2012. május 1., kedd

Egyre távolabb Európától


Május elseje a munka ünnepe, és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évfordulója is.
Ünneplés helyett most arról kell beszélnünk, hogy az Orbán-kormány csonkítja a dolgozók jogait.
A kormány csökkenti a műszakpótlékot, és csorbítja a munkavállalói jogokat. A közmunkások bérét 47 ezerre csökkentették, mondván: „biztosan” meg lehet élni ennyiből.

Az ígért egymillió munkahelyből nem sokat látunk: A kormányváltás óta kétezer munkahely sem jött létre. Havonta mindössze 95! Ha így haladunk, akkor 880 év kell az egymillióhoz! Pedig Orbán Viktor büszkén ünnepelte az MSZP-kormány által idehozott Mercedes-gyár megindulását…



A Fidesz vezette kormány eközben elkezdte kivezetni hazánkat Európából.

Míg Európában erősítik önkormányzatokat, addig a Fidesz kiüresíti azokat. Az új önkormányzati törvényüket még a jobboldali néppárti frakció is elítélte.

Míg Európában a tömegközlekedés fejlesztése az irány, addig nálunk minden hetedik vonatot leállítottak. Nekem nagyapám és édesapám is vasutas volt. Nagyon fájnak az ötletszerű megszorítások az utasok kárára. A nem-létező megtakarításokból pedig nem fog jutni a fejlesztésre. A fővárosban kiderült: a BKV csak adóemelésekkel és a kedvezmények megvonásával kerülheti el a Malév sorsát. Jövőre pedig állami pénzelvonás elé néz minden nagyváros közlekedése. Nem ezt ígérték!

Míg Európában az élethosszig tartó tanulás a cél, addig nálunk leviszik a tankötelezettség korhatárát. Pedig köztudott, hogy Magyarországon az alapfokú végzettségűeknek 40 százaléka sem tud dolgozni. Itt a legnagyobb az elmaradásunk Európától.

Míg Európában a felsőoktatás bővítése az irány, addig nálunk elveszik a továbbtanulás esélyét a szegényektől és a középosztálytól. A brutális tandíjak ötletét egy drága diákhitellel próbálják eladni. Négy évvel a tandíjellenes népszavazás után most fizetőssé tették például a jogászképzést. Orbán Viktor, Kövér László és Áder János vidéki fiúkként elvégezhették a jogi kart – most becsuknák a kapukat sorstársaik előtt. Vajon szembe tudnának-e nézni húszéves önmagukkal, amikor még fiatalok voltak és demokraták?

Míg Európában egyre több a női vezető és képviselő, addig Magyarországon nem nő a számuk. Itt az MSZP-nek is van tennivalója. De biztató, hogy a legutóbbi két időközi országgyűlési választáson a párt jelöltjei nők voltak. A múlt héten pedig egy fiatal nőt, Lendvai Annát delegált a párt a fővárosi közgyűlésbe.
Míg Európában a munka és a család összeegyeztethetőségén dolgoznak – addig a Fidesz lehetővé tette a GYES-en lévő kismamák kirúgását is. Európában a munkavállalást színvonalas gyermek gondozással segítik. Meglepő, de tény: ez nemcsak a gazdaságot, hanem a gyermekvállalást is növeli. Svédországban egy nőre másfélszer annyi gyermek jut, mint hazánkban. Kétgyermekes anyaként üzenem Semjén Zsoltnak: Nem a KDNP-s kényszermódszerektől fog több gyerek születni!


Míg az Európai Unió letörte a nemzetközi mobil-díjakat, addig a kormány durván megadóztatja a telefonálást. S ezt is csak azért vezetik be, hogy ne kelljen visszavonni az igazságtalan egykulcsos adót. A 21. században Orbán Viktor szerint sokkal fontosabbak az adómentes pálinka és a stadionépítés, mint a mobiltelefon. A gazdaságban kiszámíthatóságra lenne szükség. De úgy tűnik, beszámíthatóság sincs.
Míg Európában a spekulációt adóztatnák, addig a Fidesz a sárgacsekk-adóval az átlagembereket sújtaná. Orbán Viktor hazudik, hogy az uniós szabályozás miatt kellene így kivetni ezt az adót, Európában sehol nincs ilyen adó. A magyar kormányfő ebben Bolívia és Pakisztán példáját követné…

Hosszan lehetne sorolni a példákat. Ezek erősítik a gyanút: a Fidesz komolyan gondolja, hogy az unión kívül is van élet.

Május elseje üzenete azonban éppen az, hogy a jogaikért küzdő dolgozókat nem lehet hosszan elnyomni. 2014-ben fordulat lesz Magyarországon! Visszaadjuk a munka és munkás becsületét!

A Magyar Szocialista Párt majálisán elhangzott beszédem szerkesztett változata.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése