2010. december 14., kedd

A jövő év nagy feladata

A 2011-es év rendkívül fontos lesz az MSZP számára. Jövő évtől már világosan látszódni fognak a Fidesz-kormány őrült gazdaság- és társadalompolitikájának a negatív hatásai, és nekünk nemcsak alternatívát, védelmet is kell nyújtanunk azoknak, akiket a kormány politikája negatívan érint, sért, bánt. A középosztály tagjai, illetve a nehéz anyagi körülmények között élő rétegek mind-mind vesztesei lesznek az Orbán-kabinet gazdaságpolitikájának. Tulajdonképpen a  Fidesz-kormány gazdaság- és társadalompolitikájának egyetlen kedvezményezett rétege van: a Fidesz-kormány maga.

A Fidesz-kormány szembemegy a magyar társadalommal, a magyar emberekkel, és ezt mindenféle fortélyos trükkel és hazugsággal kívánja palástolni. Ehhez még társul egy korszerűtlen, archaikus, XIX. századi társadalomkép, és máris láthatjuk, mekkora a baj ma Magyarországon.

Míg korábban mindig azon dolgoztam, hogyan vihetnénk előre a nők ügyét, követve a nyugat-európai példát, most sajnos azért kell harcolnunk, hogy ne fordíthassák vissza az idő kerekét.

Ma Magyarországon baj van. Nagy baj, és a készülő alkotmány koncepciójának esztelen fordulataiból ítélve úgy tűnik, hogy a helyzet csak még rosszabbá fog válni. Az abortusz és az úgynevezett 72 órás tabletták betiltásának lehetősége, a nem házasságban született gyermekek hátrányos megkülönböztetése vagy az alapvető jogoknak az „erkölcsök" védelme érdekében történő korlátozása egy olyan középkori, patriarchális társadalom képét vetíti elénk, ahol a kormányzati férfitöbbség mondja meg, hogy milyen az igazi nő, milyen a jó anya, hogyan kell élni, mi erkölcsös és mi nem az.

Ma Magyarországon baj van. Nagy baj. Mint EP-képviselő, mint az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének az elnöke, és mint a francia Szocialista Párt vezetésének tagja, én természetesen mozgósítom az európai barátainkat, amennyire csak tudom.

De látnunk kell, ettől függetlenül is, hogy ezt a harcot alapvetően nekünk kell megvívnunk. A magyar embereket, a magyar nőket ma veszély fenyegeti, és a mi feladatunk, hogy szolidaritást mutassunk velük, s ahol lehet, megvédjük őket az önkénytől, a múlt árnyaitól. Ez a jövő év nagy feladata.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése