A fogyatékosságügyi stratéga prioritásos téma a magyar elnökség számára, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter legalábbis ezt mondta év eleji meghallgatásán az Európai Parlament nőjogi bizottságában (FEMM). Ennek fényében üdvözlendő, erőteljes üzenet, hogy a téma jelentéstevője az EP foglalkoztatásügyi bizottságában (EMPL) Kósa Ádám magyar néppárti EP-képviselő lett.
Miniszter úr ugyanakkor nemcsak abban mondott igazat, hogy mit tart a magyar elnökség fontosnak, hanem abban is, hogy mit nem: Réthelyi Miklós nagyon világossá tette, hogy a női esélyegyenlőség pária lesz a magyar elnökség alatt. És valóban, a női jogok terén tényleg nem sok minden történt az elmúlt négy hónapban.
Ezért tartottam nagyon fontos feladatnak, hogy a fogyatékosságügyi stratégia kapcsán készülő jelentéstervezet előkészítésében árnyék-véleményezőként magam is aktívan részt vegyek, és amennyire lehet, érvényesítsem a női esélyegyenlőségi szempontokat.
Az Európai Parlament nőjogi bizottsága, a FEMM, a múlt héten kezdte tárgyalni a fogyatékosságügyi stratégiához kapcsolódó véleménytervezetét, melyet Elisabeth Morin-Chartier francia néppárti képviselőtársam készített elő. A szöveg erős állításokat fogalmaz meg a fogyatékosság és a nemek közötti esélyegyenlőség kapcsolatáról. Felhívja például arra a figyelmet, hogy a fogyatékkal élő gyermekek gondozói legtöbbször az édesanyjuk, akiknek rugalmasabb munkaidőre lenne szükségük ahhoz, hogy ne essenek ki a munkaerőpiacról. A véleménytervezet aláhúzza, hogy a fogyatékkal élő nők gyakran erőszak áldozatai; valamint kiemeli a fogyatékkal élő emberek oktatásának, és annak a fontosságát, hogy a vállalatok megfelelő ösztönzőket kapjanak a foglalkoztatásukhoz.
A Morin-Chartier képviselő asszony által előkészített szöveg jó irány. Ugyanakkor azt hiszem, hogy tovább kell mennünk, bátrabban és erőteljesebben kell kiállnunk a női esélyegyenlőség ügye mellett. Szerintem elengedhetetlen annak a kimondása, hogy a hivatásos és nem hivatásos gondozók többsége nő. Ráadásul a nem hivatásos gondozók sok esetben fizetés és társadalombiztosítási elismerés nélkül végzik ezt a munkát, ami többek között később alacsony nyugdíj-jogosultsághoz, időskori elszegényedéshez vezethet. Tényleg a semmivel akarjuk elismerni azok munkáját, akik önzetlen segítséget nyújtanak fogyatékos gyermeküknek, vagy idős szüleiknek? Azt hiszem, itt az ideje, hogy egyértelműen állást foglaljunk a „nem" válasz mellett.
Az Európai Bizottság a fogyatékosságügyi stratégiájában maga is hivatkozik az EU2020 stratégiára, különösen annak foglalkoztatási célkitűzésére. Erőteljesen alá kell húznunk, hogy a nők részvétele nélkül nem érhető el a 75%-os foglalkoztatottsági arány, és a nem hivatásos gondozói munkák elismerése nélkül a női munkaerő-piaci részvétel erősödése is csorbát szenvedhet.
Egyértelműbben kell kiállnunk azon egyedülálló anyák mellett is, akik fogyatékos gyermeket nevelnek. Az esetükben nagyon komoly a sokszoros diszkrimináció veszélye, hiszen nők, anyák, egyedülállóak, ráadásul meg kell kell küzdeniük a fogyatékkal élő gyermekeket sújtó akadályokkal is. A nemrég elfogadott, a nőarcú európai szegénységről szóló Plumb-jelentés következtetéseit egészen egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fogyatékosság témájában sem.
Végezetül pedig, meggyőződésem, hogy a sötétben tapogatózás nem vezet eredményre. Ezért a fogyatékosságügyi stratégia kapcsán gyűjtött minden statisztikai adatnak nemekre lebontottnak kell lennie, és ki kell térnie a gondozók helyzetére is.
E felvetések figyelembe vételével a következő napokban árnyék-véleményezőként számos módosító javaslatot nyújtok majd be a Morin-Chartier-véleményhez – remélem, hogy képviselőtársaim mind a FEMM, mind pedig később az EMPL-bizottságban úgy gondolják majd, hogy támogatásra érdemesek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése