Az esélyegyenlőséget az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésben is garantálni kell!

A nemek közötti egyenlőség azon alapvető értékek egyike – többek között az igazságosság, a szolidaritás vagy a tolerancia mellett –, amelyeken az Európai Unió alapul. Az alapelv védelme egyaránt megjelenik az unió alapító szerződéseiben és a különféle uniós jogszabályokban. Ma már – az esélyegyenlőségi szemlélet, vagy idegen szóval gender mainstreaming térnyerésének köszönhetően – valamennyi uniós irányelvnek és rendeletnek tiszteletben kell tartania, és elő kell mozdítania a férfiak és nők közötti egyenlőséget. Vannak ugyanakkor kifejezetten esélyegyenlőségi tárgyú jogszabályok is, amelyek kijelölik az esélyegyenlőség érvényesülése szempontjából szükséges alapvető kereteket és előírásokat.

Az EU 2004-ben fogadta el a 2004/113/EK irányelvet, amely az árukhoz és szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés garantálására ír elő kötelezettségeket a tagállamok számára. Hét év után ezekben a hónapokban kerül sor az irányelv eredményeinek értékelésére, amelyben az Európai Parlament részéről jelentéstevőként veszek részt. A munka még néhány hónapot igénybe vesz (többek között még nincs meg az Európai Bizottság jelentése sem, amely a parlamenti határozatunk alapjául szolgál majd). Ám a képviselők és a közvélemény tájékoztatása miatt szükségesnek tartottam egy olyan munkadokumentum elkészítését, amely számba veszi az eddigi eredményeket, és ezek alapján, ajánlásokat is megfogalmaz a jövőre nézve. A munkadokumentumot az utolsó decemberi üléshetünkön mutattam be a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságban.

A 2004/113/EK irányelv több területen eredményezett jelentős fejlődést. Így például ma már a tagállamok többsége bünteti a terhes és kisgyermekes nők diszkriminációját. Ugyanakkor itt is maradt még tennivaló: több esetben számoltak be hátrányos megkülönböztetésről a kölcsönfelvételnél, vagy a lakásbérlésnél, és rendezésre vár a szoptatással kapcsolatban megnyilvánuló megkülönböztetés kezelése is.

Az irányelv nyomán mára általános gyakorlattá vált, hogy – a sértett bizonyítéka alapján, a bizonyítási teher megfordításával – az alperesnek kell bizonyítania, hogy az egyenlő bánásmód elve nem sérült.

Az esélyegyenlőség elvének érvényesülését jelentősen előmozdította az irányelv azzal is, hogy esélyegyenlőségi szervek létrehozását írta elő. Ma valamennyi tagállamban külön nemzeti hatóság felügyeli az egyenlő bánásmód érvényesülését. Ugyanakkor problémát jelent, hogy a szervek működési feltételei és hatáskörei nem mindenhol azonosak, ezért az irányelv későbbi módosítása során szükségessé válhat az esélyegyenlőségi szervekre vonatozó szabályok szorosabb összehangolása.

Az irányelvet – ahogy fentebb már volt erről szó – hét évvel ezelőtt fogadták el, így átfogó értékelése során természetes, hogy újabb javaslatok is felmerülnek a szabályozás kiterjesztésére. Az eddigi konzultációk alapján néhány ajánlást már ebben a dokumentumban is megfogalmaztam. Íme néhány példa:

• Szükségesnek tartom, hogy létrejöjjön egy nyilvános adatbázis a nemi alapú diszkriminációval kapcsolatos jogesetekből, elősegítve ezzel a potenciális áldozatok védelmét.
• A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani az esélyegyenlőségi területen tevékenykedő jogi szakemberek továbbképzésére, mind a pénzügyi támogatás mind pedig az uniós szintű koordinálás területén.
• Ahogyan azt a polgári kezdeményezéssel kapcsolatban is igyekszem mindig hangsúlyozni: az eredményesség alapvető feltétele, hogy az uniós polgárok ismerjék saját jogaikat. Ennek érdekében kiemelten támogatni kell az olyan intézkedéseket, mint például az uniós és nemzeti szintű tájékoztató kampányok szervezése.

Fontos megjegyezni, hogy ez a lista még korántsem tekinthető véglegesnek, hiszen az európai parlamenti határozat elfogadásáig még hónapok vannak hátra. Addig is kíváncsian várom a további javaslatokat.