2013. május 17., péntek

Az elmúlt hetek az Európai Parlamentben és azon kívül


Régóta nem jelentkeztem már blog bejegyzéssel, de kérem, nézzétek el nekem ezt a hiányosságot! Az elmúlt időszakban nagyon sok dolgom akadt. Az Európai Parlamentben és otthon is voltak jócskán teendőim. Megpróbálok most mindenről beszámolni nektek.

Átláthatóbb működést és egységes jogállást szeretne biztosítani az Európai Parlament az európai szintű pártok és pártalapítványok számára. Az új szabályozást már a jövő évi EP-választások során is alkalmazni szeretnénk, ezért a Parlament rövidesen tárgyalásokat kezd a Tanáccsal. Ezzel kapcsolatban árnyék jelentéstevőként én is kifejtettem véleményemet. Szerintem az európai politikai pártok megerősítése a részvételen alapuló kormányzást, és végső soron az uniós intézményrendszer demokratikus működésének megerősítését szolgálja. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az unióban a demokratikus európai politikai pártoknak egységes jogállásuk legyen, ami uniós jogon alapul. Az európai szintű pártoknak, valamint a szakpolitikai kutatásokat végző alapítványaiknak kulcsszerepük van az országhatárokon átívelő, valóban európai viták ösztönzésében. Mindez nagyban hozzájárul az európai intézmények és a polgárok közötti közvetlen kapcsolat megerősítéséhez is.

A litván LSDP tavaly decemberi választási győzelme óta, most került sor először kongresszusra, ezért személyesen kívántam Algirdas Butkevičius miniszterelnöknek sok sikert kormánya munkájához, különös tekintettel a júliusban hivatalba lépő, féléves litván EU-elnökség idejére. Beszédemben kitértem az európai ifjúsági garanciára, amely szerintem kiváló lehetőséget jelent Litvániának, hogy – az ír munkáspárti kormány által vezetett, 2013 első félévi EU-elnökség munkájára építve – sikeresen kezeljék Európa jelenlegi, talán legsúlyosabb válságát: a fiatalok munkanélküliségét.

Továbbá elismerésem fejeztem ki Algirdas Butkevičius miniszterelnöknek, amiért az LSDP nőszervezetének vezetője, Birutė Vėsaitė személyében, női gazdasági minisztert nevezett ki, világosan jelezve elkötelezettségét a nemek közötti esélyegyenlőség iránt.

Születésnapot is ünnepeltünk Brüsszelben, mégpedig az európai polgári kezdeményezését. Ebben jelentéstevőként közreműködtem. Az eddig napvilágot látott kezdeményezések száma és az ezekben megfogalmazott célkitűzések optimizmusra adnak okot. Azonban első kezdeményezések során, a szervezők előre nem látott technikai nehézségekkel szembesültek, amelyeket részben sikerült megoldani. Bízom benne, hogy a 2015-ben esedékes teljes körű felülvizsgálatot követően, a folyamat még egyszerűbbé válik. De most, mindenekelőtt az uniós intézmények és a tagállamok együttműködésére van szükség, hogy minél több európai ismerkedhessen meg azzal a lehetőséggel, hogy az európai polgári kezdeményezés révén, közvetlenül is alakíthatja az európai együttműködést, Európa jövőjét!

A Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága delegációjának tagjaként, két napra Portugáliába látogattam, hogy a helyszínen tanulmányozzuk a portugáliai társadalmi és munkaerő-piaci folyamatokat. A portugál kormány több tagjával is megbeszélést folytattunk, így Teresa Morais esélyegyenlőségi és Pedro Roque munkaügyi államtitkárral, valamint a portugál törvényhozás esélyegyenlőségi bizottságának tagjaival, majd helyi civil szervezetek képviselőivel is. Portugália követendő például szolgált a nemek közötti esélyegyenlőséget illetően az EU többi tagállama számára, azonban a válság és a megszorító intézkedések itt is az áltagosnál súlyosabban érintették a nőket: mind a munkanélküliség, mind pedig a bérolló növekedett. Portugália ugyanakkor továbbra is elkötelezett a nők helyzetének javítása, a nők politikai képviseletének növelése, valamint a nemi alapú erőszak leküzdése mellett. Ezt jól jelzi a néhány éve elfogadott kvótaszabályozás, illetve a nők elleni erőszak megakadályozásáról szóló európai egyezmény ratifikálása is.

Olasz baloldali fiatalokkal is találkoztam a közelmúltban, s nagyon hasznos dolgokat osztottak meg velem. A látogatók beszámoltak arról, hogy a válságot ők nemcsak pénzügyi és gazdasági jellegűnek, de egyben érték- és erkölcsi válságként is megélik. Kitértek arra a szomorú tényre, hogy Magyarországnak az elmúlt három évben igen egyértelmű és nagyon rossz híre lett a világban, s ezt Olaszországban is világosan látják.

A Tavares-jelentéssel kapcsolatban azon az állásponton vagyunk, hogy bár az ország-jelentésben kőkemény tények szerepelnek, s ezek az Orbán-kormány tetteit minősítik, a tervezetben felmerülő szankciók miatt – ebben a formájában legalábbis –annak elfogadását nem támogatjuk.

És most kicsit kevésbé pozitív vizekre kell, hogy evezzünk. Sajnálatos módon, Magyarországon ismét szomorú események történtek, amelyeket muszáj megbeszélnünk, s felszólalnunk ellenük!

Az Orbán-kormány álszent módon emlegeti a család szentségét, miközben magánügynek tartja a családon belüli erőszakot. A kormánypártok „ókori" felfogásában a férfi még mindig „élet és halál ura". Ezt bizonyítják az élettársa elleni erőszakkal gyanúsított Balogh József volt fideszes képviselő, illetve Meggyes Tamás és Daher Pierre korábbi esetei. Úgy gondolom, a családon belüli erőszak csak szélsőséges megjelenései formája annak a társadalmi struktúrának, amelyben a nőket elnyomják. Ezt csak törvényekkel, a nyugat-európai minták átvételével lehet visszaszorítani.

Egy másik aktuális téma Magyarországról a munka világa, amelyről május elsején, a munka ünnepén beszéltem Szigetszentmiklóson és Győrben.

A Fidesz egymillió új munkahelyet ígért. Ezzel szemben, most ott tartunk, hogy rekordszinten áll a munkanélküliség, pedig az éhbéren foglalkoztatott közmunkásokat is beleszámolják a statisztikába. Tündérmeséről beszélnek, miközben zsugorodik a gazdaság.

Mi, szocialisták, a növekedésre és a munkahely-teremtésre fókuszálunk majd, és visszaállítjuk a társadalmi szolidaritást, amelyet a Fidesz durván feltépett. Biztonságot adunk a kiszolgáltatott, beteg vagy rokkant embereknek, és Magyarország nemzetközi tekintélyét is helyre kívánjuk állítani, mert a Fidesz-kormány „háborúskodása” leszűkítette hazánk mozgásterét. Így ma sokkal nehezebb érvényesíteni érdekeinket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése