2011. május 27., péntek

Az Európai Uniónak továbbra is támogatnia kell az IAVI-t

Néhány nappal ezelőtt, az AIDS-vakcina napján, arra hívtam fel mind a nemzeti kormányok, mind az Európai Bizottság figyelmét, hogy mennyire fontos az AIDS-vakcina kereséséhez nyújtott folyamatos támogatás. A HIV-vírust harminc évvel ezelőtt azonosították először, s a betegség azóta komoly globális hatást gyakorolt.

Ki gondolta volna harminc esztendővel ezelőtt, hogy a HIV okozza majd az emberi történelem egyik legnagyobb járványát? Sajnos a HIV-megelőzéssel foglalkozó kutatás-fejlesztés európai támogatása csökkent az elmúlt években. Az európai kormányok által a HIV-vakcina kutatására költött pénz 2009-ben majdnem 20%-kal csökkent 2006-hoz képest, s a trend folytatódott 2010-ben. A kutatások azt mutatják, hogy a nők különösen kiszolgáltatottak, a fejlődő országokban a HIV-fertőzöttek többsége nő és fiatal lány, mi több, az anyai halálozás ötöde az anyai HIV-fertőzéshez köthető. Reding biztos asszony átültethetné a gyakorlatba az Európai Női Chartát például úgy, hogy támogatást biztosít a HIV-vakcina kereséséhez!

A HIV/AIDS vakcina keresésére fordított globális K+F költés mindössze 7,6%-a európai pénz, s további csökkenést nem engedhetünk meg a kötelezettségvállalások terén. Az európai donorok által most az AIDS-vakcinára költött pénzek biztosíthatnák a HIV terjedésének megakadályozását a jövőben, különösen a megelőző kezelés és az ellátás mindenki számára elérhetővé és fenntarthatóvá tétele révén.

Az elmúlt harminc évben nagyot léptünk előre a kutatásban, s ma már olyan gyógyszerek állnak rendelkezésre, melyek lehetővé teszik a fertőzött emberek számára, hogy hosszabb és produktívabb életet
éljenek. Noha a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb országok ötmillió lakosa hozzáférhetett ezekhez a gyógyszerekhez, még mindig milliók kénytelenek mellőzni a sürgős kezelést. Mialatt egy ember
megkapja az antiretroviális kezelést, addig kettő másik frissen fertőződik a vírussal. Éppen ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mekkora szükség van arra, hogy új megelőzési módszerekbe fektessünk,
mint például az AIDS-védőoltásba, melyet a Nemzetközi AIDS Vakcina Kezdeményezés (IAVI) nevű elkötelezett NGO is erősen támogat.

A HIV több mint 60 millió embert fertőzött meg 30 esztendő alatt, és majdnem feleannyi ember halálát okozta. Minden 12. másodpercben megfertőződik valaki a vírussal. Minden 20. másodpercben meghal valaki egy AIDS-hez kötődő betegségben. Minden két percben meghal egy gyermek az AIDS miatt. Minden nap mintegy 7100 új fertőzésre került sor. A leginkább érintett országokban az AIDS aláás tulajdonképen minden más fejlesztési intézkedést, a gyermek-egészségügytől az oktatáson át az anyai halálozáson keresztül a szegénység csökkentésééig bezárólag.

Hogy megtörhessük e járványt, átfogó válaszra van szükség. Olyan válaszra, melybe beletartozik a létező kezelések és megelőző programok kiterjesztése, párhuzamosan azzal, hogy megfelelő támogatást
biztosítunk olyan új és jobb megelőző lehetőségek kutatására és fejlesztésére, mint a mikrobicid anyagok és a különösen a vakcinák.

Egy megfizethető, könnyen beadható vakcina, melyet biztonságosan és tömegesen lehetne a legveszélyeztetettebb populációknak biztosítani, nagyban hozzájárulhatna a HIV/AIDS járvány megfékezéséhez világszerte.

Komoly előrelépés történt e vakcina kutatásában, de alapvető fontosságú, hogy a kutatás-fejlesztésbe történő európai kötelezettségvállalás és befektetés ne csökkenjen. Ezen felül, felhívjuk a Bizottságot, hogy tegye a finanszírozást vonzóbbá és elérhetőbbé az olyan fejlesztési partnerprogramok számára, mint az IAVI a DG Research 8. keretprogramján keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése