2011. április 11., hétfő

Nők elleni erőszak: Európában és azon kívül is van tennivalónk!

Illusztris vendégből és fontos döntésekből sem szenvedtünk hiányt az Európai Parlament csütörtökön véget ért áprilisi plenáris ülésén: a fejlesztési bizottság vendégeként Bill Gates, a Microsoft alapítója tartott előadást, nagy vita folyt az atomerőművek biztonságáról, Andor László biztos úr pedig bemutatta az Európai Unió új romastratégiáját, amelyet Járóka Lívia néppárti képviselőtársam márciusi jelentése alapján készített el a Bizottság. Ezeken a nagyobb publicitást kapott eseményeken kívül azonban az én szakterületeimen is fontos döntések születtek.

Kedden szavazott a Parlament szavazott a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemre vonatkozó új uniós politikai keretet felvázoló jelentésről, amelyet Eva-Britt Svensson képviselőtársam készített. Elsődleges célunk az, hogy az Európai Unióban egységesen ítéljék meg a nemi alapú erőszakot, jelenleg ugyanis nem minden tagországban védik egyformán a jogszabályok a nőket. Szeretnénk elérni egy olyan - a tagállamok számára kötelező - uniós irányelv elfogadását, amelyben a nők sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket minden uniós tagállamban bűncselekménynek kellene tekinteni, az elkövetőkkel szemben pedig hivatalból kellene eljárást indítani. Ez vonatkozna a családon belül előforduló esetekre valamint a zaklatásra is.

A statisztikai adatok alapján égető szükség lenne a nőket érő erőszak elleni határozott fellépésre: az európai nők negyede ugyanis legalább egyszer elszenved valamilyen erőszakos cselekményt felnőttként, több mint tíz százalékuk pedig vált már nemi alapú erőszakos cselekmény áldozatává. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az Európai Bizottság - amelynek kizárólagos jogosítványa van az uniós jogszabálytervezetek hivatalos előterjesztésére - minél előbb megtegye a szükséges lépéseket a határozott európai uniós fellépés kialakítására. Ezzel  megadhatnánk az erőszak áldozatául vált nők számára azt a társadalmi támogatást, amellyel egy új és jobb életet tudnának biztosítani maguk és gyermekeik számára.

Csütörtökön pedig a Líbiai és az Egyiptomi fejlemények kerültek a napirendre, amelynek esélyegyenlőségi vonatkozásai is voltak: az EP határozatban ítélte el a közel-keleti forradalmi események során a nők sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Általános jelenség volt, hogy a megdöntött rezsimek a szexuális zaklatást a konfliktus “rendezésének” eszközéül próbálták használni: a kairói Tahrir téren elfogott tüntetők közül több nőt is a hadsereg erőszakos “szüzességi vizsgálatnak” vetett alá. Ez az eljárás nemcsak megalázó, de a nemzetközi szervezetek egyenesen a kínzások között tartják számon. De hasonlóan szomorú és elfogadhatatlan erőszakos esetekről érkeztek hírek Líbiából is.

A nők a férfiakkal együtt vettek részt az elmúlt hónapok felkeléseiben, a demokráciáért és a jogokért való küzdelemben. Reméljük, hogy ez a tény nem merül feledésbe, és a megszülető új, demokratikus államszervezetek leszámolnak a nőket érő diszkriminációval, és garantálni fogják, hogy a nők a társadalom teljes jogú tagjai legyenek.

A jövő héten a Parlament visszatér Brüsszelbe, ahol a szakbizottságokban tárgyaljuk meg a következő plenáris ülésen szavazásra kerülő dossziékat, melyek közül a legfontosabbakat veszi számba az EuroparlTV lenti összeállítása:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése