A fogyatékosság a nők ügye is

A fogyatékosságügyi stratéga prioritásos téma a magyar elnökség számára, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter legalábbis ezt mondta év eleji meghallgatásán az Európai Parlament nőjogi bizottságában (FEMM). Ennek fényében üdvözlendő, erőteljes üzenet, hogy a téma jelentéstevője az EP foglalkoztatásügyi bizottságában (EMPL) Kósa Ádám magyar néppárti EP-képviselő lett. 

Miniszter úr ugyanakkor nemcsak abban mondott igazat, hogy mit tart a magyar elnökség fontosnak, hanem abban is, hogy mit nem: Réthelyi Miklós nagyon világossá tette, hogy a női esélyegyenlőség pária lesz a magyar elnökség alatt. És valóban, a női jogok terén tényleg nem sok minden történt az elmúlt négy hónapban. 

Ezért tartottam nagyon fontos feladatnak, hogy a fogyatékosságügyi stratégia kapcsán készülő jelentéstervezet előkészítésében árnyék-véleményezőként magam is aktívan részt vegyek, és amennyire lehet, érvényesítsem a női esélyegyenlőségi szempontokat. 

Az Európai Parlament nőjogi bizottsága, a FEMM, a múlt héten kezdte tárgyalni a fogyatékosságügyi stratégiához kapcsolódó véleménytervezetét, melyet Elisabeth Morin-Chartier francia néppárti képviselőtársam készített elő. A szöveg erős állításokat fogalmaz meg a fogyatékosság és a nemek közötti esélyegyenlőség kapcsolatáról. Felhívja például arra a figyelmet, hogy a fogyatékkal élő gyermekek gondozói legtöbbször az édesanyjuk, akiknek rugalmasabb munkaidőre lenne szükségük ahhoz, hogy ne essenek ki a munkaerőpiacról. A véleménytervezet aláhúzza, hogy a fogyatékkal élő nők gyakran erőszak áldozatai; valamint kiemeli a fogyatékkal élő emberek oktatásának, és annak a fontosságát, hogy a vállalatok megfelelő ösztönzőket kapjanak a foglalkoztatásukhoz.

A Morin-Chartier képviselő asszony által előkészített szöveg jó irány. Ugyanakkor azt hiszem, hogy tovább kell mennünk, bátrabban és erőteljesebben kell kiállnunk a női esélyegyenlőség ügye mellett. Szerintem elengedhetetlen annak a kimondása, hogy a hivatásos és nem hivatásos gondozók többsége nő. Ráadásul a nem hivatásos gondozók sok esetben fizetés és társadalombiztosítási elismerés nélkül végzik ezt a munkát, ami többek között később alacsony nyugdíj-jogosultsághoz, időskori elszegényedéshez vezethet. Tényleg a semmivel akarjuk elismerni azok munkáját, akik önzetlen segítséget nyújtanak fogyatékos gyermeküknek, vagy idős szüleiknek? Azt hiszem, itt az ideje, hogy egyértelműen állást foglaljunk a „nem" válasz mellett.

Az Európai Bizottság a fogyatékosságügyi stratégiájában maga is hivatkozik az EU2020 stratégiára, különösen annak foglalkoztatási célkitűzésére. Erőteljesen alá kell húznunk, hogy a nők részvétele nélkül nem érhető el a 75%-os foglalkoztatottsági arány, és a nem hivatásos gondozói munkák elismerése nélkül a női munkaerő-piaci részvétel erősödése is csorbát szenvedhet. 

Egyértelműbben kell kiállnunk azon egyedülálló anyák mellett is, akik fogyatékos gyermeket nevelnek. Az esetükben nagyon komoly a sokszoros diszkrimináció veszélye, hiszen nők, anyák, egyedülállóak, ráadásul meg kell kell küzdeniük a fogyatékkal élő gyermekeket sújtó akadályokkal is. A nemrég elfogadott, a nőarcú európai szegénységről szóló Plumb-jelentés következtetéseit egészen egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fogyatékosság témájában sem. 

Végezetül pedig, meggyőződésem, hogy a sötétben tapogatózás nem vezet eredményre. Ezért a fogyatékosságügyi stratégia kapcsán gyűjtött minden statisztikai adatnak nemekre lebontottnak kell lennie, és ki kell térnie a gondozók helyzetére is. 

E felvetések figyelembe vételével a következő napokban árnyék-véleményezőként számos módosító javaslatot nyújtok majd be a Morin-Chartier-véleményhez – remélem, hogy képviselőtársaim mind a FEMM, mind pedig később az EMPL-bizottságban úgy gondolják majd, hogy támogatásra érdemesek.

Eltűnő határok

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. április 11-17.)

A címben szereplő két szó nagyon jól kifejezi azt a jelenséget, amelyet az elmúlt hét eseményei többször is eszembe juttattak - legyen szó egy Európát átszelő utazásról, a környezet védelméről vagy a nemek közötti esélyegyenlőség, mint a gazdasági növekedés egyik előfeltételének megteremtéséről.

Az EU-kínai környezetvédelmi együttműködést segítő új, pekingi központ megnyitója, illetve a nők munkaerő-piaci részvételének növeléséről szóló barcelonai kerekasztal-beszélgetés - amelyekről már beszámoltam az elmúlt napokban - során többen is megfogalmaztuk: az országok között szorosabbá váló kapcsolatok lehetőséget és felelősséget egyaránt jelentek számunkra.



Fontos, hogy nem csak európai uniós szinten kell gondolkodnunk, hiszen - ma már közhelyszámba megy, hogy - a globális problémák nem ismernek határokat. Így például nekünk is érdekünk, hogy a világ más részein is átálljanak az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó technológiákra, ugyanakkor a felelősségünk arra is kiterjed, hogy más területeken is példát mutassunk a többi országnak. Erre kiváló példa a női esélyegyenlőség kérdése - a munkaerőpiactól kezdve a nyugdíjakig. Ez utóbbi témáról egyébként az ATV reggeli műsorában beszélgettünk szerdán:



Ebbe a sorba jól illeszkedik az az irányelv-tervezet is, amelyet az európai parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottságában vitattunk meg a héten. A javaslat - amely lehetővé tenné a más tagállamban kiszabott közlekedési bírságok behajtását egyes közlekedési szabálysértések esetén - elsődleges célja, hogy radikálisan csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. Ez régi törekvése az uniós közlekedéspolitikának, a megvalósítását ugyanakkor jelentősen hátráltatja, hogy a külföldön, más tagállamban elkövetett, emberéleteket is veszélyeztető szabálysértések után kiszabott büntetések jelentős részét nem tudják behajtani a felelőtlen vezetőkön. Csak egyetlen megdöbbentő adatot szeretnék idézni: 2007-ben 43 000 haláleset történt, ami olyan, mintha az Európai Unióban minden héten öt közepes nagyságú utasszállító repülőgép lezuhant volna. Úgy gondolom, hogy az irányelv szükségessége vitathatatlan, azonban a tagállamok közötti különbségek (elsősorban a szabálysértések súlyának megítélése) miatt a Tanács nem kezelte kellő bátorsággal a kérdést. A 2010-es belga elnökség ugyanakkor ezen a téren is kiváló munkát végzett, és sikerült kompromisszumra bírni a tagállamokat. A kérdésről a Parlament várhatóan a júliusi plenáris ülésen szavaz, és ha a tagállamok részéről is meglesz az akarat, a jogalkotási eljárás már a második olvasatban le is zárulhat.

Nők elleni erőszak: Európában és azon kívül is van tennivalónk!

Illusztris vendégből és fontos döntésekből sem szenvedtünk hiányt az Európai Parlament csütörtökön véget ért áprilisi plenáris ülésén: a fejlesztési bizottság vendégeként Bill Gates, a Microsoft alapítója tartott előadást, nagy vita folyt az atomerőművek biztonságáról, Andor László biztos úr pedig bemutatta az Európai Unió új romastratégiáját, amelyet Járóka Lívia néppárti képviselőtársam márciusi jelentése alapján készített el a Bizottság. Ezeken a nagyobb publicitást kapott eseményeken kívül azonban az én szakterületeimen is fontos döntések születtek.

Kedden szavazott a Parlament szavazott a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemre vonatkozó új uniós politikai keretet felvázoló jelentésről, amelyet Eva-Britt Svensson képviselőtársam készített. Elsődleges célunk az, hogy az Európai Unióban egységesen ítéljék meg a nemi alapú erőszakot, jelenleg ugyanis nem minden tagországban védik egyformán a jogszabályok a nőket. Szeretnénk elérni egy olyan - a tagállamok számára kötelező - uniós irányelv elfogadását, amelyben a nők sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket minden uniós tagállamban bűncselekménynek kellene tekinteni, az elkövetőkkel szemben pedig hivatalból kellene eljárást indítani. Ez vonatkozna a családon belül előforduló esetekre valamint a zaklatásra is.

A statisztikai adatok alapján égető szükség lenne a nőket érő erőszak elleni határozott fellépésre: az európai nők negyede ugyanis legalább egyszer elszenved valamilyen erőszakos cselekményt felnőttként, több mint tíz százalékuk pedig vált már nemi alapú erőszakos cselekmény áldozatává. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az Európai Bizottság - amelynek kizárólagos jogosítványa van az uniós jogszabálytervezetek hivatalos előterjesztésére - minél előbb megtegye a szükséges lépéseket a határozott európai uniós fellépés kialakítására. Ezzel  megadhatnánk az erőszak áldozatául vált nők számára azt a társadalmi támogatást, amellyel egy új és jobb életet tudnának biztosítani maguk és gyermekeik számára.

Csütörtökön pedig a Líbiai és az Egyiptomi fejlemények kerültek a napirendre, amelynek esélyegyenlőségi vonatkozásai is voltak: az EP határozatban ítélte el a közel-keleti forradalmi események során a nők sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Általános jelenség volt, hogy a megdöntött rezsimek a szexuális zaklatást a konfliktus “rendezésének” eszközéül próbálták használni: a kairói Tahrir téren elfogott tüntetők közül több nőt is a hadsereg erőszakos “szüzességi vizsgálatnak” vetett alá. Ez az eljárás nemcsak megalázó, de a nemzetközi szervezetek egyenesen a kínzások között tartják számon. De hasonlóan szomorú és elfogadhatatlan erőszakos esetekről érkeztek hírek Líbiából is.

A nők a férfiakkal együtt vettek részt az elmúlt hónapok felkeléseiben, a demokráciáért és a jogokért való küzdelemben. Reméljük, hogy ez a tény nem merül feledésbe, és a megszülető új, demokratikus államszervezetek leszámolnak a nőket érő diszkriminációval, és garantálni fogják, hogy a nők a társadalom teljes jogú tagjai legyenek.

A jövő héten a Parlament visszatér Brüsszelbe, ahol a szakbizottságokban tárgyaljuk meg a következő plenáris ülésen szavazásra kerülő dossziékat, melyek közül a legfontosabbakat veszi számba az EuroparlTV lenti összeállítása:

Fájdalmas, de legalább hatástalan...

A bejegyzés címében szereplő frappáns szlogent a brit Munkáspárttól kölcsönöztem.

A szlogen a konzervatív kormány által bevezetett megszorító intézkedésekre utal, amelyekkel a toryk helyre szeretnék állítani a brit gazdaságba vetett "bizalmat", és megfékezni az államháztartási hiányt. A fájdalmas megszorítások ellenére azonban azt láthatjuk, hogy növekedés nem indult be, és ahogy Európában sehol, úgy az Egyesült Királyságban sem tudják a konzervatívok elérni velük a kívánt hatást.

Mi, európai szocialisták már régóta hangoztatjuk: a konzervatívok csak megszorításokban képesek gondolkodni, holott ezzel azoknak a dolgozóknak, munkavállalóknak ártanak a legtöbbet, akik egyáltalán nem tehetnek a pénzügyi és gazdasági válságról. A jobboldali kormányok, mint például nálunk Magyarországon, azok kárára próbálják versenyképesebbé tenni az országukat, akiket a válság a leginkább sújtott, és akik már eddig is aránytalanul nagy terhet kellett, hogy viseljenek a válság utáni helyreállításból. Ahogy kollégám és az Európai Szocialisták Pártja elnöke, Poul Nyrup Rasmussen fogalmazott: "Az európai konzervatívok a a válságot ürügyként használják arra, hogy a struktruális reformok álcája mögé bújva támadást intézzenek a jóléti állam vívmányai ellen."

Ez a hozzáállás ugyanakkor nemcsak azért káros, mert növeli a jelenlegi társadalmi különbségeket, hanem azért is, mert veszélyeztetik Európa jövőbeli versenyképességét. A felmérések azt mutatják, hogy a nők jobban ki vannak téve a válság veszélyeinek. Gondoljunk csak bele: a költségvetési megszorítások elsősorban a nőket foglalkoztató közszolgáltatásokat és azokat az állami programokat érintik, amelyek a nők foglalkoztatottsági szintjének emelését céloznák. Sajnálatos jelenség, hogy a konzervatív kormányok egyre kevésbe hajlandóak a nőkre áldozni és befektetni a munka és a családi élet összeegyeztetését segítő programokba. Ehelyett Európa-szerte olyan eszközöket igyekeznek a vállatok kezébe adni, amelyekkel a munkafeltételeket "rugalmasabbá" tehetik.

Az EU 2020 stratégia ambiciózus célkitűzései ugyanakkor nem valósíthatóak meg, ha a kormányok nem hajlandóak áldozni a munkahelyteremrésre, a nők foglalkoztatására és befektetni az emberi erőforrásokba, a képzésbe és a szociális ellátásokba.

A munkahelyteremtésbe való befektetés az egész társadalom javát szolgálja. A megszorító intézkedések csak a szükséges teendők egyik felét jelentik; a másik felét a meglévő és jövőbeli erőforrásaink feltérképezése, fejlesztése és megvédése jelentik. Ez utóbbiról azonban a konzervatívok hajlamosak megfeledkezni, így a gazdaság növekedési pályára állítását szolgáló intézkedéseik - bár fájdalmasak - hatástalanok maradnak.

EU-India: fejlődő kapcsolatok

Az elmúlt napokat Brüsszeltől távol, az indiai Új-Delhiben töltöttem, ahová az Európai Szocialisták Pártja (PES) és a Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa (FEPS) delegációjának tagjaként utaztam. A látogatásra egy nagyon izgalmas időszakban kerül sor, amit jól jelez, hogy szinte egymásnak adják a kilincset az uniós delegációkat: bennünket például már a jövő héten az Európai Parlament hivatalos delegációja követ, amelyet liberális képviselőtársam, Graham Watson vezet.

Az Európai Unió India legfontosabb kereskedelmi partnere, érthető tehát Európa intenzív érdeklődése a szubkontinensnyi ország felé - különösen most, néhány héttel az áprilisban és májusban esedékes tartományi választások előtt. Ezen kapcsolatokban azonban a kétoldalú viszonyok a meghatározóak: India Németországgal, Franciaországgal, az Egyesült Királysággal stb. akart kereskedni, az európai egység mintha láthatatlan lett volna számára. Éppen ezért tartom nagy jelentőségű, pozitív fejleménynek, hogy az EU és India kapcsolatai az utóbbi időben - mind politikai, mind pedig gazdasági téren - dinamikusan fejlődnek: a tavaly decemberi éves csúcstalálkozón megállapodás született az EU-India stratégiai partnerség politikai dimenziójának továbbfejlesztéséről, és jelenleg is folynak a 2007-ben kezdődött tárgyalások a szabadkereskedelmi egyezményről. Habár az indiai piac már korántsem olyan zárt az európai cégek előtt, mint amilyen volt húsz évvel ezelőtt, a szabadkereskedelmi egyezmény megkötésétől mindkét fél a gazdasági kapcsolatok intenzív növekedését várja. Egyes becslések szerint a két fél közötti éves forgalom értéke a mai 72 milliárd euróról pár év alatt százmillió euró fölé nőne, az EU indiai befektetései pedig akár 30 százalékkal növekedhetnének, amelyre nagy szüksége van az ázsiai országnak a jelenlegi gazdasági helyzetben.

A szabadkereskedelmi egyezményről szóló tárgyalások során eddig összesen 9 tárgyalási fordulót tartottak, melyek közül a tavaly őszi egyeztetések rendkívül ígéretesnek tűntek, és előrevetítették a tárgyalások 2011-es lezárását. Sajnos azóta a tárgyalások lelassultak, mert nagy különbségek vannak a tárgyalófelek között olyan területeken, mint például a szellemi tulajdon védelme, a mezőgazdasági szektrohoz való hozzáférés vagy a szakemberek szabad mozgása. A tárgyalások következő fordulójára néhány hét múlva kerül sor, és a mostani várakozások szerint 2012-re sikerülhet tető alá hozni az egyezséget. És ezzel - a kereskedelmi kapcsolatok élénkülésén túl - az Európai Unió távolról bonyolultnak tűnő építményének megértéséhez is közelebb hozhatjuk indiai partnereinket.

Növekedés és szolidaritás: új út Európa számára

A hét az Európai Parlamentben és azon kívül (2011. március 28 - április 3.)

A héten Görögországban tartott frakcióülést európai parlamenti képviselőcsoportom, az Európai  Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége. Mára hagyománnyá vált, hogy kihelyezett üléseinken vendégül látjuk az adott ország kormányzatának vezetőit, így kedden Jeórjiosz Papandréu miniszterelnök csatlalkozott hozzánk, míg a szerdai rendkívüli ülésünkön Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter vett részt. A velük való beszélgetéseken elsősorban a két politikus válságkezelési tapasztalai tűntek a legértékesebbnek számomra.

Görögország példája fontos tanulságokkal szolgált mind az Európai Unió, mind a pártcsaládunk számára. Az európai baloldal ugyanakkor végig következetesen azt vallotta - és ezt a miniszterelnökkel folytatott személyes megbeszélésen is igyekeztem hangsúlyozni -, hogy Európa nem fordíthat hátat a bajban egyetlen országnak sem: szolidárisnak kell tehát lennünk a válság sújtotta Görögországgal is. Egyértelműen ki kell azonban mondanunk: a tüneti válságkezelés önmagában nem megoldás! Nagyon örülök, hogy ebben Papandréu miniszterelnök úr is egyetértett: szerinte új növekedési modellre, újfajta együttműködésre, szociális biztonságra, zöld gazdaságra és egy úgynevezett globális kormányzásra van szükség. Ez óriási lehetőség lehet az európai baloldal számára is, ha a megvalósításáért egységesen tudunk fellépni.

A pénzügyminiszter úrral tartott szerdai egyeztetésen a politikai stratégiák helyét a szakmai kérdések és a számok vették át: Jeórjiosz Papakonsztantinu részletesen ismertette velünk, milyen erőfeszítéseket tett és tervez a kormány a költségvetési stabilitás helyreállításáért. A pénzügyminiszter úr mellett a többi felszólalaló is hangsúlyozta továbbá, hogy az európai gazdasági kormányzás terén elért előrelépések mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni annak szociális dimenzióját sem. Úgy gondolom, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az állami szolgáltatásokra nem mint jótékonysági intézményekre kell tekinteni, hanem mint a válság utáni európai gazdasági növekedés potenciális kulcsaira. Ezt európai konzervatív kormányai szemmel láthatóan máshogy gondolják, csak az a kérdés, hogy a választóik mit szólnak mindehhez...

A hét második fele már egy újabb érdekes felkérés jegyében telt: jövő héten Indiában tesz látogatást a Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa (egy héttel később pedig az Európai Parlament) egy-egy delegációja, és az előbbi vezetésére engem kértek fel. Az erre való felkészülés érdekében csütörtökön Brüsszelben egyeztettem az Európai Külügyi Szolgálat munkatársával is. Az EU és India kapcsolatai az utóbbi időben dinamikusan fejlődnek: tavaly decemberben megállapodás született az EU-India stratégiai partnerség politikai dimenziójának továbbfejlesztéséről, és jelenleg is folynak a tárgyalások a szabadkereskedelmi egyezményről. A jövő heti látogatás során találkozunk India alelnökével, kormányzati vezetőkkel és az indiai parlament külügyi bizottságának tagjaival. De minderről részletesen majd a jövő héten!