2011. április 10., vasárnap

Fájdalmas, de legalább hatástalan...

A bejegyzés címében szereplő frappáns szlogent a brit Munkáspárttól kölcsönöztem.

A szlogen a konzervatív kormány által bevezetett megszorító intézkedésekre utal, amelyekkel a toryk helyre szeretnék állítani a brit gazdaságba vetett "bizalmat", és megfékezni az államháztartási hiányt. A fájdalmas megszorítások ellenére azonban azt láthatjuk, hogy növekedés nem indult be, és ahogy Európában sehol, úgy az Egyesült Királyságban sem tudják a konzervatívok elérni velük a kívánt hatást.

Mi, európai szocialisták már régóta hangoztatjuk: a konzervatívok csak megszorításokban képesek gondolkodni, holott ezzel azoknak a dolgozóknak, munkavállalóknak ártanak a legtöbbet, akik egyáltalán nem tehetnek a pénzügyi és gazdasági válságról. A jobboldali kormányok, mint például nálunk Magyarországon, azok kárára próbálják versenyképesebbé tenni az országukat, akiket a válság a leginkább sújtott, és akik már eddig is aránytalanul nagy terhet kellett, hogy viseljenek a válság utáni helyreállításból. Ahogy kollégám és az Európai Szocialisták Pártja elnöke, Poul Nyrup Rasmussen fogalmazott: "Az európai konzervatívok a a válságot ürügyként használják arra, hogy a struktruális reformok álcája mögé bújva támadást intézzenek a jóléti állam vívmányai ellen."

Ez a hozzáállás ugyanakkor nemcsak azért káros, mert növeli a jelenlegi társadalmi különbségeket, hanem azért is, mert veszélyeztetik Európa jövőbeli versenyképességét. A felmérések azt mutatják, hogy a nők jobban ki vannak téve a válság veszélyeinek. Gondoljunk csak bele: a költségvetési megszorítások elsősorban a nőket foglalkoztató közszolgáltatásokat és azokat az állami programokat érintik, amelyek a nők foglalkoztatottsági szintjének emelését céloznák. Sajnálatos jelenség, hogy a konzervatív kormányok egyre kevésbe hajlandóak a nőkre áldozni és befektetni a munka és a családi élet összeegyeztetését segítő programokba. Ehelyett Európa-szerte olyan eszközöket igyekeznek a vállatok kezébe adni, amelyekkel a munkafeltételeket "rugalmasabbá" tehetik.

Az EU 2020 stratégia ambiciózus célkitűzései ugyanakkor nem valósíthatóak meg, ha a kormányok nem hajlandóak áldozni a munkahelyteremrésre, a nők foglalkoztatására és befektetni az emberi erőforrásokba, a képzésbe és a szociális ellátásokba.

A munkahelyteremtésbe való befektetés az egész társadalom javát szolgálja. A megszorító intézkedések csak a szükséges teendők egyik felét jelentik; a másik felét a meglévő és jövőbeli erőforrásaink feltérképezése, fejlesztése és megvédése jelentik. Ez utóbbiról azonban a konzervatívok hajlamosak megfeledkezni, így a gazdaság növekedési pályára állítását szolgáló intézkedéseik - bár fájdalmasak - hatástalanok maradnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése