egyes vonakodó országok kormányait a női kvóta szükségességéről. Európának kötelessége a nők és férfiak egyenlő részvételének biztosítása a gazdasági döntéshozatalban, így azt ezt szolgáló javaslatnak kétségkívül van létjogosultsága!