2013. július 8., hétfő

Kik a következők?

Szombat késő délután a Budapest Pride Felvonulásról hazafelé tartó Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatóját és két társát mintegy harminc gárdista, bakancsot viselő neonáci támadta meg „buzik, cigányok” üvöltözése közben. Az áldozatokat nemcsak szóban inzultálták, de ütötték, rugdosták.

Ez 2013 Magyarországa. Kik a következők? Kiknek kell szenvedni holnap? Ma a melegeket és támogatóikat támadják, holnap leköpik a romákat, vagy éppen békésen sétáló férfiakat, mert a nácik úgy gondolják, hogy azok ott zsidók. Aztán következő héten jönnek a mozgássérültek, utána a nők, végül a gyerekek kapnak egy pofont az arcukra?

Ezek a magukból kivetkőzött emberek terroristák. Felkészültek a szombati rendezvényre. Szétszéledve, kisebb hordákba járták a belváros utcáit és keresték, kikbe lehet belekötni. Mindegy volt, hogy védtelen járókelő az illető, a Pride egyik önkéntese, turista, vagy meleg unokáját támogató nagyszülő. Egy céljuk volt: a védtelen áldozatokra vadászás.

Baloldali, progresszív értékeket valló politikusként örömmel olvastam, láttam, hogy minden korábbinál többen vettek részt az idei Budapest Pride Felvonuláson – a kordonon belül. A kordonon kívül viszont annál kevesebben. A rendőrségnek intő jel, ami a rendezvény után Derdák Tiborékkal történt. Az ellentüntetők taktikája ugyanis megváltozott. Olyanok, mint a focihuligánok. Keresik a másik tábor tagjait, hogy aztán megalázhassák, bánthassák őket.

A rendőrség első reakciója az elzárkózás volt, nem úgy történt az eset, nem igazolható teljesen biztosan ki követte el. De az EMMI-nek Balogh Zoltán vezetésével más volt a reakciója. Lehet, hogy amikor rádöbbentek, hogy nem ismeretlen embereket vertek meg, azonnal megváltozott a kommunikáció.

Bízom benne, hogy jövőre már senkit nem fog atrocitás érni, mert kiáll a tolerancia, az elfogadás és a sokszínű társadalom értékei mellett. Bízom benne, hogy hamarosan eljönnek azok az évek, amikor a rendőrök minálunk is már csak azért jönnek a Felvonulásra, hogy a menetet kísérjék és nem azért, hogy fröcsögő, agresszív emberektől kelljen megfékezniük a békés, vidám ünneplőket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése